Született néktek Megtartó. Ez a karácsonyi evangélium s benne az egész keresztyénség: az új ég és az új föld, az emberiség megváltása és az Isten kiengesztelődése. Ez a rövid mondat azok közé tartozik, amelyek örök kérdésekre adnak választ, legnagyobb titkokat oldanak meg és egy új világteremtésnek a mottói. Sohasem fenyeget az, hogy tartalmát kimerítsük, mélységeit bejárjuk; sohasem lesz idejétmúlta, alkalomszerűségétől megfosztott; túl nem lehet szárnyalni, meg nem lehet cáfolni, mással nem lehet pótolni, mert mindig az élet elevenjébe vág, s arról beszél ami legjobban érdekel. Sőt azt lehet mondani, hogy hasonlít ama misztikus tojáshoz, amiből egyiptomi hitrege szerint világok születtek s akárhány belőle támadó világ lesz semmivé, belőle mindig új meg új teremtés születik, mint ahogy a forrásból percenként újra születik a szakadatlanul elfolyó patak. Mindig új és mindig ugyanaz, a megszokott, amely mindig meglepő.
Ma újra frissen előttünk áll igazsága. Egy percre elnémul a világ lármája, kérdések, jelszavak serege; alámerülnek a Csönd mélységeibe minden állítások és kérdések, amelyek érdekelhetnek s átzúg a világon az ige édes tiszta hangja, mint a megérkezett hajók csengettyűje: Született néktek Megtartó! Lehet-e reánk nézve ennél fontosabb, örvendetesebb és hőbb epedéssel várt híradás? Érdekel-e jobban valami, mint ez? Lehet-e még ige, amelyik egyénileg annyira reánk vonatkoznék, mint ez, és mégis, van-e még ige, amelyik olyan egyetemlegesen és olyan szorosan egybefogna mindnyájunkat, mint ez az ige?
Azért e mai napon engedjétek, hogy ez az Ige mindent elmondjon nekünk. Aszerint, hogy melyik szót hangsúlyozzuk benne, mintha üvegprizmán tekintenénk át: mindenik új világ, új szépség, új mélység és magasság.
Megtartó született néktek. Gondoljunk a nagyon beteg emberre, aki tudja, hogy biztos martaléka a halálnak; s ha ennek azt mondja az ige – az az ige, amelyik teremtő hatalom is, tehát ígérete egyszersmind valóság – ne félj, nem halsz meg, a te életed megtartatik. Gondoljunk valakire, akinek a lángba borult egyik partról át kell mennie a másik partra, mert itt bizonyosan megég, ott pedig bizonyosan megmenekül; de a befagyott folyó repedez, a töredező jégtáblák közül kicsap a baljós, hideg ár, s akkor feléje zeng a bíztatás: ne félj, megtartatol! Ez az ige szárny, segedelem, menekülés. Gondoljunk nagy földrengésre, midőn minden összeomlik s benne erre a bíztatásra: te megtartatol; háborúba induló seregre s akkor egy ilyen kezességre: te vissza fogsz jönni. Gondoljunk millió meg millió halál és sírdomb között, az elmúlás fekete vizein vadul lerohanó tutaj felett erre az édes, tiszta kiáltásra: ne félj, te megtartatol!
Ez a szó: Megtartó, nemcsak azt a hatalmat jelenti, ami megőriz ezer veszedelem, kísértés és halál között, hanem jelenti azt a hatalmat is, ami megújít, megvált, helyreállít. Oh, a mi rommá vált életünk! Fala beomlott, dísze odalett, melege kihült, boldog örömök helyett bűn és nyomorúság tanyája lett. Ki tud Visegrád bagolyülte omladékaira nézni, ha elgondolja, mi volt az Mátyás korában? Ki tud Trencsén vára mellett sóhaj nélkül menni el, ha eszébe jut Csák Máté daliás világa? Pedig ez az emberi életnek igazi képe. Micsoda mester remekelt rajta: még romjaiban is mutatja ezer csodás vonal a szépség és monumentalitás, a könnyűség és szilárdság, a kellem és fenség, a merészség és természetesség tökélyét. Milyen nyomorú, szétmálló, hideg és tehetetlen omladék lett! Ki fogja visszaadni régi szépségét, örömét, dicsőségét? A hőst, aki benne lakott, az égi szerelmet, ami falai között szövődött, a dalt, ami rózsáskertjében zengett, a fényt, ami ablakaiból világított, az áldást, amely tornya felett lebegett, mint egy zászló?
Született néktek Megtartó. Ő a nagy Restaurátor, a régi dicsőség helyreállítója, rommá lett életünk nagy Megépítője! Tőle tudjuk meg, életünk milyen lehetne, s mihelyt megtudjuk, kezd rajtunk dolgozni. Isten érette olyannak néz, aminőnek tervezett, s általa és benne át is alakít erre a tökéletességre. Bont, épít, tisztít és formál; kezdenek bennünk kialakulni a régi, szép, örök vonalak, megtelünk az új élet örömével, dicsőségével, hősiességével és költészetével. Új, drága, égi vendégek érkeznek: az Öröm, a Jóság, a Hála, a Béke, a Tisztaság és az Áldozat: zengenek ébredő himnuszok, ismeretlen fényesség úszik körülöttünk s fölöttünk leng, néha megsimogatva arcunkat a kiengesztelődött Isten áldása, mint egy diadalmi zászló.
Született néktek Megtartó.
Született néktek Megtartó. Lehetetlen észre nem vennünk, hogy ez igében ezen van a hangsúly: született. Ez az égi hatalom nem maradt meg igéretnek, nem is személytelen tanács, hanem testté lett és megszületett. Személyes életté vált, belépett a valóság és történelem világába s ami eddig Ige volt: testté lett. Nem úgy van tehát, hogy Isten kiáltja a beteg felé: Ne félj, megtartatol! hanem úgy, hogy odaáll ágya mellé a csodatevő orvos és megfogja kezét. Nem úgy van, hogy a zajló folyamon átmenekülő felé zúg a kiáltás felülről: Megtartatol! hanem valaki erős kezével átkarolja a menekülőt s magával viszi, aki a tengeren is tud járni. Nem úgy van, hogy a halál sziklái között lerohanó fekete tutaj felett hangzik az elnyujtott kiáltás: Megtartatol! hanem úgy, hogy az utasok közül egyik felébred és megdorgálja a szeleket és hullámokat s mint hű kormányos, révbe viszi a hajót. Nem úgy van, hogy életünk nagy omladéka felett ábrándok, emlékek, tervek úsznak a megújulásról, hanem úgy, hogy valaki maga terv, maga az építő és maga az anyag s mi benne és általa, a vele való lelki kapcsolat folytán átépülünk az ő képére és hasonlatosságára.
Azért, mert született. Isten jóakarata, üdvözítő kegyelme, megváltó szeretete nem maradt láthatatlan, elvont, gondolati tényező: testbe öltözött s egy sugaras, szép, tiszta, szent életté vált, ki az Úr Krisztus a Dávid városában. Ezt az életet nem lehet letagadni: szólott, akart, tett, küzdött és győzött. Nem lehet fölötte napirendre térni: azt a tényt, hogy Jézus megszületett, nem lehet a világtörténelemből kinullázni. Megpróbálták már királyok és koldusok, emberöltők és egész nemzedékek agyonhallgatni: nézd, seregek szállnak harcra hívó szavára és milliók hódolnak meg neki. Ha ma itt elfeledkeznek róla, holnap neve felzúg Afrika mangrove-erdőiben és tiszteletére kigyúlnak a lángok a Cordillerák csúcsain. Ellene támadt Saul és meghódolt neki; üldözték a római imperátorok, míg Nagy Constantinus keresztjét zászlajára írta. Megtagadták a modern tudósok és kiűzték az emberi ismeret palotájából, míg halálos ágyuk mellett dicsőségesen megjelent, s fölibe hajolt halvány, verítékező, agóniás arcuknak. Élhetsz nélküle, ellene: de mikor összeroskadsz, melletted fog állani; arcul verheted: de mikor mindenki elhagy, lehajlik hozzád és megcsókol.
Azért, mert élt, mert élet!
Sőt, nemcsak született, hanem meg is halt; nemcsak élet, hanem drága halál is. Éppen azzal győzött, hogy meghalt, azért lett Úr, mert arculverték, megköpdösték és keresztre feszítették. Minél jobban rontották, pusztították, annál inkább nőtt s azok lettek leghívebb katonái, akik üldözték őt. Tudd meg, hogy nem bírhatsz vele. Ha szereted, foglya vagy, ha gyűlölöd, még inkább. Ha imádod, Urad, ha üldözöd, ezerszer inkább az. Erősebb mint te és egyszer fölibéd kerül, vagy mint a hű Bárány, aki vérével megtisztít, vagy mint Bírád, aki lényével és igéjével örökre megítél.
Született néktek Megtartó.
Végül Neked született ez a Megtartó. Mondd, tudsz-e valakit, aki inkább reá volna szorulva, mint te? Kinek javallod őt: barátaidnak, rokonaidnak, cselédeidnek, gazdádnak-e, vagy magadnak? Mi a legsürgősebb reád nézve, az-e, hogy elébb másé legyen, vagy a tied? Kihez illik, kihez van jobban szabva drága lénye, mint a te életedhez? Neked kell az élet, a béke, a kiengesztelődés, a boldog hit, a hősies szeretet, az égi harmónia – neked született! Nézd meg, mit hozott a világnak ez a gyermek: nem azért alélt el a lelked, romlott meg életed, hült ki családi fészked, mert épen ezek az ajándékok hiányzanak belőled, belőle? Melyik egyháznak kell a legtöbb belőle, ha nem a tiednek? Melyik nemzet lehet el kevésbé nélküle, ha nem a tied? Melyik korszak, nemzedék van leginkább reászorulva, ha nem ez a mienk. Menj végig Budapest utcáin, a mulatóhelyeken és toloncházakon, az örömtanyákon és szükséglakásokon, a gazdagok otthonán és a munkanélküliek szennyes, sötét, fülledt lakásain: kire van itt nagyobb szükség, mint Ő reá? Más várhat, mi nem!
Született néktek Megtartó.
Sőt nem is úgy van, hogy Ő született nekünk, hanem úgy, hogy mi születtünk – neki. Mikor megszületett, már szuverén volt: átvette örökségét, mindazokat, akiket az Atya neki adott. Népe, jobbágyai, foglyai és szolgái vagyunk. Számára születünk, mint gazdának a virág és számára halunk meg, mint ahogy a gazda számára érik a gyümölcs. Tulajdona a testünk, a lelkünk, a gondolatunk, az akarásunk. Övé a vagyonunk és a tehetségünk, családunk és gyermekeink lelke. Övé az egyházunk, s e mi magyar hazánk, övé ez a nagy Budapest s a kis bogárhátú alföldi tanyák.
Édes, óriás karácsonyi evangélium, hogy ő a mi királyunk, ki az Úr Krisztus a Dávid városában! Ámen.
Ezt a beszédet vette fel Magyarországon legelőször a rádióközvetítő állomás 1925. karácsony első napján.