10. HIRDESD AZ IGÉT!

Az utolsó fejezethez érkeztünk Pál apostol Timótheushoz írt második levelét tanulmányozva. Ezek Pál apostol utolsó leírt sorai. Egészen pontosan nem tudjuk, hogy ennek a levélnek a megírása után meddig élt még, de valószínűleg akkor már ő bizonyosan tudta, hogy kivégzik a hitéért. Már eldőlt, hogy Né-rónak mi a szándéka vele és még sokakkal másokkal. Ebben az utolsó levélben - annak is itt a végső soraiban - a végrendeletét írja meg.
Egyre komolyabb, méltóságteljesebb a stílusa is, és ebben az utolsó fejezetben a legfontosabbat köti Timótheusnak a lelkére. Ebbe a néhány szóba össze lehet foglalni ennek az egész résznek a mondanivalóját: hirdesd az igét! Itt a második versben írja meg az apostol végrendeletét. Ez az ő utolsó óhaja: hirdesd az igét!
Az igét nemcsak hallgatni kell, Timótheus, nemcsak befogadni kell, mert csak az tarthatja, mentheti meg a ti lelketeket; nemcsak engedelmeskedni kell az igének, nemcsak megőrizni azt - ahogy erre bátorította a levélben többször is -, nemcsak szenvedni kell érte, ne csak arra törekedjék Timótheus, hogy megmaradjon az ige mellett, miközben hemzsegnek a tévtanítók és tévtanítások körülötte, hanem ő felelős azért is, hogy hirdesse az igét.
És ahogy a fejezet vége felé az egyes szám többes számra vált át, nyilvánvaló lesz, hogy Pál apostol ezt már nemcsak Timótheusnak írja, Isten Szentlelke ezeket a sorokat Pálon keresztül nemcsak egy személynek címzi, hanem az akkori gyülekezetnek, gyülekezeteknek, a mindenkori hívőknek is. Minden hívő ember feladata az, hogy hirdesse az igét.
Ebben a most felolvasott néhány versben arról szól az apostol: mi is az az ige, amit hirdetnünk kell, hogyan kell azt hirdetnünk, és miért ez a legfontosabb feladata minden hívő embernek, hogy hirdesse az igét.
1) Mi az az ige? Nagyon sok szép kifejezést használt ebben a rövid levélben az apostol az igére. Néhány héttel ezelőtt egy ilyen csütörtök estén beszéltünk a kincsről, amit Isten ránk bízott, és akik újonnan születtek, azoknak a cserépedényükbe kincset rejtett Isten. Azokra rábízta ezt az igét. Így nevezte ott: kincs.
Egy másik fejezetben így beszél róla: egészséges tudomány, mert sokféle beteges áltudományt is hirdetnek. Azt mondja: te maradj meg az egészséges tudomány mellett.
Nem olyan régen beszéltünk arról a részletről, amelyben az apostol így ír: helyesen hasogasd az igazság beszédét. Az igazság beszéde is az ige. Vagy egyszerűen csak így nevezi sokszor: evangélium, jó hír.
Mi az az ige, amit hirdetnie kell Timó-theusnak és amit hirdetnünk kell nekünk is? A teljes Írás, ami Istentől ihletett - hogy megint ebből a fejezetből vegyek idézetet. Vagyis az Ószövetség, ami akkor már írásba volt foglalva, és az apostoli tanítás, amiről Pál szintén ír ebben a levélben, ami lényegileg az Újszövetség. A teljes Szentírás, ezt kell hirdetnie Timótheusnak. Mindazt, amit Isten elmondott nekünk az Ő tetteiről és az Ő ígéreteiről. Mit cselekedett eddig, és mit készül még tenni. Mit tett és mit tanít nekünk az élő Isten. - Ezt kell Timótheusnak hirdetnie.
Mert ez a beszéd különbözik minden emberi beszédtől, még pedig abban, hogy ez a beszéd Isten szájából származik. És éppen ezért teremtő hatalma van. Isten az Ő igéjével, beszédével bármit el tud végezni. És Ő ma is ezzel az igével munkálkodik. Ezt az igét bízza az övéire.
Az Ézsaiás 55-ből jól ismert az a mondat, amikor Isten azt mondja: ahogy az eső fentről lefelé esik és nem fordítva, és megtermékenyíti a földet, „így lesz az én beszédem, amely számból származik, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akar.” Isten olyan beszédet bíz az Ő küldöttjeire, ami az Ő szájából származik. És noha emberek mondják, rajta keresztül maga a teremtő és újjáteremtő Isten munkálkodik. Bízunk-e ebben igazán? Ezzel a reménységgel tudunk-e igét mondani, mégpedig helyén mondott igét a szeretteinknek, az ismerőseinknek, bízva abban, hogy ha az olyan ige volt, amit Isten szájából vettünk, az elvégzi a munkáját bennük. S lehet, hogy gúnyos mosoly volt a válasz arra a néhány mondatra, amit szeretettel mondtunk, de öt év múlva, tíz év múlva kikel a mag és gyümölcsöt terem. És az, hogy újjászületnek, esetleg ott kezdődött el, amikor először igét mondtunk nekik. Vagy az gondolkoztatta el őket, hogy effélét már háromszor hallottak életükben és különlegesen egybecsengnek ezek a bizonyságtételek. Hátha mégis igaz ez - gondolja az, aki hallotta. Mert Isten keresi azt, aki igét hall, ebben egészen bizonyosak lehetünk. És ugyanígy kell nekünk is engednünk minden igének, ami Isten szájából származik, mert Isten megkeresi rajtunk ezeket az igéket, amiket Ő mondott nekünk.
Pál apostol sokszor nehéz körülmények között, nagy ellenállással találkozva, sokféle gúnyolódás és szenvedés ellenére is hirdette az igét, és szentül meg volt győződve, hogy ez az ige energia, ami kifejti a maga munkáját. (1Tess 2,13)
A thesszalonikaiaknak írja: „hálát adunk az Istennek, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok azt, mint emberek beszédét, hanem, úgy, mint Isten beszédét, amint hogy valósággal az is, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” És itt az energia szó van a munkálkodásnál. Mivel az nem Pál apostol bölcsessége volt, hanem Isten szájából származó ige, átalakította a tesszalonikaiak életét. Azt mondja Pál: ha ebben kételkedtek, nézzétek meg egymást meg magatokat. Milyenek voltatok, s milyenné váltatok. Mivel magyarázzátok ezt? Mi történt közben? Csak az igehirdetést hallottátok, a Krisztus keresztjéről és feltámadásáról szóló evangéliumot, az egészséges tudományt, az igazság beszédét. És aki azt hittel befogadta, megváltozott a gondolkozása és az élete. Isten munkálkodott az életetekben. Az ige hatalom. Isten igéje nem emberi beszéd. Mi emberek locsoghatunk, kotyoghatunk össze-vissza, amit akarunk, vagy mondhatunk jó szándékkal nagy bölcsességeket, vagy nagy jó szándékkal nagy butaságokat, és mondhatunk kimondottan rosszindulattal sok gonoszságot, ez azonban mind emberi beszéd. Valamilyen hatása annak is van, de újjáteremtő ereje csak az Isten beszédének van. Ő viszont ezt ránk, emberekre bízza. Az Ő újjászületett hívő gyermekeire.
Mit kell tehát hirdetnie Timótheusnak, és mit a hívő embernek? Ezt az igét. Amit a teljes Szentírás alapján Isten üzeneteként megértünk, és nem ehelyett valami mást.
Tudjuk-e, hogy mit kell hirdetnünk? Nagyon sokszor nem a magunk tapasztalatait, élményeit, érzéseit, rögeszméit mondjuk-e az egészséges tudomány, a tiszta ige, az igazság beszéde helyett? Állandóan tanulmányoznunk kell nekünk is az igét, hogy egyre világosabban lássuk, mit kell hirdetnünk.
2) Hogyan kell hirdetni? Egész sor fontos útmutatást ad itt az apostol néhány szóba sűrítve ebben a végrendeletében.
Először is arra hívja fel Timótheus figyelmét, hogy nem ráérősen, nem ímmel-ámmal, hanem sürgősen és sürgetően kell ezt hirdetni. Állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben! Ez nem azt jelenti: légy tapintatlan azokkal szemben, akiknek hirdeted, és mindegy, hogy ők most odafigyelnek, vagy nem, van kedvük hallgatni vagy nem, milyen állapotban vannak: te beszélj nekik, - hanem ami neked alkalmatlan idő, az ne legyen akadálya annak, hogy mondod.
Egy lelkipásztor mondotta el egyszer őszintén és szégyenkezve, a végén mégis hálaadással: A vonaton utazott vasárnap reggel. Valaki megkérte, helyettesítsen a szomszéd városban. Felült a vonatra, és elővette a prédikációját, hogy még egyszer elolvassa, átgondolja, és úgy megy majd a másik városban a szószékre. Szemben ült vele egy fiatalember, és megkérdezte: az a könyv Biblia? Igen - válaszolt rá és olvasta tovább a prédikációját. És maga hiszi is, ami abban a könyvben van? Igen. - olvasta tovább a prédikációját. Egyszer csak Isten Szentlelke eszméltette: észen van ő? Hát ez elkészített alkalom! Minden mesterkéltség és erőszakosság nélkül elmondhatja, mit jelent neki, hogy hiszi is azt, ami abban a könyvben van. Szégyenkezve csukta össze a papírjait, és tért vissza a fiatalember kérdéseire. Ami Istentől megáldott, jó beszélgetés lett. Csak azt szégyellte: az első kérdés után miért nem kapcsolt, és miért nem tette a táskába vissza a prédikációt. Azért, mert ez neki most alkalmatlan idő volt. Ő most készült még az igehirdetésre. Őt most ne zavarják. Na de ha Isten most küld oda egy szomjas lelket? Akkor hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben!
Egy ilyen nyári vakációban a konfirmált fiúkkal voltunk csendeshéten, és ugyebár az köztudott, hogy az esti lecsendesítés nem mindig könnyen megy. Végre már mindenki ágyban volt, eloltottuk a villanyt. Megegyeztünk: fejezzük be a beszélgetést, eddig nagyon jó volt, eleget beszéltünk, majd holnap folytatjuk. Néhány percig csend volt, s akkor megszólal az egyik fiú: Kálmán bácsi, honnan lehet azt tudni, hogy valakit kiválasztott Isten az üdvösségre? Az első pillanatban mérges lettem. A predestináció tipikusan az a kérdés, amiről bármikor lehet beszélni, bármilyen hosszan. Most este 11-kor, amikor kora reggel óta talpon vagyok, alig várom, hogy elaludhassak már, most értekezzünk a predestinációról? Eszembe jutott: hátha ezt a gyereket komolyan érdekli az. Hátha őt az érdekli - csak sosem így szokták feltenni a kérdést -, hogy vajon engem Isten kiválasztott-e? Akkor viszont dörzsöljem ki most az álmot a szememből, és próbáljam meg röviden és világosan elmondani, amit erről hiszek. Most nem értekezni kell, hanem lehetőleg válaszolni erre a kérdésre.
Másnap derült ki, hogy valóban az izgatta ezt a fiút. Bizonyos okok miatt aggódott, hogy vajon őt Isten nem vetette-e el. És honnan tudhatja, hogy Isten esetleg mégis, mindannak ellenére őt szereti, és még van reménye arra, hogy üdvözülhet? Mondhattam volna azt: édes barátom, Efézus 1,5 - jó éjszakát. Mert ott van megírva, honnan lehet ezt megtudni. Na, de ilyet nem szabad csinálni! Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy ami nekünk alkalmatlan, akkor amiatt hallgassunk. Ezért biztatja itt Pál: állj elő vele, és hirdesd az igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan neked. Mert, ha Isten arra alkalmat készít, akkor tegyen félre mindent: kényelmet, fáradtságot, bosszúságot, akármit. Állj elő vele, állj helyt - ezt jelenti pontosan ez a szó - abban a helyzetben is. Számíthasson rád a te Urad, és végezd el azt, amit rád bízott.
Tehát sürgősen, sürgetően kell hirdetni, nem erőszakosan, nem tapintatlanul, nem lyukat beszélni a másiknak a hasába, akkor amikor neki végképp alkalmatlan, hanem még akkor is bizonyságot kell tenni, ha az nekem valami miatt alkalmatlan.
A másik, amit itt mond Pál: az igét a maga teljes gazdagságában kell hirdetnünk. Van itt egy rövid felsorolás, amiről külön igehirdetést kellene egyszer tartani. Azt mondja: állj elő vele, ints, feddj, buzdíts. Három olyan fontos tartománya ez a teljes Írásnak, amit mind a hármat nagyon komolyan kell vennünk. Ints - vagyis hívd fel az emberek figyelmét arra, ha rossz irányba mennek. Te már tudod, melyik a helyes irány, mert irányt változtattál. Valamikor te is mentél a kárhozatba, Jézus megmutatta neked az életre vezető utat és most azon mész. Azóta össze tudod hasonlítani. Légy szíves szeretettel figyelmeztetni mindenkit, hogy az az út, amin ő van, a kárhozatba vezet. Ő nem is tudja. Azt sem tudja, hogy másik út is létezik. A széles út elején tette le az édesanyja, amikor a világra hozta, s elindult azon az úton. Hirdesd neki: van egy másik út is, a keskeny út, amelyik az életre vezet. Nagy szeretettel, úgy, mint aki szintén jártál a szélesen, de most már jársz a keskenyen. És ezzel a szeretettel hívogasd és mondd meg, hogyan lehet ide átjönni. Ints - hívd fel a figyelmét arra a veszedelemre, ami reá leselkedik, ha nem tér vissza Istenhez.
Feddj - ez már egy kicsit keményebb. De benne van az értelmi meggyőzés is. Ha ő ellenáll, okoskodik, mint ahogy majdnem mindnyájann kezdetben, akkor ne hátrálj meg. Mondj olyan érveket, amik neki meggyőzőek lehetnek.
De buzdíts is! Ennek a szónak a jelentéstartalma a leggazdagabb. Benne van, hogy vigasztalj, bátoríts, ha a kedve elment, ha csüggedezik, akkor nyúlj a hóna alá, hadd lássa, hogy valaki támogatja. Mondd el nyugodtan: te is elestél néhányszor, és volt, aki felemelt. Legyél most te az, aki felemeled a másikat. Ha már feladta és megállapítja: nem neki való ez, úgysem lesz ő jó keresztyén, bátorítsd, bíztasd. Ne mesékkel, a valósággal. Ints, feddj, buzdíts!
Igaz az, amit az elején próbáltam mondani: Isten igéje egészen más, mint minden emberi beszéd. Számomra a legmeggyőzőbben abból derült ki a szolgálatom elején, amikor többször gondoltam arra, hogy egy emberrel beszélgetve, ha figyelek Istenre, talán felismerhetem, hogy itt most inteni kell, vagy inkább bátorítani. De egy gyülekezetben, ahol ott ülünk százan vagy kétszázan, ott melyiket kell mondani? Ki tudja, hogy ki milyen lelkiállapotban van ott? Kinek mire van szüksége? Most épp intésre, vagy keményebb feddésre, vagy gyengéd, szeretetteljes buzdításra? Én csak egy igehirdetést tudok elmondani egyszerre. S amikor tapasztaltam, hogy Isten ugyanazon az igehirdetésen keresztül az egyik embert összetöri a maga keménységében, a másikat megvigasztalja a maga kétségbeesettségében, és azt csinál, amit akar. És az az egy ige a jelenlevő száz embernek nyolcvanféle üzenetet közvetít. S utána egyik azt mondja: hálás vagyok Istennek, hogy megbátorított engem, már-már feladtam. A másik azt mondja: rájöttem, így nem szabad tovább mennem, ezt abba kell hagynom, amit csináltam.
Isten az Ő igéjével, egyugyanazon igével bármit el tud végezni bennünk, s közben az igehirdető is beszámolhat sokszor arról, hogy miközben mondtam, nekem Isten mit tett ebből hangsúlyossá, s most már tudom, mit kell másképpen csinálnom. Mindenkit Ő szólít meg. Ez volt a legfőbb bizonysága számomra annak, hogy csakugyan nem a magamét mondom, hanem Istentől kapott igét. Persze, előfordulhat, hogy a magunkét mondjuk. Segítsenek a testvérek imádkozni, hogy sose legyen ilyen, mert abban nincs köszönet, hanem élő igéket venni Isten szájából, hogy az, aki hirdeti, s hallja itt az igét, adja néki a szívét.
Nos, fontos tehát az igét a maga teljes gazdagságában mondani. És ez kicsiben is így van. Ha csak a tulajdon gyermekeinkre gondolunk is. Egy hívő szülő feltétlenül táplálja igével is gyermekeit. Egészen pici kortól kezdve, mindaddig, míg elfogadják. De nem mindegy, mit mondunk. Van, amikor a nagynak is gyöngéd biztatásra van szüksége, és van, amikor a dédelgetettnek is kemény feddésre, ha szereti az ember, ha a javát akarja, ha engedelmes Istennek. Mindig azt kell mondani, amit Isten hangsúlyossá tesz a számunkra.
Tehát sürgetően, de nem erőszakosan az igét a maga gazdagságában. És a harmadik, amit mindjárt hozzátesz Pál apostol: türelmesen. Ints, buzdíts teljes türelemmel. Miért kell ezt mondani? Mert mindenki szeretné látni a munkájának az eredményét, lehetőleg azonnal. Vannak olyan területei az életnek, ahol nem lehet azonnal látni. Jézus az igehirdetést nagyon sokszor a magvetéshez hasonlítja. A magvető sosem látja azonnal a munkája eredményét. Amikor el van boronálva, akkor majdnem ugyanúgy néz ki a szántóföld, mint a vetés előtt. Baj is lenne, ha nagyon látszanának a magok, mert akkor nem került bele a talajba. Semmi nem látszik. Hozzáértő szem megállapítja: itt már volt vetés, de aki nem ért hozzá, még ezt sem állapítja meg. Fekete volt azelőtt is, fekete most is. Fölszántották a földet. Vagy ha homokos ez a terület: Olyan sárgás volt akkor is, most is, semmi változás. Dehogynem! Benne van a mag. Hát ő azt nem hiszi. Majd meglátod!
Aztán magától terem a föld - ahogy Jézus mondja a Mk 4. részében. Előbb füvet, majd kalászt, aztán magot a kalászban. És amikor megérett, megint jöhet a gazda az aratásra. De ami közben történt, az mindenestől Isten munkája volt. Ez az igével is így van. Ne akarjak azonnal eredményt látni. Egyáltalán nem kell nekünk eredményt látnunk. Ezért mondja Jézus azt is: van olyan, hogy más a vető, és más az arató. Ti a más vetésébe jöttetek. (Jn 4),37)
Nekünk a magvetés a feladatunk. Ő az aratás Ura, majd küld aratókat, amikor annak eljön az ideje. Esetleg megengedi nekünk is, hogy lássuk a munkánk gyümölcsét. De annyira hajlamosak vagyunk arra, hogy elbízzuk magunkat, és Isten dicsőségét a magunkénak tulajdonítsuk, hogy néha jobb, hogy nem is láthatjuk meg. Hitben járunk és nem látásban. Azzal a hittel hunyhatja le a szemét egy-egy idős bizonyságtevő hívő testvér, hogy ha nem látja is a bizonyságtétele gyümölcseit, azok egyszer meg fognak érni. Aki egy kicsit ért a gyümölcskertészethez, tudja, hogy nem úgy van: elültettem a fát, és terem. Majd évek múlva! Sokszor öt, hat, nyolc év múlva fordul igazán termőre. És addig? Addig csak a munka van vele, mint a kisgyerekkel.
Ez a lelki munkával is így van, és az ifjú Timótheust az öregedő Pál türelemre inti, még jelzőt is tesz elé: teljes türelemmel végezd ezt a munkát. Mert az a kard, ami Isten igéje, nem a te kardod, Timótheus, arról a Biblia azt mondja: a Lélek kardja. Majd a Szentlélek felhasználja azt az igét azoknak a szívében, akik hallották. És lehet, hogy hosszú ideig ellenállnak annak. Istennek van ideje. Éppen ezért teljes türelemmel végezd a magvetés szolgálatát.
Ez segíti át az embert az akadályokon is. Egyszer szinte minden előforduló akadályt felsorolt egy fiatal lelkész. Mit csináljak, ha nem figyelnek? Hirdesd az igét! És ha elalszanak? Akkor is hirdesd az igét. És ha nagy ellenállás van? A fiatalok mindig vitatkoznak utána. Hirdesd az igét! De ezt az igét, ahogyan arról most szó volt. Nem a saját gondolataidat, hanem az igét, mert az el fogja végezni a munkáját.
És a hogyanra még egy megjegyzése van Pálnak. Azt mondja: tanítással. Teljes türelemmel és tanítással. Vannak, akik megkülönböztetik az evangéliumot a tanítástól. Az Újszövetségben is van két különböző görög szó: kérügma, elsősorban a Jézushoz hívás, az Isten szeretetéről szóló evangélium. A didaché inkább a tanítás, amikor a hitre jutottakat előbbre akarják segíteni. De sehol sem válik el ez élesen a Bibliában sem. Van úgy, hogy a hangsúly inkább ezen van vagy inkább azon, de azt hiszem, ha valamikor, a mi korunkban fontos, hogy tanítást is tartalmazzon az igemagyarázat. Mert hihetetlenül tudatlanok az emberek. Ha nem sértődtök meg, mondom többes szám első személyben: hihetetlenül tudatlanok vagyunk az Isten dolgait illetően és azt gondoljuk, hogy a magunk téves eszméi vagy beidegződései, vagy innen-onnan összeszedett olvasmányai, ismeretei azonosak azzal az ismerettel, amit igazság beszédének nevez a Szentírás.
Engedjük, hogy tanítson minket Isten az Ő igéje által, és legyünk tanulékonyabbak. Nem felesleges aláhúzni valamit, jegyzetelni, felírni, mit nem értek, mit értettem meg. Ha felismerésekre segít minket Isten Szentlelke, azokat feltétlenül meg kell jegyezni: értem már, hogy függ össze egy ószövetségi meg egy újszövetségi ige, s mit jelent ez a számomra. Vagy adott esetben mihez tartsam majd magamat.
Isten tanít minket folyamatosan. Ezt meg is ígéri. Jézus azt mondja: Istentől tanítottak lesztek. De akarjunk tanulni és legyünk készek tanítani is.
Mit kell hirdetni? Az igét, a szó olyan értelmében, ahogy hallottuk. Hogyan kell hirdetni? Úgy, mint ami nagyon sürgős, de azért tapintattal és figyelmesen. Úgy, mint ami nagyon gazdag, s abból mindig azt mondani, ami odaillik. Feltétlenül türelmesen kell hirdetni és meg kell tanulnunk tanítani is. Tanulva tanítani.
3) Miért kell mindezt csinálni? Pál mindig megindokolja azt, ha valamire buzdítja Timótheust vagy a gyülekezetek tagjait. Miért kell ezt csinálni? Három különös indokot említ itt:
a) Azért mert Jézus Krisztus visszajön ítélni élőket és holtakat. „Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az Ő eljövetelekor és az Ő országában.” Azért kell most alkalmas és alkalmatlan időben hirdetni, mert egyszer vége szakad a lehetőségnek. Mert eljön egyszer az a nap, amikor a mi Urunk dicsőségesen megjelenik, és többet nem lehet róla prédikálni. És akik addig nem hallották meg, és nem engedtek neki, azok elvesznek. És akik addig nem mondták el másoknak, amit elmondhattak volna, nem pótolhatják többé. Eljön egy nap, a felelősségre vonás napja, amikor már feleslegessé válik tovább az evangélium hirdetése, de lehetetlenné is válik. Közeledik Jézus ítélete. Erre figyelmezteti itt Pál apostol Timótheust.
Benne van ebben az ő öröme is, hogy közeledik a mi Urunk eljövetele, és megállhatunk előtte és meglátjuk Őt, akiben hittünk, és véget ér minden nyomorúság, szenvedés, és nem lesznek többé tévtanítók, és nem kell többé hadakozni senkivel, akkor már csak a gyümölcsöket látjuk majd, a Krisztus által megigazított, megszentelt, megdicsőített, örök életre elhívott embereket. De nekünk addig teljesítenünk kell a feladatunkat. És mivel nem tudjuk, hogy ez mikor következik be, ezért hirdesd az igét alkalmas és alkalmatlan időben. Közben várd örömmel, amikor vége lesz minden rossznak és kiteljesedik az üdvösség, de ugyanakkor gondolj arra is, hogy elvégzed-e addig azt, amit Isten számon kér majd rajtad. Ez az első oka annak, hogy hirdesd.
b) A második oka az, hogy tele van tévtanítókkal Timótheus környezete, és annál fontosabb, hogy a tiszta evangélium, az igazság beszéde hangozzék. „Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak.”
Nem a mi korunkat jellemzi itt az apostol? Minden inkább hihető, mint a tiszta evangélium. Bármi mást hajlandóak elfogadni az emberek, akármilyen hajmeresztő ostobaság is, mint azt, hogy Isten szeret téged, Isten nélkül elveszett ember vagy, de Ő neked is helyet készített a mennyben, Jézus Krisztus vezet oda téged. Ettől elfordítják a fülüket. Vagy azért, mert túl egyszerű, vagy azért, mert túl bonyolult - ki mit mond rá, és közben viszket a fülük, valami olyat szeretnének hallani, ami tetszik, vagy ami egészen újszerű. Ami - úgymond - modern, és keresnek maguknak olyan tanítókat, akik azt fogják mondani, amit hallani akarnak. Ilyen tanítókat mindig lehet találni. Jó pénzért pláne. És elfordítják a fülüket az üdvösségre vezető igétől.
Nos, mi következik ebből? Az első alkalommal láttuk: Timótheus egy kicsit félénk alaptermészetű ember lehetett. Egy félénk ember számára az következik, hogy akkor elhallgatok. Mindenki üvölti a magáét körülöttem. Én nem is tudok üvölteni, nem is akarok belekeveredni ebbe a kórusba, úgysem figyelnek oda. Mindenki keres magának tanítókat. Milyen jó, hogy hallottam az evangéliumot, akkor csendben maradok. Azt mondja Pál: nem! Ellenkezőleg! Annál inkább hirdesd az igét. Nem kell üvöltened. Van annak ereje önmagában. Nem kell versenyre kelned a világ hangforrásaival. Az Isten beszéde halk és szelíd szó, de élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a velőknek a mélyéig és megvizsgálja, mi van a szívekben és a vesékben, és újjáteremti az embereket. Te csak hirdesd az igét! Nem kell versenyezned, de nem szabad elhallgatnod. Nehogy a magad óemberi félszegsége szabja meg, hogy mit csinálsz, hanem az a Krisztus, akinek a szolgálatába szegődtél. Bízzál az ige erejében. Minden emberi bölcsességnél és butaságnál hatalmasabb az ige ereje. Hirdesd, Timótheus, az igét éppen azért, mert - ezzel a kötőszóval kezdődik ez a mondat: Mert egyre többen lesznek, akik ilyen téves dolgokat hirdetnek.
c) A harmadik, amit mond a legvégén - majd erről, ha Isten segít minket, tíz nap múlva vasárnap lesz szó -: hirdesd az igét, mert nemsokára meghalok. Az elköltözésem ideje beállott, immár megáldoztatom - lehet hogy akkor már eldőlt, hogy kivégzik Pált -, és nemcsak eggyel kevesebben lesztek, Timó-theus, akik hirdetik az igét, hanem eddig nagyon rám támaszkodtál. Az öreg Pál ott volt biztonságnak. Még ha börtönben van is. Jön tőle egy levél, vagy küldünk valakit és megkérdezzük. Valakit mindig meg lehet kérdezni. Valakiről tudhatom, hogy a börtönben is imádkozik értem.
Láttuk a levél elején, milyen sokat jelentett ez Timótheusnak, hogy Pál biztosította őt: nekem te fontos vagy, és naponta imádkozom érted. De, Timótheus, ennek vége! Még néhány nap, és átköltözöm oda a túlsó partra, a mennyei dicsőségbe. Te meg itt maradsz. És akkor nem sírni kell, hanem kétszeres erővel hirdetni az igét. Akkor majd rád fognak támaszkodni mások, akkor neked kell megtanulnod éjjel-nappal könyörögni másokért. Akkor téged kérdeznek majd meg, és fiatal korod ellenére bölcs válaszokat kell adni. Honnan veszed a bölcsességet? Ad neked Isten Szentlelke, aki eddig is adott. Csak föl ne add! Jobb, ha ezzel már most számolsz. Egyre nehezebb lesz. Egyre több tévtanító vesz körül, és egyre kevesebben lesznek, akikre támaszkodhatsz. Egyre többen akarnak rád támaszkodni, és ezt bírni kell, Timótheus. Mindenre lesz erőd neked is a Krisztusban, aki engem is megerősített. Hirdesd tehát az igét, már csak azért is, mert én már nem sokáig hirdethetem.
Isten igéje ma mindannyiunkat bátorít erre. Nyilván nem azzal kezdődik, hogy valaki hirdeti az igét. Azzal kezdődik: hallgatja, befogadja, és Isten igéje átalakítja, újjáteremti. De ha ez a csoda megtörtént, attól kezdve ez mindannyiunk feladata. Mindannyiunk lehetősége. Óriási lehetőség. Isten újjáteremtő beszédét továbbadni úgy, hogy az emberek életét megtisztítja, megváltoztatja, hogy embereknek életet ad, feltámasztja őket a lelki halálból. Isten minket ma erre bátorít. Legyünk ebben állhatatosak. Ezért javasoltam azt az éneket, amit az elején elénekeltünk. Az is arról szól: nem tudjuk, hogy hány éjszakánk lesz, hány napunk. De azt tudhatjuk, hogy a hívők sorsa idelenn új próba és új küzdelem, és ebből nem az következik, hogy elkeseredünk, hanem hogy még bátrabban hirdetjük a ránk bízott igét.