Valóban, valami egészen csodálatos könyv ez a Biblia! Tényleg az életnek a könyve. A világon minden megtalálható benne, ami ebben az életben előfordul és megtalálható. Íme, még egy szellemidézés is. Szinte azt mondhatnám, hogy egy egészen szabályszerű spiritiszta szeánsz történt itt, a felolvasott részben. Ugyanúgy, ahogyan szokott. Tehát félhomályban, transzba esett asszonnyal, túlvilágról megidézett lélekkel, annak a léleknek a megjelenésével, a jövendő pontos beteljesedésével – egészen szabályszerű spiritiszta szeánsz. Nem csodálom, hogy a spiritizmus hívei különösen erre a bibliai részre szoktak hivatkozni a saját maguk igazolására, mondván, hogy lám, a Bibliában is van példa a szellemidézésre, a halottidézésre. Hát kétség kívül, láthatjuk, hogy van. De éppen nem követendő példa, hanem nagyon is elrettentő! Éppen nem biztatás, hogy lám lehet, hát emberek így csináljátok! – hanem éppen ellenkezőleg, egy nagy-nagy figyelmeztetés, hogy emberek vigyázzatok, nehogy a Sátánnak a tőrébe essetek, mint ahogyan ez a szerencsétlen Saul király is. Meg vagyok győződve, hogy azért van ilyen nagy részletességgel leírva ez az egész endori eset, hogy mintegy lelepleződjék az, hogy aki ilyen okkult praktikával akar behatolni akár a földi, akár a túlvilági jövendőnek a titkaiba, az vegye tudomásul, hogy a pokol kapuján kopogtat. Annak a gonosznak a rontó erőit idézi, szabadítja rá magára, amelyik ellen így tanított Jézus imádkozni: „Szabadíts meg minket a gonosztól!" Kiderül ez a részletekből. Lássuk hát a részleteket:
Mindenekelőtt már az is figyelemre méltó, hogy milyen lelkiállapotban szánta rá magát Saul, hogy ehhez az endori asszonyhoz vagy spiritiszta médiumhoz forduljon segítségért. Az előbbi részekből, de ebből a részből is nagyon jól látszik, hogy Saul király körül egyre jobban összekuszálódtak az események szálai. Egyre nagyobb útvesztőbe jutott, egyre jobban kicsúszott a talaj a lába alól. Egyre jobban a kétségbeesés határára jutott ez a szegény ember. Olyan állapotban volt tehát, amikor a józan észnek a kontrollját megállítja az emberben valami nagy megrázkódtatás. Itt, Saul esetében a megrendített királyi hatalomnak a minden áron való görcsös megtartása, az ahhoz való ragaszkodás. Persze, lehet ez más egyéb is. Okozhat ilyen lelki meg rázkódtatást egy nagy-nagy csalódás is az életben. És okozhat különösen egy szívet tépő gyászeset. Emlékszem rá, hogy egyszer elmondta nekem egy asszony, hogy amikor gyászolta a kisfiát, és meglátszott az arcán, hogy valami nagy szomorúsága van, gyászruhában járt, akkor teljesen idegenül valaki megszólította az utcán és azt mondta: Asszonyom, látom, hogy friss gyásza van, jöjjön velem, én elvezetem önt olyan helyre, ahol újra találkozhat a halottjával, ahol beszélgethet vele. Hallani fogja a hangját, és meg fog majd vigasztalódni. Szomorú lelkű, gyászoló szívű emberek mindig voltak és lesznek, és íme így leselkedik rájuk akár az utcasarkon is a legnagyobb veszedelem, a legmeghatóbb és leggyöngédebb részvétnek a formájában. Tehát nagyon hangsúlyos ebben a történetben, hogy a lelki egyensúlyában megrendült ember keres valamiféle támasztékot magának ehhez hasonló spiritiszta vagy okkult mesterkedésben, vagy más egyéb babonában és megkötözöttségben. Az egészséges, ép lelkű ember nem, mert annak nincs erre szüksége.
Azután Saul lelkivilágára még egy másik dolog is nagyon jellemző. Ez is kiderül a felolvasott történetből. Már egy idő óta – azt mondhatnám, már elég régen – perben van az Istennel. Sehogyan sem akarta Saul tudomásul venni, amit pedig Sámuel próféta, amíg élt, olyan sokszor mondott neki, hogy elvétetik tőle sok mindenféle bűne miatt a királyság, és az ő riválisának, Dávidnak fog adatni. Semmiképpen nem akarta tudomásul venni az Isten akaratát, és nem akart meghajolni Isten ítélete előtt. S amikor azután szorult helyzetében mégis az Úrhoz fordult segítségért, persze hogy nem válaszolt neki az Isten, mert Istent nem lehet csak úgy egyszerűen előrángatni, amikor szorul a hurok. Különösen olyan valakinek, aki azelőtt egyáltalán nem is hederített arra, hogy mit mond az Úr. Ezért van itt ez a leírás, hogy amikor Saul az Úrhoz fordult segítségért, az Úr nem válaszolt neki sem álomlátás által, sem az úrim (a szent sorsvetés egyik eszköze) által, sem pedig a próféták által. Tehát nagyon fontos itt az – ezt alá kell húzni –,, hogy amikor ez az eset történt, akkor Saul nem volt megbékélt közösségben Istennel, nem volt a lelke harmóniában Istennel. Ebből az következik, hogy mindig az Istennel beszédes viszonyban nem álló, az Istennel diszharmóniában élő ember keres magának támaszt ehhez hasonló okkult praktikában. Az Istennel igazán harmóniában élő ember sohasem, mert nincsen szüksége rá. Olyan gyakran előfordul az ma is, hogy az élő Istenben való hitnek a helyét nagyon sok embernek a lelkében elfoglalja mindenféle babonás megkötözöttség, el egészen az autó szélvédőjén fityegő amulettig és a zsebben olyan gondosan és féltve őrzött talizmánig. Figyeljétek meg a nyugati magazinokat: minden egyes számban megtalálható a heti horoszkóp. Mert az Istentől elidegenedett, elvilágiasodott tömegeknek a százezrei a horoszkóp útmutatásaihoz igazodnak és aszerint rendezik be az életüket. Nem kell hát nekünk szégyenkeznünk az élő Istenben való hitünk miatt! Nagyon sokan, akik nincsenek élő közösségben az Istennel, ehhez hasonló pót-istenekben hisznek. Én akkor már mindenféle ilyen szellemidézés, meg más egyéb babonaság helyett megmaradok az Úristen mellett!
Azután még más egyéb is mutatja, hogy nincs egészen rendben ez az ügy, amit itt Saul csinál. Hogy nem egészen tiszta dologról van szó. Az, ami a 8. versben így van leírva: „Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ő és vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz..." Az éjszakának a sötétsége már magában véve is szinte szimbolizálja azt, hogy itt a sötétségnek a hatalma lép akcióba, s az ilyen szellemidézéseknél szokásos esti félhomály magában véve is mutatja, hogy itt valami sötét dologról van szó, ami nem szereti a világosságot. Saul éjjel ment, más ruhában ment ehhez a szellemidézőhöz. Tehát mintha maga is szégyellte volna ezt az ügyet, mintha maga is azt érezte volna, hogy ennek a lépésének titokban kell maradnia. Soha nem jó az, ha valami nem bírja el a nyilvánosságot; sohasem helyes út az, amelyen csak a sötétség leple alatt, bujkálva lehet járni, és mindig gyanús az, ha valaminek titokban kell maradni. Ez az éjszakai sötétség nagyon illik a sötétségnek a hatalmához, mert valahogy összetartoznak. A Bibliában ilyet olvashatunk: „Az Isten világosság és nincsen benne semmi sötétség”. Jézus önmagáról ilyet mondott: „Én világosságul jöttem a világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki engem követ”. Azután ezt is mondta Jézus: „Én a világ világossága vagyok, aki engem követ nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”! – Ez már magában véve is éppen elég figyelmeztetés. De azt mondhatná most valaki, hogy a megidézett Sámuelnek a szelleme mégis megjelenik. És ez a szellem mégis ad bizonyos közléseket, és amit mond, az majd pár nap múlva – ezt már nem olvastam el, a 29. fejezetben van leírva – szóról szóra beteljesedik, valósággá lesz. Hogyan értelmezhető ez? Nos, az ilyen szeánszokon kétségtelenül történnek megdöbbentő események. Titokzatos kopogások, alig érintett tárgyaknak a mozgása, felemelkedése, sőt komolyabb esetben olyasmi is, hogy a médium transzba esik és elkezd beszélni, kérdésekre válaszol. Az ilyen jelenségekből sokan arra következtetnek, hogy ilyenkor tényleg az elhaltaknak a lelkeivel kerülnek az emberek kapcsolatba, a túlvilágnak az erői és jelenségei hatnak valahogyan az emberekre. Egyszer azt mondta nekem egy asszony: kérem, én meg vagyok győződve száz százalékosan, hogy azon az összejövetelen, ahol én voltam, tényleg az elhalt férjemnek a szelleme jelent meg, mert olyan dolgokról beszélt nekem, amikről senki más nem tudott, csak ő meg én. – Tehát akkor tényleg meg lehet idézni az elhaltaknak a lelkeit? Ezek a jelenségek pszichológiailag is magyarázhatók. Ha nem is olyan egyszerűen, de mindenesetre mindenféle túlvilági behatástól függetlenül is, teljesen pszichológiai jelenségek is közrejátszanak ezeknél a jelenségeknél.
Mindenekelőtt hadd jelentsem ki a leghatározottabban, és állítom Isten előtti felelősségem teljes tudatában, hogy nem Sámuelnek a szelleme jelent ott meg. Nem! Istennek az egész Szentírásban adott kijelentése tiltakozik az ellen, hogy valakit a túlvilágról bármiféle varázslattal vissza lehetne hívni, meg lehetne idézni erre a földre. Isten színe elől jelenésre lehetne hívni és arra lehetne kényszeríteni, hogy valljon, mondjon el titkokat e világi vagy túlvilági dolgokról a jövendőt illetően. Nincs ilyesmi, ez nem lehetséges! Az igazi Sámuel maga tiltakozott volna legjobban az ilyesmi ellen, a varázslásnak ilyen hatalma ellen. Nincs a világon olyan emberi médium, akinek ilyen hatalma lenne. Nos, az asszony mégis látott valakit. Jól figyeljük meg: az asszony látott! Saul nem látta. Hogy az asszony mégis látott valakit, akiben a leírás után Saul a nem régen elhunyt Sámuel prófétát véli felismerni, annak a magyarázata egészen egyszerű: Saulnak a felzaklatott lelkében nagyon elevenen él Sámuel prófétának a képe, mégpedig úgy, ahogy Sámuelt élete utolsó idejében látta, tehát mint vénembert – ahogy olvastam –, a jellegzetes prófétai palásttal a vállán. Saul lelkéből vetítődött ki ez a kép, és ezt a képet látta az asszony. Ma már kísérleteznek – mégpedig eredményesen –, hogy az emberi agyban lévő gondolatképek és elektromos hullámrezgések elindulnak, és ezeket egy képernyőn fel lehet fogni, ezek láthatóvá is válnak, szinte le lehet mérni az embernek a gondolatait. Tehát Saul a leadó és az asszony a felvevő készülék. Mert vannak olyan érzékeny idegrendszerű emberek, akik – transzállapotban különösen – olyan kontaktusba kerülnek egy másik embernek a lelkivilágával, pláne a tudatalatti lelkivilágával, hogy mintegy látják azokat a gondolatképeket, amelyek abban a másik emberben vannak. Az asszony mintegy „kilátja” Saulnak a lelkéből Sámuel prófétának az alakját. A pszichológiában ilyen címszavak alatt ismeretesek ezek a jelenségek, mint gondolatolvasás, távolbalátás, telepátia, röntgenszeműség. Vannak ilyen pszichológiai jelenségek. Egyik embernél nagyobb, másiknál kisebb, némelyeknél egészen meg döbbentő. Tehát nem jelent meg Sámuel szelleme ezen a szeánszon, csak az asszony lát valakit, és amikor elmondja Saulnak, hogy kit lát, akkor Saul, aki nem látja, az elmondás alapján Sámuelt véli felfedezni benne.
De még mindig mondhatna valaki egy ellenvetést, hogy az, amit ennek a megidézett szellemnek az alapján az asszony mond, minden kétséget kizáróan tényleg Sámuel prófétára vall. De figyeljük csak meg, hogy mit mond a médium révén a szellem: Pontosan ugyanazt, amit Sámuel próféta még életében nem egyszer elmondott már Saulnak, tehát ami akkor is olyan nagyon foglalkoztatta Saulnak a fölzaklatott lelkét. Az asszony mintegy látja a Saul lelkét foglalkoztató és rémítő gondolatokat, beleérezve magát teljesen Saulnak a lelkivilágába, és ezeknek a gondolatoknak ad a transzba merült asszony kifejezést szavakban. Ezeket fogalmazza meg úgy, mintha azt a megidézett szellem közölné. Tehát ez is egészen általános pszichológiai jelenség. De még mindig mondhatna valaki valami ellenvetést: Az hogyan magyarázható meg, hogy amit megjósolt ez az állítólagos szellem, az a következő napon szóról-szóra bekövetkezik? Hadd mondjam meg, hogy ez sem bizonyít semmit a spiritizmusnak a tanításai mellett. Köztudomású dolog az, hogy az idő relatív, nincs is tulajdonképpen, csak mi érzékeljük a dolgokat idői egymásutánban lefolyó, történő létnek. Van, aki másképpen értékeli. Van, aki egyben látja a múltat, a jelent és a jövőt. Azt, amit mi szakaszokban élünk át, egyben látja. Volt egy nagyon kedves barátom, neves író – semmi köze nem volt a spiritizmushoz –, akivel nemegyszer előfordult, hogy reggel ágyban fekve, még félálomban nagyon határozottan és nagyon élesen megélt valamit. Pl. olyasmit, hogy én elmentem hozzá látogatóba, még azt is megélte, hogy miről beszélgettünk. És a következő napok valamelyikén szóról-szóra beteljesedett mindaz, amit ő azelőtt félálomban megélt. Az is, hogy elmentem hozzá, és az is, hogy miről beszélgettünk, pontosan úgy. Tehát egy ilyen jövendőmondásnak a valóra válása, beteljesedése egyáltalán nem bizonyít semmit a spiritizmusnak az igazsága mellett.
Ez idáig még rendben volna, nincs is ebben még eddig semmi veszedelem, mert hiszen valójában a lélek titokzatos mélységeiről, pszichikai jelenségekről van szó. A baj az egész dologban ott van, hogy a lélek mélyén lejátszódó ilyen jelenségeket, titkokat megnyergeli a Sátán, és a saját, rontó és ártó szellemvilágát kapcsolja rá. (A szellemvilágnak a létezését tudományellenes dolog lenne tagadni.) És az ilyen szellemidéző praktikával a démonikus, ártó világ előtt nyit ajtót a hiszékeny lélek. Tehát szellemidézés történt itt, igen – de nem halottidézés! És ez nagy különbség. Nem az elhalt Sámuelnek a lelke vagy szelleme jelent meg, de igenis szellemi hatás történt, mégpedig démonikus szellemi hatás, ártó szellemi hatás történt, amit jelképez a leírásban is, hogy az asszony ezt a szellemi jelenséget mintegy a földből, az alvilágból látja följönni. Ezért van a Bibliában olyan sokszor megismételt, határozott tiltás az ilyen dolgokkal való foglalkozásra. A nagyon sok közül csak a legmeggyőzőbbet hadd idézzem Mózes 5. könyvéből: „Ne találtassék közötted senki, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket míveli...” (5 Mózes 18,10-12) Ilyen rettenetes szó az egész Bibliában nincs! Arról sokszor van szó, hogy az Úr utálja a bűnt, de hogy a bűnöst utálná, az csak egyedül itt fordul elő, és csak egyedül ezzel a praktikával szemben.
És hogy valóban mennyire ördögi mesterkedésről van itt szó, az is bizonyítja, amit ez a megidézett szellem mond: csupa vád, régi bűnöknek a felemlegetése. Szinte mintha arról lenne szó, hogy az egyébként is fölzaklatott lelket a végső kétségbeesésbe sodorja bele. Szó sincs itt arról, hogy Saul még megbánhatja a bűnét, szó sincs arról, hogy Istennek az ítéletében kegyelem is lehetséges. Nincs ebben semmi evangélium, csak fenyegetés, csak a kérlelhetetlen végzetnek a beteljesedése, csak a reménytelen jövendőnek az ecsetelése, semmi más! Az igazi Sámuel – ha az lett volna –, Istennek a szolgája mást is mondott volna. Az még valami ilyesmit is mondott volna: Saul, térj meg, alázd meg magad az Isten előtt, és akkor meglátod, hogy az Ő ítélete kegyelemmé változhat a te számodra! De éppen ezt nem akarja a Sátán, a bűnbánatot, mert nagyon jól tudja, hogy akkor már el is veszítette azt a lelket, akiben bűnbánat van. Az ördögnek mindig ez a módszere, hogy akit előbb elcsábít, azt később halálra gyötri. És ezt tette Saullal is – mutatja az eredmény. Ez a bizonyos túlvilági közlés nem segít rajta, sőt inkább még tovább löki a szerencsétlen lelket a lejtőn. Mert ezek a megidézett szellemek sohasem adnak igazi vigasztalást, sőt kétségbeesésbe, idegösszeomlásba, sötétségbe taszítják a lelket. Saul végül – a következő résznek a tanúsága szerint – önkezével vet véget életének. Ide vezet a sötétségnek ez az útja.
Testvérek, én nem győzök eléggé hálát adni az Úristennek azért, hogy nem vagyunk rászorulva ilyen közlésekre, ilyen segítségre, ilyen tanácsokra és ilyen útmutatásokra. Nem győzök eléggé hálát adni az Úristennek, hogy nekünk nincs szükségünk semmiféle emberi médiumra. Én a magam részéről – azt hiszem, veletek együtt – egyetlen médiumot ismerek el hitelesnek. Médium annyit tesz, mint aki közbül van, közvetítő. Egyetlen médiumnak, egyedül az Ő túlvilági közlésének hiszek. De annak azután igen. Arra azután teljes hittel és teljes bizalommal rá merem tenni az életemet itt a földön és az örökké valóságban is. Ugye tudjátok, hogy ki az az egyetlen médium? Az, Aki ilyeneket mert mondani önmagáról: „Igaz az, aki engem küldött. Akit ti nem ismertek, de én ismerem őt, mert őtőle vagyok és ő küldött engem”. Meg aki ilyet mert mondani: „Én vagyok az életnek kenyere, amely a mennyből szállt alá, hogy ki-ki egyék abból, hogy meg ne haljon”! Meg aki ilyet mondott: „Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen és én feltámasztom azt az utolsó napon"! Igen, testvérek, neki, ennek az egyetlen médiumnak, Jézusnak, hihetünk, de azután egyedül csak őneki, mert Ő valóban onnét jött erre a világra, és erről a világról oda ment vissza. E egyedül Ő tudja hitelesen elmondani, hogy mi van ott, és mi hogyan és mi módon juthatunk oda.
Tehát médium kell valakinek? Van! Jézus! Olyan könnyen eltévelyedünk, és néha nem is tudjuk, csak kíváncsiságból, vagy néha egészen komoly szándékkal, hogy milyen veszedelemmel játszik a mi lelkünk! Ó, bocsásd meg Urunk, hogy a titkaidba erőszakkal akarunk behatolni néha, és úgy akarunk szólásra bírni téged, olyan lélekkel, amelyik pedig engedetlen neked! És még csodálkozunk azon, hogy Te nem válaszolsz, amikor rá sem hederítünk arra, amit pedig már olyan sokszor mondtál nékünk!
Ámen.
Dátum: 1970. február 15. (Evangélizáció)