Istenünk, bocsásd meg, hogy sokszor úgy akciózunk, mintha te nem lennél. Bocsásd meg még inkább azt, ha a szöveget már tudjuk és beszélünk rólad, csak éppen nem bízunk benned. Bocsásd meg, ha nem ismerünk, úgy gondoljuk: te nem is törődsz velünk, vagy bizonyos helyzetekben tehetetlenné válsz, vagy közömbös neked, mi történik velünk.
Köszönjük, hogy mindez nem így van. Köszönjük, hogy te név szerint számon tartod a tieidet. Köszönjük, hogy a benned bízóknak nem is maguknak kell kapaszkodniuk beléd, hanem te tartasz meg minket. Köszönjük, hogy elég csak a kezünket nyújtani, amikor ahhoz sincs erőnk, hogy megfogjuk a tiedet. Te megfogsz, és te húzol ki a hitetlenségnek, a kétségbeesésnek, a bűnnek és a kárhozatnak a vermeiből. Te állítod a lábunkat sziklára, és a te megtartó kegyelmed őrködik felettünk.
Engedd, hogy ilyen életben járjunk mindnyájan. Adj nekünk bátorságot, hogy higgyünk neked és higgyünk benned, hogy valóban rád tudjuk bízni magunkat, jövőnket, szeretteinket, egyházunkat és népünket.
Könyörgünk hozzád azokért, akiknek a miénknél nehezebb a helyzetük. Könyörgünk azokért, akiknek az otthonát összedöntötte, értékeit tönkre tette, szeretteit elpusztította a földrengés.
Könyörgünk azokért a testvéreinkért, akiknek ezen a héten kellett megállniuk ravatal mellett. Te adj nekik igazi vigasztalást.
Könyörgünk hozzád ezen a vasárnapon különösen is a leprás betegekért, és azokért, akik közöttük szolgálnak. Köszönjük, hogy hozzájuk is eljuthatott az evangélium. Köszönjük, hogy már gyógyszer is van. Add, hogy minél többen megismerjenek téged, és irgalmadat megtapasztalhassák.
Könyörgünk hozzád betegeinkért. Különösen is két férfi testvérünkért. Súlyos műtét után, súlyos műtét előtt te adj békességet a szívükbe és gyógyulást nekik.
Könyörgünk azért a testvérünkért, aki holnap indul el messze Ázsiába, hogy vigye a te igédet. Vedd körül oltalmaddal és tedd áldássá sokak számára. — Könyörgünk hozzád erdélyi testvéreinkért. Áldd meg az ő új püspöküket felülről való bölcsességgel. A te igéd hangozzék az e heti ünnepségen is, de hangozzék az mindvégig rajta keresztül.
Kérünk, könyörülj meg mindnyájunkon és add a te igéidet a szánkba, hogy ne a magunkét mondjuk meg másoknak, amikor mérgesek vagyunk. Ne a magunk panaszait öntsük rá egymásra, amikor egymás terhét hordozhatnánk, hanem legyen olyan, mint az arany alma ezüst tányéron, helyén mondott ige, amit továbbadni tudunk.
Így bízzuk rád mindnyájan magunkat. Köszönjük, hogy ismered helyzetünket. Köszönjük, hogy nálad már készen van a szabadítás. Köszönjük, hogy soksok ajándékot kínálsz nekünk. Taníts meg minket, hogy tőled kérjük és fogadjuk el azt, amit adsz.
Segíts hinnünk, hogy azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat munkálja, akkor is, ha nem értjük azonnal.
Köszönjük, hogy te tartod kezedben ennek az egész világnak a kormányát és te minden ellenkező látszat ellenére, jó felé viszed azt. Add a szívünkbe ezt a békességet. És amit ebből a te nagy munkádból reánk bíztál, segíts azt hűségesen és örömmel elvégeznünk, ezen a most következő héten is.
Ámen.
Istenünk, magasztalunk téged, mert egyedül te vagy dicséretre méltó. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, minden egyéb, úgynevezett istent mi találtunk ki. Köszönjük, hogy nem mi teremtettünk téged, hanem te alkottál minket és ezt az egész világmindenséget teremtő igéddel, hatalmas szavaddal.
Köszönjük, hogy ez a szó olvasható számunkra a Szentírásban. Köszönjük, valahányszor megszólítottál minket a Biblia betűin vagy magyarázatán keresztül. Köszönünk minden percet, amit előtted való csendben tölthettünk ezen az elmúlt héten is. Köszönjük, ha igéd volt lábainknak a világossága.
Bocsásd meg, ha csukva maradt a Bibliánk egész héten. Bocsásd meg, Úr Jézus, ha még mindig azt hisszük, hogy nálad nélkül bármit cselekedhetünk. Bocsásd meg, ha sok döntésünket nélküled hozzuk, és sok utunkra elindulunk megkérdezésed nélkül. Bocsásd meg, ha utólag akarunk téged rávenni, hogy segíts minket a magunk által kitűzött célokat elérnünk. Áldunk azért a nagy lehetőségért, hogy megérthetjük, mi a célod velünk.
Köszönjük, hogy tartalommal töltöd meg létünket. Köszönjük, hogy mindnyájunkkal valami szép terved van. Segíts most is úgy hallgatni igédet, hogy megértsük, mit akarsz, hogy cselekedjünk. Tedd késszé a mi értetlen szívünket, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat.
Köszönjük, hogy jöhetünk eléd mindnyájan, mint akiről tudjuk: pontosan ismered az életünket. Ismered terheinket, tetteinket, ismered a gaztetteinket is, és nálad bőséges a kegyelem és gazdag vagy a megbocsátásban. Köszönjük, hogy ezt prédikálja nekünk a megterített szent asztal is.
Bátoríts minket, hogy addig ragadjuk meg a te bűnbocsátó kegyelmedet, amíg arra lehetőségünk van. Köszönjük, hogy ma még van. Segíts igazán elcsendesedni, és amivel ma akarsz megajándékozni, azt hittel elfogadni. Amit meg ránk bízol, azt örömmel továbbadni.
Könyörülj meg rajtam is, hogy azt tudjam mondani, amit te üzensz mindnyájunknak, s miközben másoknak prédikálok, magam méltatlanná ne legyek. Köszönjük, hogy te vagy itt a középen, megváltó Krisztusunk. Te taníts mindnyájunkat.
Ámen.
Csütörtök esti istentiszteletünkön kezdtük tanulmányozni ezt a fejezetet. Akkor ezt a kifejezést emeltük ki belőle: Dánielben rendkívüli lélek volt. Láttuk, hogy ez azt jelentette, hogy az Istenhez való közelségében Isten szentsége annyira átjárta az ő egész lényét, hogy sugárzó emberré vált. Ez a gyakorlatban abban mutatkozott meg, hogy amikor mindenki másnak csődöt mondott a tudománya, ő Istentől kapott kijelentés alapján akkor is segítségére tudott lenni az uralkodónak. Emiatt azután olyan nagy erkölcsi tőkét halmozott fel, hogy a rendszerváltozás után is megmaradt abban a magas pozícióban, amibe a babilóniai király helyezte. Amikor a médperzsa uralom megdöntötte a babilóniai birodalmat, akkor még magasabb tisztséget kapott.
Folytassuk ennek a történetnek a tanulmá-nyozását. Szeretném röviden vázolni magát a helyzetet, és egyetlen igei üzenetet kiemelni belőle.
Ha egy kicsit kerekítve mondjuk, akkor időszámításunk előtt ötszáz táján vagyunk, amikor az óriási médperzsa birodalom mindenható királya Dárius volt. Ő közigazgatásilag százhúsz tartományra osztotta a birodalmat és a százhúsz kormányzó felett három főkormányzó állt, akik egyike Dániel volt. Dániel becsületességének, szervezőkészségének, bölcsességének híre volt az udvarban, és a király látva abban a korrupt világban Dániel megvesztegethetetlen becsületességét, azt tervezte, hogy alkirállyá nevezi ki és ő lesz az egész birodalomban a második ember. Ez volt az, amit vezető társai már nem viselhettek el. Irigységük gyűlöletté sűrűsödött, és elhatározták, hogy Dánielt elteszik láb alól.
Dániel erkölcsi tisztasága is ingerelt már őket, hiszen emellett még inkább lelepleződött az ő sokféle hamisságuk. Azt pedig végképp nem voltak hajlandóak eltűrni, hogy egy ilyen jött-mentet — ahogy ők mondták: egy júdeai foglyot — helyezzenek az ő fejük fölé. Éppen ezért megpróbáltak valami hibát találni Dánielnek a munkájában. Ez azonban nem sikerült, mert a legszigorúbb átvilágítás után is feddhetetlennek bizonyult. S akkor összejöttek és nagy szellemi erőfeszítéssel kiagyaltak egy ravasz csapdát.
Tudták, hogy ő a pogány környezetben is hűségesen ragaszkodik Istenéhez, és naponta rendszeresen, többször is, imádkozik hozzá. Egy olyan törvényt akartak hozatni a királlyal, amelyik egy időre megtilt minden kultuszt, és megparancsolja, hogy csak Dárius királytól kérhet bárki bármit. Ezt azért is megtehették, mert a perzsák a királyaikat isteni lényeknek tekintették, és azonkívül úgy gondolkoztak, hogy minden népnek, nemzetnek megvannak a maga nemzeti istenei. Ez a törvény tehát azt parancsolta volna meg, hogy egy hónapig a birodalom minden lakója csak az isteni királyhoz fordulhat kéréssel, és a maga nemzeti isteneit is csak Dáriuson keresztül szólíthatja meg. Tudták azt, hogy Dániel erre nem lesz hajlandó. Éppen ezért csak egyszer kell rajtakapni, hogy az ő Istenéhez imádkozik, ezzel megszegte a törvényt, és a törvényszegők büntetését fogja kapni: bedobják az oroszlánok vermébe.
A király nem vette észre a csapdát, aláírta a törvényjavaslatot. Még tetszett is a hiúságának, hogy most egy ideig csak őt tekintik istennek a birodalomban, csak amikor Dánielt tetten érték az ellenségei és feljelentették mint törvényszegőt a királynál, akkor kapott észbe, hogy elveszítheti leghűségesebb emberét.
Olvassuk a folytatásban, hogy egész nap mindent megpróbált, hogy valami jogi kiskaput találjon arra, hogy megmentse Dániel életét, de nem sikerült. Jól kiagyalták ezt a csapdát az ellenségek, és még aznap este be kell őt dobni az oroszlánok vermébe.
Isten azonban megvédte az ő gyermekét ott is, és amikor a király másnap reggel odament a veremhez, hogy hátha mégis életben maradt Dániel, legnagyobb csodálkozására nem a saját hangja visszhangját hallotta, hanem Dánielnek a nyugodt beszédét. Hamar kimentette onnan, és az ellenségeit ítélte halálra.
Ennyi a történet és ennek sok részletéről szó lesz majd a jövőben. Most egyetlen kérdésre keressünk választ. Mi volt a különbség Dániel és ellenségei között? Sokféle különbséget felsorolhatunk. Meg is említjük a fontosabbakat, de mi volt a legfontosabb különbség Dániel és a díszes társaság között, amelyik el akarta tenni őt láb alól?
Ha annál a képnél maradunk, amit az igé-ben olvastunk, akkor abban láthatjuk a legfőbb különbséget, hogy Dániel a maga emeleti szobájában dolgozott, mégpedig nyitott ablaknál, amelynél többször letérdelt és naponta háromszor imádkozott. Az ellenségei pedig a földszinten szaladgáltak, s ott próbálták megszervezni az ő meggyilkolását.
Dániel magasabb szinten élte az életet. Nem úgy, hogy fölényes volt, vagy bárkit megvetett vagy lenézett volna, hanem ismerte az élő Istent, valóságos kapcsolata, lelki kö-zössége volt a Mindenhatóval. Ezt a közösséget naponta, folyamatosan ápolta, mert ez a közösség vált olyan csatornává, amin át ő mennyei értékeket kapott, és azokat azonnal továbbadta azoknak, akik közé Isten letette, függetlenül attól, hogy az éppen a hódító volt, és őket otthonról elhurcolták. Tudta, hogy ott kapott küldetést Istentől, ott kell áldássá lennie, és ezzel az Istentől kapott többlettel tudott szolgálni úgy, hogy ezek a pogány uralkodók is kénytelenek voltak felismerni, hogy ebben az emberben van valami több, valami más, mint az összes kollegájában, és ez használható a birodalom javára, hát akkor használjuk, amije van, őt pedig becsüljük meg.
Olyan szépen kirajzolódik ebből a történetből, hogy mit jelent az magasabb szinten élni. Isten a benne bízókat mindig felülemeli a kicsinyes emberi szándékokon, célokon. Felülemeli önmagukon is. Felülmúlják önmagukat szakadatlanul, mert többet tudnak továbbadni másoknak, mint ami bennük van. Mert — újszövetségi kifejezést használva — sáfárokként élik le az életüket, akik a nagy Gazda alkalmazásában vannak, és sok mindent kapnak tőle, amivel az ember nem rendelkezik, de ami meggazdagítja az életet. És ők boldogan továbbadják ezeket.
Életük elsődleges célja Isten dicsőítése, a vele való közösség tudatos, rendszeres ápolása, mert ettől függ minden más, s utána a tőle kapott küldetésük végzése. Ezek az emberek nem magukat akarják megszedni, ezek nem a szerzésre rendezkednek be, ezek a közvetítésre rendezkednek be, és az a fontos nekik, hogy legyen mindig mit közvetíteniük. Ehhez kapniuk kell Istentől, hagyják magukat megajándékozni, s utána szívesen továbbadják azt, amit ők is úgy kaptak.
Dániel ellenségei a saját karrierjüket építgették, mégpedig gátlás nélkül. Keresztül gá-zolva mindenkin. S ha úgy gondolják, hogy valaki útjukban van, azt félre kell tenni az útból. Törtetni előre és a maguk által kitűzött célokat elérni. Közben elfeledkeznek arról, hogy hova vezet ez az út. Mert ebben is jelentős különbség van Dániel és az ellenségei között. Dánielt az élő Isten még az oroszlánok verméből is kiszabadította, az ellenségei meg a teljes győzelmük biztos tudatában is elpusztultak. Dániel Isten kezében vált egyre áldottabb eszközzé mások javára, az ellenségei meg — majd látni fogjuk — az ördög kezében lettek egyre gyilkosabb eszközzé mások megrontására.
Dániel mindig, mindenért Istennek adott dicsőséget, és ezt nem szégyellte a pogányok előtt sem megvallani. Nem én — mondja egy esetben —, hanem Isten jelentette meg, hogy mit álmodott a király, és én azért tudtam elmondani. Csak nekem kapcsolatom van Istennel, értem az Ő kijelentéseit, és készséggel továbbadtam azt. Egy másik esetben: nem én, hanem Isten Lelke mondta meg nekem, hogy mit jelent az írás a falon. Innen tudta megfejte Bélsaccarnak azt az írást. Mindig Istennek adott dicsőséget, és mindig mások javára volt jelen. Az ellenségei a maguk dicsőségét keresték és csak a saját hasznuk lebegett a szemük előtt.
Egyszerűen más síkon folyt az életük. Dániel mérhetetlenül magasabban gondolkozott, cselekedett, tervezett, mint ők. Nem úgy, hogy föléjük akart kerekedni, hiszen ő soha nem törtetett, nem helyezkedett, nem ügyeskedett. Egyszerűen végezte mindig azt, amit Isten rábízott. Isten emelte őt egyre magasabbra a szó erkölcsi értelmében is, meg még a pozíciókat illetően is. Majdnem alkirály lett, ami a legmagasabb pozíció volt. Nem ő akart az lenni, felismerték benne azt a többletet, amit Istentől kapott és ezzel szolgált. Ennek a magaslatnak, ahova őt Isten emelte, és ezen való élésnek mély gyökerei voltak, mert az élő Istennel való hitbeli közösségből táplálkozott ez. Eközben távol állt tőle minden gőg, minden rátartiság, minden magát kü-lönbnek tartás, vagy valami felsőbbrendűségi kényszerképzet. Csendesen, alázatosan szolgált. Közvetített. Adta tovább másoknak, amit Isten rábízott.
Mi jellemezte az ellenségeit? Ha maradunk a képünknél, akkor azt kell mondanunk, hogy ők a földszinten szaladgáltak. Sőt sokszor az alagsorban. Homályos, félhomályos, sőt egészen sötét akcióik voltak. Ők nem ismerték Istent, következésképpen nem tudtak bízni benne, azért maradtak ott, ahova születtek, nem volt, aki kiemelje őket onnan, aki felülemelje őket önmagukon is. Átélték azt, hogy egyedül vannak. Aki egyedül van, az fél. Aki fél, az vetélytársat, vagy ellenséget lát mindenkiben. Mindenki potenciális ellenség. Ezért agresszív lesz, és nem válogat az eszkö-zökben. Félelmes ez az eszköztár, amit ezek a fickók itt használtak. Hazugság, csalás, képmutatás, hízelgés, csúsztatás, a hatalommal való visszaélés és gyilkosság.
Valóban nem válogattak az eszközökben, és közben nem vették észre, hogy ők váltak eszközzé annak a kezében, akiről Jézus azt mondta: hazug és hazugságnak atyja, és emberölő volt kezdettől fogva. (Jn 8,44)
Ha újra figyelmesen elolvasnánk, talán jobban feltűnne, hogy tragikomikus ez a lóti-futi élet, amit ezek az emberek itt csinálnak. Gondoljuk el, hogy egy nagy birodalom legtekintélyesebb tisztviselőit összehívják, azok tanácskoznak. Egyetlen feladat van: hogyan lehet eltenni láb alól Dánielt? Erre való a szürkeállomány? Így ráérnek vezető emberek? Nincs ennél nemesebb cél, mint hogy nyírjuk ki egymást?
Akkor is ez ment már, mint ami ma. Összejönnek, tanácskoznak. Micsoda aktivitás van! Mennyi ötletnek kell elhangoznia addig, amíg megszületik a nagy javaslat, amíg kiagyalják ezt a törvényjavaslatot, amíg kieszelik, hogy lehet rávenni, csapdába ejteni magát a királyt is. Azt olvassuk, hogy berohannak a királyhoz, kirohannak, hogy meglessék Dánielt. Leselkednek tekintélyes emberek, kukucskálnak az ablakon: most imádkozik a bitang! Most kell rajtaütni. Rajtaütnek, tetten érnek, feljelentenek. Micsoda aktivitás! Ettől épül a birodalom, ettől megy előbbre a szakma, ettől lesz jobb azoknak, akikért Isten felelőssé tett minket?
Isten nélkül csak erre képes az ember. Isten nélkül egyedül érzi magát, és akkor magának kell kezébe venni a dolgai intézést, ez magától értetődik. Akkor igaz lesz az, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, mert nem ismeri azt, aki a sorsunkat irányítja, aki mindnyájunknak szép küldetést készí-tett el, aki ha engedjük, hogy kiemeljen abból a mocsárból, amibe beleszülettünk, akkor megérteti velünk a küldetésünket. Aki ad mindnyájunknak — akik benne hiszünk — rendkívüli lelket, az Ő Szentlelkét, és ez a Szentlélek elsegít oda, hogy „értsem és szeressem elrendelt utamat és minden parancsodat”. Akkor Isten által kitűzött célok felé halad az ember. Akkor minden tőle kapott energiáját ezeknek a céloknak a megvalósítására használhatja. Akkor a helyén érzi magát, és nem kell félnie, hogy valaki azt a helyet elfoglalja, azt a szolgálatot elvégzi, azokat az áldásokat, amiket neki adott Isten továbbadja. Akkor nem kell félni a másiktól, akkor nyugodtan végezhetem azt, amit Ő bízott rám.
Ehhez azonban az kell, hogy valaki közösségbe kerüljön az élő Istennel. Valaki úgy ragaszkodjék hozzá, mint azt Dániel tette már tinédzser korában is. Amikor beiskolázták a janicsárképzőbe, mikor deportálták őket Babilonba, és azt akarták, hogy felejtsék el az anyanyelvüket és felejtsék el Istenüket, ne gyakorolják a vallásukat, ő akkor is imádkozott naponta többször az élő Istenhez. Akkor is megtapasztalta, hogy Isten jóindulatra hangolja még az ellenségeit is, és akinek az útjaihoz jóakarattal van az Úr, annak az ellenségeit is jóakaróivá teszi. (Péld 16,7)
Ő már gyerek fejjel és szívvel egyre jobban megismerte az élő Istent. Tudta, hogy ez nem fikció, nem mi találtuk ki Őt, hogy legyen kivel vigasztalnunk magunkat, hanem Ő előbb volt, mint mi, mert Ő öröktől fogva mindörökké Isten, és nagy kiváltság az, ha valaki közösségre juthat vele. De ez a vele való közösség megtartó erő és olyan csatorna, amin át áldások özöne érkezik a hívő életébe, és megtanulja az ellenségét is szeretni, azzal is jót tenni.
Hol voltak ettől ezek az emberek? Olvastuk itt a hosszú felsorolást: kormányzók, főkormányzók, igazgatók, tanácsosok… aztán ezzel telnek a napok, hogyan tehetünk el valakit láb alól, hogy csaphatjuk be az uralkodónkat, s közben maradnak a feladatok elvégezetlenül, marad a félelem az emberben. Minél jobban bebiztosítja magát, annál jobban fél, és a vége a halál. Pontosan erre nem gondoltak, hogy fenevadak fogai között lelik szörnyű halálukat. Abba a verembe, amit másnak ástak, ők maguk fognak beleesni. Ettől akar megőrizni minket a mi Urunk. Ez a különbség a Dánielek és az Isten nélküli akciózók között.
Meg az, amit a Jakab leveléből olvastuk. Azért olvastam fel azt a néhány verset, amit most nem akarok részletezni, amikor azt mondja: mindenkinek a cselekedetei mutatják meg, hogy kinek a kezében van az élete. Van, aki úgy tűnik, bölcsen rendezi be az életét, mert keserű irigység és viszálykodás motiválja a cselekedeteit, ezért hazugságot és minden egyéb eszközt igénybe vesz, de ez a bölcsesség nem felülről jön, „hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van — mint itt Dánielék esetében is —, ott viszálykodás, zűrzavar és mindenféle gonosz tett is megtalálható. A felülről való bölcsesség: tiszta, békeszerető, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló, nem képmutató.” Amilyen Dánielnek volt. Neki felülről való bölcsessége volt. Van alulról való bölcsesség is. Azt úgy hívják: ravaszság, huncutság, csalafintaság. Ebben a világban ez erénynek számít. Ezek az ügyes emberek és nem tudják, hogy a vége: halál, ahova az ilyen út mindig vezet.
Nem akarom tovább részletezni. Itt a megterített úrasztalánál hadd tegyem fel olyan személyesen ennek az igének a kérdését néktek, mint ahogy Isten nekem szögezte. Te melyik szinten élsz? Mi minden gerjeszti a gondolatainkat? Milyen indulatok, indítékok mozgatják a cselekedeteinket? Vajon csakugyan az jellemző-e ránk, hogy ott fenn, ahova már Isten felemelt, a vele való valóságos közösségben zajlanak a hétköznapjaink? Hogy tőle kapunk gondolatokat, Ő jelöl ki célokat, Ő ad a kezünkbe eszközöket, és mi csak azokat a tiszta eszközöket akarjuk használni? Vajon ismerős-e ez? Kapok tőle békességet, ötletet, megértett igét, szeretetet a nehéz emberek iránt is, és amit tőle kaptam, azt szívesen adom tovább és ezért semmi dicsőség, dicséret nem jár nekem. Ez nem az én érdemem. Ez megtiszteltetés számomra, ez ajándék, hogy tovább ajándékozhatok abból, amit Isten nekem is úgy ad, és amire a körülöttem élőknek szükségük van.
El lehet-e mondani, hogy csakugyan eszközök vagyunk Isten kezében, és ez nem sérti a büszkeségünket, hogy eszközök vagyunk? El lehet mondani, hogy Isten kezében vagyunk eszközök? Használhat-e Ő minket arra, amire akar? Azt fogjuk-e tenni például ma is, amivel Ő akarja, hogy megszenteljük ezt a napot? Áradnak-e rajtunk keresztül áldások? Tő-le fogadjuk-e el a próbákat is, mint ahogy Dániel azt, hogy az oroszlánok vermébe tették? Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy Ő tudja, mit cselekszik? Végső soron Ő irányít mindent? Vagy pedig: mi is azt éljük át, hogy egyedül vagyok. Kiszolgáltatott vagyok, félek és ezért akciózom, természetesen Isten nélkül, hiszen nem is ismerem Őt. Ha ismerném, tisztelném, és rábíznám magamat. Vajon nem azt éljük át mi is, hogy
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Farigcsálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
ahogy Tóth Árpád írta. Háromszor is én. Csak én, sehol senki. Emberekben nem bízhatom, Isten meg vagy van, vagy nincs, vagy szeret, vagy nem. Nincs vele valóságos kapcsolatunk.
Isten nélkül árva marad az ember, és aki árva, az szükségképpen kegyetlen, mert kiszolgáltatottnak érzi magát. Vajon nem azt éljük-e át, hogy ugarrá vált ez a föld így, hogy az Istentől elszakadtuk? Azt tapasztaljuk, hogy
Csend van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
ahogy Ady írta. A bűnnek a dudvái betemetnek minket is. Eltelik az életünk a gyomokkal való küszködésben itt a földszinten, a Sá-tán meg kacag felettünk. Sikerült így eltölteni az életet.
Nincs közösség Istennel, nincs szolgálat másoknak. Magamat akarom valahogy fenntartani és megvédelmezni. A vége: halál. Elmondom, hogy
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
és kérdés: tudjuk-e folytatni?
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
A Biblia nagy örömhíre az, hogy Isten ilyen állapotunkban nyúlt le utánunk, hogy minket, akik valóban belenehezültünk a sárba, fölemeljen. Mi már tudjuk a Szentírásból, hogy Isten utánunk nyúló szabadító keze maga Jézus Krisztus. Jézusban nyúlt le utánunk, hogy ebből a mocsárból, ebből a sárból kiemeljen minket, önmagához közel, önmagunk fölé, hogy nem fölényesen, de emelkedetten tudjunk gondolkozni. Hogy legyen rálátásunk onnan az Ő közeléből az eseményekre, az életre, hogy helyesen értékeljünk, lássuk az arányokat, lássuk önmagunkat is, lássuk a küldetésünket, és lássuk még a láthatatlanokat is. Vagyis tudjunk hinni és ezzel a hittel rábízni magunkat a láthatatlan, de egyedül igaz, élő Istenre, aki annyira szeretett minket, hogy Jézus Krisztusban utánunk nyúlt.
Jézust is körülvette ugyanaz az irigység és gyűlölet, mint Dánielt. A különbség az volt, hogy Ő bele is halt ebbe. Viszont pontosan az Ő kereszthalála jelenti a számunkra, hogy van visszaút Istenhez, hogy valóban ki lehet emelkedni onnan, ahova születtünk, mert mindnyá-jan a földszintre születünk, hogy valóban szentéllyé válhat az életünk, aminek nyitva lesz az ablaka fölfelé, hogy helyreállhat a közösség Isten és az elveszett embergyermek között, hogy újra tudjuk tartalommal telítődve mondani: mi Atyánk. És ezzel a gyermeki bizalommal bízzuk rá magunkat.
Szeretném ma boldogan hirdetni: van visszaút Istenhez. Jézus Krisztus kész kiszabadítani minket ebből a mélységből, ahova sülylyedtünk. Nem kell alagsori életben élnünk. Ő felemel minket magához közel, megajándékoz, és tudunk másokat is ajándékozni. Kiemel a csüggedésünkből, a kétségeink közül vagy a kétségbeesésből. Kiemel a magányból vagy a magunkba roskadásból. Távlatot nyit a benne hívők előtt. Ő tűz célokat eléjük. Egyszerre tartalommal, értelemmel telítődik az ember léte. Nem azzal kell eltölteni, hogy magamat valahogy megvédjem és fenntartsam. Van Atyám, aki jól tudja, mire van szükségem és Ő bőségesen meg fogja adni.
Hol élünk, testvérek? Elszántan, elkeseredetten építgetjük a magunk karrierjét? Igyekszünk bebiztosítani a gyerekeinknek mindent, amit lehet, mintha Isten nem lenne? Mintha nem nyúlna utánunk az Ő mentő keze, amit meg lehet fogni. Ez a bizalom nem a munka helyett van. Mit csinált ott Dániel az emeleten? Dolgozott és imádkozott, mintha ismerte volna azt a később megfogalmazott kettős célkitűzést: orando et laborando. Ezzel telt az élete és ezért volt tartalmas. A többieké meg maradt üres, és a végén önmagukat is elpusztí-tották.
Mindnyájunknak vannak olykor anyagi gondjaink. Sokan küzdenek azzal, hogy szeretnének igazi társat. Vannak lakásproblémák és egészségi problémák, munkahelyi problé-mák. Óriási probléma a munkanélküliség. Vagy más, kénytelen csinálni valaki, mint amit szeretne… Hol keressük ezeknek a megoldását? A földszinten vagy az emeleten?
Azt hiszem értjük a képet. Szeretnék mindenkit hívni föl az emeletre. Engedjétek, hogy Isten felemeljen, kiemeljen minket onnan, ahova születtünk, a vele való közösségbe. Akkor boldogan valljuk majd
Ki az Úrban bízott, nem csalódott még
Első lennék én, ki szégyent vallanék.
Nem, te nem hagysz cserben örök kőszirtem,
Megrendülhet ég, föld, a te igéd nem.