A Szentírás Ígéit az jellemzi, hogy mindenikben meglehet látni az egész kijelentést. Ebben a felolvasott Ígében is benne van az egész keresztyénség, benne van a Krisztus királyságának alapgondolata, benne van az örökkévalóság – tehát benne van a mai ünnepi pillanat is. «Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által». Ez azt jelenti, hogy e világban nem az anyag az úr, hanem a lélek. A lét nem az erő, hanem a lélek kérdése. Benne van az, hogy a nyers erők felett a szellem uralkodik, mert ez az egész világ minden fizikai hatalmával és történelmi dicsőségével nem ér annyit, mint az igazságnak, a jóságnak, a szeretetnek egy emberi szívbe beleférő része. Benne foglaltatik az is, hogy a történelem értelmét nem a vezérek és hadseregek, nem a fegyver és a tömeg, hanem az erkölcsi erők döntik el. De meg lehet e gondolatban találni azt is, hogy az emberiséget nem lehet erőszakkal vagy hatalommal nevelni, szuronnyal megváltoztatni, korbáccsal tökéletessé tenni. Mindezt csak a lélek viheti végbe a maga titokzatos útján, állandó ihletésével. Azért van megváltás és lehetséges a Krisztus műve, mert az erőszaknál nagyobb az áldozat, a botnál és láncnál a lélek. Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által, ez van felírva arra a Keresztre, amelyen meghalt az Egyszülött Fiú. De az Ő halála erősebb, mint minden birodalmak hadereje és hatékonyabb, mint a naprendszereket egybetartó nehézkedés. Ez van felírva az anyaszentegyház kapujára, amely szegény és fegyvertelen, de igazsága és szolgálata révén nagyobb lelki hatalmat gyakorol, mint eddigelé a földön bármely nagyhatalom. Mivel igaz ez a tétel: van reményünk arra, hogy az igazság győzzön és a jóság érvényesüljön; ez a tétel a derült világlátás hitvallása, ez maga az evangéliom. Azt jelenti, hogy a világ sorsát maga Isten személyesen intézi, Ő teremtette és Ő kormányozza a maga céljai felé az Ő győzelmes lelke által. Alig van nemzet, amelynek több alkalma volna megtapasztalni ezt az igazságot, mint a magyar. Bátran mondhatjuk: mi vagyunk a szemléltető kép e nagy igazsághoz. Ennek a nemzetnek nincs mit bizakodnia sem erőben, sem hatalomban. A nagy világháborúban még gondolhatott erre, s megkockáztatta, hogy az életét az erő és a hatalom lapjára feltegye. De ez az út a veszedelem útja volt. Most itt áll feldarabolva, kifosztva és megalázva; nem adhatja fiai kezébe az ősök vérrózsás, tiszta fegyverét, nem hivatkozhatik erőre és hatalomra, éppen azért, mert az egész világ erőszakra és hatalomra hivatkozik vele szemben. Körülötte mindenki ellensége, barátai nagyon távol vannak, s plátói rokonszenvükből hadrontó erő nem származik. Ennek a nemzetnek nincs más ereje, csak az igazsága, nincs más hatalma, csak erkölcsi értéke. Éppen az lett történelmének legnagyobb és legizgatóbb kérdése, elég-e az igazság és az erkölcsi érték arra, hogy egy nemzet megéljen belőle? Erre a nagy kérdésre, az ezeréves magyar történelem legnagyobb kérdésére kürtöli bele a választ a felolvasott Íge: nemcsak elég, hanem egyedül csak ez az elegendő. A magyar nemzet előtt annyi az életlehetőség, amennyi szellemi és erkölcsi értéket tud termelni. Akkor él, ha önérzete megtisztul, nagy egybeforrasztó érzései úrrá lesznek viszály és pártütés felett; újra szervezkedik ez a kicsiny nemzet, s először naggyá lesz szenvedésében, munkában és fegyelemben, hogy naggyá legyen területben és államiságában. Nincs amivel tiszteletet ébresszen, csak egyéniségének örök joga és egyre fokozódó nemessége. Trianon egyetlen igazi cáfolata e csonka földön kibontakozó magasabbrendű élet. Ma egy életterv van reánk nézve a világon: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által! Az én lelkem által. A mi igazságunk akkor áll meg, ha Isten lelkének élő darabja. Nemzetünk erkölcsi méltósága akkor parancsoló, ha Isten lelkéből született és Isten lelke sugárzik át rajta. A magyar nem élhet másképpen, csak ha az ihletések népe lesz, ha az Isten lelkétől lelkedzik át. Az összetört Magyarország felett prófétaságok szelei járnak és nagy, új tavaszt ébresztenek. Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által, ezt üzeni Isten a magyarnak. Az az Isten, akinek lelke a teremtés hajnalán a sötét vizek felett nyugodott és a semmiből egy világot tudott teremteni... Harmadszor bizonyítja ezt éppen a mai napon egy hű magyar szívnek, az ország kormányzójának élete. Látjuk, hogy egy országot tartott meg, nem erővel, nem hatalommal, hanem a lélek által. Új történelmet indított meg, amelynek középpontja egy nagy lélek nagy ihletése volt. Hadsereget támasztott a földből, pedig nem volt sem aranya, sem vasa, csak lelke volt. Az ájult magyar szívekbe úgy költözött be, mint a testbe visszatérő lélek. Ő volt a magyar hit, a magyar életakarat, a magyar dac, ő volt a nemzeti remény, a holnap terve. Ő adott e nemzetnek eddigelé legnagyobb ajándékot: visszaadta önbizalmunkat és önérzetünket. Ezért benne Önmagát látja és becsüli meg e nemzet és megvallja, hogy közötte az az első, aki leghívebb, legmagyarabb és leglelkesebb. A régiek pneumatophorosnak, lélekhordozónak nevezték a kiváltságos lelkeket, Horthy Miklós magyar pneumatophoros, lélekhordozó és lélekközlő minden magyar ember számára, bárhol e világon. Az én lelkem által. Mi hálaadással felismerjük azt, hogy Kormányzónkban Istennek lelke nyúlt bele teremtő tavaszi erővel történelmünkbe, s ezért Istennek adunk hálát és dicséretet. De valljuk, hogy küldetése akkor lesz teljes, ha meg nem szűnik az Isten lelkéből táplálkozni. A gondviselő és megváltó Isten végső fundámentoma és kezessége a mi megcsúfolt igazságunknak. Az ő végzése a mi keskeny utunk és szoros kapunk, amely az életre vezet; az ő szentsége a mi erkölcsi erőnk, véres, tövises, de sugárzó koronánk, s országa az új Magyarországnak formáló ősképe. Ez ünnepi pillanatban, midőn Istennek a lelke hallható zúgással süvölt át magyar faluk és magyar városok között, magyar iskolák és magyar temetők felett, lobogtatja meg tépett zászlónkat, s állítja elénk a reménység hősi képeit: ajánljuk fel mindnyájan magunkat e teremtő és megújító Lélek számára, s örvendezzünk, hogy e lélek áldott szerszáma a mi Vezérünk is. Ma minden magyar Kormányzójával együtt ismételje e régi fogadást, a Kálvin votumát: Szívemet áldozatul neked adom, Uram. Magyarország Kormányzójának tízéves jubileumán.