Erről az Igéről első hallásra érezzük, hogy nagy előzményei vannak. Ha valaki a földből oszlopfőt vagy oromfal töredéket ás ki, tudja, hogy ezt a faragott követ a magasság számára készítették, s valamely nagyszerű építmény csúcspontja volt. A felolvasott Ige is azt a nagyszerű világnézetet tetőzi be, amely szerint a teremtett mindenségben minden lénynek megvan a maga istenszerzette rendje, az az értelem, amelyet Ő tulajdonít minden létezőnek, résznek és egésznek egyaránt. Ez a rend eltolódik és megmásul, ez az értelem elhomályosodik és hamissá lesz, s ebből szenvedés, szolgaság származik. E szolgaságból csak úgy szabadulhatunk fel, ha kigyúl előttünk a teljes ismeret. Az ismeret szabaddá tesz, azt jelenti, hogy legnagyobb ügyünk megkeresni és megtalálni Istennek azt az eredeti gondolatát, amelyet dolgok, személyek, nemzetek életértelmévé tett. Ez a legfelségesebb szabadságharc. Benne szabadul fel a világ és benne szabadulunk fel mi is. Olyan ez az érzés, mintha sötét szobában lámpást gyujtunk, rengetegben vagy nagyvárosban megtaláljuk a hazavezető utat, láncokat oldunk meg és börtönajtókat nyitunk ki.
A mai alkalomra hármas vonatkozásban talál ez az Ige. Három kürtszó az, amely az örökkévalóság hegycsúcsairól zendül alá és hozza a maga nagyszerű üzenetét.
Először a Sydenham lord életében.
Arcát nem láttuk, személy szerint nem ismerjük, legtöbb magyar ember nevét sem tudja kimondani, s mégis olyan ismeretlen ismerősünk, mint a jerikhói utasra az irgalmas samaritánus névtelen emléke, ki «hozzá menvén, bekötözé sebeit». Nem lakott közöttünk, velünk nem állott üzleti összeköttetésben, rokonsága révén sem volt érdekelve nálunk. A világ legnagyobb nemzetének volt egyik legkomolyabb és leghűségesebb építője. Három világrész látta szolgálatának hasznát, s ő egyképpen hű és nagy volt akár mint katona, diplomata, vagy kormányzó. Nyelvünket nem értette, történelmünket nem tanulta, dalainkon nem lelkesedett, és regéink nem bűvölték el, s mégis meglátta a mi igazságunkat. Meglátta és meghódolt előtte, mert megérezte, hogy a világon a legnagyobb igazság az ártatlanul szenvedőnek, a méltatlanul megbántottnak, az arculvert emberi méltóságnak az igazsága. Volt szeme és lelke meglátni, hogy e nemzettel az emberiség nevében embertelenül bántak; az élet parancsára szétdarabolták, s világgyógyítás örve alatt világ betegévé tették. Kegyetlenül és bosszúállóan, vagy ami még rosszabb, könnyelműen és léhán megbüntették, pedig nem volt más bűne, minthogy egy kötéshez becsületes és hű akart maradni, s olyan harcba szállt, amelyik nem az ő harca volt.
E megismerés Sydenham lord számára egy nagy felszabadulás volt. Felszabadult az előítélet és az elfogultság láncaiból. Kikerült egy nagy történelmi sötétségből, amely annyi embernek látását megzavarta, s bátran, magányosan, mint egy ezüstvértű lovag kihúzta tiszta kardját a magyar nemzet mellett. Nem bánta, hogy egyedül maradt, nem zavarta, hogy csodálkoznak rajta, nem számított hálára vagy elismerésre: lelkiismeretének engedelmeskedett és kötelességet teljesített. Maga mögött érezte Isten erkölcsi világrendjét, a történelem és a természet egységes tanúságtételét. A történelem felírja majd, amit a nagy brit nemzetért tett, s aranykönyvében sorok kellenek majd e feljegyzésekre. De az a parányi utóirat, hogy a világ egyik legkisebb nemzetéért e nemzet legszomorúbb óráiban síkraszállt, erkölcsi szempontból nem lesz kisebb jelentőségű a nagy szolgálatok érdemeinél. Legnagyobb eredmény az igazság pártjára állni, jó ügyet szolgálni, összhangba kerülni azzal, amit Isten tervez, akar és munkál. Milyen jó, hogy vannak ilyen férfiak is! Egy-két kiváltságos lélek, akik nem azt kérdezik, mi az előnyös, mi a hasznos, mi a sikeres, hanem azt, mi az igaz és mit parancsol a lelkiismeret? Ezeknek a férfiaknak jelleme hozza össze a világnak azt a nagy erkölcsi tőkéjét, amelyet az emberi becsület ércalapjának nevezek. Ez ércalap nélkül nincsen közhitel, pedig Széchenyi szerint ez az, ami az emberi társulás méltóságát és nemességét adja.
Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket, szól ez a kürtszó másodszor a művelt emberiség lelkiismeretéhez. Azzal nincs elintézve a dolog, hogy egy-két nagy magányos hős a pártunkra áll. Nem azért, mintha az igazság értéke attól függene, hogy hányan látják és hányan vallják, mert az igazság akkor is igazság, ha csak egy ember látja, sőt akkor is, ha senki sem látja. Nem is azért, mintha az igazság több lenne akkor, ha belőle valami megvalósul és megfogyatkoznék a várakozásban. Hanem azért, mert az emberi lélek nagy felszabadulásának, kiengesztelődésének az az egyetlen útja, hogy megismerje a megcsúfolt igazságot, vezekeljen érte és jóvá tegye azt, amit vétkezett ellene. Nemcsak azon épül a mi igazságunk, hogy ellenkező esetben nincs béke, megakad a fejlődés, politikai bonyodalmak támadnak, nem is azon, hogyha nekünk igazságot szolgáltatnak, megkönnyebbül Európa sorsa és mindenkinek jobb dolga lesz, hanem azon, hogy a párizsi békével az emberiség géniusza önmagát megbántotta, mert ugyanaz a szellem győzedelmeskedett a békében, amelyik a háborút viselte. Békének nevezett olyasvalamit, ami nem volt béke. Igazságnak, ami csupa igazságtalanság volt; életnek, ami életet oltott és lelket ölt. Békét igért és háborút vetett. Jobb igazságosságról beszélt és a gyűlölet eszközévé vált, építeni akart és civilizációkat rombolt össze. Nekünk csak életkérdés a trianoni béke, Európának sokkal több, mint életkérdés: a becsület ügye. Ebből a mostani egyetemes emberi nyomorúságból, a gyanakodásnak, az irigykedésnek, a tőrvetésnek és az elnyomorodásnak világából nem lehet másképpen megszabadulni, csak ha jóváteszi Európa azt, amit ellenünk vétkezett. Napfényt, kenyeret, igazságot ád annak, akitől mindezt elvette. Ez lesz Európa megbántott szellemének kiengesztelése s a nyugati civilizáció felszabadulásának napja.
A harmadik kürtjel, mely ez Igéből zendül felénk, az örökkévalóság hegycsúcsaiból, nekünk magyaroknak szól. Nekünk is van megismerni való igazságunk, nekünk is vannak láncaink, amelyekből ki kell szabadulni. Ez a mi igazságunk: nőjjünk hozzá tragédiánk hallgatag nagyságához. Ez a zordon, de nagyszerű szenvedés büszke, komoly és magasztos lelket kíván. Egy igazságtalanul hozott halálos ítéletet még a siralomházban is lehet utólag igazolni, ha az illető aljassá válik. Tanuljuk meg, hogy igazságunk addig éltet, amíg el nem tékozoljuk méltatlan magaviselettel. Szinte prófétikus erővel világosodik meg a nagy bölcselő éneke:
Az ég egy kincset ád minden hazának,
S a nemzet híven őrzi birtokát.
- - - - - -
Tiéd, hazám, egy szentelt fájdalom!
Jegyezzük meg jól, a fájdalmak embere lehet egy tettenért lator is, de a szentelt fájdalmak nemzete csak hősies és martír nemzet, tehát nagy nemzet lehet. Vannak dolgok, amelyeket csak sebekkel lehet felfogni, távlatok, amelyeket összeomlott világok romjain lehet megpillantani, birodalmak, amelyek felett csak a szenvedések tüzes trónjáról lehet uralkodni. A magyar erkölcsi megújuláshoz, átnemesedéshez egy magasabbrendű élet kibontakozásához csak e szenvedések árán juthat el. Új magasság és új magyarság útja ez. Nőjjünk hozzá a végzetünkhöz. A nagyszerű halál kockázata az egyetlen kapu a nagyszerű élet felé.