Kedves testvérek, ezen a mai napon újból Jézusnak a szenvedése és halála felé fordul sok-sok millió embernek a tekintete az egész földkerekségen. Elgondolkodtam magamban, hogy vajon nem különös dolog az, hogy immár több mint kétezer esztendő múltán is még ennyire foglalkoztatja ez a régi szenvedés és halál az embereknek a gondolkodását és áhítatát, hogy íme minden esztendőben újból és újból külön ünnepet ülünk az emlékezetére? Hiszen olyan világban élünk, ahol szenvedés és halál ugyancsak bőven van! Gondoljatok például arra, mit szenvednek azok az emberek, akik között mostan háború dúl, vagy akik az éhség miatt pusztulnak rakásra, vagy akiket földrengés, árvíz, más efféle elemi csapás, vagy mindenféle gyógyíthatatlan betegség hajszol bele hihetetlen sok kínlódásba és nyomorúságba. És ezen kívül nekünk, magunknak is, mindnyájunknak megvan a magunk egyéni gondja-baja, sokszor szenvedése és szomorúsága. Miért térünk hát vissza minden esztendőben újra és újra ahhoz az egy valakihez, aki több mint 1900 esztendővel ezelőtt halt meg ott messze, valahol keleten, egy ismeretlen, kicsinyke országban? Hát igen, keresztre feszítették. És ez azt jelenti, hogy rettenetes kínok között kellett néki meghalnia. De a kínlódása végeredményben csak pár órán át tartott. Hányan vannak, akik például egy rákbetegségben hónapokig, meg évekig kínlódva halnak meg végre. S az is kétségtelen, hogy hallatlan igazságtalanság történt vele. Igaz emberként ítélték halálra. A legjobb barátai is mind cserbenhagyták. De hiszen ilyesmi is előfordult már a történelem folyamán nem egyszer! Mégiscsak kell hát abban a szenvedésben és abban a halálban valami olyan titokzatosságnak lennie, ami az évszázadokon keresztül annyira foglalkoztatta és foglalkoztatja mindmáig az embereknek a gondolkodását, hogy ímé, még mi is, akik pedig már egy egészen más világban élünk azóta, nem tudunk megszabadulni, elszakadni tőle. Nem tudunk csak úgy egyszerűen napirendre térni fölötte. Egy-egy ilyen nagypénteki istentiszteleten még azok is eljönnek a templomba, akik egyébként nem szoktak. Mi hát az a különleges? Micsoda hát az az egyedüli, az a páratlan ebben a szenvedésben és ebben a halálban, ami a gondolatainkat, az érzéseinket, az áhítatunkat és az imádságunkat önkéntelenül is mindig magára vonja?
Nos, a testvérek kétségtelenül az, hogy itt nem egy általános emberi szenvedés és halál történt, hanem valóban egy egészen különleges, páratlan és egyedüli szenvedés és halál. Sok más embert is kivégeztek már keresztre feszítve, de a keresztre feszített Jézusnak a személyéből valami olyan lenyűgöző erő, hatalom, méltóság sugárzik, amit talán éppen ennek a föliratnak a tartalma fejez ki legjobban, amit Pilátus szegeztetett oda Jézus keresztfájára az Ő kárhoztatása okaként, tehát abban a föliratban, amelyik azóta ebben a négy betűben vált világhíressé: I. N. R. I. Jesus Nazarenus Rex Judeorum, azaz: Ez a názáreti Jézus, a zsidók királya. Testvérek, hirtelenjében el se tudnék képzelni valamit, ami ezzel a szégyenteljes kivégzési jelenettel kiáltóbb ellentétet fejezne ki, mint éppen ez a felirat: hogy Ő király, és hogy éppen most király, most, amikor kiszegezve átokfára, halálra kínlódik?! Hiszen ha még akkor mondották volna Őt királynak, amikor hatalma egyetlen szavával lecsendesíti a háborgó tengert. Vagy amikor isteni parancsszavára előjön a sírból megelevenedve a megholt Lázár, vagy amikor kezének egyetlen érintésére ördögöknek a légiója menekül jajongva egy meggyötört emberi lélekből, mert hiszen voltak az ő életében királyi jelenetek. De ez, ami itt történik, igazán minden egyéb, csak éppen nem királyi! Királynak nevezni Őt most, ide szegezve az átokfára?!…
Igen, király, mert itt a kereszten a legigazábban király Ő: Messiás király, Megváltó király. Emlékeztek reá? Pár órával azelőtt Ő maga mondotta Pilátusnak a kérdésére, amikor megkérdezte tőle, hogy „király vagy-e hát te csakugyan”? Azt mondotta: „te mondád”, ami azt jelenti, hogy úgy van, ahogy mondod. Igen, király vagyok. Csakhogy természetesen egészen másképpen király, mint ahogyan Pilátus, meg mind a többiek gondolták, akik ezt ott hallották. Az Ő országa nem e világból való, de éppen ezért hatalmasabb és időtállóbb az Ő királysága, mint minden más egyéb földi nagyhatalom. Nézzétek csak, annyira igazán király Jézus, hogy a hatalmas római birodalom gőgös helytartója, Pilátus is akarata ellenére néki szolgál. Pilátus sértett hiúságában a zsidók bosszantásaként gúnynak szánta ezt a föliratot, hogy „Ez a názáreti Jézus a zsidók királya”, s maga sem tudta, hogy örök igazságot proklamált általa. Mert hiszen amikor már senki se hitte, hogy ez a názáreti Jézus valóban az a régen várt Messiás király, amikor már Ő maga se tudta hirdetni a maga igazát a keresztre feszítésnek a kínjai miatt; amikor lassan ráborult a halálnak a sötétsége, ímé, akkor az ellensége hirdeti tovább, hogy kicsoda is hát ez a furcsa ember itten, ezen a keresztfán. Pilátus akarata és tudta nélkül Jézusnak tesz szolgálatot akkor, amikor három világnyelven: héberül, görögül és latinul kifüggeszti a cédulát: „Ez a názáreti Jézus, a zsidók királya”.
Tudjátok, olyanforma ez, minthogyha az akkori Római Birodalomnak a teljes hivatalos tekintélyével jelentené ki, hirdetné ki: Adatik tudtára minden embernek széles e világon, hogy ez a megcsúfolt és meggyötört ember itten a keresztfán nem más, mint az a Messiás király, akiről az ótestamentumi próféták szóltak, akit az ótestamentumi atyák vártak, akit Isten megváltóul küldött erre a világra! Az Isten Fia, Isten szeretetének a megtestesülése! Három világnyelven: Héberül, vagyis a vallásnak a nyelvén. Görögül, vagyis a kultúrának a nyelvén. És latinul, vagyis a jognak a nyelvén proklamálja ez a felirat, hogy Jézus az emberi élet minden területe fölött Úr: Őbenne teljesedik ki minden vallás. Az Ő szellemiségét bontakoztatja ki minden igazi kultúra, és az Ő igazságából merít minden emberi jog. Pilátus tehát tudta és akarata nélkül is egy nagy, örök igazságot kiáltott bele az időbe és a történelembe. Képzeljétek el, micsoda hatalom lehet az, amelyik ilyen szabadon állítja a maga szolgálatába még az ellenségét is, hogy ővele kiáltatja ki, hogy Ő az igazi Úr az élet minden területe fölött! Olyan ez, minthogyha ezt az egész jelenetet tulajdonképpen egy magasabb rendű erő rendezné a legapróbb részletekig kiterjedő pontossággal. Egy örök terv szerint, és Pilátus, meg a főtanács, meg a római katonák, meg a többi ember, aki ott jelen van, mind-mind mintha csak végrehajtói lennének ennek az örök tervnek.
Testvérek, én itt értek meg valamit Jézusnak egy egyébként nagyon titokzatos mondásából, amit János evangéliumának egy másik helyén lehet olvasni, amikor azt mondotta: „Leteszem az én életemet, senki sem veszi azt el éntőlem, én magam teszem le azt magamtól”. Micsoda felséges kijelentés! Azt jelenti ez, hogy nem úgy szakad rá a kegyetlen végzet, mint egy gördülő szikla, amelyik mindent maga alá temet és nincs előle menekülés, hanem mindaz, ami itt történik, az tulajdonképpen az Ő saját cselekedetéből bontakozik ki, nő ki. Tulajdonképpen egy önként vállalt és végrehajtott áldozás, amelyben az áldozat is Ő maga, Jézus, és az áldozó is Ő maga, Jézus. Ennyire igazán király ez a megfeszített Jézus ott a keresztfán. És még azt is hadd tegyem hozzá, testvérek, hogy az Ő királyi méltóságával egyáltalán nem áll ellentétben a kereszt, sőt, itt dicsőül igazán királlyá. Mert itt látszik igazán az, hogy mennyire nem emberi módon, hanem isteni módon király. Egészen másképpen, mint ahogyan mi gondoljuk a királyságot. Hiszen Ő mondotta egyszer, hogy a pogányok, pogány uralkodók, azok „uralkodnak az ő alattvalóikon és hatalmaskodnak a nagyok rajtuk, de az embernek fia azért jött, hogy szolgáljon, és hogy az ő életét váltságul adja sokakért”. Tehát az Ő országában az igazi nagyság nem a hatalom lépcsőin való fölemelkedéssel, hanem a szolgálat mélységébe való alászállással áll egyenes arányban. Az a nagyobb és az az erősebb, aki mélyebben tud hajolni a szolgálatban. És azért a legnagyobb és a legerősebb Ő, mert Ő hajolt a másokért való szolgálatban a legmélyebbre. Éppen ebben van az Ő mindenek fölött való ereje, hogy másképpen hatalmas, és másképpen erős, mint a világi hatalmasok és erősek – Isteni módon. Ezért nyilatkozik meg éppen keresztre feszített tehetetlenségében legjobban az Ő isteni hatalma. Ezért van az, hogy akkor a legdicsőségesebb, amikor csupaszon ott függ azon az akasztófán, azon az átokfán. A legmélyebb megaláztatásában magasztosul föl a legmagasabbra. Két keze, lába odaszögezve a durva gerendához, mindenütt csak gúny veszi körül és megvetés, és mégis éppen itt magasodik föl legmagasabbra Isten az emberiség fölé.
A Golgota, az az ismeretlen kis domb ott, Ó-Jeruzsálemnek a külvárosában, ez lett azzá a hellyé, ahol Isten szeretetének az ellenállhatatlan ereje benyomult ebbe a földi világba. Ez a megcsúfolt király olyan hatalmat képviselt ott a keresztfán, hogy azóta is egyre több és több millió embert kényszerített már, és kényszerít mind a mai napig térdre Önmaga előtt. S nézzétek, teljességgel tehetetlen vele szemben a világ – mert hiszen az erőszakkal szemben önfeláldozást állít oda. A gyűlölettel szemben a maga véghetetlen, elnéző nagy szeretetét. A mi bűnös örömeinkkel szemben a maga isteni szenvedését, és a mi Isten ellen való lázadásunkkal szemben a saját tökéletes engedelmességét. Minden durvaságunk megtörik az Ő szelídségén. Minden irigységünk megtörik az Ő alázatán és az Ő odaadásán. Lelkiismeretünk minden vádja az Ő ingyen való kegyelmén, és bűnünk minden fájó mérge az Ő bocsánatán. Mindenféle emberi gonoszsággal szemben Őbenne realizálódik az isteni jóság. Ezért győzedelmes király Ő ott, azon a kereszten, mert a földi rosszat, mindenféle földi rosszat, annak tökéletes ellentétével, a mennyei jóval győzi le. Az erőszakot nem még nagyobb erőszaknak az alkalmazásával, hanem önmaga teljes kiszolgáltatásával. És a gyűlöletnek a lángját nem még nagyobb haragnak a tüzével, hanem szeretetének kiapadhatatlan forrásával, és a bűnt nem büntető hatalommal, hanem isteni megbocsátással.
Nézzétek, testvérek, egy ilyen király ellen nem lehet harcolni, mert már győzött! Egyetlen egyet lehet csak tenni vele szemben: Azt, hogy megadom magam végre néki, aki már előbb olyan teljesen adta Önmagát nékem. Csak azt lehet tenni, hogy elkezdem szeretni Őt, aki olyan halálosan már előbb szeretett engem. Csak azt lehet tenni, hogy megköszönöm és elfogadom azt a bűnbocsánatot, amiért isteni életét letette, és elkezdek élni hálásan abból a kegyelemből és azzal a kegyelemmel, amelyikkel reám néz.
Meghódolunk-e már végre, testvérek ez előtt a töviskoronás király előtt úgy, mint aki nekünk is királyunk, Urunk és Megváltónk. Olyan csodálatos király Ő valóban, hogy akkor alapít új birodalmat, amikor kivégzik. Akkor lép föl megingathatatlan királyi trónjára, amikor mindenki ellene van. Ő már akkor azzal a szemmel nézhette és láthatta ezt a gúnynak szánt feliratot, amivel mi nézzük ma, évszázadoknak és évezredeknek a távlatából, mert Ő már akkor tudta, hogy ebből a megaláztatásból születik a kereszténység. És ebből az elvettetésből nő ki az Istennek országa. Ő már akkor tudta, hogy az Ő keresztje körül gyűjt majd magának alattvalókat, hódoló népet, amelyik az Ő átszögezett kezétől várja a segítséget, és az oltalmat és az áldást. Ő már akkor tudta, hogy ez a kereszt, ez a véres kereszt, ez lesz majd az a királyi trón, amelyiknek az oltalma alatt talál menedéket magának, az Ő népe, mindenki, aki hisz benne, mindenféle külső és belső ellenség ellen. És hogy ez lesz az a kereszt, amely körül összesereglik majd minden nyelvből, minden népből, minden országból való ember: egy egészen új emberiség, amelyiknek minden más egyébnél szorosabb összetartó ereje éppen a kereszt! Igen, az Ő keresztje körül szövődnek azóta is minden osztályérdeknél és minden társadalmi különbségnél erősebb közösségek: testvéri szálak, szeretetkapcsolatok. Azóta is, mindmáig idejönnek megújulni, ha megfáradtak, megkönnyebbülni azok, akik terhet hordoznak, meggyógyulni a betegek, erőt meríteni a problémákkal küzdők, megvigasztalódni a sírók, megpihenni a hajszoltak és megtisztulni a bűnösök. Itt kapnak azóta is mindig újra kegyelmet királyok és koldusok, urak és szolgák, hatalmasok és kisemmizettek, színes bőrűek és fehér bőrűek ma is - te is, én is. Jézus Nazarenus Rex Judeorum – ez a Jézus valóban az a Messiás király, aki minket is, ma is azzal hódít meg, hogy isteni amnesztiát hirdet, hogy az Ő ellenállhatatlan szeretetével lekötelez bennünket.
Én nagyon jól tudom, testvérek, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy Jézus már kiment a divatból. Jézus már csak egy letűnt nagyság, akire legföljebb mint egy régi, nagy valakire emlékeznek vissza azok, akik még visszaemlékeznek. Mint ahogyan az az egyszeri tudós, aki elmenve egyszer egy útszéli keresztfa mellett, ingatta a fejét és magában így szólt: Ó, te szegény ember, a te időd már lejárt! Mintha csak azt mondotta volna – nyilván ezt gondolta magában –, hogy Jézus még a maga korában talán jó volt, abban a primitív korszakban, primitív körülmények között, de ma, ebben a sokkal differenciáltabb és sokkal komplikáltabb életformában már nem használható. Nos, testvérek, én meg vagyok róla győződve, hogy Jézusnak az ideje most kezdődik csak igazán! Ő a megteremtője és Ő a megtartója mindannak, ami az emberiség életében a legszebb, a legjobb, és pláne ma a legszükségesebb: az igazi szeretetnek, a teljes, hátsó gondolat nélküli megbocsátás lehetőségének, a valóságos békességnek, az igazi testvéri közösségnek, az önzetlen szolgálatnak, a kísértések és a bűnök fölött diadalmaskodó élet lehetőségének. Tehát röviden: az Isten országának.
A keresztről való beszéd lehet, hogy még mindig nagyon sok ember számára bolondság. De mi, akik hittel ragadjuk meg, mindig újra meggyőződünk róla, hogy valóban ez az Isten ereje. Isten szeretetének az ellenállhatatlan ereje. Úgyannyira, hogy aki ezelőtt a különös király előtt meghódol, aki engedelmességre kész szívvel magára veszi az Ő uralmát, annak az élete lassan átalakul, megszépül, megújul és fölmagasztosul. Testvérek, az Ő királyi hatalma az egyetlen erő, ami még nem merült ki ezen a földön, és ami nem is fog kimerülni soha. Látjátok tehát, ezért térünk vissza minden esztendőben újra ehhez a több mint 1900 esztendővel ezelőtt felállított kereszthez. Ahhoz a kereszthez, amelyik fölé maga az élő Isten írta oda Pilátusnak a kezével, hogy ez a názáreti Jézus a Messiás király. Bár a mi szívünkbe is maga az Élő Isten írná be kitörölhetetlenül a saját kezével, hogy ez a názáreti Jézus a te királyod! Hódoljunk hát előtte. Könyörögjünk hozzá ekképpen:
Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia!
Ó, Isten, néped kegyelmes királya!
Vezéreld jóra egész éltünket,
Tégy tulajdon népeddé bennünket.
Légy segítségül, ki a magasságban
Ülsz drága véreden szerzett országban;
Tégy engedelmes, hű polgárokká,
S nyert kincseidben birtokosokká.
(331. ének 4. vers)
Ámen.
Dátum: 1967. március 24.