Mióta világ van, három nagy kérdés foglalkoztatta az em¬beri lelket: a helyes ismeret, a helyes érzelem és a helyes aka¬rat nagy kérdése. A helyes ismeret nagy érdekéből támadt a filozófia, a helyes érzelem érdekét szolgálta a kultusz ezerágú képződménye és a helyes akarás törvényeit írta elő az erkölcs.
Nagyon nagy vállalkozás volt ezt a három különböző vilá¬got egységre hozni; ha egyikkel sikerült is dűlőre jutni, baj volt a másik kettővel. Ha az ismeretben előre is haladt az em¬ber s már-már a saisi fátyolt érintette vakmerő keze: a szíve éhesen, üresen fellázadott: akarata megromlott és mérges gyü¬mölcsöket termett. Máskor meg a helyes érzelem nagy kérdésé¬ben jutottunk közel a megoldáshoz: a szív békés volt és gyö¬nyörtől remegett az istenségbe való beolvadás szent perceiben: de az értelem, mint egy vak Polyphémos, jajgatott és tántor¬gott. Néha úgy volt, hogy felderengett a kívánatos erkölcsi életeszmény és felderengett a törvény, amely nagyobb és fen¬ségesebb a csillagos égnél, — de a szív békételenül és árván zakatolt, az ész pedig szomorúan vallotta be teljes elégtelen¬ségét.
Nos, Jézus nem kisebb programmal jött, mint azzal, hogy e három kérdésre egységes és végleges feleletet adjon. Ez a felelet nem elmélet, hanem gyakorlat és élet. Ő maga, élete, műve, hatása a három nagy kérdésre a teljes felelet: Jézus a helyes ismeret, Ő a kívánatos érzelem és Ő a győzelmes akarat. Ezt mondja alapigénk is: bölcseségül lőn nekünk Istentől, igaz¬ságul és szentségül.
Krisztus bölcseségül lett nekünk. Ez azt jelenti: mindaz, amit Ö mondott, mindaz, amit Ő tett, bölcseségül adatott ne¬künk, vagyis az ő tanítása, személye, története és példaadása a helyes ismeret, önmagunknak és világunknak egyetlen igaz értelme. A testté lett ige a legmagasabb igehirdetés.
Ne gondoljatok valami rejtelmes filozófiára, valami titkos tanra. Ő maga mondotta egyszer boldog ujjongással, hogy az Ő tanításait elrejtette Isten a bölcsek elől és megjelentette a kicsinyeknek és együgyűeknek. Ne gondoljatok valami megkapóan észszerű, a logika gyémánthálózatával egybeszerkesz¬tett világnézetre: bizony sok ember számára bolondság, csúf-ság az, — de a hívő számára Istennek ereje és Istennek bölcsesége. Óh, annyi rendszert talált ki az ember; a filozófia törté¬nete egy örök Bábel-toronyépítés; mikor már égig érne az alkotmány: egyszerre összeomlik, mint egy kártyavár. Viszont az élet legfontosabb kérdéseire, arra, ami igazán lényeges, soha¬sem adott, sohasem hallott az ember különb feleletet, mint amit Jézus hirdetett a világnak. Ezekre a kérdésekre: kicsoda Isten, kicsoda az ember, mi az élet, mi a halál, honnan jöttünk és hová megyünk és itt miképpen viselkedjünk, soha senki sem adott mélyebb, egyszerűbb, igazibb és világosabb feleletet, mint Ő. Feleletei olyan teljesek, újak, meglepők, márványba véshetők és mégis felejthetetlenek, hogy hitem szerint odafenn, a szemtől-szembe látás világában sem fogunk mást, vagy külön¬bet hallani, csak ilyet, sokat, — mindenről, amiről Ő idelenn hallgatott. Lehet-e Istenről felségesebbet mondani, mint azt, hogy ő Atya, aki gyermekeit, a tékozló fiakat hazavárja; lehet-e az Ő országának értékét jobban lerajzolni, mint a mezőben el¬rejtett kincs példázatában? Ki felelt jobban erre a kérdésre: kicsoda az én felebarátom? mint az, aki elmondotta az irgalmas samaritánus történetét; ki döntötte el jobban, mi a nagyobb érték: a test, vagy a lélek, mint aki így szólt: Mit használ vala¬kinek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Hányszor kell megbocsátani, hol a haragnak a határa, van-e mértéke az áldozatnak, mi a keresztyén ember eszménye: mind-mind Ő mondotta meg olyan igaz és ámen igével, amelyet Ő így jellemzett: Az ég és föld elmúlnak, de abból egy betű meg nem másul, el nem töröltetik,
Ő bölcseségül lőn nekünk. Aki azt tudja, amit Ő mondott és tett, eleget tud úgy erre, mint a másvilágra. Minden kér¬désre: most mit kell tennem? — Ő elégséges és végleges felele¬tet ad. Egyetlen egy elméleti kérdésre sem felelt, de az életnek egyetlen egy gyakorlati kérdését sem hagyta válasz nélkül. Akármit mond Platon, Kant, Newton, — az ő bölcseségét sem nem pótolja, sem nem érinti s az ő bölcsesége szempontjából olyan mindegy, mintha valaki déli verőfényben egy, vagy tíz gyufaszálat gyújt. Millió gyufaszál sem teszi fölöslegessé, vagy nem tudja pótolni a napot: soha emberi bölcseség nem fogja pótolni, vagy fölöslegessé tenni Jézust, a helyes ismeret örök kútforrását, ki bölcseségül lőn nekünk Istentől.
De a Jézus ismerete még nem oldja meg a helyes érzelem nagy kérdését. Mert ha általa megismerem az Atyát s maga¬mat, a tékozló fiút: ki veszi el égő szégyenemet és gyötrő bűn-bánatomat? Az Ő élete, szenvedése és halála rettentő vád és szörnyű leleplezés én ellenem: „A názáreti Jézust gonosz kezei¬tekkel fára szögezvén, megölétek“, mondja az első pünkösti beszéd; és nekem is, neked is mondja. Hiszen éppen Jézusban ismerjük meg, milyen az az istenarc, amelyre az ember terem¬tetett, s éppen Őbenne látjuk meg, mint egy tükörben: milyen az övé mellett a mi lelki orcánk. Benne ismerjük meg, mily ret¬tentően megromlott világunk és megromlottunk magunk a bűn¬ben. Benne nyílik fel a szemünk, mint amikor a rom mellett meglátjuk a tündöklő palotát, a tél pusztaságában az elmúlt tavasz szépségét, a kloakában elpusztuló alkoholistában a gön¬dörfürtű, tisztaszemű ifjút, a morgueban kiterített utcaleány¬ban rózsásarcú, fehérruhás konfirmándusunkat. Jaj, itt nem segít az ismerés, sőt itt a gyötrelem forrása épen az, hogy isme¬rünk: tudjuk, hogy Isten igaz bíró és mi bűnösök vagyunk, kik az ő Szent Felségét rettentő módon megsértettük. Jaj nekünk, ha igazsága végigmegy rajtunk, mint az égő tűz a kiaszott tarlón...
Isten igazsága elégtételt kívánt, még pedig olyan elégté¬telt, ahol a megtorlás egyenlő a bűnnel.
Imé, az Istennek báránya, aki elveszi a világ bűnét, — kiált fel János, mikor látá Jézust őhozzá menni. És felújulnak szí¬vünkben az Ésaiás szavai: betegségünket ő viselte, a mi bűneinknek veresége volt rajta, sebei által gyógyulánk meg.
Ez a titkok titka: Krisztus, a Szent, Igaz áldott nagy szeretetből odaadta magát érettünk a halálnak. Helyettünk elhor¬dozta a bűn büntetését s ezzel tökéletesen eleget tett az Isten törvényének.
Ezt az Ő igazságát tulajdonítja nekünk Isten. Érette és Őbenne olyanokká fogad el minket, mintha mi is ártatlanok, tiszták és igazak volnánk. Nem vagyunk azok, de Isten úgy vesz, mintha azok volnánk. A fogadott fiú sem fiú az örökbe¬fogadás előtt, de ha az apa olybá veszi, úgy fogadja, mintha fiú volna: a vér szerinti és törvényes fiúnak minden jogával, kiváltságával tökéletesen felruháztatik.
Krisztus igazságul lőn nekünk: ezért vagyunk mi fiúk; ezért engesztelődött ki velünk Isten, ezt jelenti az, hogy Jézus bűnbocsánatot és fiúságot szerzett számunkra. Ezért mondjuk azt, hogy benne újonnan születtünk, mert amit Isten úgy vesz, mintha új, más volna, azt Szent Lelke által olyanná át is teremti.
Ez a keresztyén ember érzelmi életének az alapja. Nagy, nagy öröm, ujjongó felszabadulás, kibékülés, gyermeki ottho¬nosság, amellyel a szent és igaz Isten orcája előtt jár-kel s a Jézus nevében a szentek szentjébe annyiszor lép be, ahányszor sóvárgó fiúi szíve imádni kívánja a kegyelem Atyját. Ezért királyfi a keresztyén ember: fel van ékesítve, mint a hazatért tékozló fiú, aki felől atyja ezt parancsolta: húzzatok gyűrűt az ujjára és sarút a lábára!
Innen van az az alázatos, mégis királyi öntudat: Áron vétettetek meg!
De Krisztus lőn nekünk szentségül is. Mi a szent? Szent az, amit Isten a maga lényegével áthatott, amit átistenített. Ezzel egészen új vonást adott reá, elveszíthetetlen és letörölhetetlen jelleget. Az, ami szent, egyszerre kiemelkedik a profán világ¬ból: annak fölibe kerül és úrrá lesz felette. Istennek az a célja velünk, hogy szentté legyünk. „Mert ez az Isten akarata, a ti szentté lételetek". (1Thessz 4,3)
Krisztus a mi szentségünk. Ez azt jelenti: annyi bennünk a szentség, amennyi krisztusi elementum él bennünk. Miután pedig Krisztus, az új élet gyökere és tőkéje az övéiben úgy él tovább, mint a nemes gally a belőle sarjadó szelíd olajfában, azt mondhatjuk: szent az, akiben Krisztus él, őbenne megszen¬teltetik.
A Krisztusban megszentelődő ember krisztusi gondolkodásmódot, krisztusi érzületet, indulatot mutat és krisztusi életet tanusít. Meghódol az ő Urának és egyedül neki szolgál. Magát az Ige törvénye alá hajtja és a Szentírás olvasásában, továbbá buzgó imádságaiban keresi Isten akaratát, hogy azt teljesítse. Családját a Krisztus kis gyülekezetévé teszi s otthonában egy láthatatlan Gazda az úr, kinek ő és házanépe alázattal hajt tér¬det. Keresi azoknak a társaságát, akik életüket Krisztusnak fel¬ajánlották s erről bizonyságot mernek tenni. Alázatosan tuda¬kolja s egyre tökéletesebben megismeri, mi a célja Istennek egyházával, nemzetével. Megkérdezi, mi az Isten programmja ebben az emberöltőben, ővele és kortársaival s egész erejét erre a célra teszi fel. A bűn és ördög ellen állhatatosan tusakodik, nem lép közösségre Béliállal, s bizonyos benne, hogy bár ő csa¬tázik, de a vezér győz. Innen van a keresztyén ember aktívi¬tása, bátorsága, hűsége és hősiessége. Innen ered a mártírok vére, a hősök akarása, a szentek állhatatossága. Ez az alapja annak, hogy a keresztyén ember felül van csalódáson, kétkedé¬sen, kétségbeesésen, mert tudja, hogy az ígéret neki tétetett: „Ime, eljövök hamar; tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat. Aki győz, oszloppá teszem az én Istenemnek templomában és többé onnan ki nem jő; és felírom őreá az én Istenemnek nevét". Egy oszlop, melynek fundamen¬tuma Isten tanácsvégzése, sugaras capituluma az Isten örök dicsőségébe visz, rajta egy százszor szent név ragyog. Rá van építve az egész világ, úgy áll benne, mint egy csodálatos lelki kariatid. Ez a keresztyén ember.
Mi a bölcseség? Megváltás a tudatlanságtól és sötétségtől. Mi az igazságosság? Megváltás, felmentés a vád és következ¬ményei alól: kegyelemre forduló ítélet, elengedett tartozás. Mi a szentség? Megváltás a bukás, elromlás alól, a Sátán király¬sága alól. Tehát Jézus váltságul lőn nekünk.
Összefoglalva az elmondottakat: Jézus, mint a legmaga¬sabb bölcseség kijelentője, a mi Főprófétánk; mint a tökéletes engesztelő-áldozat bemutatója: a mi Főpapunk, és mint a szent élet fejedelme, a mi Királyunk. Prófétát, főpapot és királyt az ótestamentom népe felkent; a „felkent" szó zsidóul Messiás, görögül Krisztus; — Krisztus, a felkent, a mi tökéletes főpapunk, prófétánk és királyunk, egyszóval: teljes Meg¬váltónk.
A Jelenések könyvében ezt olvasom: A négy lelkes állat és huszonnégy vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai és énekelének új énekeket: Megváltottál minket Istennek a te véred által minden ágazatból és nyelvből és népből és nem¬zetből.
Jézus azért jött, hogy egyszer a te ajkadon is megzendüljön ez a magasztaló ének.