A hőskölteményeknek különös szépséget ad a mű elején egy nagyszerű leírás, az úgynevezett seregszemle, mely felvonultatja a küzdő hősöket, festői képekben, címereikkel, zászlóikkal, fegyverzetükkel és megérezteti a következendő harcoknak és győzelmeknek feszítő erejét.
Ilyen seregszemle-töredéket olvastam fel az ótestámentom egyik époszából, a Dániel könyvéből. Ennek az éposznak az a sajátsága, hogy nem a multba néz, hanem a jövendőbe; nem mythikus eseményeket mond el, hanem új eget, új földet teremtő próféciákat és látomásokat. Apokalypsis az ószövetségben.
Mintha a Johannita-rend ünnepére szerzették volna.
Először is az lep meg, hogy milyen kevés lovagról van itt szó. Számszerint négyről. De ez a négy több és nagyobb, mint az akkori világbirodalom, a perzsák és médek királyának, Dáriusnak vagy Nabukodnezárnak az egész akkori földet magában foglaló birodalma.
Azért, mert ez a négy férfiú — ki van választva. Maga a babyloni király választotta ki és hívta őket az udvarába. Azt hitte szegény; hogy az ő akaratából eredt a kiválasztás; pedig ez csak látszólagos volt; a kiválasztást maga Isten végezte el és éppen a babyloni király hatalmának megdöntésére fordította. Hiába választ ki és hív az udvarához a világ fejedelme, ruház fel ranggal, címmel, külső dísszel: ezzel szemben, vagy ennek ellenére érvényesül egy másik elhívás: az Istené. Akarnokság és szerencse fölött érvényesül az eleveelrendelés; ezért írta bibliájába az öreg Rákóczi György: Non est volentis, negue currentis, sed miserentis Dei.
Belső érték jegyezte tehát a babyloni idegen lovagokat. Megvolt királyi származásuk, egyéniségük előkelősége, szellemük nemessége, bátorságuk és megbízhatóságuk, de társadalmi, szellemi és erkölcsi kiválóságuk fölött volt még egy más kiválóságuk is: titokfejtők, jövőbelátók, végzetismerők, sorsbetűzők voltak, azaz ismerték és magyarázták Isten elrejtett, titkos akaratát, mely a jövendőt formálja, a történelmet alakítja s az ő örök gondolatai szerint mintázza a holnapot.
Most már értjük, miért voltak a halálraítélt, széthulló világban olyan árvák és idegenek. Hogy ne lettek volna azok, hiszen más lélek, más szellem, más akarat követei és képviselői voltak egy saját súlya alatt elomló világban. Nem keveredhettek el azzal a világgal, amelyben éltek; büszke idegenséggel, fenséges árvasággal állottak szemben a korszellemmel, a közfelfogással, a divattal, mert ez a halál birodalma volt, ők pedig az élet pártján állottak; ez a tegnap martaléka, ők a holnap csirái; ez az állati erők mindensége volt, ők pedig az Isten katonái.
És amikor a hatalom megtiltotta, hogy igaz Istenöket lelkiismeretük szentségében imádják, Dániel, a fegyvertelen lovagok vezére csodálatos dolgot mívelt. Felment az ő házának felső termébe, — milyen szimpatikus ez a magasságba való menekülés s arra vall, hogy az ő otthona a birodalom legmagasabb pontja, — kitárta azt az ablakot, mely Jeruzsálemre néz; Jeruzsálem felé, ahol Isten lakik, ahonnét a szabadulás, a megváltás és az élet jön: s ott imádkozott a szabadulás, a megváltás és az élet Istenéhez.
És a négy lovag győzött. Babylon összeomlott, rommá lett dicsősége, kövei alá temetkezett bűne és életöröme s a fegyvertelen lovagok bizonyságtétele aranyhídként átvezetett a Golgota keresztjéhez.
Ezzel el is mondottam a keresztyén lovagok seregszemléjét s a Johannita lovagrend programmját.
Ez is kicsiny sereg. Sohasem lesz xerxesi sereg. Thermopylaebe kevés ember fér be, de Thermopylaeben minden lovag egy egész hadsereg. A hegycsúcsok ritkán szűlnek; de akkor sasokat; a völgyben terem a veréb s mocsár felett a kérész, de ott özönnel.
Ezért magányos és idegen a keresztyén lovag. Benne él ebben a világban, de nem keveredhetik el vele. Meg kell különböztetnie magát e világtól, nem azért, hogy lenézze és megvesse; nem, hogy kinevesse, vagy reménytelenül meneküljön belőle, hanem azért, hogy megmenthesse és meggyógyítsa. Aki megalkudott a világgal, nem tudott segíteni rajta, csak eszményeit árulta el. Hogyan mentünk ki valakit az árból, ha elmerülünk vele?
Krisztus lovagja csak kiválasztás, eleveelrendelés szerint lehet valaki. Még a nemességpróba is csak szimbólum: a történelmi kiválogatódást próbálja ellenőrizni. De a történelmi kiválogatódás felett alpesi magasságban áll az Isten teremtő kiválasztása és úgy helyezkedik el benne, mint az antik korsóban a drága kenet. Jaj az üres edényeknek! A Mózes gyékénykosarában jövendő ringott, a Pharaók gúlakoporsóiban halott mult hamvad el.
Történelmi nemesség burkában belső nemesség a Johannita-lovag mértéke. Homeros szerint a királyfiak bizonyos külső jeggyel születnek, de ez csak akkor látszik meg rajtuk, ha belsőleg is királyi természetűek. Mi ez a belső nemesség? Szellemi és erkölcsi előkelőség, a gondolkodás és az érzület lovagiassága: a keresztyén férfiaság. Egy úr, aki Krisztusnak szolgál. Mi más ez, mint felismerése a szeretet, jóakarat, áldozat és életbátorság krisztusi törvényeinek s az annak való engedelmesség. Rájönni Isten elrejtett, titkos akaratára, mellyel a jövendőt mintázza, az ő magasztos kódexének követése: a sebbe olaj kell, a gyengének védelem, a zászló becsületéért élet, az igazság ügyének vér, mindenkinek szeretet jár. Aki ideért, ott van az ő házának felső termében, mint a sas fészkén s ablaka ki van tárva, mely a leghősiesebb és leglovagiasabb eseményre néz: a Golgota keresztjére.
Fel az élet legfelső traktusaiba! Fel kell rántani a bezárt ablakot, mely az örökkévalóságba néz! Milyen távlat, milyen levegő, milyen fény és milyen látvány! A lélek szárnyas madár, meghal az utca porában, a pinceoduban; odafönn felfedezi szárnyait s a felfedezett szárnyak megmentik az életét.
j Dániel víziója átvezetett az újtestámentom földjére. Az ókeresztyén mártírok, e fegyvertelen lovagok átvezettek a középkor Civitas Dei-jébe. A Johanniták gyakorlati keresztyénsége s a szentfölddel való lelki és történelmi kapcsolatuk készítette az akkori Babylonban a reformáció hajnalát. A protestáns lovagrend egy recsegő-ropogú modern világban, az «Untergang der abendländischen Kultur» századában készíti elő a nagy világmegújhodást, a vörös csillag és a fekete kereszt rettentő viadalában a csillagos fehérkereszt krisztusi országát, — ha «dícséretet tesz az ő Istene előtt, miként azelőtt cselekszik vala».
Nem tudom, a mai seregszemle nyujt-e biztatást a jövendő nagy hőskölteményének győzelmes vége felől?
Bizonyára nem, ha csak a lovagokat nézzük. De ne azokat nézzük, hanem a vezért.
Ki ez a vezér? A reformáció Marseillaise így énekel:
«Jézus Krisztus az!
Seregeknek Ura,
Kinél nincs több Isten,
Nála vagyon a győzedelem!»
A magyarországi Johannita Rend 1931-iki konventjén.