Istenünk, csodáljuk nagy türelmedet. Olyan sokszor hívtál már minket magadhoz, és mi még mindig fél kézzel a régihez ragaszkodunk, a másik kezünket nyújtogatjuk feléd. Sokszor érdeklődésünk is megrekedt ilyen hitvány elméleti szinten, mint a gazdag ifjúé: mit cselekedjem, hogy örök életet nyerjek, – s amikor kínáltad az örök életet, végül is nem kellett. Anélkül maradtunk, s meg is látszik rajtunk.
Istenünk, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek! Könyörülj rajtunk, hogy legyen bátorságunk bármit elhagyni éretted és az evangéliumért!
Urunk, Jézus Krisztus, dicsőítünk téged, mert mindent odahagytál, hogy segíts rajtunk. Köszönjük, hogy elhagytad a mennyei dicsőségedet, Istenségedet elrejtetted, midőn testünket felvetted. Köszönjük, hogy vállaltad azt a sok kínt, megaláztatást, szenvedést, amiben részed volt érettünk. Köszönjük, hogy ma újra te hívsz minket: jer, és kövess engem!
Köszönjük, hogy egészen világossá tetted: téged követni csak úgy lehet, ha mindennel szakítunk, ami tőled visszatart. Tedd ezt világossá számunkra, hogy melyikünknek mivel kell szakítania! Tedd egyszerűvé ezt a szakítást! Adj ehhez bátorságot, hogy ne halogassuk, ne alkudozzunk veled! Köszönjük, hogy alkudozás nélkül kínálsz nekünk mindent.
Köszönjük, Atyánk, a felfoghatatlan ígéretedet, hogy te, aki egyszülött Fiadnak nem kedveztél, hogyne ajándékoznál vele együtt mindent minekünk! Kérjük Őt magát, Jézust, először, és aztán add nekünk azt a mindent, amit mi fel sem tudnánk sorolni.
Ajándékozz meg minket ma igazi csendes nappal. Szeretnénk előtted maradni. Beszélj velünk, leplezz le minket. Hozd elénk mindazt, ami elválaszt tőled, és bátorítsd a hitünket, hogy el tudjuk fogadni azt a nagy ajándékot, amit kínálsz: az örök életet, a veled való közösséget már itt, és majd odaát.
Ámen.
Mindenható Istenünk, mennyei Édesatyánk, valljuk a zsoltárossal, hogy örökkévaló a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséged.
Áldunk azért, hogy az irántunk való nagy szereteted nem a magatartásunktól függ. Köszönjük, hogy a te nagy nevedért cselekszel velünk minden jót. Olyan sok jót tettél már eddig is velünk, s tudjuk, Urunk, hogy ez csak egy része, egy töredéke annak, ami még el van készítve számunkra nálad.
Bocsásd meg, hogy oly sokszor kételkedünk ebben. Bocsásd meg, hogy sokszor azt sem vesszük észre, amit éppen kaptunk tőled ajándékba. Bocsásd meg, ha csak a hiányaink igéznek meg bennünket és nem vagyunk tekintettel a tőled kapott ajándékokra. Szeretnénk most az ajándékokról és veszteségekről felemelni a tekintetünket reád, az ajándékozóra. Engedd, hogy jobban megismerjünk most téged!
Kérünk, szólj hozzánk egészen személyesen. Olyan sokfélék vagyunk itt. Olyan sokféle gondolat, kételkedés, vágyakozás van bennünk. Számtalan terhet és bűnt hordozunk, s hozzuk magunkkal most is mindazt, ami megterhel, vagy aminek a hiánya miatt szenvedünk. Köszönjük, hogy úgy jöhetünk hozzád, mint aki mindenható Atya vagy, akinek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen, és akinek az atyai szeretetét el sem tudjuk képzelni, hogy mi annak a mélysége és magassága, szélessége és hosszúsága.
Kérünk, ajándékozz meg minket. Adj a gyászolóknak vigasztalást, a betegeknek gyógyulást, a csüggedőnek reménységet, a büszkének bűnbánatot, a töredelmesnek feloldozást. Ajándékozz meg mindannyiunkat igéddel, ami által cselekszel ma is mindnyájunk életében. Kiszolgáltatjuk most magunkat neked, tégy velünk azt, amit jónak látsz, hiszen tudjuk, hogy akaratod mindig jobb, mint a mienk, mert a te akaratod az egyedül jó akarat.
Jézus nevében kérünk, hajolj most közel hozzánk és emelj közel magadhoz. Ne engedd, hogy így menjünk el, ahogy idejöttünk. Tisztíts, újíts, teremts újjá egészen. Erősíts meg, úgy, ahogy az énekben is kértük: Erőtlenségünkben légy mi erősségünk, és a sok veszedelem közt légy oltalmunk nékünk!
Légy üdvözítő Istenünk, Jézus által!
Ámen.
A végére értünk annak a sorozatnak, amelyikben megpróbáltuk számba venni, milyen ajándékokat kap a hívő Istentől az újjászületésével. Nem lehet felsorolni ezt a temérdek sok kincset, de próbáltuk a legfőbbeket válogatni a Szentírásból. Láttuk, hogy mindenekelőtt és mindenekfelett Jézust magát kapja a hitre jutott ember. Vele kapja Szentlelkét, és így együtt kapja a fiúságot. Isten ellenségéből Isten gyermekévé lesz, ami azt is jelenti, hogy Isten örökösévé válik. Kapja az imádság jogát, a gyermekek nagy lehetőségét, hogy bármikor, bárhonnan így kiálthat: mi Atyánk!
Azután olvastuk azt az egy mondatot, amiben sűrítve van négy másik nagy ajándék: Jézus adatott nekünk Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul. Ez így egy kicsit elvontan hangzik, de talán emlékszünk még, hogy mennyire gyakorlati ajándékai ezek Istennek.
A Zsidókhoz írt levélből kiemeltük azt, hogy Jézus adatott nekünk tökéletes kijelentésként, tökéletes elégtételt szerzett, és tökéletes és egyetlen közbenjárónk.
Múlt vasárnap este pedig a mi Urunk szavait hallottuk, aki azt mondta: az én békességemet adom nektek, és az én örömömet adom nektek, hogy a ti örömötök teljes legyen.
Ma a felolvasott ige alapján azt vizsgáljuk meg, hogy egyszer egy konkrét és kicsit éles kérdésre mit válaszolt Jézus, és hogyan foglalta össze azt, amit Ő kínál a benne hívőknek?
Péter kérdezte meg itt: elhagytunk mindent teérted, mink lesz hát nekünk? Mi jutalmat kapunk érte? Nem üzleti tájékozódásként kérdezte ezt Jézustól, hiszen már előbb feltétel nélkül elhagytak mindent Jézusért és követték Őt. Egy különös esemény váltotta ki belőle ezt a kérdést. Ez az esemény az volt, amikor egy gazdag fiatalember futott utánuk, leborult Jézus előtt és azt kérdezte: Uram, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus azt mondta: add el mindenedet és kövess engem, és akkor kincsed lesz a mennyben.
Mert az örök élet a Biblia nyelvén a Jézussal való együttlétet jelenti - ezt jó, ha megtanuljuk. Kövess engem, és akkor a tied lesz az örök élet. Erre nem volt kész ez a fiatalember. Nem tudta elszánni rá magát. Az egész magatartásából az tűnik ki, mintha valaki azt a szörnyűséget követné el, hogy az egyik kezét odakötözi valamelyik pályaudvaron ahhoz a bakhoz, ami a vágány végén van, a másik kezét meg odakötözné az indulni készülő szerelvény utolsó kocsijához. Rettenetes tragédia lenne ennek a következménye. Nem lehet ehhez is ragaszkodni, meg indulni is. Olyan indulóformán van sok ember, és mégis ragaszkodnak a régihez.
Nos, ez a gazdag ifjú is ilyen volt. Nem akarom elengedni azt, ami eddig az enyém volt, de kellene az, amit Jézus kínál. A végén Jézust engedi el, és fogva tartja őt az, amije addig volt. Erre mondja Jézus a tanítványoknak: milyen nehezen jutnak be a gazdagok az Isten országába. Itt kérdezi Péter: ez nem tudott elhagyni semmit teérted, mi mindent elhagytunk. Mi jutalmunk lesz hát, mit kapunk ezért? Erre felel Jézus a felolvasott igével, s azt mondja: két része van annak, amit kaptok. Már itt ezen a földön mindenki kap százszor annyit, mint amiről énérettem lemondott, a jövendő világban pedig örök életet. És ezt az előzőt még kiegészíti Jézus egy, a végéhez odatoldott elgondolkoztató szóval: százannyit kap, mint amiről lemondott, üldözésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.
Arra a kérdésre keressünk tehát ma vá-laszt, hogy mit kap Jézus tanítványa már itt, mit kap a mennyben, és mi ennek a feltétele, mert itt erről is beszél a mi Urunk. Mit ígér nekünk már erre az életre, mit készített el az örökkévalóságra, és mi annak a feltétele, hogy mind a kettő a miénk lehessen?
1) Mit kap a hívő itt? „Jézus pedig ezt mondta neki: Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, fitestvéreit, nőtestvéreit, gyermekeit, szántóföldeit énérettem és az evangéliumért, aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt.”
Két része van tehát annak, amit itt kapunk: százannyit, mint amiről lemondtunk, és üldözéseket. Mit jelent ez?
Sokakat megzavar ez a százannyi. Nem értik, hogy valaki elhagyja a régi kapcsolatait, a régi szórakozásait, akármit, ami a múltjához kötötte Jézusért, hogyan kaphatna ahelyett százannyit. Pedig a mondatnak mind a két része a szemünk előtt zajlik. Aki komolyan veszi a tanítványságot, aki valóban Jézus követője lesz, azt előbb-utóbb kinézik maguk közül a régi barátok. Az az ember nem érzi jól magát a régi időtöltései, szórakozásai között. Annak rossz lelkiismerete lesz, ha múlatja, vagy agyonüti az időt. Annak az életébe Isten sokkal fontosabb programokat, feladatokat ad. Az egyszeribe hiábavalónak, hitványnak érez sok mindent, amit addig csinált vagy egyenesen fontosnak tartott. Annak az embernek átalakul a napirendje, mert megváltozik az értékrendje. Az nem ér rá a hétvégét azzal tölteni, amivel addig, mert új, addig számára ismeretlen, értékes feladatokat kap a helyébe. És óhatatlanul elszakad a régi barátokról, a régi időtöltéstől. Nem a régi helyekre jár, hanem új helyekre. Sokszor még a családban is nehéz a helyzete, mert sehogy sem értik, hogyan van az, hogy számára a legfontosabb személy az élő Jézus lett.
De azok helyett, amiket és akiket elveszített vagy akikről, amiről lemondott, kap egészen újakat. Itt Jézus azt mondja összefoglalóan, jelezve ezzel sok mindent, hogy ha elhagyta házát énérettem... Lehet, hogy elhagyja házát, de helyette minden hívőnek a házában otthona lesz. Lehet, hogy valami módon elszakad a szüleitől, de helyettük minden idősebb hívő anyja és apja lesz. Lehet - sőt biztos -, hogy a régi baráti társaságától elszakad. Vagy azok utálják ki, vagy ő hagyja ott őket. De kap helyettük sok barátot, sok testvért, sok társat. Mert aki újjászületik, az az Isten gyermekeinek nagy családjába lép be, és ez minden hívőnek különös élménye, hogy a vadidegen is milyen lelki közelségbe kerül csak azért, mert mind a ketten Jézus Krisztus megváltott tanítványai és Isten visszafogadott gyermekei. És valóban átéli az ember, hogy a Krisztusban nincs férfi, sem nő, nincs öreg, sem fiatal, nincs ilyen nemzetiségű meg olyan, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gal 3,28)
Istennek még arra is gondja van, hogy az Ő gyermekeinek az anyagi szükségei- ről gondoskodjék. Lehet, hogy nem lesznek milliomosok, de a mindennapi betevőjük meglesz, sőt, különös módon nekik mindig több telik arra, hogy a náluknál nyomorultabbnak is segítsenek, és ami nagy többlet: elégedettek lesznek. „Mert nagy nyereség az Istenfélelem megelégedettséggel.” (1Tim 6,6)
Gyertek el egyszer szombaton délután, amikor itt a gyülekezetben a kisgyermekes családoknak az összejövetele van. Azok a picikék, akik a megőrzőben ilyenkor játszanak, mind úgy vannak ott együtt egymással, mintha unokatestvérek lennének. Mert a szüleik meg mind úgy vannak együtt, mintha testvérek lennének. És azok is a Krisztusban. És kérdezzétek meg őket: hogyan élik át az Isten gyermekeinek a nagy családjában azt, hogy felsorolhatatlanul sokféle fizikai, anyagi, lelki, emberi segítséget kapnak egymástól, anélkül, hogy bárki számon tartaná: ki kinek, mikor, mivel segített. Mert mindenki azzal segít a másiknak, amivel éppen annak segíteni kell. És annak segítenek, akinek éppen arra van szüksége. Csakugyan úgy, mint egy jó légkörű nagy családban.
Jézus tanítványának tehát az első nagy jutalma az: együtt lehet Jézussal, de rajta kívül megkapja még ennek a családnak minden tagját, és minden áldását is. Százszorosan kárpótoltatik mindazért, amiről esetleg Jézus miatt mondott le. Ez az egyik fele annak, amit Jézus erre az életre nézve ígér.
És hozzátesz egy szócskát, amitől megborzadnak sokan: kap százannyit helyette, üldözésekkel együtt. Hogyhogy? Ez is velejár a tanítványsággal? Erről a mi Urunk egészen nyilvánvalóan beszél. Előre tájékoztatta az övéit, ne érje őket meglepetés. Éppen ezért nem kell meglepődnie Jézus tanítványának, ha Őérette üldözéseket, kellemetlenségeket, szenvedéseket is kap. Ez velejár. Csak egy igét hadd olvassak, amelyikben Jézus erről tárgyilagosan és világosan beszél: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé. Mivel azonban nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket mondtam nektek. Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivel nem ismerik azt, aki küldött engem.” (Jn 15,18-21).
Ez a világ Jézust mindig gyűlöli és gyűlölni fogja, mert a világban alulról jövő erők és törvényszerűségek uralkodnak, Jézus pedig felülről jött, és a mennyei erőket és törvényszerűségeket hozta el nekünk. Mármost, aki Őhozzá tartozik, s az Ő kegyelme által szintén felülről született - Nikodémusnak ezt mondja Jézus: szükséges nektek felülről nemzetnetek, újonnan születnetek -, azt a világ Jézussal együtt gyűlölni fogja. De ez nem tragédia, sőt ez egyfajta minősítés. Mert ha a Jézusnak szánt ütés engem is ér, akkor ez azt jelenti: közel vagyok az én Megváltómhoz. És mi más célja lehet egy hívő embernek, mint Jézus közvetlen közelében maradni. Nem kell ezzel dicsekedni, de nem kell emiatt felháborodni sem. Ezzel számolni kell és ezt vállalni kell.
Ezért beszél ilyen tárgyilagosan erről Jézus. Akármiről mondtok le, kaptok százszoros kárpótlást helyette, és üldözéseket, ha igazán az én tanítványaim vagytok. Mert Őt és az Övéit ez a világ gyűlöli, mert nem ebből a világból valók.
Így tudja leírni Pál apostol, aki a börtönből a Krisztusért vállalt szenvedések közül írja levelét, amikor hallott azoknak a szenvedéséről: „Nektek adatott az a kegyelem a Krisztusért, hogy ne csak higgyetek Őbenne, hanem szenvedjetek is Őérette.” (Fil 1,29). Ez kegyelem, kiváltság. Nem egyfajta beteges szenvedéskeresés ez a hívőnél... Nem ő keresi, kapja. A Krisztus-követéssel együtt jár, és ezt vállalnunk kell úgy, hogy azokat, akik üldöznek minket a Krisztusért, még jobban szeretjük, mint azokat, akiktől jót kapunk. Mert aki valóban Jézus tanítványa, az az érte vállalt üldözéseket, kellemetlenséget, hátratételt úgy tudja szenvedni, mint aki a dicsőséges mennyei világ polgára már most, és az ellenség diadalát úgy nézi, és úgy hallgatja, mint aki tudja: a győztes seregnek a tagja. Így értsük azt, amit az előbb olvasott ige után mond Jézus: „E világon nyomorúságtok lesz; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16,33) Ezt kapja tehát a hívő itt.
2) Jézus azt mondja: a jövendő világon pedig örök életet. Mi az örök élet? A jézusi meghatározás így hangzik: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) És ez a fajta ismeret - mint ahogy ezt már sokszor megállapítottuk - a Biblia nyelvén közösséget jelent. Ismeri Ádám az ő feleségét, Évát. Ez a legteljesebb közösség. Maradék nélküli belső azonosulás a másikkal. Szakadatlanul együtt élni, együtt gondolkozni a másikkal.
Ez az ismeret azt jelenti: együtt dobban a szívünk, értjük egymás gondolatait. Nem kell meggyőzni egymást soha. Elég, hogy int a szemével, s teljes bizalommal csinálom azt. Nélküle is úgy döntöttem volna. Egy srófra jár az agyunk és együtt dobban a szívünk. Ez a teljes belső közösség, ami nagyon ritka - még a legjobb házasságokban is - az, amit ismeretnek nevez a Biblia. Amikor lelkileg a hitben valaki ennyire eggyé válik Jézussal, és szakadatlanul, folyamatosan együtt él vele; élete minden helyzetében, minden pillanatában bizonyos abban, hogy az ő Ura ott van, jelen van, és neki az a legfontosabb, hogy az ő Urának mi kedves, minden döntését és cselekedetét ez határozza meg. Amikor Jézusra való tekintettel teszünk vagy nem teszünk valamit. Őreá nézek, és ahogyan Ő kívánja, ahogyan az Ő Lelke vezérel. Ez az örök élet. Ez már itt elkezdődik a hívőnek, de majd odaát, a jövendő világban, teljesedik ki.
Erről a jövendő világról azt írja Ézsaiás: örök öröm lesz fejükön, s eltűnik fájdalom és sóhaj. Mennyit sóhajtozunk mi csak egyetlen napon is. A Jelenések könyvében pedig azt olvassuk, hogy az Isten letöröl a szemükről minden könnyet. Nem lesz többé mi miatt sírni, mert eltöröl minden fájdalmat, nem lesz többé könny, gyász, jajkiáltás és fájdalom, mert a régiek elmúlnak, és Ő egészen újjá tesz mindent. Ahogy egyik szép énekünk mondja: szép örökség vár rám: égi koronám. (Ézs 35,10, Jel 21,4).
A másik evangélium, Máté, azt írja: örökség szerint nyer örök életet. Ugyanoda érkezünk meg, ahonnan néhány hete elindultunk. Kapjuk a fiúságot, és Pál apostol azt írja: mivel fiak lettetek, Istennek örökösei is, és Krisztus örököstársai. Már most a miénk ez az örökség, és már most élvezhetünk belőle valamit, a jövendő világban pedig mindörökké ezt élvezzük. Örökké szemlélhetjük Istent, gyönyörködhetünk Isten Fiának a szépségében, teljessé válik a vele való közösség, teljessé válik az élet - nem zavarják meg többé halálerők, mint most. Nem lesz betegség, fájdalom, viszály, félelem stb. Nem tudjuk elképzelni, milyen lesz, de Isten igéje elénk rajzolja valamelyest, s boldog ember az, aki hiszi ezt! „Ott vár angyalsereg, ott várnak mind a szentek, s az Atyánál pihentek, megfáradt gyermekek.” (455. ének)
Nem véletlen az, hogy Isten gyermekei néha vágyakozni kezdenek ez után a világ után. De mivel Isten gyermekei, ezért nem futamodnak meg az itteni feladataik elől. Nem vetnek ők maguk véget ennek a nehéz életnek. Ezt is teljesen Urukra bízzák. De hogy vágyakoznak néha, azt hiszem, nem bűn. Ezt Pál apostol egészen őszintén bevallotta: kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb. Aztán mindjárt az övéire gondol és azt mondja: ha viszont kiengednek ebből a fogságból, megyek hozzátok, mert itt maradnom közöttetek nektek jobb. S melyiket válasszam, nem is mondhatom. Ha kivégeznek, én járok jól - mondja. Vége lesz azonnal minden nyomorúságnak, mehetek az én Uramhoz. Ha szabadon engednek, ti jártok jól, mert veszitek még valami hasznomat. Majd az Úr eldönti, melyik legyen. (Fil 1,21-24).
Érezzük ezt a teljes belső szabadságot? Nincs halálfélelem, mert túllát a halálon, és látja azt a Krisztust, akihez megy. De nincs életfélelem sem benne, jaj elegem van az egészből, csak szabaduljak meg tőle, mert tudja, ha még itt tartja az Úr, akkor küldetése van, akkor van értelme élni. Teljesen szabad az olyan ember, aki tudja: mi az öröksége, és aki tudja, hogy kinek az örököse, s kinek az örököstársa?
Jézus tehát azt mondja: ezen a világon százszor annyit, üldözésekkel együtt, a jövendő világon pedig örök életet. Ami elkezdődik már itt, csak ott teljesedik ki. 3) Mi a feltétele, hogy ez a miénk lehessen? „Jézus ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, senki sincs, aki elhagyta házát, fitestvéreit, nőtestvéreit, szántóföldjét énérettem és az evangéliumért, aki százannyit ne kapna most ebben az időben...”
Aki elhagyta ... A gazdag ifjú éppen erre nem volt kész és képes, hogy elhagyja, bármiről lemondjon Jézusért. Készek vagyunk-e mi erre? Nyilván ez nem azt jelenti: az ember felmondja munkaviszonyát, kiköltözik a lakásából, szétosztja minden ruháját és bútorát. Nem erről van itt szó, hanem arról, hogy radikálisan kidob az életéből mindent, ami távol tartja Jézustól. Ami akadályozza a Krisztus-követésben. Ami lehetetlenné teszi vagy megnehezíti, viszonylagossá, részlegessé teszi ezt az imént említett közösséget. Azt viszont radikálisan kivágja az életéből, mert mindenkinél fontosabb neki Jézus, és mindennél fontosabb a vele való közösség.
Félelmes tapasztalat az, hogy sok vallásos ember, olykor még sok hívő ember is, megpróbálja ezt a lehetetlenséget: egyik kezemet odakötöm a bakhoz, a másikat meg a szerelvény végéhez, aztán lesz, ami lesz... Mert én menni akarok Jézussal, tehát odakötöm magam, de el nem engedem azt, ami megakadályozza, hogy igazán mennék vele.
Isten ma erre a döntésre akar bátorítani minket: vágd el azt a kötelet, amelyik a bakhoz köt! Szállj fel a vonatra, aztán az majd visz téged olyan utakon és olyan célok felé, amiken csak menet közben csodálkozol majd igazán. Bízd magadat arra, aki utánunk jött, hogy kimentsen minket a jelenvaló gonosz világból. De ez csak úgy megy, ha mindent elenged az ember, ami visszatartaná, fékezné, akadályozná ebben a Krisztus-követésben.
Csak ízelítőként mondok néhányat: minden olyan szokást, ami ártatlan szokás, hát már ezt sem engedhetem meg magamnak? - tudjuk mondani felháborodva. Megengedheted. Mindent megengedhetsz magadnak, ha te akarod megengedni. Akkor nem vagy a Krisztus tanítványa. A Krisztus tanítványa nem magának parancsol, hanem Isten Szentlelke irányítja, ő meg engedelmeskedik. Ha ez a jelszó: megengedem magamnak, akkor maradj ott. Akkor kösd oda a másik kezedet is a bakhoz. De akkor nem Jézus lesz az oka, hogy ott pusztulsz el! Megvolt a helyed a vonaton.
Minden olyan elvet kivet az ember az életéből, ami lehet, hogy tiszteletre méltó, lehet, hogy őseinktől hagyományozták ránk, abban a szellemben nőttünk fel és neveltek, de ha Isten igéje azt elítéli, akkor nekem is el kell ítélni. Attól én még az őseimet és az emléküket őszintén tisztelem, de ők sem voltak tökéletesek. Az én számomra pedig most már egy úr parancsol, és az Jézus, ha az Ő tanítványa vagyok. Ha nem, akkor vigyük tovább a családi hagyományokat: gyűlöljük azokat, akiket őseink is gyűlöltek, el ne felejtsük az elszenvedett sérelmeket, netalán még toroljuk is meg, neveljük a gyerekeinket is ebben a gyűlöletben, de akkor ne mondjuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Akkor mind a két kézzel fogjuk a bakot. Nem könnyű ám ez adott esetben!
Nem értem, hogy miért nem tudnak emberek disztingválni, hogy ami rosszat örökölhettem, azt Isten igéje alapján elítélem, de akik felneveltek, meg előttem jártak, azokat változatlanul tisztelem. Isten Szentlelke segíthet el minket ide. Ez nem azt jelenti: mindent megtagad az ember, - de minden olyat megtagad, amit Isten igéje bármi miatt elítél. Számunka a tekintély Jézus, számunkra a normarend az Ő igéje, a Szentírás, és ez alól nincs kivétel. És ezt belső meggyőződéssel és bizalommal teszi az engedelmes tanítvány, mint aki tudja: Isten nem téved, az Ő beszéde igaz, ma is érvényes, és csak akkor juthatunk célba, ha követjük Jézust és nemcsak nézünk utána.
Valaki egyszer azt mondta: próbáljuk meg összegyűjteni, mi mindent akarunk átadni engedelmesen Jézusnak. Írjunk egy listát. Kaptunk papírt is azon a konferencián. Aztán mindenfélét felírtunk. Néhányan felolvasták, mindegyik tiszteletreméltó vágyakozás volt: én ezt szeretném, azt szeretném ... S akkor felmutatott a konferencia vezetője egy üres papírt, aminek a fejléce így hangzott: mindezeket látatlanban átadom Jézusnak, kelt, aláírás. S nincs kitöltve. Azt kérdezte: egy üres papírt aláírnánk-e? Amit majd Ő tölt ki... Lehet, hogy Ő odaír olyat, ami eszünkbe nem jutott volna. Például: lemondok a jó hírnevemről, a sokra tartott becsületemről, az önérzetemről... Ezek nemigen jutnának eszünkbe. Majd Ő odaírja mindig azt, ami kell. És én üresen, kitöltetlenül aláírom-e?
Az a komoly döntés, amikor valaki Istennek egy ilyen üres papírt aláír. Aki elhagyott érettem és az evangéliumért - mondja Jézus - bármit, annak százszorosan pótolom itt, és a jövendő világban kap örök életet. Énértem és az evangéliumért. Énértem, azt jelenti, hogy mindenkinél fontosabb lesz Jézus a számunkra. Aki jobban szereti - mondja Jézus - apját, anyját, feleségét, gyermekeit, mint engem, nem lehet az én tanítványom.
Szeretném, hogy egyszer vegyük a fáradságot, akár most vagy délután, és gondoljuk végig, ez mit jelent. Szinte mindenki megijed ettől. Ha a gyerekem jobban szeretné Jézust, mint engem? Ez tragédia! - Nem tragédia. Akkor fog szeretni téged igazán, egész életében, áldozatosan, örömmel, ha Jézust szereti első helyen. Jól jár az a férfi, akinek a felesége Jézust jobban szereti, mint őt, mert abból lesz igazán figyelmes, szeretetteljes, gyöngéd, hűséges, áldozatkész asszony. Látom, szemünk előtt zajlik ez le. És jól jár az a szülő, akinek a gyereke jobban szereti Jézust, mint őt, mert akkor fogja őt minden hitványsága meg bűne ellenére is őszintén szeretni, és öregségében sem magára hagyni, s mindig számíthat rá. Csak akkor lesz képes erre egy ember, ha Jézus kerül az élete középpontjába. Jól jársz akkor, ha a rokonaid közül akárki jobban szereti Jézust, mint téged, mert akkor téged is sokkal jobban fog szeretni, mint eddig. Merjétek ezt kipróbálni! Nem veszít az ilyen ember. Amit Jézus mond, az ma is és ránk nézve is igaz!
Az olyan ember, aki Jézust helyezi az élete középpontjába, mindenre kész lesz az evangéliumért - ahogy itt olvastuk. Vagyis: mindent megtesz mások üdvösségre juttatásáért. Annak az embernek egyszerre fájni kezd, hogy milyen sokan élnek körülötte a halálban, a hitetlenségben, a kárhozatban. És nemcsak fájni fog, hanem tesz is érte valamit. Az ilyen embernek nem drága az, hogy a szombatját, vasárnapját Istennek szentelje és mások üdvösségéért tegyen valamit. Az ilyen embereknek mindig van idejük, pénzük, szeretetük, ötletük arra, hogy másokat Jézushoz segítsenek. Az ilyen ember nem beszél ilyen badarságokat: a vallásosság magánügy, - hanem tudja, hogy az ő tanítványsága, hite a legteljesebb közügy. Az ilyen embernek lesz bátorsága megvallani a hitét szeretettel, tapintatosan, felelősen másoknak. Fontosak lesznek neki az utcagyerekek, a szomszédai, akiktől sok kellemetlenséget kell elszenvednie, a munkatársai, családjának tagjai, és elkezd buzgón imádkozni, s úgy élni, hogy világítson az élete. Tud helyén mondott igét mondani, és nem szövegelni, hogy attól csak kiábránduljanak a hittel kapcsolatos dolgokból. Az ilyen tanítvány Jézust viszi másokhoz és Jézushoz vezet másokat.
Ez a feltétele annak, hogy kapjon valaki százannyit itt, üldözésekkel együtt, a jövendő világon pedig kiteljesedjék számára az örök élet.
Mit hagytál el már Jézusért és az evangéliumért? Miről mondunk le - talán folyamatosan - azért, hogy ezeket a feltételeket teljesítsük? És miről kellene lemondani azért, hogy igazán Jézus tanítványai legyünk? Jó lenne, ha ma itt a megterített úrasztala körül magunkba szállnánk és felelnénk ezekre a kérdésekre.
Kevesen tartják számon, hogy a naptári év mellett van az úgynevezett egyházi év is, ami ádventtől ádventig tart. Ennek az évnek két fele van: az első az ünnepes félév, ádvent első vasárnapjától a pünkösd utáni vasárnapig (szentháromság vasárnapig), a má-sik az ünneptelen félév. Mi ma értünk végére az egyházi esztendőnek, és ennek az ünneptelen félévnek. Jövő vasárnap ádvent első vasárnapja, és kezdődik az új egyházi év.
Vajon az a sok igehirdetés, amit hallottunk, és sok ige, amit olvastunk ebben az évben is, hova lett az életünkben? Mennyivel vagyunk mások, mint egy évvel ezelőtt voltunk? Mennyivel vagyunk Jézusnak használhatóbb tanítványai? Kiknek mondtuk el az örömhírt? És hányszor szégyelltük azt elmondani? Mondtunk helyette mást, mondtuk burkoltan, általánosságban: a gondviselés ... Nem mertük azt mondani: az én Megváltó Krisztusom, vagy az élő Isten, akihez ma is imádkoztam, aki rajtad is segíthet, mert rajtam is segített. Hányszor kellett szégyenkeznünk utólag, ha egyáltalán szégyenkezünk emiatt, hogy szégyelltük Őt és az evangéliumot?
Isten ma bátorít minket, és a bátorságunk alapjait is lábunk alá rakta. Aki elhagyott értem bármit - mondja Jézus - kap helyette százannyit itt, és a jövendő világban örök életet. Isten segítsen minket, hogy valóban megújuljunk ebben, és kövessük Őt, ne csak nézzünk utána és elmélkedjünk az Ő gondolatairól.