Úr Jézus Krisztus, magasztalunk ígéreteidért. Bocsásd meg, valahányszor kételkedtünk azokban. Bocsásd meg, amikor nem jelentett tényleges vigasztalást, bátorítást, erősítést a számunkra az, hogy valamit megmondtál. Adj nekünk bátorságot, hogy higgyünk neked! Szeretnénk megismerni most újra az értelmünkkel is, a szívünkkel is mindazt, ami még nem teljesedett, de amit te megígértél. Szeretnénk várni téged magadat, ígéreteid teljesedését, mindannak a rossznak, ami miatt szenvedünk, a végét, és mindannak a dicsőségnek, amit nem látunk, csak a szavadra hiszünk, az eljövetelét.
Köszönjük, hogy tudod, milyen az embernek lenni. Tudod milyen az, kísértések között élni, a test gyöngeségeivel küszködni, milyen az, a körülöttünk harsogó hitetlen kórus ellenére hinni, hogy te igaz vagy, és minden mondásod is igaz.
Köszönjük, hogy mindezt nem egyedül kell tennünk, hanem lehet ezt veled. Hadd legyen veled sokkal szorosabb közösségünk ezekben a nehéz utolsó időkben. Köszönjük, hogy naponta téged várhatunk, tereád nézhetünk.
Köszönjük, hogy oly sokszor tapasztalhattuk, hogy valóban te vagy a mi segítségünk és pajzsunk. Legyen a veled való közösség a mi örömünk forrása is. Taníts meg minket reménységgel élni csüggesztő körülmények között is. Add nekünk Szentlelkedet, hogy tudjuk a csüggedteket bátorítani, vigasztalni, erősíteni. Segíts mindnyájunkat, hogy túllássunk a láthatókon, és komolyan vegyük a láthatatlanokat is, téged magadat, akit még nem látunk, de hiszünk benned, és várjuk a veled való találkozást.
Segíts a testben hátralevő időnket neked kedvesen, felelősen eltölteni, mint hű és bölcs szolgáknak.
Ámen.
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert első eljöveteleddel világosság támadt a sötétségben. És azoknak, akik a halálnak árnyékában ültünk, csodálatos fény ragyogott fel.
Dicsőítünk, mert te magad vagy a világ világossága, és aki téged követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sok sötétség lapul még mindig a szívünk mélyén. Kritikus helyzetekben sötét indulatok mozdulnak meg bennünk. Néha sötét gondolataink támadnak, és olykor sötét cselekedeteket is hajtunk végre, amiket szeretnénk a hátad mögött tenni.
Bocsásd meg, ha nem olyanok vagyunk, mint azok a szolgák, akik várják az ő Urukat, és bármikor tér vissza, abban a munkában találja őket, amivel megbízta őket.
Köszönjük neked, ha az elmúlt héten azt tettük, amivel megbíztál. Köszönjük, hogy reánk bíztál feladatokat, embereket. Köszönjük, hogy kínálod nekünk a te drága igédet, amihez igazodhatunk, és amit továbbadhatunk másoknak. Köszönjük, ha továbbadtuk azt.
Köszönjük, ha életnek beszédét is odatártuk a körülöttünk élők elé. Egyedül tied legyen a dicsőség mindezért.
Kérünk, készíts fel minket erre most is. Hadd találkozzunk ebben a csendben most veled. Erősíts meg minket abban a bizalomban, abban a bizonyosságban, hogy amit megmondtál, az úgy lesz. Segíts felelősen készülnünk második eljöveteledre. Minden félelem nélkül szolgálni neked örömmel és hálából.
Szólíts meg minket, egyedül te tudod, melyikünk milyen állapotban van most, és egyedül nálad van gyógyszer minden lelki és testi nyomorúságunkra. Áldott Orvos, vedd kezedbe az életünket, és támassz a szívünkben rendíthetetlen bizalmat irántad.
Ámen.
*****
Szeretettel köszöntöm a testvéreket ádvent első vasárnapján. Van egy gyerekkorban tanult ádventi ének, ami ilyenkor mindig megszólal a szívemben.
Drága ádvent, köszöntünk,
Lelkünk téged epedve várt.
Hajnalfényed közöttünk
Hintsen szerte aranysugárt.
Jövel ádventnek Királya, népek Messiása!
Krisztusunk, alázattal fogadunk, szent hódolattal.
Jó lenne, ha tudatosan ráállítanánk magunkat a most következő hetekben a Krisztus-király várására. Adjunk hálát Istennek, hogy megérhettük ennek az évnek az ádventjét is, hogy békében érhettük meg, és frissítsük fel magunkban azokat az ígéreteket, amiket Jézus a második eljövetelére nézve adott nekünk. Ő mindenben igazat mond, és ezek az ígéretek minden részletükben teljesedni fognak. Van bennük bátorítás, biztatás és sok olyan, ami minket serkent feladatokra, engedelmességre. Legyen ez az ádventi idő most tudatos készülődés arra, hogy „majd ha jön, készen legyünk.”
*****
Ádvent első vasárnapja van, és egyben az új egyházi esztendő első napja is. Mindkettő a jövőre irányítja a figyelmünket. Mit hoz a jövő? Sokszor kérdeztük ezt már magunktól és egymástól szorongva, reménykedve, félve, bizonytalanul, találgatva sok mindent, amit nem tudtunk.
Néhány vasárnapon át legyen most erről szó, ki hogyan viszonyul a jövőhöz. Mit vár tőle. Ahogy ma divatossá vált kifejezéssel mondják: milyen jövőképünk van? Az ádvent szó a latin adventus rövidebb változata, ami azt jelenti: aki eljön. Tehát nem várakozást jelent. Az eljövendő Jézusra irányítja figyelmünket mindig az ádventi időszak.
Az Ő első eljövetelére vonatkozó próféciák szó szerint beteljesedtek. A legrövidebben talán Pál apostol foglalja össze a Galata levélben: „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (4,4-5)
Ez volt Jézus első eljövetelének a célja, hogy Isten ellenségeiből Isten gyermekeivé lehessünk. A törvény átka alól váltott ki minket úgy, hogy Ő maga lett átokká helyettünk és érettünk, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk.
Kereszthalála előtt azonban megígérte, hogy még egyszer eljön majd, akkor már nagy hatalommal és dicsőséggel, hogy ítéletet tartson. És mi ebben a világkorszakban várjuk a mi dicsőséges Urunkat, aki véget vet majd második eljövetelekor minden gonoszságnak, szenvedésnek és nélkülözésnek. Magához veszi a benne hívőket, leleplez minden hazugságot, felragyogtatja az Ő csodálatos igazságát és az Isten nélkül élőket meghagyja a maguk állapotában.
Ez lesz a második ádventnek a beteljesedése, amivel egy új világkorszak kezdődik. Minden ilyen esztendővégi ádventi időszak erre figyelmeztet bennünket, különösen is azért, mert Jézus hangsúlyozta, hogy az Ő második eljövetele váratlanul köszönt majd be. Amikor megjelenik, már nem lehet kapkodni és rendezni a vele való viszonyunkat, most kell azt rendezni. Most találhatunk vissza a mi Atyánkhoz. Most fogadhatjuk el Megváltónknak és Urunknak azt, aki akkor majd visszajön ítélni élőket és holtakat.
Ezek után nézzük meg, ki hogyan viszonyul a jövőhöz, milyen jellegzetes gondolkozás és magatartásformák vannak, és mit ígér, mit tanít nekünk Isten igéje erről.
Ma négy téves viszonyulást szeretnék megemlíteni, amikkel a lelkigondozás során gyakran találkozunk, és azt, hogy azokkal kapcsolatban milyen örömhírt mond el nekünk Isten igéje. Aztán, ha élünk, két hét múlva majd arról lesz szó, hogy Jézus mit tanított arról, hogyan viszonyuljunk a jövőhöz.
1) Az első ilyen téves viszonyulás azoké, akik egyáltalán nem is gondolnak a jövőre. Olykor úgy tűnik, mintha nem is létezne számukra jövő. Csak a mának élnek és csak magukra gondolnak mindig. Úgy, ahogy a régi latin felszólítás is bátorít: carpe diem! = élvezd a napot! — vagyis a mai napot. Mert ez a biztos, a ma. A holnap teljesen bizonytalan. Jobb ma egy kevés, mint holnap semmi — ez a mi történelmi tapasztalatunk is. Éppen ezért a mára kell figyelni.
Ma embermilliók vagy milliárdok célkitűzése ez: ma érezd jól magad! Az a fontos, hogy te magadat jól érezd, a többi pukkadjon meg, az nem érdekel. Az a fontos, hogy ma jól érezd magad, és ez a jó érzés kizárólag a testre vonatkozik. Csak magára, csak a mára és többnyire csak az anyagra, a testiekre gondol az ilyen ember.
Ez a szemlélet mérhetetlen önzéshez és felelőtlenséghez vezet. Mert aki csak ezekre gondol, annak nem fontos a másik. Észre sem veszi a másikat, vagy a másiknak a szükségét, baját, gondját. Az ilyen ember semmit nem tesz azért a közösségért, amelyiknek a tagja. Hányszor hallom azt: oldja meg ő maga! Az az ő gondja. Mindenki oldja meg a magáét, vagy az intézmények jöjjenek segítségére az egyénnek. Én ma jól akarom érezni magamat.
Az ilyen emberek nem tudnak várni semmire. Nem tudnak áldozatot hozni sem, mert nem hajlandók ma lemondani semmiről a holnapért. Mert hátha nem is lesz holnap, vagy egyáltalán nem is gondolnak arra. Viszont ma a maguk kényelme és élvezetei érdekében sok olyasmit tesznek, ami kártékonyan befolyásolja a jövőt, a sajátjukat is, meg a közösségét is. De kit érdekel ez? Ők nem gondolnak a jövőre.
Kipusztítják az erdőket, és ezzel felborítják az éghajlatot az egész világon, meg árvizeket okoznak. Kit érdekel? Addig termeljük ki, amíg a mienk, amíg lehet. Képtelenek mérsékelni az ipari termelést. Kit érdekel, hogy van felettünk ózonpajzs, vagy nincs? Mai élvezeteikkel tönkreteszik az egészségüket, nem gondolnak arra, ha megérik az öregkort, annak jelentős részét orvosi várókban fogják eltölteni. A maguk kényelme miatt nem vállalnak gyermekeket, ki gondol arra, hogy majd a nyugdíjukat, ha megérik a nyugdíjas kor, ki fogja megtermelni. Ma te érezd jól magad…
Ez a torz szemlélet hihetetlenül terjed, és egyre többeket megfertőz körülöttünk. Mintha nem lenne ilyen törvény a világon, hogy amit vet az ember, azt aratja is. És ha kukoricát vetett el, ott nem fog búzát aratni. Ez mindenkinek magától értetődik. De érdekes, az nem értetődik magától, hogy aki lustaságot vet, szegénységet fog aratni. Aki iszik, beteg lesz. Hány alkoholistával beszéltem és beszélek, aki ezt egészen addig nem hiszi el, amíg aztán jelentkeznek a tünetek. Aki fajtalankodik, könnyebben kap nemi betegséget vagy AIDS-t
Amit vet az ember, azt aratja is. Ez vastörvény. Olyan, mint a nehézkedés. És a másik oldala is, hogy aki tudatosan és felelősen készül a jövőre, tanul, dolgozik, megőrzi az egészségét, az fog tudni gazdagítani másokat, és ezek viszik előbbre a világot. E nélkül a felelősség nélkül nem lehet országot és nemzetet építeni, de az egyéni boldogságot sem lehet hosszú távon előkészíteni és megtartani. Csak az lesz gazdag lelkiekben, szellemiekben, és tud gazdagítani másokat is, aki a jövőre tekintő felelősséggel tesz vagy nem tesz meg valamit a jelenben.
Jeremiás siralmainak a könyvében van egy szívszorító megállapítás. Miután Jeruzsálem elpusztult, a népet elhurcolták Babilonba, a templomot lerombolták, értékeit elrabolták, Jeremiás még ott van és sír, és keresi mindennek az okait. Ezt olvassuk az első fejezetben: „Odalett Sión leányának minden ékessége. Vezérei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt: erőtlenül kellett menniük üldözőik előtt. (…) Sokat vétkezett Jeruzsálem, beszennyezte magát. (…) Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövendőre. Szörnyű mélyre süllyedt…” (1,6-9)
Aki úgy él, hogy nem gondol a jövendőre, az előbb-utóbb szörnyű mélyre süllyed és süllyeszt másokat is, akikért felelőssé tette Isten. Aki csak magára, csak a mára, csak a testiekre és anyagiakra gondol önző és felelőtlen módon, az megindul az erkölcsi züllés lejtőjén, és akarva-akaratlan magával ránt vagy sodor másokat is.
Minket az ádventi időszak arra is kell, hogy figyelmeztessen, hogy lássuk ezt a kísértést. Ha mi is áldozataivá váltunk akármilyen csekély mértékben, akkor irtsuk ki magunkból ezt a felelőtlenséget és önzést, és engedjük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus által felragyogtatott jövendő határozza meg a mában is minden szavunkat, cselekedetünket, még a gondolatainkat is. Legyünk hasonlóak azokhoz a szolgákhoz, akikről olyan szép és ugyanakkor megdöbbentő példázatot mondott Jézus: azokhoz hasonlítsunk, akik az ő uruk távollétében is úgy élnek, mint akik tudják, hogy rajtuk van az ő uruknak a tekintete, és akkor is azt akarják tenni, amit az egyelőre távollévő úr parancsolt nekik. És mindig azt teszik, nem kezdenek el enni-inni, verekedni, mint ahogy olvassuk a másikakról, akik azt mondják: odébb van még az ő visszajövetele, vagy talán vissza sem jön.
Isten segítsen minket arra, hogy tudatosan és örömmel a hű és bölcs szolgáknak a magatartása jellemezzen minket!
2) Egy másik gyakori szemlélet az, amikor olyan ijesztő jövőt lát maga előtt, vagy olyan ijesztő jövőt fest maga elé valaki, hogy attól megretten és elkezd menekülni. Sokszor van okunk arra, hogy megijedjünk az esetleg bekövetkezhető jövőtől. De nem szabad rémüldöznünk. Mi tudjuk, mit hoz a jövő. Azt hozza, amit a mi szerető Urunk elkészített. Sőt, mi tudjuk, a jövő magát Jézust hozza. Mi Őt várjuk. Nem valamit, nem a világ végét, nem azt, hogy bekövetkezzék, ami a sors könyvében meg van írva. Mi Őt várjuk, a mi szerető gazdánkat. Akinek a szeretetében addig is élünk, és akinek a szeretetét bizonyosra vehetjük akkor is, ha megjelenik.
Olyan szépen írják a Heidelbergi Káté szerzői: Miért kellene félnünk az utolsó ítélettől, amikor azt a Bírót várjuk vissza, aki előbb odaült helyettünk a vádlottak padjára és elszenvedte a mi halálos ítéletünket. Ennyire szeretett minket. És mi Őt várjuk vissza. Most is az Ő jelenlétében élünk, ezért tudunk sok nyomorúság között is örvendezve, reménykedve, minden láthatón túllátva élni. Ezért vesszük komolyan a láthatókat, de ugyanolyan komolyan számolunk azokkal is, amiket még nem látunk, de amiket Ő megígért. Mert Ő igazmondó Isten.
Nem kell rémüldözni, és nem kell egymást ijesztgetni semmivel. És hogyha a meglevő valós okok miatt úgy érezzük, hogy okkal kétségbeeshetnénk, akkor sem esünk kétségbe, mert nem csak ezekre nézünk, hanem Őreá, aki a történelemnek és a világnak az Ura, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk, és aki szeret minket, és mi készülünk a vele való találkozásra.
Sokszor fizikális betegségeket okoz az, hogy valakiben szorongássá sűrűsödik ez az aggodalmaskodás vagy félelem. És ha ez feloldódik, a fizikai betegségek is meggyógyulnak. Volt egy ismerősöm, akit igézetébe ejtett a jövőtől való félelem, főleg a saját jövőjének a kilátástalansága. Munkája mellett festegetett képeket, de senki nem figyelt fel képeire. Egyebek között emiatt is megkeseredett, meg sok más történt vele, amit nem tudott feldolgozni, és azután egyik betegség a másikat érte. Akkor valaki elvetődött hozzá, meglátta a képeit a falon meg az asztalon, meg szanaszét, mert mindenhol azok voltak, és azt mondta: neki éppen ilyen témájú és ilyen típusú képekre lenne szüksége, de nagyobb mennyiségben. Elkezdett dolgozni ez az ember, és késő öregségéig boldogan alkotott és dolgozott.
Ha kilátástalan a jövő, ha rászakad a kétségbeesés, ha senki nem gyújt világosságot ebben az egyre sűrűsödő sötétben, akkor feladja és belemenekül a betegségbe. Sok mindenbe bele tudunk mi menekülni: mámorba, alkohol, drog, túlhajszolt munka, betegség… széles a választék. De ha egyszerre van jövő, akkor mit nekem a betegség… még fizikálisan is meggyógyul. Isten őrizzen meg minket attól, hogy akármilyen szempontból belebetegedjünk a csüggedésbe, a magunk sajnálásába. Sokszor az elképzelt, esetleg bekövetkező nehézségektől való félelembe. Nekünk nem azt kell néznünk, ami esetleg bekövetkezhet, hanem azt, aki bizonyosan eljön, és aki megígérte: „veletek vagyok minden napon…” Ő átsegít minket még a csüggedésnek a mocsarain és nehéz útszakaszain is.
Ő mondta: Ne aggodalmaskodjatok, a ti Atyátoknak gondja van rátok.
Azért olvastam fel a zsoltárból ezt a néhány verset. Ma nem ezt a néhány verset akarom magyarázni, de ennek a szellemében szeretném elmondani mindazt, amit mondok. Nehéz helyzetben mondja ezt a zsoltáros, de figyeljük meg milyen megalapozott, masszív hittel vallja: „Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.” Van olyan, hogy ha körülnézek, semmi okom az örömre. De neki mindig van oka az örömre, mert az Úrban van az ő öröme. „Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!” Ha minden reménytelennek tűnnék is, Őbenne akkor is reménykedhetünk.
Nem szabad tehát engedni az ijesztésnek sem.
3) A harmadik gyakori helytelen viszonyulás az, amikor valaki bizonytalannak látja a jövőjét, benne a saját sorsát is, és kétségbeesetten be akarja biztosítani magát minden módon. Kapkod fűhöz-fához, ingatlannal, ami ugye sose inog meg (lásd TSZesítést), pénzzel, összeköttetésekkel, tartalékok halmozásával bebiztosítsa magát. De mire vagy meddig? Csak erre a földi életre. Eszébe sem jut, hogy van ezenkívül még valami.
Mint az a bolond gazdag — Jézus ritkán használta, de még egyszer használja ezt a jelzőt a bolond szüzekre, akik nem készültek a vőlegény várására —, aki felhalmozta a nagy vagyonát, aztán elengedte magát: egyél, igyál, gyönyörködjél, sok vagyonod van sok évre eltéve… S azt mondja Isten: bolond, az éjjel meghalsz, és azzal, amit gyűjtöttél, mi lesz? És a lelkeddel mi lesz? Arra nem gondoltál.
Nos, ez is veszélyes, életveszélyes tévedés, amikor valaki a bizonytalanságtól tartva be akarja biztosítani magát, de csak erre az életre. Itt megint csak a testről és csak anyagiakról van szó. Ez után a kemény mondat után a példázatban azt mondja Isten: „Így jár mindenki, aki kincset gyűjt magának itt, és nem az Istenben gazdag.” (Lk 12,21)
Isten azt mondja: Ő gondoskodik rólunk, és gondoskodjunk magunkról és a ránk bízottakról itt, fontos a mindennapi kenyér, de több az élet, mint az eledel, és több az élet, mint ez a néhány évtized, amit itt végigküszködünk, s ami az utána következőkre is gondoljunk. Az élő Istennel való közösségünk legyen egyre mélyebb már itt, akkor az Istenben leszünk gazdagok. Akkor tudjuk, hogy nem bizonytalan a jövő. Egészen bizonyos a jövőnk, Jézus elkészítette. Még arra is gondja volt, hogy a benne hívőknek helyük legyen, foglalt helyük a mennyei Atya házában, és Ő ebben a tekintetben is igazat mond. Aki ezt tudja, afelett nem hatalmasodhat el a félelem.
4) Van még egy olyan jellemző rossz viszonyulás a jövőhöz, amiről a Szentírás is ír, különösen Péter apostol részletesen a levelében, amikor valaki a jövőre vonatkozó minden figyelmeztetésen és ígéreteken, az isteni ígéreteken is, cinikusan nevet. Legyint, és hahotázva azt mondja Jézus visszajövetelére, hogy ha eddig nem jött vissza, ezután már biztos, hogy nem jön. Ezt nyugodtan kihagyhatjuk kalkulációinkból. Ebből aztán sok minden következhet, sokféleképpen lehet folytatni a mondatot.
Márpedig ez nyilván nem nyomós érv, hogy ha valamit megígértek, de eddig nem teljesítették, akkor most már biztos, hogy nem teljesítik. Ez egyszerűen butaság. Ezekkel vitatkozik Péter apostol második levelében. Hadd olvassak néhány mondatot: „Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: „Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” (3,3-4)
Akkor ő megmagyarázza, hogy miért késik a mi Urunk, hiszen még késése mögött is az Ő szeretete van. „Nem késik el az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy Ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösségnek tartsátok.” (3,9-15)
Mi tehát Jézus ígéretei alapján várjuk vissza Őt, amikor egy napon váratlanul megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel. És mivel várjuk, és mivel az Ő ígéreteit frissen tartja magában a hívő nép, ezért Ő megőriz minket ezektől a tévedésektől. Ezért tudunk felelősen élni, másokért élni, a mi Urunknak szolgálni, mégpedig az iránta való szeretetből és hálából, és eközben bontakozik ki mindenki maga is, miközben neki szolgál és másokért él. Ezért nem félünk, és nem menekülünk sehova a jövő elől, hiszen Ő a jövőnek az Ura, és mi Őt várjuk, amikor azt kérdezzük: mit hoz a jövő? A vele való boldog találkozást hozza nekünk.
Ezért mi nemcsak ittenre akarjuk bebiztosítani magunkat, és végképp nem kétségbeesetten biztosítgatjuk magunkat, hanem Őreá bízzuk az egész sorsunkat, és igyekezünk az Istenben is gazdagnak lenni. Ezért nem zavar minket az sem, hogy Ő késik. Az Isten hívő népe sokszor felsóhajtott: meddig még, Uram?! Egyre jobban elhatalmasodik körülöttünk a gonoszság, egyre nehezebb hozzád hűségesnek maradni. Jövel, Uram Jézus! Marana tha! Ez volt az őskeresztyének egyik rövid imádsága. Jövel, Uram! Vágyakoztak, különösen a keresztyének üldözése idején felerősödött ez a vágy. Legyen vége már, Uram, olyan sok a vértanú. Ne kelljen szenvednünk, jövel Uram, Jézus!
Néha mi is felsóhajtunk így, de akkor jusson eszünkbe Péternek ez a kedves lelkigondozói beszéde, hogy nem késik el az Úr. Nem felejti el, hogy megígérte, és nem jön később, mint ahogy az a legjobb lesz. Arra vár, hogy minél többen visszatérjenek hozzá. Ti pedig Istenfélelemben és szentségben töltsétek ezt az időt. — Megadja itt a programot is.
Legyen hát a mi saját bizonyságtételünk is a zsoltárnak a bizonyságtétele: „Lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi benned reménykedünk!”