Atyánk, bocsásd meg, hogy olyan könnyen elkeseredünk és feladjuk a harcot. Bocsásd meg, hogy oly sokakat vádolunk amiatt, hogy kudarcaink vannak. Megalázzuk magunkat előtted, és a magunk állhatatlanságára kérünk most bocsánatot.
Bocsásd meg, ha hiányzik belőlünk ez az eltökélt, elszánt Krisztus-követés. Bocsásd meg, ha mielőtt engedelmeskednénk parancsaidnak, felülbíráljuk azokat, vajon helytállóak-e. Bocsásd meg, hogy sokszor tudva voltunk engedetlenek neked. Könyörülj meg rajtunk, és az engedelmesség lelkével támogass.
Köszönjük, hogy jöhetünk hozzád és meríthetünk most is mindnyájan a benned megjelent kegyelem gazdag forrásából, Urunk, Jézus Krisztus. Kérünk, tégy minket jó katonákká, akik nem egymás ellen hadakozunk, akik nem önmagunkat pusztítjuk, hanem akik tudunk a bűn ellen harcolni. Emberek üdvösségéért küzdeni, imádságban, bizonyságtételben, prédikáló, megszentelt élettel, és minden módon, ami a szabályszerű küzdelembe belefér.
Kérünk, adj nekünk állhatatosságot. Taníts meg bízni benned, és bízni abban, hogy tudjunk a láthatatlanokra nézni, hogy ha nem jelentkezik azonnal a gyümölcs, az be fog érni. Köszönjük neked azoknak a hűségét, akiknek a fáradozásáért mi is kaphatunk gyümölcsöt. Tégy minket is ilyenekké.
Könyörgünk hozzád, Urunk, azokért, akiknek most különösen szükségük van arra, hogy bízzanak benned. Könyörgünk egy házaspárért, akik alig hogy meglátták gyermeküket, már el is veszítették. Hadd fordítsa ez még közelebb hozzád őket, és tudjanak még jobban bízni benned.
Könyörgünk azokért, akik most erejüket meghaladó feladatok előtt állnak. Így hozzuk eléd az érettségire készülő diákjainkat is. Hadd merítsenek ők is a kegyelem forrásából.
Könyörgünk mindenkiért, aki másokért fáradozik. Akik meg tudnak feledkezni magukról egy pénzéhes, önző világban, és szívesen hoznak áldozatot azért, hogy mások testi vagy lelki javát így mozdítsák elő. Formálj minket is mindnyájunkat ilyenekké.
Dicsőítünk, Jézus Krisztus, áldozatodért, és azért, mert szenvedésed minden mi szenvedésünk felett áll. Segíts ennek az erejéből és gyümölcseiből győzelmesebb életet élni.
Ámen.
Mindenható Istenünk, megalázzuk magunkat szent felséged előtt, és szeretnénk téged imádni, dicsőíteni és magasztalni, mert egyedül te vagy Isten, aki mindezt érdemled. Áldunk azért, mert szavaddal te alkottál mindent, ami létezik, és dicsőítünk, mert a te szavadnak ma is ilyen teremtő hatalma van.
Magasztalunk mindazért, amit eddig elvégeztél életünkben a te igéddel. Úgy állunk most előtted, Istenünk, hogy kérjük és engedjük, hogy munkálkodj bennünk tovább. Szabadíts meg mindattól, ami megnyomorít és megterhel, tisztíts meg mindattól ami beszennyez, és kegyelmesen a te mérhetetlen gazdagságodból pótold ki hiányainkat.
Bocsásd meg, hogy oly sokat panaszkodunk, ahelyett, hogy bizalommal kérnénk tőled. Bocsásd meg, hogy sokszor még neked is szemrehányást teszünk és lázadunk ellened, ahelyett, hogy örömet találnánk mindabban a jóban, amit napról-napra adsz nekünk. Bocsásd meg, ha magunk vesszük fel a harcot a bűneinkkel és így csak szaporítjuk a kudarcainkat, pedig te győzelmes életre hívtál el bennünket. Taníts most ennek a titkára, segíts elkezdeni ezt a győzelmes életet, vagy erősíts, újíts meg ebben bennünket.
Adj most nekünk figyelmes szívet, segíts most csak reád figyelni az értelmünkkel is, és világosítsd meg azt a te Szentlelkeddel. Adj feloldozást a bűneinkből, útmutatást tétovaságunkban, bizonyosságot a kételyeink helyére, segíts minket feltétel nélkül bízni benned, és segíts, hogy engedjük, hogy megajándékozz. Tudjuk, hogy te ma sem parancsokkal és tilalmakkal közeledsz hozzánk, hanem ajándékaiddal, és nekünk oly nagy szükségünk van nemcsak az ajándékaidra, hanem tereád, Atyánk.
Jézus nevében kérünk, engedj közel magadhoz és hajolj közel hozzánk, és így gyógyítsd, vigasztald, bátorítsd, tisztítsd, formáld egészen újjá az életünket.
Ámen.
Folytassuk Pál apostol utolsó levelének a tanulmányozását, amit két héttel ezelőtt kezdtünk el. Az eddigiekből kitűnt, hogy Timótheus, akihez írja a börtönből ezt a levelet, vigasztalásra szorul. Ez a fiatalember egyedül maradt egy sok problémával küzdő nagy gyülekezetben, ahol a munkát irányítania kellett. Egyre jobban érezte a maga erőtlenségét, belefáradt a ravasz tévtanítókkal való folyamatos küzdelembe, elcsüggedt. Pál ekkor írja neki ezeket a sorokat.
Nagyon becsületesen figyelmezteti Timótheust, hogy ezek a nehézségek később is kísérni fogják a szolgálatát. A Krisztus követése nem könnyű. A Krisztusnak való szolgálat pedig kifejezetten nehéz mindig, de ne adja fel, mert ha hűséges marad Jézusához, és végzi a küldetését mindvégig, akkor nemcsak ő maga fog folyamatosan csodákat átélni, és nemcsak ott az út végén várja őt elképzelhetetlenül szép kiteljesedés, hanem mások számára is a lehető leghasznosabbá válik. Valami olyat tud végezni ezen a világon, amit csak a Krisztus elszánt szolgái végezhetnek: Embereket a kárhozatból az üdvösségre segíthet.
Tarts ki, Timótheus, - ez Pálnak a biztatása, és az indoklás: megéri. Az, hogy a munkád nyomán emberek a pokolból kiszabadulnak és értelmes életre, örök életre jutnak, ez minden szenvedést megér.
Olyan kedvesen kezdi ezt a fejezetet: „Te azonban, fiam.” - Ha magyarul írta volna, talán ezt a jelzőt tette volna elé: édes fiam. Annyi melegség van ebben a biztatásban, ebben a józan, a nehézségekről is nyíltan beszélő biztatásban, hogy Timótheus valóban erőt kaphatott ettől.
Ez a néhány vers, ami ma következik, olyan, mint egy képeskönyv. Mintha gyöngéd szeretete jeléül egy képeskönyvet nyújtana át szeretett fiának. Az első oldalon forrást látunk, amelyikből olyan gazdagon buzog a víz, hogy az ember látja, ez soha nem fog kiapadni. A második oldalon egy láncot látunk, amelyikben erősen kapcsolódnak egymásba a láncszemek, és egyre újabb szemek kapcsolódnak hozzá. És a képeskönyv harmadik oldalán három képet is találunk egymás alatt, mind a három azt szemlélteti, hogy a Krisztus szolgálatában szenvedni is kell, de az érte vállalt szenvedésnek, lemondásnak, áldozatnak gazdag, bő gyümölcstermés az eredménye. S mindezzel arra biztatja Timótheust, hogy lásson túl a pillanatnyi nehézségeken, és fussa végig azt a pályát, amelyiken elindult Jézus Krisztus után.
Nézzük meg most közelebbről is ezt a képeskönyvet!
1) Az első kép tehát egy forrás, amelyikből rendkívül gazdagon buzog a víz, és ami kiapadhatatlan. „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” Fogytán van az erőd, fiam? Hát csodálkozol rajta? Az erődet meghaladó feladatokat végzel kezdettől fogva. És szívják az erődet mindazok, akik között szolgálsz. Meg fiatal is vagy még. Talán nem is jól gazdálkodsz az erőddel. Nagyon sok erőtlen ember él körülötted, akik mind erősítésre vágynak, és te azért vagy ott, hogy erősítsd őket. És ez továbbra is így lesz, fiam, Timótheus. Ezért nagyon fontos, hogy legyen utánpótlásod, mert az az erő, amivel eddig szolgáltál, nem belőled fakadt, ezt te tudod a legjobban. Átáradt rajtad. Kaptál erőt Krisztustól - gondoljunk a másik börtönből írt levélre, ahol Pál a Filippieknek azt írja: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. - Ezt az erőt add tovább másoknak! Hogy képzeled, hogy ez magától menne? Gyere a forráshoz, és újra és újra erősödj meg abban a kegyelemben, ami a Krisztus Jézusban van, s akkor tudsz másokat erősíteni.
Arra hívja fel a figyelmét Pál az ő lelki gyermekének ezzel, hogy nemcsak az útja elején volt szüksége arra, hogy a Krisztusban megjelent kegyelemből merítsen, hanem az egész úton folyamatosan. Nemcsak az üdvösségre jutásához kellett a kegyelem, a szolgálatban maradásához is nélkülözhetetlen az. De ez a kegyelem nagyon gazdag. Ez olyan forrás, amiből mindig újra meríthet. Jöjjön hát oda! Innen kapott bocsánatot a bűneire, ez a kegyelem fogadta őt Isten gyermekévé, ebből a kegyelemből kapott kegyelmi ajándékot, amivel szolgál. Erejét meghaladó feladatokat úgy tudott eddig is megoldani, hogy kapott hozzá erőt, igét, áldást, vezetést. Továbbra sem számíthat másra. Erre számíthat. Jézus Krisztus olyan forrás, akiből meríthet újra és újra.
És ha közben valamit elront Timó-theus, vagy elmulaszt és bántja a lelkiismeret, akkor mit csináljon? Hagyja abba? Menjen el más pályára? Nem! Az a kegyelem, ami elég volt az egész múlt bűneinek az eltörléséhez, elég menet közben is az elkövetett bűnök megbocsátására. Erősödjél meg abban a kegyelemben, amely Jézus Krisztusban van.
Nem tudom, testvérek, melyikünk milyen lelkiállapotban jött ide, de jó, hogy Isten ezt pontosan tudja. Én csak ezt a nagy örömhírt szeretném ma továbbadni, ami nekem is örömhír volt: Isten kegyelme kiapadhatatlan, bő forrás, és mi menet közben is folyamatosan megerősödhetünk ebben a kegyelemben, ami Jézus Krisztusban adatott nekünk.
2) A másik képen erősen egymásba kapcsolódó láncszemeket látunk. Az első láncszem Pál apostol, akit még Saul korában Jézus Krisztus megszólított, az életét, gondolkozását megváltoztatta, és Krisztus ellenségéből az Ő hűséges hirdetőjévé tett. Ahogy járta a városokat, az egyik helyen feltűnt neki egy fiatalember, akiről azt mondták, nagyon buzgón követi Jézust, és azt mondta: gyere, fiam, te is egy láncszem leszel. Megtanítalak, hogyan kell hirdetni az evangéliumot. Így lett Timótheusból is Jézus Krisztus szolgája. Egy félpogány fiúból.
Most meg azt írja neki: te azért, fiam, amit tőlem hallottál, azt add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vagyis újabb láncszemekre van szükség. Jézus elhívja Pált, Pál beállítja és betanítja a szolgálatba Timótheust, Timótheusnak azt írja: keress a hívők között megbízhatóakat, hogy aztán ők is továbbadják, és az ő bizonyságtételük nyomán is legyenek olyanok, akik beállnak ebbe a szolgálatba. Így megy ez egészen a mai napig. Így kerültünk bele mi is ebbe a sorozatba az újjászületés által, aki már az életét Jézus Krisztusnak alárendelte. És így folytatódik ez a Krisztus dicsőséges második visszajöveteléig.
Pál beállítja a szolgálatba Timótheust, Timótheus keressen megbízható hívőket, akik majd másokat is hívnak, és azok a mások továbbadják. Mert ez a legfontosabb, amit ezen a világon egy hívő ember csinálhat, hogy a kárhozatból az üdvösségre hívogat másokat, hogy már itt boldog életük legyen, és örök életet kapjanak.
Adjunk hálát ma mindazokért, akik előttünk bekapcsolódhattak ebbe a láncba, akiken keresztül hozzánk is eljutott az evangélium. Szánjuk oda magunkat erre a szolgálatra, hogy készek legyünk mi is továbbadni. Keressünk megbízható testvéreket, akik aztán majd másokat is bekapcsolnak, s mikor mi már rég elporladtunk, akkor is hív el magának Jézus Krisztus újabbakat és újabbakat, hogy üdvössége a föld végéig érjen.
3) A harmadik oldalon három képet is látunk egymás alatt. Mind a három kép azt szemlélteti, hogy a Krisztus-követés szenvedéssel jár, mert szenvedés nélkül nincs gyümölcstermés, de aki vállalja Krisztusért a szenvedéseket, annak az élete gazdag, gyümölcsöző élet lesz.
a) Az első kép egy római katonának a képe. Erről szeretnék részletesen beszélni, mert az apostol is erről ír a legrészletesebben nemcsak itt, hanem más leveleiben is. Nem volt könnyű a római seregben katonának lenni. Nehéz volt a személyes holmija is, amit vinnie kellett magával, nagyon súlyosak voltak a fegyverei is, bal kezében a pajzs, amivel védekezett, jobb kezében a támadó fegyverek. Izom kellett, jó kondíció kellett hozzá. Néha a munka vagy a harcok miatt kimaradtak az étkezések, és akkor is talpon kellett tudni maradni. A kedvezőtlen időjárás próbára tette őket hol ilyen, hol olyan fordulataival. Igen sok erőt, elszántságot igényelt az, hogy valaki katona legyen.
„Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” Tehát legyél a Jézus Krisztus jó katonája, ez azt jelenti, hogy velem együtt minden ezzel járó szenvedést vállalnod kell, és közben ügyelned arra, hogy semmi másra ne légy tekintettel, csak arra, aki harcosává fogadott. Jézusnak feltétel nélkül mindenben engedelmeskedj, mint katona a parancsnokának. Itt senki nem kíváncsi a magánvéleményedre, a hozzászólásaidra, a parancs parancs, a parancsnok parancsol, te pedig csinálod, amit mondott. Ez a jó katona. És közben ne elegyedjél a hétköznapok gondjaiba. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy egy olyan hívő keresztyén ember, aki Jézus Krisztus jó lelki harcosaként akar élni, nem törődik a kötelességével, elhanyagolja a munkáját és így tovább ... Mindezt el kell végezni. Ez a parancs azt jelenti: ne merüljünk bele ezekbe úgy, hogy ezek elborítanak, és éppen a parancsnokot nem látjuk többé. Vagy mindenre odafigyelünk, csak éppen az Ő nekünk szóló parancsait nem halljuk meg vagy nem vesszük komolyan. Hanem miközben végezzük a hétköznapi kötelességeinket, aközben is a Jézus Krisztus jó katonái vagyunk, és mindenek felett a mi parancsnokunkra, drága Megváltónkra, Jézus Krisztusra figyelünk.
A jó katona legfőbb tulajdonsága - Pál apostol írása szerint - a feltétlen engedelmesség. Hát még, ha tudjuk, hogy annak engedelmeskedünk, aki még azt is jobban tudja mi jó nekünk, aki az életét odaadta érettünk!
Testvérek, egy kicsit el kell itt időzni, mert az a szomorú tapasztalat, hogy Jézus Krisztusnak nagyon kevés ilyen katonája van van. Mert ehhez már valóban az szükséges, amiket hívők szoktak szólamként mondogatni, de kevesen veszik halálosan komolyan. Vagyis ehhez az szükséges, hogy teljesen odaszánjam magamat Jézus Krisztusnak. Hogy komolyan vegyem azt, hogy az Övé vagyok. Hogy az nemcsak szép bibliai idézet, hogy áron vétettetek meg, Jézus Krisztus vérével fizetett értetek, a ti testetek és lelketek az Istené, hanem amikor valaki ezt komolyan veszi. Mivel a tied a testem, te rendelkezel vele. Ez azt jelenti: a kényelmi szempontok nem számítanak. - Én ezt most nem szeretném ... Ki kérdezte? A parancsnok azt mondja: most ez a feladat. Akkor megyek és csinálom, akkor is, ha nem szeretném. - Az meghaladja az erőmet ... Ezt a kezdetnél már tudhattam, hogy ez az egész vállalkozás meghaladja az erőmet. Ezért kínálja az Ő erejét. Pontosan ez az alázat szükséges: tudom, hogy meghaladja az erőmet, és mégis megyek, mert Ő küldött, s Ő menet közben fogja adni az Ő erejét. És ezért egyedül az Övé lesz a dicsőség, és nem húzhatom ki magam, hogy most hősiesen helytálltam, hanem örülök annak, hogy használ engem. Ez egészen más szemléletet, és abból következően egészen más magatartást kíván meg a hívő embertől, mint amihez úgy általában hozzászoktunk.
Kevés olyan hívő van, aki ezt a feltétel nélküli engedelmességet komolyan gyakorolja aki elkezdi, aztán ha bukdácsolva is, de mégis ennek az engedelmességnek az útján jár.
Többen hallották már Jim Elliotnak a nevét. Ő is egy volt a közül az öt fiatal misszionárius közül, akik 1956-ban az auka indiánoknak akarták hirdetni a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. S mielőtt egyszer is mondhatták volna nekik, lemészárolták őket ezek az indiánok. Aztán - ez már a folytatás, de most nem arról akarok beszélni - éppen az ő fiatal özvegye volt az, aki a férje gyilkosai közé elment, megtanulta a nyelvüket, lefordította auka nyelvre az Újszövetséget, és lelki ébredés indult el ott. Most azonban erről a fiatalemberről szeretnék annyit mondani, hogy amikor megérkezett Ecuadorba, ezt az imádságot írta be a naplójába: „Uram, gyújtsd meg életem száraz rőzsekötegét. Add, hogy fellángolhassak és érted éghessek el. Használd el az életemet, Uram, mert a tiéd az. Nem hosszú életre törekszem, hanem teljes életre, úgy, mint te, Úr Jézus Krisztus.”
S ez a fiú, aki néhány hónapos házas volt akkor, amikor megölték, ezt komolyan vette. És Isten is komolyan vette ezt az imádságot. Ez a fajta elszántság jellemzi a Jézus Krisztus jó katonáit. Az, amikor a hívő emberben már nincs bizonytalanság, nincsenek fenntartásai semmivel szemben sem, amit Isten mondott, amikor nem magát félti, hanem egyszerre azokat kezdi félteni, akik ott élnek körülötte hitetlenül a kárhozatban, amikor a maga büszkeségét, hiúságát, érzékenységét, kényelmét, testiességét, hasznát újra és újra félre tudja tenni, és egy dolog számít: Jézus Krisztus fővezérsége alatt harcoljon mások üdvösségéért. Mert Krisztus katonái soha nem emberek ellen harcolnak, hanem a bűn ellen, a saját bűnük ellen is, meg az emberiséget megnyomorító bűn ellen.
Testvérek, ezt egyszer mindnyájunknak el kell döntenünk, hogy kinek az oldalán harcolunk. Hogy akarunk-e egyáltalán a Krisztus jó katonái lenni és gyümölcstermő életet élni, vagy pedig csak úgy eltöltjük az olyanamilyen langyos hívő életünket, és annak nyomán senki nem szabadul meg a pokolból. Ehhez azonban ilyen bizonyosságok kellenek már. Mert amíg valaki bizonytalan abban, hogy hátha nincs is pokol, hátha nem is vesznek el az emberek Jézus nélkül, hátha mégsem így igaz a Szentírás, ahogy itt le van írva, addig alkalmatlan a küzdelemre. Ide meggyőződéses, elkötelezett, elszánt keresztyének kellenek, akiket aztán használhat Jézus ebben a világméretű kemény küzdelemben.
Gedeon jutott eszembe, ahogy ezen a kérdésen gondolkoztam. Nem volt az véletlen, hogy amikor összegyűlt valamivel több mint harmincezer ember a harcra, akkor Isten azt mondta: Gedeon, hirdesd ki, hogy aki fél, menjen haza. Mert aki magát félti és nem azt a népet, amelyikért most harcolnia kell, az alkalmatlan katonának. Gedeon meg volt rémülve: Uram, így is kevesen vagyunk, most még kevesebben leszünk. És akkor Isten azt mondta: a következő próba után még kevesebben maradtok, de azokra számíthatsz. Próbáld csak ki, hogy hosszú gyaloglás közben, hegymászás után ki hogyan iszik, amikor leértek a patakhoz. Aki nekihasal és mohón lefetyel, azt ne vidd magaddal, aki még szomjasan is fegyelmezetten iszik és közben jobbra-balra tekintget, nem jön-e az ellenség, azokra számíthatsz. Aki kész az önfegyelemre, aki kész magát megtagadni, aki tud lemondani, várni, áldozatot hozni azért az ügyért, aminek a küzdelmére Jézus elhívta, az lesz Jézus Krisztus jó katonája.
Hol vagyunk mit ettől? Sokszor még azt sem vállaljuk, hogy valaki egy kicsit gúnyosan elhúzza a száját, ha kiderül: mi hívők vagyunk. Ki tudja azt elmondani, ki meri azt leírni, amit Pál apostol az efézusi vénektől búcsúzva így mondott: „Még az én életem se drága nékem, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit kaptam Jézus Krisztustól.” Ő minden hívőnek készít szolgálatot, lehetőségeket, harcot. Harcoljuk-e ezeket a harcokat? Vagy pedig elmerülünk egyéb, az Isten gyermekeihez sokszor nagyon méltatlan harcokban.
„Vállald velem együtt a szenvedést, mint a Krisztus Jézus jó katonája.” Ezt mondja most nekünk is a mi Urunk. Láttam egyszer egy jelenetet a szentendrei Dunaparton, és sokszor az jut eszembe, amikor tétova, kétfelé kapkodó és sehova sem tartozó hívőkkel találkozom. Egy férfi készült elindulni a csónakjával, és szaladt utána a kislánya: apu, én is, én is! Kedvesen nyújtotta a karját: gyere, lépjél be a csónakba. Akkor azonban, amikor a kislány az egyik lábát betette a csónakba, és az billegett, megijedt, és elkezdte kiabálni: nem merek, nem merek! Az édesapja okos ember volt, nem tette be erőszakkal, nyújtotta a kezét tovább: gyere, tanulj meg bízni. És miközben a kicsike tétovázott és kiabált, egy elhaladó hajónak a hullámai meglökték a csónakot, az eltávolodott egy kicsit a parttól, és a kisleány beleesett a vízbe.
Ahogy azt néztem, az jutott eszembe: de sokszor ilyenek vagyunk mi hívők. Féllábunk a Krisztus csónakjában, de a másikat nem merjük elvenni a partról, az marad a világban, és elfelejtjük, hogy aki félig Krisztusé és félig a világé, az egészen az ördögé. Egyszer el kell dönteni: beszállunk-e mindenestől abba a csónakba, amelyiken Krisztus mély vizek felé visz bennünket, az új életnek a gazdagsága felé, - vagy ragaszkodunk a Krisztus nélküli világhoz, a világias gondolkozáshoz, a világias szokásainkhoz, a világias pénz- és időbeosztáshoz és kapcsolatokhoz, s akkor maradunk nélküle. Mert ezt így tartósan nem lehet csinálni: féllábam a csónakban, féllábam a parton, és nem merek, nem merek. Előbb-utóbb ebből biztos, hogy vízbeesés lesz.
Isten adjon bátorságot ma dönteni, hogy a másik lábammal is a csónakba szállok, és engedem, hogy oda vigyen engem Krisztus, ahova akar.
b) A második egy atlétának a képe: „Ha pedig versenyez valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.” Az antik világban a sportjátékokon igen szigorúan vették a szabályok betartását. Rendkívüli szégyen volt, ha valaki megszegte azokat, és így kiesett a versenyből. Soha többet nem versenyezhetett. És rendkívüli megbecsülésnek örvendett az, aki győzött és elnyerte a babérkoszorút. Nem osztogattak akkor még arany, ezüst kupákat, kancsókat. Egyszerű örökzöld koszorút kapott, de az nagy becsben volt, és az illetőt is igen megbecsülték.
Nos, ezt a képet használja itt Pál. Ha valaki vállalja a versenyre való felkészüléssel és a verseny végigküzdésével együttjáró lemondást, szenvedést, próbatételt, áldozatot, akkor megvan a győzelem esélye és megkapja a babérkoszorút. De, ha közben szabálytalankodik, nem kap semmi elismerést, sőt ...
Ugyanígy a keresztyén életben is. Ahol bizony futás közben néha szúr, meg már úgy érezzük: nem kapunk levegőt, de túl kell jutni ezeken a holtpontokon, és aki a célra néz és vállalja mindezt, ami vele jár, s megéri az, ami ott a végén várja, az befut, és megkapja a győzelmi koszorút.
Isten nekünk az Ő szent igéjét adta, hogy ha valaki szabályszerűen akar versenyezni, akkor az igéhez igazodjék és megkapja a győzelmi koszorút.
c) A harmadik kép egy parasztembernek a képe. „A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.” Fáradozó földműves, aki a nappal kel és napnyugtáig talpon van, aki egész nap hajol, emel, dolgozik, aki csak úgy lopva törli meg a verejtékét is, és ráadásul a munkájának sokszor nincs azonnal látszatja, elvégezte a szántás-vetés nehéz munkáját, és semmi nem látszik belőle. Majd csak később derül ki, kikel-e és ki van szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Jöhet olyan jég, mint csütörtökön Baranyában volt, és pár perc alatt tönkreteszi több hétnek vagy hónapnak a munkáját, és akkor mit csinál a földműves? Kezdi előlről, mert enni kell, kenyér kell, és kenyér csak úgy lesz, ha dolgozik érte.
Most nincs idő, de szívesen összehasonlítanám a komolyan végzett lelki munkával, mert minden részletében párhuzamos. És annyi biztatás van ebben a képben, ha ismerjük Timótheus helyzetét. Pál meleg szeretettel és hozzáértéssel lelkigondozza ezt a fiút. Timótheus, ez nehéz munka. Ezzel kezdődik: a fáradozó földműves. De ennek a végén gyümölcs van: neki kell a termésből először részesülnie. Csak ennek a fáradságos munkának a végén van gyümölcs, de ennek a végén van gyümölcs. Tarts ki, mert megéri! Ne keserítsenek el a nehézségek. Tekints az út végére! Gyümölcsöző életed lesz, ha kitartasz.
Vajon nem ugyanerre adott példát nekünk Jézus is? Egész földi élete során gúnyolták, besúgókat küldtek utána, hogy kössenek bele minden szavába, fogják meg Őt a beszédben. Lecsaptak minden tettére, amiben hibát lehetett találni: igaz ugyan, hogy meggyógyított betegeket, de szombat napon. Körülvette végig az ellenségeskedés, és amikor két rablógyilkos közé - mint egy gonosztevő rabszolgát - keresztre feszítették, gyakorlatilag mindenki otthagyta. Három zokogó asszony, meg a legfiatalabb tanítvány, János, maradt ott a keresztnél végig. Mindenki láthatta, hogy Jézus ügye megbukott. Csak később derült ki, hogy ez volt a világtörténelem legnagyobb győzelme. Mert ott győzte le az Ő halálával, majd feltámadásával az ördögöt, mint utolsó ellenséget a halált, ott szabadított ki bennünket a bűnnek, a kárhozatnak a rabságából, ezzel tette lehetővé, hogy mindnyájan visszataláljunk Istenhez és új életet éljünk. De ehhez végig kellett járni az utat. Pál írja a másik börtönből írt levelében: „Engedelmes volt a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Éppen ezért ajándékozott neki az Isten olyan nevet, amelyik minden név felett való.” Jézus végigjárta a szenvedés útját, de a szenvedése gyümölcseiből máig élhetünk.
Ezzel biztat most bennünket is. Ne add fel, mert megéri! Ezt nem a magunk erőfeszítéseire mondja, hanem a neki való engedelmességre. Gyere a forráshoz, erősödj meg a kegyelemben, ami Jézus Krisztusban van. Kapcsolódj erősen a többiekhez, azokhoz, akik előtted jártak a hitben, és legyenek olyanok, akik miattad lesznek követői Jézusnak. Legyél a Jézus Krisztus jó katonája, akinek Ő győzelmet adhat. Legyél olyan atléta, aki végigfutja a pályát, és megkapja a győzelmi koszorút. És legyél olyan földműves, aki verejtékezve is fáradozik, és reménykedve tudja, hogy ebből gyümölcsözés lesz.