Még egyszer összefoglaljuk az eleveelrendelésről mondott gondolatokat s ezzel azt is megmutatjuk, milyennek kell lennie ennek a tanításnak. Alapígénk szerint az eleveelrendelés megoldott titok. Nemcsak azt jelenti ez, hogy sokak számára örök titok marad; még azt sem, hogy mindenki előtt titok, amíg előre néz reá; hanem azt is, hogy a hívőre nézve boldog megoldás, mikor általmenve az Isten igazságosságának hegycsúcsain és az emberi bűnnek sötét mélységein s visszatekintve a megtett útra, felcsillog előtte ez az egyetlen magyarázat, mint a barlangban álmélkodó Mózes előtt az előtte elvonult Úrnak lábanyoma.
Ha pedig megoldott titok, négy sugárlapját vizsgálhatjuk meg: Mi az, ami elrejtetett? Hogyan rejtetett el? Mi az, ami belőle megoldatott? Mi honnét vesszük e megoldást?
1. A Szentháromság egy örök Istenben van egy olyan elrejtett munka, amely az Atya, Fiú és Szentlélek között foly le. Például: Miképpen szülte az Atya a Fiút, miképpen származott mindkettőtől a Szentlélek? De van olyan munkája is az Istennek, amely belőle kifelé hat, például a Teremtés, Gondviselés, Váltság. Istennek ebben a kifelé ható munkájában kétféle stádiumot kell megkülönböztetni: egyik az, mikor a munka még csak gondolat és terv, a másik pedig, mikor valósággá válik. A terv és tett, bár lényegesen különböző két dolog, mégsem lehet kétféle, egymásnak ellenmondó, valamelyik részében bizonytalan vagy feltételezett, Istennek teremtő, gondviselő és megváltó munkája elébb tanácsvégzés, mert az örökkévalóságban eredt; azután tett és véghez is vitt munka, midőn az idői és kezdettel bíró világban megvalósul. Minden, ami történik, ebből a tanácsvégzésből ered s minden csak úgy történhetik, ahogy ez a tanácsvégzés elhatározta. Nem lehet, hogy valami terv legyen és meg ne valósuljon, nem lehet, hogy valami megvalósuljon a nélkül, hogy terv lett volna. Ez a tanácsvégzés Isten bölcsességén alapszik, nincs más indítéka, csak az ő jótetszése, feltétlenül érvényes, tehát megváltozhatatlan is, mindent magában foglaló, mert rajta kívül semmi sem képzelhető el, egységes és rendszeres, mint minden terv, végül a bűnnel szemben nem szerző, csak megengedő.
Mit akar Isten? Mi az ő dekrétoma? Ez az a nagy világtitok, melyet senki sem lát, senki sem tud, csak Ő maga. Ez a titok mindenre egyképpen vonatkozik, ami volt, van és lesz; az is benne van, mi történik a válni készülő levéllel tízezer év múlva, s az is, mi lesz e földdel holnapután; az is benne van: mi lesz velünk az ítéletnapon, mint ahogy az első amőba élete is benne foglaltaték.
2. Ez a tanácsvégzés elrejtetett a világban s csak az Isten szeme látja. Elrejtetett úgy, mint egy épületben a terv, gépben a szerkezet, testben az élő alkat. A parlament épületében is el van rejtve a csodálatosan átlátszó, kristálytiszta terv, s a művész látta is; de ha tetőin, tavaszi napsütésben,
a kő hasadékaiban és rovátkáiban millió katicabogár gyűl is össze, meg nem tudják fejteni, át nem bírják tekinteni az egész épület kolosszális koncepcióját. Ilyen katicabogarak a természettudósok és filozófusok a nagy mindenség napsütött rovátkáiban, azzal a különbséggel, hogy az univerzum méreteihez szabva sokkal kisebb a legnagyobb lángelme is, mint a katicabogár a parlament épületéhez képest. Megérezzük e titok jelenlétét, hajszoljuk is, megoldása örökre nyugtalanít, de Isten tanácsvégzésének óriási koncepcióját, minden részletet átvilágító egységét soha meg nem fejtjük.
Főképpen három homályos hártyaablakon pillantunk bele az Isten dekrétomának szentélyébe. Körvonalakat nem látunk, csak alig derengő dicsőséget. Az egyik ablak az oktörvény, amely azt bizonyítja, hogy minden történés, minden változás, minden létezés kötött és szükségszerű, mert nincs okozat ok nélkül és nincs ok okozat nélkül. Ebben a világban tehát nincs szabadság és ha nincs, nincs felelősség sem. Másik ablak az egyéniség, amely azt bizonyítja, hogy a világ tele van kiszámíthatatlan erőközpontokkal, melyeknek léte megmagyarázhatatlan, törvénye a szabadság és felelősség, kiváltsága a maga magát meghatározó öntudat. Harmadik ablak a sors, amely egyesek és közösségek élettörténetét foglalja egybe, kerekíti ki. Kiszámíthatatlan és csak visszatekintve, utólagosan, befejezés után állapítható meg, mert akkor válik tárggyá. A természettudomány konokul vitatja, hogy minden determinált, a szellemtudományok szabadságról és felelősségről beszélnek, pedagógiától el a vallásig minden a sorsot akarja formálni és biztosítani. Bábeli zűrzavar támad e vitából. Mindenki túl akarja kiáltani a másikat és senki sem tudja vagy akarja megérteni, amit a másik mond. Ezeket a kérdéseket nem is fogjuk megoldani soha, mert ebben a káoszban csak Isten szeme lát. Itt nincs más szerepe a filozófiának, mint megállapítani, hogy e titok megfejtése nélkül az ember mindig boldogtalan lesz, pedig megfejtem sohasem fogja, mert «elrejtetett örök időktől fogva Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus általa.» Nincs tehát más mód, mint az idvességes agnoszticizmus álláspontjára helyezkedve keresni a megoldást, ott, ahol fellelhető, a Jézus Krisztusban, aki által mindeneket teremtett az Úr.
Ott vagyunk tehát, ahonnét kiindultunk: a Jézus Krisztusban oldódik fel a titok a hívő ember által, aki benne felismerte a megváltó, eleveelrendelő Akaratot.
3. Ez a titok «megismertetik a mennybéli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által». Az egyház és a mennyei világ két szembetett tükör, amelynek egymást átsugárzó fénye e titok körül világosságot derít. Megemlítem, hogy a «mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok» kifejezés alatt az angyalok birodalmát kell érteni, ahol a titok kiderül, az egyház nagy hittapasztalata alapján, az «eleveelvégezés szerint». Csakis az eleveelvégezés mutatója szerint, csakis az egyház üdvtapasztalata alapján, csakis a mennybeli seregek szemei előtt lesz nyilvánvalóvá ez a titok, hogy Isten mit akar a világban és a világgal.
Az angyalok is az eleveelrendelés törvénye alatt állanak, éppen úgy, mint az emberek. De a kettő között van valami különbség. Az angyalokról az eleveelrendelés abból áll, hogy némelyek hívek maradtak, mások fellázadtak és elbuktak. De itt nincs váltság: az el nem bukott angyaloknak nem kell váltság, mert igazak és szentek; az elbukottakat nem lehet megváltani, mert konokságuk, dühök, mérgük el nem távoztatható. Viszont az ember Ádámban mindenestől elbukott s ezért Ádámnak minden maradéka bűn alá rekesztetett. Ebből a bűn alá rekesztett, kárhozott tömegből választotta ki Isten azokat, akiket kegyelme dicsőségében részeltet. Már most a szerint, hogy az eleveelrendelés tanításában az angyali vagy az emberi típus szolgált világosító például, midőn a dogmát megfogalmazta valaki, kétféle stílus alakult ki, a szerint, hogy a bűnesetet magát milyen pontra helyezzük. Az elsőnél, ha az angyalok esetére gondolunk s a szerint alakítjuk a tant, a következő sorrendet kell az Isten dekrétomában megállapítanunk: Első az Isten tanácsvégzése a maga dicsőségéről, amely némelyek kiválasztásában és mások elvetésében fog megjelenni, mint a megváltás két oldala: kegyelem és igazság, de mindez most még csak lehetőség szerint. A második dekrétom elvégzi az ember teremtését kiválasztás és elvetés szerint. A harmadik végzés megengedi az Esetet s vele a Bűnt. A negyedik végzés elrendeli a kiválasztottak megigazítását és az elvetettek kárhoztatását. Ez az ú. n. supralapsarius, az esetet is belefoglaló típusa az eleveelrendelés tanításának. A második típusnál ez a sorrend: Első dekrétom elvégzi az ember teremtését szentségben és ártatlanságban. A második dekrétom megengedi, hogy az ember elessék a saját akaratából és felelősségére. A harmadik dekrétom szól arról, hogy a megromlott emberiségből némelyek üdvösségre kiválasztassanak. A negyedik dekrétom a ki nem választottakat, mint akik a bűnben megátalkodnak, azt szeretik és akarják, igazságosan bünteti és kárhoztatja. Ez az ú. n. infralapsarius, az eseten belül mozgó felfogás. E két felfogás nem mond ellen egymásnak. Ugyanegy igazságnak kétféle kiindulási pontból való megszerkesztése. Amaz inkább logikai, emez történeti koncepció, s érdekes: amazt a theológusok képviselik, emezt a hitvallások. A magyar református egyház hitvallása is infralapsarius.
4. Erre a megoldásra csak a Jézus Krisztusban való hit által, a Jézus Krisztusból mint Ígéből, testté lett kijelentésből juthatunk el. Vagyis, ezt nem lehet mindenkinek kiolvasni a Szentírásból, mint ahogy egy lexikonból megnézek egy adatot, a logaritmus-táblából egy hatványkitevőt. Ezt csak a Jézus Krisztusban, a Szent-Lélek által ismeri fel az a hívő, akin Isten a kiválasztást végbevitte. Az Ő tanácsvégzése végrehajtás is mind a teremtésben, mind a gondviselésben, mind a megváltásban. Istennél nincsenek elvetélt szándékok: az Ő tanácsa nemcsak gondolat, hanem végleges és teljes cselekedet is.
Krisztus, a váltság ura és eszköze, a kiválasztottaknak Feje és a nagy ügy közbenjárója, mindenha ajtó és jogcím. Ő az ajtó, mert keresztje hív, fedd, kiált és vonz: halálának és feltámadásának megcsúfolhatatlan ténye úgy áll mindnyájunk elé, mint egy ajtó a bujdosó előtt. Ott a cél, ott a megérkezés, az otthon. De nemcsak ajtó, hanem jogcím is: azért tehetjük rá a kilincsre a kezünket, azért léphetünk be, azért nem fogad ott benn harag, ítélet és halál, hanem atyai kebel és ujjongó szeretet, mert Ő eleget tett helyettünk, közbenjárt érettünk s véghezvitte a nagy kiengesztelést. A benne vetett hit éppen arról győz meg, hogy mi az Ö népe, nyája, öröksége és szerzeménye vagyunk, örök időktől fogva tulajdonul neki adatván s azért van nekünk bátorságunk és bizodalmunk Isten színe elé állani, az ő Fősége és Vezérsége alatt, Szószólása mellett.
Bizalom és bátorság. Ez az eleveelrendelés tanításának a gyümölcse. A kegyelem ellenállhatatlan, — nem lehet, hogy én elkallódjam. A kegyelem elveszíthetetlen, — nem lehet, hogy kénytől, emberi és tárgyi kénytől függjek. A kegyelem elégséges: ez az elégség minden hősiesség forrása és telje.
«Mit mondjunk azért ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?»