Arra kértek engem kedves fiúk és lányok, hogy a szórakozásról beszéljek néktek. Méghozzá a helyes szórakozásról, tehát a keresztyén szórakozásról.
Nagyon örülök ennek a címnek, hogy így fogalmazták meg, mert ebben a címben már benne van az is, hogy akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak tartják, azoknak az egész életmódjuk, tehát a szórakozásuk is valamiféleképpen más. Legalábbis más kellene, hogy legyen, mint azoknak, akik Jézus Krisztust nem tartják Uruknak és Megváltójuknak. Szóval, a mi szórakozásunkon is meg kell látszódni annak, hogy mi Krisztus követői vagyunk, vagy legalábbis azok szeretnénk lenni. Tehát a helyes, a keresztyén szórakozásról szeretnék most beszélni!
Hadd kezdjem azzal, hogy amikor kisgyerekek voltatok, akkor ugye egészen magától értetődő volt az a számotokra, hogy játszottatok. A kisgyermeknek az a foglalkozása, hogy játszik. És egy egészséges gyermek tud is játszani és kell is, hogy játsszon. Mert, ha egy gyermek nem tud játszani, akkor ott már valami baj van. Akkor az nem egészséges, vagy testileg vagy lelkileg valami hiba van annak a gyermeknek az egészségi egyensúlyában. Tehát az a jó, ha egy gyermek minél többet és minél önfeledtebben játszik. Olyan nagyszerű az, amikor egy kis leányka egy kukoricacsövet körülcsavar egy ronggyal és egy gyönyörű szép babát lát benne. Esetleg egyenesen egy királykisasszonyt. És ő hiszi is valóban, hogy az a királykisasszony. Vagy, amikor egy kis fiúcska egy darab deszkát vagy fadarabot az oldalára köt és akkor meg van róla győződve, hogy neki most kardja van. És ezzel a karddal járkál peckesen, mintha tényleg kard lenne az oldalán. Esetleg a következő pillanatban ráül, mint egy lóra és akkor pedig lóvá változik a kard alatta. Mert a gyermeknek a fantáziája kiszínezi a játékot, és ő benne él abban a játékban. És az a jó, ha ez így van. A mai játékok meg azután egyenesen úgy vannak már megalkotva, hogy foglalkoztatják annak a gyermeknek a fantáziáját. Vannak ilyen összerakható játékok, vagy szétszedhető játékok, amivel építeni, szerelni lehet. Tehát ami a gyermeknek a fantáziáját játszva növeli és azután így foglalkoztatja a gyermeket. Tehát mondom, a gyermeknek a foglalkozása a játék.
De valami egészen csodálatos dolog az, hogy ez a játszókedv – legalábbis egészséges körülmények között – megmarad az embernek a későbbi idejében is. Csak talán a formája változik. Bár néha még az sem. Mert pl. van nekem egy sógorom, aki annyi idős mint én, és már nem egyszer rajtakaptam őt azon, hogy a földön hasal és a föld tele van terítve apró sínekkel és ő a váltókat irányítja hol itt, hol ott, és játszik önfeledten, mint egy kisgyermek. Én mindig örülök, amikor látom őt így játszani, mert ebből látom, hogy egészséges kedélyű ember.
Az ember örökre játékos kedvű marad. És az a jó, ha az marad. Van is erre egy latin kifejezés: a homo ludens. Tehát a játszó ember. A felnőttnek a játéka a szórakozás. Talán itt különbözik a gyermeknek a játékától, hogy a gyermeknek a játék a foglalkozása. Így is szokták mondani, hogy a felnőttnek megvan a maga hobbija. A maga kedvtelése, a maga passziója. Pl. Bandinak az édesapja bélyegeket gyűjt. Gyönyörű szép bélyeggyűjteménye van neki és olyan passzióval nézegeti, hogy én mindig irigylem; nem a bélyeggyűjteményt, hanem azt a kedvét irigylem, hogy ő ilyen nagy kedvét tudja találni a bélyeggyűjtésben. Nekem pl. ilyen hobbim – inkább csak volt – a fényképezés. Rettenetesen szerettem fényképezni, magam kidolgozni, nagyítani, albumba rakni, elgyönyörködni benne. Van egy lelkipásztor kollégám, akinek az a hobbija, hogy régi templomokról gyűjti a fényképeket. Bejárta már az egész országot és régi templomokat fényképezett le. Olyan gyűjteménye volt neki, hogy azt talán a Nemzeti Múzeum is szívesen átvenné, olyan csodálatosan, tökéletesen gyűjtötte össze. Vagy pl. az öreg Keresztes bácsi még a halála előtt pár hónappal is hetenként kétszer lement a budai hegyekbe kirándulni, akár esett az eső, akár fújt a szél, vagy hóvihar volt. A kirándulás végeztével beült egy vendéglőbe, megivott egy pohár sört és úgy ment haza. És boldog volt. Arra is emlékszem, már nem is voltam egészen fiatal lelkész, amikor nagyon megkívántam egy olyan játékot, amilyent gyermekkoromban csináltam. Nagy papírlapon repülőgép-alkatrészek voltak, azokat ki kellett vágni, összeragasztani és szép modell alakult ki belőle. Vettem is egy ilyent és egy egész délutánt eltöltöttem azzal, hogy kivágtam, összeillesztettem és megcsináltam magamnak, mert a gyerekeim akkor még olyan kicsik voltak, hogy nem is tudtak volna vele játszani. Vagy ti is láttátok már bizonyosan, amikor nyáron a Balatonban felnőtt emberek, esetleg deresedő hajjal, önfeledten labdáznak a vízben. Szórakoznak. És ez a jó, ha valaki felnőtten is tud játszani. Ez az egészséges kedélynek a jele.
Most már a felnőtt embereknél tartunk. Ezekből, amiket így elmondottam, kitűnik, hogy a szórakozás olyan foglalatosság, amit a szabadidejében csinál az ember. Tehát a szabadidőnek kellemes és hasznos eltöltése. Nehogy azt higgyétek, hogy az olyan egyszerű dolog. Szinte azt mondhatnám, hogy az egyik legnagyobb művészete az életnek a szabadidőt kellemesen és hasznosan eltölteni, vagyis: helyesen szórakozni. Két évvel ezelőtt, amikor utoljára jártam külföldön, Svájcban, Schaffhausenben egy cukrász volt a szállásadóm, és ő mondotta el nekem, hogy a svájci társadalomra nézve szinte egyenesen átkos hatásúvá kezd válni az ötnapos munkahét. Mert mostmár az emberek nem szombat este kezdenek inni, hanem már péntek este. Most már nem másfél napot, hanem két és fél napot isznak át. Mert egészen egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Ez is legyen figyelmeztetés arra, hogy nem is olyan egyszerű dolog ám a szabadidőt kellemesen és hasznosan eltölteni!
Talán még közelebb érünk a szórakozásnak a meghatározásához, ha azt mondom, hogy olyan foglalatosság, ami kikapcsolódást jelent az egyéb foglalatosságunkból, a mindennapi élet robotjából, munkájából, és olyan foglalatosság ami üdít, felfrissít, amiben az ember örömét találja, amit a szíve szerint végez az ember, tehát: ami szórakoztat. Persze a munka is lehet ilyen módon szórakozás. Mert hiszen van olyan munka, amit kedvteléssel végez az ember. Emlékszem rá, hogy amikor a doktori disszertációmat írtam, csak a szabadidőmet tudtam felhasználni reá, de azt olyan hallatlan passzióval csináltam, hogy amikor végre kész volt a kézirat és nyomdába adtam, akkor valósággal nem tudtam mit kezdeni a szabadidőmmel. Hiányzott, nem tudtam mihez kezdeni. Hát én annyi örömömet találtam ebben a kéziratban, annak rendezgetésében, javítgatásában! El tudom képzelni, hogy egy igazi tudós is a munkáját szinte szórakozva végzi. Vagy egy esztergályos, egy művészi érzékű esztergályos passzióval végzi azt a munkát, ami éppen a keze ügyébe kerül. De azért mégis a szórakozás lényege az, hogy kikapcsolódást jelent mindezekből a munkákból.
Valahogy olyanformán, mint amikor télen a dohos levegőjű szobát kiszellőztetjük. Egy ilyen pauza a szórakozás. Szoktuk is így mondani, hogy kiszellőztetem a fejemet. Hát igen, a szórakozás erre való. Egy kis friss levegővel szívja tele magát az ember. Vagy talán még másik hasonlattal így mondhatnám, hogy olyan helye van a szórakozásnak az életünkben, mint a benzinkútnak az országúton. Mire való a benzinkút? Nem arra, hogy letelepedjen ott valaki, nem cél a benzinkút, hanem arra való, hogy ott feltöltődjék az a jármű arra, hogy tovább folytathassa az útját. Vagyis a szórakozás, éppen úgy, mint a benzinkút, nem öncél. Nem magáért a szórakozásért szórakozunk. A szórakozás nem önmagáért való foglalatosság. A szórakozás alárendelt foglalatosság egy főfoglalkozás mellett. Tehát feltöltődés. Azért, hogy utána jobban forogjanak a kerekek, jobban guruljon az egész jármű és folytathassa tovább az útját, amerre mennie kell.
Az egyik legnagyobb elfajulása a szórakozásnak ma az, amikor kimondottan öncélúvá válik. Persze arról a szórakoztató intézmények is gondoskodnak. Az emberek viszont hajlandók kiszolgáltatni magukat ezzel a szórakoztató iparral. És egyenesen jelszóvá válik sokszor fiatalok között az, hogy azért kell valami munkát vállalnom, hogy legyen pénzem, hogy szórakozhassam. Pedig talán egyenesen megfordítva kellene lenni: Azért szórakozom, hogy a munkámat azután rendesen el tudjam végezni. Tehát a szórakozás mindig feltöltődés. Nyilván nem helyes a szórakozás akkor, ha olyan, hogy másnapra szinte kimerül bele az ember testileg és lelkileg is. Egy átlumpolt éjszaka, mégha akármennyire jólesett is, egy mértéktelen ivás, vagy halálos fáradságig menő táncmulatság egészen bizonyos, hogy nem helyes szórakozás.
Még egy ismérvét hadd mondjam a szórakozásnak. Ártatlan foglalatosság. Ártatlan, tehát ez azt is jelenti, hogy olyan foglalatosság, amivel az ember nem árt sem önmagának, sem másnak. Sem testileg, sem lelkileg, sőt: amivel használ önmagának és másnak is testileg is, lelkileg is. Tehát ami tényleg szórakoztat.
Mostmár ezekből az alapelvekből kiindulva fel lehetne tenni azt a kérdést, hogy lehet-e pl. a tánc szórakozás? Én őszintén megmondom nektek, hogy lehet! Lehet mindaddig, amíg megfelel a fentebbi ismérveknek. Mert én el tudom képzelni azt, hogy tiszta szívű ember tud tisztán táncolni. Tehát lehet tisztán táncolni. És a fiataloknak egészen természetes és egyik fő szórakozása a tánc. A fiataloknak kell a mozgás, ugrabugrálás, egy kis kecsesség legyen a mozgásukban. Lehet ez egy megnemesítő olyan szórakozás, ami hasznos, ami egyenesen szükséges a fiataloknak. De mindig hangsúlyozom, hogy az előbbi ismérveknek megfelelő módon.
Egy másik kérdés, hogy lehet-e pl. az udvarlás szórakozás? Mi is a szórakozás? Játék. A felnőtt ember játéka, tehát kikapcsolódás. És olyan foglalkozás, ami nem árt sem egyiknek, sem másiknak, és ha a szórakozás tényleg játékszerű foglalatosság, akkor nagyon komolyan szeretném mondani azt, hogy az udvarlás nem lehet szórakozás. Mert az udvarlás nem játék. Az udvarlás végtelenül komoly dolog. És ha játék, akkor az árt. Árt az egyiknek és árt a másiknak is. Árt testileg és lelkileg is. Pusztán szórakozásból bolondítani valakit és szépeket mondani: a legaljasabb felelőtlenség. Pusztán szórakozásból csókolózni: a szórakozásnak a legnagyobb elfajulása. A férfi és a nő közötti viszonyt pusztán szórakozásból elrontani, bolondítani, szépeket tenni, a legaljasabb felelőtlenség.
Nagy elfajulása a szórakozásnak – nem tudom hallottatok-e róla –, amivel a nyugati ifjúságnál találkoznak: a holland újságok egyre többet foglalkoznak az ún. provóknak a problémájával. A provók azt jelenti: provokáló ifjúság. Akik szórakozásból provokálják a járókelőket, szórakozásból leszólítják az embereket az utcán, feldöntenek egy autót, megvernek egy embert, esetleg agyonvernek egy embert. Akik pusztán szórakozásból ellopnak egy autót, nem mert szükségük van rá, hanem csak szórakozni akarnak vele és miután kiszórakozták vele magukat, otthagyják valahol és mennek tovább. Higgyétek el, hogy éppen ilyen üres, semmitmondó szórakozás az, ha valaki azzal szórakoztatja a társaságot, hogy jópofáskodik. Nem méltó ez a Krisztus-követő társasághoz, az ilyen üres, fecsegő beszéd.
Még egyszer tehát: a szórakozás olyan foglalatosság, ami kiemel a megszokottból, ami örömet okoz, megnyugtat, meggazdagít, fölfrissít, erőt ad a további munkára. Ami magamat és mást is szórakoztat. No, így hallgassuk meg most ezt az igét: „Örvendezz a te ifjúságodban és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében. És járj a te szívednek utaiban és szemeidnek látásában, de megtudd, hogy mindezekért az Isten téged ítéletre von!" Arra kérlek benneteket, soha ne feledjétek el azt, hogy Jézus kimondhatatlan kínokat szenvedett azért, hogy a mi ajkunkon és arcunkon mosoly fakadhasson. Végtelenül kínlódott a Gecsemáné kertben és a keresztfán azért, hogy mi jól érezhessük magunkat. Soha ne feledjétek el, hogy a szórakozásunknak ára van, a mi szórakozásunknak az ára az az isteni vér, ami a kereszten kiomlott. Ebből a tudatból ered a szórakozásnak a megbecsülése és a részünkről való megszentelése. Megszentelve szórakozzunk.
Ezzel kapcsolatosan csak egy példát hadd mondjak el. Én két éves voltam, amikor egy 8 esztendős bátyám meghalt. Amikor kezdtem növekedni, láttam, hogy a 8 esztendős bátyám játékai között volt egy régi laterna magica, egy vetítőgép. Rettenetesen vágytam rá, hogy azt megkaphassam. Amikor 8 éves lettem, meg is kaptam. És úgy eszembe jutott mindig, hogy az a vetítőgép azért lehetett az enyém, mert a bátyám meghalt. Tehát annak, hogy én azzal szórakozhatom, játszhatom, tulajdonképpen az én bátyámnak a halála volt az ára. No már most, ez a szép világ, a maga sokféle szépségével, szórakoztató örömével azért lehet a miénk, mert Jézus meghalt. A szórakozás is egy része annak az örökségnek, amit Jézus az ő halálával hagyott reánk. Tehát a szórakozásunkban legyen benne mindig valahogyan az a tudat, hogy ezt Jézustól kaptam, hogy ezt az Isten kezéből veszem el. Tehát: felelősséggel szórakozzunk! Ez az, amit az ige mond, hogy bár örvendezz a te ifjúságodban, de megtudd, hogy mindezekért az Isten téged ítéletre von. Mindenért felelősséggel vagyunk az Isten előtt, a szórakozásunkért is.
És ez az, ami az embert az állattól megkülönbözteti. A felelősségtudat. Az Isten előtt való felelősségnek a tudata. Az, hogy számadással tartozom, az, hogy felelősségre vonatom. Tehát úgy szórakozz és olyan szórakozást válassz magadnak, amiért teljes, tiszta szívből hálát tudsz adni az Istennek, amiről tudod, hogy ezt az Isten kezéből kaptam. Mert a Sátán is tud adni szórakozást, nagyon sokat és nagyon tetszetőset és nagy kívánatosat. De nekünk ez az ige szól:,,Örvendezz a te ifjúságodban, vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodban és járj a te szívednek utaiban és szemeidnek látásaiban, de megtudd, hogy mindezekért az Isten téged ítéletre von.”
Örvendj egész föld az Istennek,
És énekelj szép zengéssel!
Nagy dicsőségét szent nevének
Mindenek dicsérjék széjjel.
Mondjátok ezt az Úr Istennek:
Csudálatosak dolgaid,
Erősséged nagy, hozzád esnek
Hízelkedvén ellenségid.
(66. zsoltár)
Dátum: 1967. október 29. Ifjúsági óra