Testvéreim, talán emlékeztek még reá, hogy hetekkel ezelőtt az egyik vasárnapon bejelentettem, hogy sorozatosan szeretnék beszélni arról a kérdésről, hogy milyen Istenünk van. És akkor azt is megmondottam és most is, újra hadd hangsúlyozzam, hogy olyan Istenünk van, amilyennek Istent Jézusban látjuk. A zsidókhoz írott levélnek az ismeretlen szerzője, írója fogalmazta meg ezt rögtön a levelének a legelején a legklasszikusabban, amikor azt mondotta, hogy „Jézus az Isten dicsőségének a képmása és az Isten valóságának a visszatükröződése”. Tehát Isten olyan, mint Jézus, és Jézus olyan, mint Isten. És amikor itt a felolvasott történetben azt látjuk, hogy Jézus meggyógyít egy poklossággal teljes ember, és azt mondja néki: „akarom, tisztulj meg”, akkor ez a gyógyító Jézus itt is a gyógyító Isten dicsőségének a visszatükröződése és a gyógyító Isten valóságának a képmása. Tehát olyan Istenünk van, aki gyógyítani akar. Nemhiába van elbeszélve az a sok-sok gyógyítási csoda az evangéliumokban Jézus működésével kapcsolatosan: emlékeztek reá, meggyógyította a száradt kezűt, a bénát, a vakot, a süketet, a vérfolyásos asszonyt, a bélpoklost, a hideglelésben szenvedőt, a gutaütöttet, a nyavalyatörőset, és így tovább, mindenféle más betegséget.
Mindaz a sok gyógyítási csoda nemcsak egyszerűen csoda akar lenni, hanem mind egy kézzelfogható bizonyság, mind egy határozott jeladás arról, hogy Isten, a láthatatlan Isten, a názáreti Jézusban gyógyító módon akar belenyúlni az emberi nyomorúságba. Tehát, hogy Jézusban az Isten mennyei gyógyító ereje hat. Éppen ez különbözteti meg Jézust a más egyéb úgynevezett vallásalapítóktól, tehát az, hogy Jézus gyógyít. Hogyha nem tenné, tehát hogyha csak szép szavakat mondott volna, hogyha valami új és akármilyen nagyszerű tanítást hirdetett volna, akkor valóban Jézus is egy lehetne a sok-sok más egyéb vallástanító és vallásalapító között. De abban a tényben, hogy Jézus gyógyít, ebben a tényben benne van az egész evangélium. Tehát jól értsük meg: Jézus nem úgy jött, mint egy nagy tanító, vagy akár mint egy új tanító a sok más egyéb emberi tanító, nagy és kisebb tanítók közé, vagy fölé, vagy mellé. Nem úgy jött, mint egy nagy bölcs, aki hasznos útmutatásokat ad az embereknek arra nézve, hogy hogyan éljenek helyesen, hogyan férjenek meg egymás mellett, hogyan becsüljék meg egymást, hogyan segítsenek egymáson, hogyan küzdjék le önmagukban az indulataikat, hogyan tudják elkerülni a konfliktusokat egymás között, hogyan oldják meg a problémáikat. Nem csak ezért jött és nem így jött Jézus. És ezt azért szeretném nagyon-nagyon erősen kihangsúlyozni, mert még mindig nagyon sokan vannak, még a hívő református emberek között is, akik csak ennyire értékelik Jézust. Tehát csak mint egy tanítót, mondjuk akár a legnagyobb tanítót látják Jézusnak a személyében.
Éppen a múltkor beszélgettem valakivel – igazán nagy tudású, komoly férfiú –, aki így fogalmazta meg az ő hitvallását: Hiszek Istenben és igyekszem Jézus parancsai szerint élni. Gondoljátok csak végig, kedves testvérek ezt a hitvallást! Én azt mondottam rá, hogy ez nagyon szép, de nem elég! Jaj, de mennyire nem elég! Jézus nem azért jött erre a földre, hogy új és jó parancsolatokkal szabályozza az embereknek az életét. Aki így jön, és aki ezért jön, az tulajdonképpen csak még jobban növeli az embernek a nyomorúságát. Mert képzeljétek el, hogyha Jézus csak azt mondotta volna meg nekünk, hogy miként kell helyesen élnünk, de nem tesz képessé arra, hogy úgy is éljünk – tehát nem gyógyít meg –, akkor az éppen olyan lett volna, mintha a leprásnak, a bélpoklosnak azt mondotta volna Jézus, hogy hát miért vagy beteg, kedves barátom, sokkal jobb lenne, ha egészséges lennél! Ugye egy béna kezű embernek én hiába mondom el azt, hogy hogyan kell helyesen fogni a baltát és vágni vele. Talán még jobban növeli a szomorúságát az, hogy hát éppen ez az, amire nem képes, hiszen tehetetlen a keze. És egy beteg embernek én hiába tanítom akármilyen ékes szavakkal az egészséges életnek a szabályait, attól még az a beteg ember nem lesz egészséges.
Tehát éppen ebben van a nagy különbség a törvény és az evangélium között, hogy Jézus nemcsak tanít, hanem gyógyít is. Ő nemcsak azt mondja meg, hogy hogyan kell élnünk és mit kell cselekednünk, hanem az életünk valóságába egy egészen új, magasabb rendű isteni életvalóságot akar belevinni. Ezért nem elég az, hogyha csak azt mondom, hogy igyekszem Jézus parancsai szerint élni. Jó, hát igyekezz! Nos, és fog sikerülni? Ez a leprás beteg hiába igyekszik úgy élni, mintha egészséges volna, mintha nem volna leprás: ahhoz előbb neki meg kell gyógyulnia! Tehát Jézus mindenekelőtt gyógyítani akar. Téged is, engem is és mindig, újra.
Hadd mondjam meg azt is, testvérek, hogy most is, ebben a pillanatban, ezért van itt Jézus. Most is úgy van itt Jézus, mint aki neked is, meg nekem is azt mondja pontosan, amit ennek a bélpoklos betegnek mondott: „Akarom, tisztulj meg!” Szeretném nagyon-nagyon aláhúzottan hirdetni azt a nagy, boldog evangéliumot, hogy itt van közöttünk Valaki, aki a leggyógyíthatatlanabb betegséget is meg akarja és meg tudja gyógyítani. Én nem tudom, hogy neked mi bajod van, te magad tudod csak egyedül, hogy mi fáj. Bár tudnád igazán, hogy mi fáj, meg, hogy hol beteg az életed, és hogy mi az, ami nem úgy van, ahogyan lenni kellene! Hogy hol van az a pont, ahol az a régi baj mindig kiújul. Hol van az a gátszakadás az életedben, amit hiába igyekszel mindig betömni, mert a kísértéseknek vagy bármi más egyéb emóciónak az áradatára rögtön átszakad újra. Én nem tudom, mik azok a hajlamok benned, amelyeket nem tudsz leküzdeni magadban. Hogy mik azok a félelmek, amiktől nem tudsz megszabadulni, vagy mi az a szomorúság, ami megüli a lelkedet. Pedig testvérek, ezek mind-mind csak tünetek. Ezek mind-mind csak szimptómái egy sokkal mélyebben fekvő bajnak, egy valóban gyógyíthatatlan belső betegségnek, ami miatt tényleg hiába igyekszünk Jézus parancsai szerint élni, mert nem sikerül. Mert képtelenek vagyunk reá.
Az a lepra, amit a lelkünkben hordozunk, az tényleg gyógyíthatatlan betegség, és szabályok és szép tanítások és parancsok nem tudják meggyógyítani. De hát Jézus éppen ezt a betegséget akarja meggyógyítani mindnyájunknak az életében! És nézzétek, ennek a poklos embernek az esete, gyógyulása csak jele annak, hogy Jézus előtt nincs reménytelen eset, hogy Jézus számára nincs gyógyíthatatlan betegség. Azért gyógyította meg éppen ezt a névtelen leprást, hogy te is merj hinni abban, hogy rajtad is akar és rajtad is tud segíteni. Testvérek, eddig még mindig az történt, hogy aki igazán Jézushoz jött, és így jött oda Jézushoz, ahogyan ez az ember, az meggyógyult! Meggyógyult a szíve. Az a gőgös, az az önhitt, az a riadt, az a tisztátalan szíve. Kezdte szépnek látni a szépet és csúnyának a csúnyát. Jónak a jót és a rossznak a rosszat. Kezdte egy kicsit Isten szemével látni önmagát, a másik embert, a világot. És meggyógyult a keze. Fölengedett benne az az irigy görcs, és kezdett tudni vele adni, simogatni, segíteni. Kigyógyult a bánatból, a keserűségből. Kezdett tudni szeretni olyan embereket is, akiket azelőtt utált és gyűlölt, kigyógyult a keserűségéből, a félelmeiből, meg a tehetetlenségéből. Aki igazán Jézushoz jön, tehát nemcsak idejön a templomba meghallgatni egy ilyen vagy amolyan prédikációt és elmondani egy-egy megszokott imádságot, hanem Jézushoz – itt is, az igéjében most is jelenlévő, láthatatlanul, de valóságosan jelenlévő Jézushoz jön –, és aki úgy jön, mint ahogyan ez a leprás jött oda, azzal az igénnyel, hogy gyógyulni akar, azzal mindig kell történnie valaminek! Annak az életében el kell kezdődnie egy csodálatos gyógyulási folyamatnak, mert Jézus is ezt akarja. Gyógyítani akar.
Hogyan jött ez a leprás oda Jézushoz? Íme, azt olvassuk, hogy arcra borult Jézus előtt és elkezdte kérni: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem”. Tudjátok, testvérek, így beszél az, aki igazán hisz. Aki nem kételkedik Jézusnak a teljhatalmában. Aki bizonyos abban, hogy Jézusnak tényleg van hatalma, még a bélpoklosságból is meggyógyítani valakit. És ez a hit feltétel nélküli hit. Nem szab különböző feltételeket. Nem mondja azt, hogy majd ha látom, majd akkor hiszem, hanem hisz, egyszerűen, anélkül hogy látna. Hisz akkor is, hogyha semmi eredményét nem látja a hitének. Uram, ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem! Még csak nem is fejeződik ki benne határozott igény a gyógyulásra, hanem egyszerűen valami nagy, alázatos odaadásban meghajol Jézus akarata előtt, és a többit azután rábízza Jézusra: csináljon most már Ő azt, amit akar és úgy, ahogyan akarja! Én azt hiszem, testvérek, hogy ez az igazi hit: teljes bizalom Jézus hatalmában. Olyan föltétlen bizalom, hogy mindent az Ő akaratától tesz függővé. Mindent vár Tőle és semmit se követel Tőle. És tudjátok, ez már magában véve a gyógyulás. Mert mi történik itten? Ímé, itt az történik, hogy egy embernek az élete többé most már nem a betegségétől függ, hanem Jézusnak az akaratától. S tudjátok, milyen óriási nagy dolog az, amikor az embernek az élete függetlenné válik a saját bajától? Amikor az embernek az egész magatartása és mindenféle cselekedete és az egész élete függetlenné válik attól a vigasztalhatatlan szomorúságtól, vagy attól a leküzdhetetlen félelemtől, vagy attól a mindig megújuló kísértéstől, vagy a lelkét eddig fogva tartó, megbénító szenvedélytől, érzéstől, rossz érzéstől, haragtól, gyűlölettől; vagy akár függetlenné válik az élete az orvosok által már gyógyíthatatlannak minősített betegségtől?
Függetlenné válik ettől, és egyes-egyedül csak Jézus akaratától függ: Uram, ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem! Ezzel a nem is kéréssel, hanem hitvallással mintegy beleteszi magát minden bajával együtt az ember Jézus kezébe. És amikor valaki így borul arcra Jézus előtt, mint ahogyan ez a leprás, hogy „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem”, akkor tulajdonképpen máris fölszabadult az ő bajának, az ő betegségének a nyomása, a terhe alól. Már megtalálta azt az orvost, akinek a kezébe leteheti az egész elveszett életét. És testvérek, az ilyen teljes, önmagát odaadó hitben történik meg azután az, amit itt így olvasunk tovább, hogy Jézus megérinti ezt a bélpoklos embert, és azt mondja: „Akarom, tisztulj meg!” Képzeld el, amikor ez a kéz megérint valakit: Hozzányúl valakihez, és odanyúl, ahol éppen a baj van – mert Ő mindig odanyúl, ahol éppen a baj van. Az a kéz, amelyikben benne van mindaz, ami nekünk hiányzik: a tisztaság, az erő, az egészség, a békesség. Egy ilyen érintésre megváltozik, meg kell, hogy változzék minden: a halál életté, a kétségbeesés boldog reménységgé; a pokol mennyországgá, a szomorúság örömmé, a bukás győzelemmé – az egész ember valahogy egész más emberré.
Hogy megérinti Jézus ezt az embert, ebben az fejeződik ki, hogy csak a Jézussal helyreállított személyes kontaktus hozza meg az ember számára a gyógyulást. És az is benne van ebben az érintésben, hogy Jézus, amikor megérinti ezt a leprást, vállalja a halál kockázatát azért, hogy adhassa az életnek a valóságát. Átveszi a mi bajunkat azért, hogy átadhassa az Ő életét.
De még nincsen vége a történetnek, mert azt olvassuk azután, hogy amikor ez az ember meggyógyult és felállt boldogan, hogy most már gyógyult, és el akar menni, akkor Jézus megparancsolja néki, hogy „azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik”. Tehát, aki meggyógyult, az mutassa meg magát: Ne beszéljen róla összevissza, annak nincs semmi hitele. Mutassa meg, hogy ő meggyógyult. Mintha azt mondaná Jézus, hogy most már légy az, amivé lettél! Egy meggyógyult ember a többi ember között. Egy olyan valaki, akin látszik is most már az, hogy tényleg meggyógyult, és most már igyekezhet a Jézus parancsai szerint élni. Mert most már Jézus parancsai nem úgy fognak reád hatni, mint a bélpoklosra az egészség dicsérete; minthogyha egy betegnek arról beszélnénk, hogy milyen jó dolog egészségesnek lenni, hanem most már meggyógyult, és most már élheti a gyógyult embernek az életét. És most már Jézus parancsai nem lesznek többé betölthetetlenek és a keresztyén életnek a valósága nem lesz többé elérhetetlen és megvalósíthatatlan, mert jön velünk Valaki tovább, aki a gyógyíthatatlant is meg tudja gyógyítani. Persze, hogyha önmagamra nézek, ezután is csak mindig azt fogom tapasztalni, hogy nem tudom a meggyógyult ember életét élni. De hogyha Jézusra nézek, akkor egyszerre azt fogom tapasztalni, hogy nini: most már nem is csak bukások, hanem egyre inkább győzelmek is vannak az életemben! Tehát mutasd meg magad otthon, családi körben, meg a barátaid előtt, meg az ismerősök, meg az idegenek között, hogy mit tett veled Jézus! Mutasd meg magad!
Befejezésül, testvérek, még csak egy kis verset hadd olvassak föl. Egy 82 esztendős zsidó-keresztyén – krisztushívő zsidó – asszonynak a verse ez. Meglátogatta egy fiatal leány, egy teológa, és ebből a látogatásból született ez a kicsiny vers. Ne az irodalmi értékét nézzétek, hanem a belső tartalmát, azt a boldog hitvallást, ami tiszta, ami igaz, ami hiteles benne:
Az Úr Jézus úgy óhajtotta, hogy jött egy ifjú teológa.
Áhítatos, hívő lélek, tanul, örül, s ez a mottója:
Én csak Jézusra nézek.
Megrendítettek e szavak. Tudom, hogy Jézus mindent adhat:
Életet és reménységet, ha elbuktál és fölemel téged.
Kell, hogy én is Jézusra nézzek!
Múltkoriban sokszor sújtott a bánat, kétségbeesve könnyem áradt.
De ha akkor föleszmélek: kaptam volna segítséget,
ha csak Jézusra nézek.
Meghajolva jövök elébed: Nézd, Uram, az élet megtépett.
De én tehozzád térek, mert megfogadtam: amíg élek,
én csak Jézusra nézek.
Nézzünk hát mi is Reá, és így mondjuk Néki együtt:
Rád tekint már hitem,
Megváltóm, Istenem,
A Golgotán:
Halld könyörgésemet,
És vedd el vétkemet;
Mostantól hadd legyek
Tied csupán.
(466. ének 1. vers)
Ámen.
Dátum: 1967. szeptember 10.