Kedves testvéreim, ez az ige, amit felolvastam, szinte úgy hangzik, mint egy nagy mozgósítási parancs. És valóban az is: Jézus kiadja a rendelkezését, utolsó földi parancsát az Ő tanítványainak, Isten uralmának az egész földön való elterjesztésére. És aztán ami azon az első pünkösdön történt, az valóban olyan volt, mintha egy nagy mozgósítás lett volna. Akkor tényleg elindult egy nagy mozgalom, és az azután terjedt tovább mind a föld végső határáig. Azok a kettős tüzes nyelvek, meg a sebesen zúgó szélnek a zendülése, amiről olvastunk az előbb a pünkösdi történetben, olyan, mintha csak jelképe lenne annak, hogy ott akkor valóban valami tűz támadt, és a szél fölkapta, és vitte tovább. Ez a pünkösdnek a lényege: a misszió. Tehát az, hogy Jézus szétküldi az övéit, hogy hirdessék az Ő evangéliumát, hogy tegyenek tanúbizonyságot Őróla mindenütt. Ennek a küldésnek, ennek a missziónak kétféle határa van. Az egyik egy földrajzi határ: Jeruzsálemből kiindulva, végig az egész országon át mind a föld végső határáig. A másik határ pedig egy idői határ: Jézus visszajövetele napjáig. Tehát a Jézusról szóló tanúbizonyságtételnek hangoznia kell egyfelől mind a Föld végső határáig, másfelől mind a világ utolsó napjáig, az idők végezetéig. Ezért a pünkösd akkor is, ma is a missziónak az ünnepe, a Jézus által való küldésnek az ünnepe.
És testvérek, ez a nagy missziói megmozdulás akkor, ott, az első pünkösd alkalmával valóban el is indult hallatlan erővel, dinamikus lendülettel. Első nagy hullámverése a Krisztus utáni első században volt, amikor az apostoloknak a révén elterjedt, eljutott Krisztus evangéliuma Rómáig, meg Hispániáig, tehát az akkori Római Birodalomnak tényleg szinte a végső határáig. Azután hamarosan jött a második nagy hulláma ugyanennek a missziói lendületnek a középkor elején, amikor a misszió átterjedt most már Európának a többi részeire is. Ez volt az északi-európai és a kelet-európai pogány népek keresztyén hitre térítésének a periódusa. Egy nagy, harmadik hullámban pedig a XVIII. századtól kezdve az úgynevezett külmissziói mozgalom révén tovább terjedt ugyanez a többi földrészekre is: Ázsiába, Afrikába, Észak, Dél Európába, Amerikába, meg az óceáni szigetekre – úgyhogy most már valóban mind a föld végső határáig és mindenféle emberi nyelven hangzik a Krisztusról szóló bizonyságtétel. De úgy néz ki a dolog, minthogyha e nagy harmadik hullámverés után egy kicsit megtorpant volna ez a nagy lendülete a missziónak. Mintha az a tüzet továbbterjesztő szél veszített volna az erejéből, és lassan-lassan egészen leállna, hiszen elérte már a föld végső határát.
Nos, testvérek, Jézusnak ez a nagy mozgósítási parancsa, hogy „lesztek nékem tanúim, miután a Szentlélek eljön reátok”, ma sem vesztett semmit az aktualitásából, a három nagy hullámverés után sem. Jézus ma is küld mindenkit, aki Őbenne hisz, aki Őt urának vallja. És arra küld mindenkit, hogy tegyen tanúságot Őmellette. És ehhez ma is ugyanúgy adja az erőt az Ő Szentlelke által, mint ahogyan régen, csak a küldés módjának, a misszió módjának ma más formái vannak, mint régebben voltak. És az kétségtelen, hogy a misszió formáit illetően tényleg új periódusba jutottunk. Ma, és különösen itt, a mi számunkra nem úgy szól a missziói parancs, hogy menjünk el keletnek vagy délnek olyan vidékeire, ahol még soha nem hallottak az evangéliumról, és ottan hirdessük azt, de Jézus lelkének ez a mozgástámasztó ereje ma is ugyanúgy megvan és ma is ugyanúgy érvényes és hat, mint akkor, csak más irányban és más formában. Hogyan hát? Én különösen három fő irányát látom a Jézusról való tanúskodásnak a mai világon: Az egyik irány, amely felé Jézus mozgatja az Ő lelke, ereje által az Őbenne hívőket, kétségtelenül a keresztyén felekezetek egymáshoz való közeledésének az iránya. Tehát a Jézus által való küldetésnek ma az egyik legfőbb formája az, hogy a protestáns és római katolikus, görögkeleti, ortodox és anglikán, és mindenféle elnevezésű keresztyéneket és keresztényeket egymás felé, egymás megtalálására küldi. Hogy felismerjék egymásban a testvért. Testvérek, pünkösd egyik legjellegzetesebb csodája ma kétségtelenül abban van, hogy az egész föld kerekségén mindenféle keresztyének kezdik fölfedezni azt, hogy minden dogmatikai és rítusbeli, szertartásbeli különbözőségek ellenére is egy nagy családba tartoznak bele: a mi Atyánk gyermekeinek testvéri közösségébe. És hogyha különböző aklokban vannak is összegyűjtve, de a különböző aklokban összegyűjtött juhok, azok mind egy nyájat alkotnak, egy ugyanazon pásztornak a nyáját. Nem nagyszerű dolog-e az testvérek, hogy ma már egyre jobban tudunk örülni annak, hogy a gyertyafényes oltár mellett és az egyszerű úrasztala mellett baranyai kis faluban vagy Tokióban, Buenos Airesben, vagy Bécsben, vagy a földnek bármelyik pontján, éppen ezen a mai napon is Jézus megtöretett teste és kiontatott vére várja az Ő halála érdemében részesülni vágyó hívőknek a seregét?! Nem nagyszerű dolog ez, testvérek, hogy a szibériai ortodox egyházak templomaiban és az abesszíniai koptoknak a templomaiban éppen úgy, mint ebben a mi kicsiny, fehérre meszelt református templomunkban, vagy a városmajori szép modern római katolikus templomban szinte egy szívvel és egy szájjal mondjuk egyformán azt, hogy „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved”? Meg azt, hogy „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében és Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában és Szentlélekben”?
S tudjátok-e azt, kedves testvérek, hogy ma már a világnak a legnagyobb keresztény teológusai nem polemizálnak egymással, hanem tanulnak egymástól? És nem azt hangsúlyozzák ki, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket egymással! Sőt, egyre gyakrabban előfordul az is, még protestáns-római katolikus viszonylatban is, hogy egymás templomában szolgálatot végeznek. Ma tehát Istennek a Lelke főleg arról a Jézusról való tanúságra ad mozgósító erőt, aki azért könyörgött a nagy főpapi imádságban, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. Mindnyájan, akik Őbenne hisznek, azok mind egyek legyenek. És ne azért legyenek egyek, hogy egy nagy, közös keresztyén frontot alkossanak a világ hitetlenségével szemben – mert ez a motívum már nem a Szentlélektől való, ez már tisztátalan motívum –, hanem azért legyenek egyek, hogy elhiggye a világ, hogy Jézus él. Tehát, hogy hiteles legyen a Krisztus Uruknak valló embercsoportok bizonyságtétele a világ előtt, hogy egy szívvel és egy szájjal hirdethesse az egyház, a Krisztus Egyháza a világnak az Isten nagyságos dolgait, és a szeretetnek az örök nagy parancsát, és így ébren tarthassa a világnak a lelkiismeretét. Ebben a nagy egységre törekvésben nem arról van szó, hogy a különböző felekezetek egy közös dogmatikát, tehát hittanrendszert és egy közös, egységes istentiszteleti szertartást dolgozzanak ki és azt fogadják el, hanem éppen arról van szó, hogy minden hittanbeli és minden külsőségbeli különbözőségek fölött megéljék a lelki egységet, az egy Krisztus uralma alatt való összetartozásnak a valóságát. Ma ez az egyik formája a Szentlélek által támasztott mozgalomnak. És te, kedves testvér, velem együtt élesztgesd és tápláld ezt a tüzet azzal, hogy könyörögsz érette, és könyörögsz azért, hogy úgy magadban, mint a másik felekezetben lévő ismerősöd lelkében is egyre elevenebbé váljék az a tudat, hogy egy Atyának a népe vagyunk. Ugyanarról a Krisztusról neveztetünk mindnyájan keresztyéneknek és keresztényeknek, és közös reménységünknek a valóra válása, beteljesedése felé haladunk. És itt különösen nagy szerepe van a vegyes vallásúak házasságának. Legyen minden vegyes vallású házasság hiteles tanúság arról a lelki közösségről, amelyért Jézus imádkozott, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. Téged is küld Jézus, Atyánk más felekezethez tartozó fiainak, tehát a te testvéreidnek a megtalálására és velük a lelki közösség még mélyebb átélésére, elmélyítésére. Ez az egyik irány.
A másik irány, amely felé mozgatja ma Isten Szentlelkének az ereje az Őbenne hívőket, a megbékélés szolgálatának az iránya. Tehát tanúságot tenni arról a Jézusról, aki szinte végrendeletileg mondotta az övéinek, hogy „békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek”. A Bibliában gyakran előfordulnak ilyen kifejezések, hogy Isten a békesség Istene és hogy Jézus a békesség szerzője és a megbékélésnek a munkálója mindig és mindenütt. Ebből pedig, testvérek, az is következik, amire keveset szoktunk gondolni: hogy akkor mindenféle olyan törekvésben, amelyik ezt a megbékélést munkálja – emberek között vagy népek között, vagy világrészek között, vagy akár eszmeáramlatok között –, mindenféle ilyen törekvésben valami módon benne van Krisztusnak a lelkülete, a békesség fejedelmének a lelkülete. És hogyha hiszünk abban, ami a Zsoltárok könyvében ilyenformán van megírva, hogy „az egész Föld királya az Isten” – Az egész Föld! Nem csak az egyház, a Föld! – „Ő uralkodik a nemzetek fölött” – nem csak a keresztények fölött, hanem a nemzetek fölött – „Ő ad bölcsességet a bölcseknek és értelmet az értelmeseknek”; hogyha mi ebben hiszünk, akkor én nem félek kimondani azt a tételt, hogy az az egyre hatalmasabb méreteket öltő világmozgalom, amelyik elítél mindenféle háborút és méltán, és amelyik békés úton követeli a nemzetközi feszültségeknek a megoldását és méltán, ez a hatalmas világmozgalom is bizonyos értelemben véve a Békesség Fejedelme Lelkének – igen, a Szentléleknek a munkája. Hiszen Isten azok fölött is Úr, akik Őt nem ismerik. És azoknak a gondolkodását és érzelemvilágát és szándékait is mozgatja, akik az Ő akaratát egyáltalán nem keresik. Képzeljétek el, testvérek, mi lenne, hogyha ma a világ hatalmasainak a háború lenne a jelszava: borzalmas lenne, iszonyú lenne! Láttunk már ilyet, de abban, hogy ma a világ mozgósítási parancsa nem a háború, hanem a béke, ebben kétségtelenül érezzük meg a Békesség Fejedelme Lelkének a mozgató erejét, hiszen azokból az isteni erőhatásokból, amelyek Jézusban jelentek meg ezen a földön és Jézus által hatnak, sokkal több érvényesül az emberek között, mint amennyit a keresztény egyházak képviselnek.
Vagyis Istennek a Szentlelke az egyházon kívül is munkálkodik az emberek között, és én meg vagyok róla győződve, hogy mindenféle igazi szociális érzésnek, gondolatnak és törekvésnek, amire ma törekszik ez a világ, és minden igazán haladó eszmének, mint például a társadalmi igazságosság, vagy a testvéri együvé tartozásnak a tudata, és minden igazi humánus gondolkodásnak, ami elviselhetőbbé akarja tenni az életet itt, ezen a földön, a legmélyebb gyökere Jézusba nyúlik vissza. Mindez az Ő szellemi öröksége, az Ő lelkiségének a hatása az emberi gondolkodásban. Ezért tehát arról is meg vagyok győződve, hogy korunknak e megbékélést munkáló nagy világi mozgalma mögött is ott áll Jézusnak a Lelke. És nekünk, speciálisan keresztyéneknek az a jellegzetes feladatunk, hogy az imádságunkkal és a viselkedésünkkel, meg a szavainkkal, a beszélgetésünkkel úgy szítsuk ezt a tüzet, hogy ez a milliók által hangoztatott jelszó: „béke”, valóban megtelítődjék azzal a tartalommal és azzal az energiával, ami meg is teremtheti majd a világ feszültségeinek békés elintézését. Meg az a feladatunk, hogy úgy imádkozzunk, hogy ez a szó „béke” olyan igaz és tiszta szó legyen, és olyan hatalmas és hiteles szó legyen, mint amilyen igaz, tiszta, hatalmas és hiteles Istennek a Jézus által békét hirdető szava ehhez a világhoz. Persze mindenekelőtt nekünk magunknak kell megtelítődnünk a Krisztus békéjével. Amiről Ő mondotta, hogy „békességet hagyok néktek”. Tehát nekünk legelőször arra kell törekednünk, hogy a saját lelkünknek egyetlenegy zugában ne maradjon semmiféle békételen indulat, neheztelés, sértődés, harag, gyűlölet vagy ehhez hasonlók. Hogy elsősorban mi igazán megbéküljünk Istennel és emberrel a szívünk teljességéig, és akkor ezt a békességet árasszuk széjjel magunk körül az emberek között. Ugye azt tudjátok, hogy telítve van ez a világ a viszálykodásnak, a széthúzásnak és a veszekedésnek a bacilusaival – pici emberi közösségekben éppen úgy, mint nagy emberi viszonylatokban –, érzékenység, irigység, bizalmatlanság indulatával. Nos tehát, valahányszor megbékéltetsz haragos embereket egymással; valahányszor sikerül áthidalnod egy szakadékot két ember között; valahányszor le tudsz csendesíteni egy háborgó, sértődött szívet, akkor mindig olyan munkát végzel, amihez Isten Szentlelke adja az erőt. Akkor mindig abba az irányba mozdulsz, amelyik irányba a Szentléleknek a szele fúj, mert Jézus mindig a megbékélés irányába mozgatja az Őbenne hívőket.
Végül, testvérek, a harmadik formája a Jézus mellett való tanúságnak a másik embernek a szíve felé irányul. Ma nem a tömegevangelizációknak, hanem a szívtől szívig ható és terjedő tanúbizonyságnak a korát éljük. És arról, hogy Jézus él a leghitelesebben és a legérthetőbben a szeretet nyelvén lehet bizonyságot tenni. Ezt mindenki megérti. Ebből van a legkevesebb a Földön, és erre van a legnagyobb szükség ezen a földön. Tudjátok, testvérek, hogy minden lelki fájdalom, szomorúság, szenvedés, minden elkeseredés, minden igazságtalansági érzés, minden ilyenforma indulat tulajdonképpen nem egyéb, mint ki nem elégített éhség és szomjúság, mégpedig a szeretet után való éhség és szomjúság. Éppen pár nappal ezelőtt olvastam, testvérek, az egyik svájci református egyházi újságban egy nagyon szívbemarkoló cikket, azzal a címmel, hogy „Mit várunk mi, zsidók a keresztyénektől?”. És az illető többek között szó szerint a következőket írja: „A kereszténység, mint ismeretes, a felebaráti szeretet vallása. Nos hát mi, zsidók arra szeretnénk kérni a kereszténységet, a keresztény hit legfőbb tanítása szellemében élő keresztyéneket, hogy Izrael népét, amelyből a próféták, az apostolok, sőt maga Jézus is származott, ne zárják ki az ő felebaráti szeretetük fennkölt köréből. Tekintsenek bennünket egyszerűen és objektíven embertársaiknak, kedvezés nélkül, de gyűlölet nélkül. Fogadjanak el bennünket előítélet nélkül, mert mi sem vagyunk se kiválóbbak, se alacsonyabb rendűek Isten más gyermekeinél. Ne tekintsék a mi vallásunkat, zsinagógánkat, hitünket valami egzotikumnak, vagy anakronizmusnak, hiszen sok közös dolgaink vannak, mint például a zsoltárok, amikkel mindketten imádkozunk, meg a tízparancsolat, amit az egyházban, meg a zsinagógában hétről hétre idézünk, és maga, a közös mennyei Atyánk, akit önök és mi egyformán áhítattal imádunk.”
Testvérek, én azért hatódtam meg rajta, mert hallatlan szerény igény fejeződik ki benne: Mindössze csak az az igény, hogy embertársnak tekinteni valakit előítélet nélkül. Erre vágyik a világ körülöttünk. Emberek erre várnak körülöttünk, hogy embernek tekintsük őket. Egyszerűen embernek, magunkhoz hasonló embernek tekintsük őket, és nem csak a zsidókat, akik földrajzilag is, meg vallásilag is a legközelebb állnak hozzánk, hanem minden embert és mindenféle embert. Pedig ennél sokkal többre adott és ad szakadatlanul erőt nekünk Jézus az Ő Szentlelke által: arra, hogy testvérként szeress. Annyiszor beleütköztek már az emberek mások önzésébe, rideg közönyébe, rosszindulatába, hogy hinni sem merik már, hogy van szeretet, pedig van, mert Jézus él. Az a Jézus, aki mindenkin segített, aki az elesetteket fölkarolta, aki a szomorúakat megvigasztalta, aki a társadalom kisemmizettjei felé segítő kezét nyújtotta. Az a Jézus, aki még ott, a Golgotán a keresztre feszítve is az Őt gyötrőkért és Őt gyalázókért imádkozott - ez a Jézus él! De erről a Jézusról neked kell tanúságot tenned a magad szeretete simogató szavával és segítő mozdulatával.
A keresztény szeretet e tanúvallomására mozgósítja Jézus az Ő lelke által az övéit, és ehhez adja az erőt az Ő Szentlelke által ma is. Tehát testvérek, amint látjátok, azt a tüzet, amit Jézus gyújtott, ma is viszi tovább a szél. Mégpedig a különböző keresztyén felekezetek egymáshoz való közeledésének a formájában, meg a világban lévő ellentéteket áthidalni akaró megbékéltetés szolgálata formájában, és az igazi keresztyén felebaráti szeretet megélése formájában. És aki a Krisztus Lelkének ebbe a sodrába beleáll, az meg is fogja tapasztalni mindig az erőt, amit a Szentlélek ad hozzá. Az számíthat erre az erőre. Az nem mondja, hogy én képtelen vagyok reá, mert akkor már benne van a Léleknek a sodrásában, és az viszi. Próbáld meg, te is veszel erőt, emberfölötti erőt, hogyha igazán tanúja akarsz lenni annak, hogy Jézus él!
Így könyörögjünk hát most mindnyájan:
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
(463. ének 1. vers)
Ámen.
Dátum: 1967. május 14.