A nemzeti ünnepek csak akkor érnek valamit, ha bennük nemzeti mivoltunk és magyar sorsunk rejtelmes törvényeit ismerjük fel. Ma a magyarság sorskönyvéből ezt a kérdést olvasom, érdem-e magyarnak lenni, vagy pedig ajándék?
Sokan azt mondják: érdem. Érdekes lélektani és nemzetnevelői meggondolás rejlik e mögött. Azt mondják: csak úgy tudok magyarrá nevelni valakit, ha dicsérem a fajtámat s akkor lett magyarrá valaki, ha vérévé vált, hogy a magyar a világ első nemzete. Ezek így érvelnek: magyarnak lenni magában véve dicsőség. Óvakodnunk kell minden más gondolattól, mert megerőtleníti és elhalványítja a nemzeti öntudatot. Igen is, a magyar különb minden más népnél a világon. Történelmi nagy pöreiben mindig neki volt igaza és mindig ő volt a különb.
A mi hőseink a legkülönbek, a mi királyaink a legbölcsebbek, a mi lángelméink a legragyogóbbak s azért az ilyen napon is, mint a mai, hadd csodáljuk önmagunk nagyságát, vakítson el saját dicsőségünknek ragyogása és csodáljuk önmagunkat, mert addig élünk, amíg csodálkozunk önnön nagyságunk és dicsőségünk felett.
Szép, szép ez a gondolatmenet, csak két hibája van: nem igaz és rettentően pogány. Ezért a legszörnyűbb bálványimádásba vezet, önmagunk imádatába és a helyett, hogy megnövelne, eltörpít, nevetségessé tesz. Nemzeti öntudat helyett a legszörnyűbb öntudatbetegséget oltja belénk: az álmodozó nagyzási hóbortot, s a helyett, hogy erősítene, halálos biztonsággal megöl.
Milyen más a gondolat, amely azt mondja, hogy magyarnak lenni nem érdem, hanem ajándék. Magyar voltom nem az én kiválóságom, hanem az én kiválasztottságom. Ingyen vettem, kegyelemből és titokzatosan, mint azt, hogy élek, hogy ember vagyok, hogy férfiúnak, vagy asszonynak születtem, hogy ebben a korban és ezen a földön élek. Sőt, még tovább megy a boldog vakmerőségben ez a gondolat. Az ajándékot nem véletlennel, nem szeszéllyel, hanem az ajándékozónak örökkévaló szeretetével magyarázza. A szeretet végső magyarázat; maga azonban a tény, hogy kit miért szeret, megmagyarázhatatlan, örök titok. Íme, alapigénk azt mondja nekünk: «Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok, vagy különbek lennétek, mert ti minden népnél kisebbek vagytok, hanem azért, mert szeretett titeket». Miért szeretett? Erre nincs felelet. Ez visszanyúlik az örökkévaló Isten jótetszésébe, attól függ a teremtés, attól az élet, attól függ a megváltás; azért, mert Isten kiválasztó és eleve elrendelő Isten. Csak Ő tudja miért szeretett, én csak elfogadom ezt az ajándékot és vigadok benne. ,
Azért nagy nemzeti ünnepeken ezt a kegyelmet kell imádnunk s nem a magunk szerelmével, hanem Isten szeretetével kell dicsekednünk.;
Különösen mutatja ezt a mai napnak történelmi tanúsága is.
Budát nem tudta visszavenni a pápa és nagyszerű bíbornoka Buonvisi, bár akkor ez a férfiú volt az egész keresztyénség lelkiismerete. S ő volt az, akiben a törökök kiűzésének gondolata minden más gondolatot félretolt. Mit tehetett egy tisztán erkölcsi eszközökkel dolgozó férfiú a század legnagyobb hadivállalkozása ügyében?
Ezt a mai napot nem a Habsburg-politika és hivatásérzet szerezte, sőt az mindent megtett, hogy el ne következzék. Százszor nagyobb ellenségnek tekintette a francia királyt, mint a török szultánt, s a törökkel újra meg újra kibékült, ragyogó győzelmek után gyalázatos békességet kötve, csakhogy felszabaduljon minden ereje és egészen a francia ellen forduljon. A kínos erőfeszítésekben és izgalmas fordulatokban voltak időpontok, amikor a töröknek Magyarországon legnagyobb pártfogója, leghívebb marasztalója, a vele való leszámolás gondolatának legmakacsabb ellenzője az a Habsburg hatalom volt, amelyet történelmi helyzete, hivatása, sőt létjoga mindenekfelett és elsősorban a török hatalom megtörésére rendelt.
Ezt a napot nem szerezte nekünk a török hatalom hanyatlása sem. Akármennyire hanyatlott, mégis roppant erejű katonai világbirodalom volt s éppen Budavár bevétele mutatja a törökben a magyarral legrokonabb és a legrokonszenvesebb vonást: vesztett ügyért is hősiesen meg tud halni. Mi nem ünnepelhetünk ma úgy, hogy virágot ne szórjunk a Buda földjén porladó török hősök nagy temetőjére.
És végül, nem vívtuk ki, nem érdemeltük meg ezt a napot mi magyarok sem. Nem is tudtuk volna, mert sokkal gyengébbek voltunk. Erőhöz jutni pedig nem lehetett; nem a török, hanem Bécs miatt. Zrinyi hiába kiáltozott, mint a néma királyfi, hiába mentek őrületbe, kétségbeesésbe, halálba vagy züllésbe e nemzet legjobbjai, nem lehetett megbirkózni a sorssal. Sőt éppen az volt a legtragikusabb, hogy a magyarnak a törökkel kellett kiegyeznie, hogy nemzeti méltóságát, vallásszabadságát, legszentebb emberi jogait megőrizze. A magyar király jogara alatt lelki halál várt a nemzetre. Az erdélyi fejedelem portáján tovább élt a nemzeti függetlenség gondolata, kivirult a nemzeti műveltség s Bethlen Gábor udvarában Mátyás és az Árpádok Magyarországából élt egy parányi darab, mint ahogy elsüllyedt szigetek tenyészete tovább virul egy parányi kis kertben. Ezt a napot nem mi csináltuk, nem mi értük el.
Ismét Isten adta. Kis dolgokból tette össze csudálatosan úgy, ahogy a történelmet csinálja. Újra megadta ennek a népnek a maga századára szóló legnagyobb ajándékát: hadtaposta, vériszapolta, tűz- és vasirtotta földön egy szétrobbantott és leégetett vár füstölgő romladékát. Irtózatos és mégis drágalátos ajándék, de nagy erkölcsi tanítások, örök isteni törvények bontakoznak ki belőle.
Először: Egy nemzetnek csak akkor érdemes élni, ha szabadon, önmagáért és önmagából élhet.
Másodszor: Egy nemzet hihetetlen erőkifejtésre képes, ha erkölcsi alapon lelki egységbe szerveződik. A szó, amely a pusztában kiáltott, csak szimbolumként követelte az állandó, önálló hadsereget. E mögött a nemzeti önállóság, öncélúság, felelősség és tiszta öntudat megsejtései rejlenek, amelyeket századok mulva Széchényi fogalmazott meg.
Harmadszor: Kell hogy legyen az igazságnak és a jóságnak egy olyan nemzetközi szolidaritása, amely túlnő az országok határain s egyetlen életegységgé szervezi az emberiség jobbik részét.
A valóságos és mindent összefoglaló tanítás azonban az;
hogy mindezeket az eredményeket a vallásos ihlet érheti el, amely gyökerében nem egyéb, mint természetfeletti, mégis valóságos erő: halálos engedelmesség ama szent és igaz Isten akaratának, aki szeret.
«Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldé az Isten e világra, hogy éljen általa».
«Mi szeressük őt, mert ő előbb szeretett minket».
Budavár visszavételére. 1936.