Kedves testvéreim, az úgynevezett egyházi év, amelyik ádvent első vasárnapjával kezdődik, ezekben a napokban a nagypéntek előtti böjt időszakába fordul. Régi szokás szerint ilyenkor az evangéliumnak azokról az eseményeiről szól az igehirdetés, melyek Jézus életében a golgotai szenvedés felé mutatnak. Ezért választottam én most erre a mai böjti vasárnapra a felolvasott igét. Ezt a történetet, amelyiket a bibliaolvasó vezérfonal szerint éppen az elmúlt hét folyamán sokan olvashattunk is. Mármost testvérek, tudni kell ezzel a történettel kapcsolatosan azt, hogy ez a jelenet azon a napon történik, amelyiken Jézus az emlékezetes virágvasárnapi bevonulását tartja Jeruzsálemben, amelyiken a templomot megtisztította. Tehát ez a jelenet is a virágvasárnap eseményei közé tartozik. Rengeteg ember volt akkor Jeruzsálemben. A közelgő ünnepekre mindenünnen összecsődültek az emberek, akik részt akartak venni az ünnepen, és az egész város – érthető módon – tele volt Jézus nevének a hangoztatásával. Mindenki a délelőtti eseményekről beszélt. Arról, hogy hogyan történt a bevonulás, hogyan történt a templomnak a megtisztítása. Barátok, ellenségek a nap eseményeit tárgyalták. Az ünnepre jött sokaság között voltak ezek az úgynevezett görögök, akikről az ige beszél – tehát a zsidó egyisten imádással rokonszenvező pogányok –,, akik talán éppen azért, mert olyan sokat hallottak Jézusról, ők maguk is most már elkezdenek kutatni. Valaki nyilván Jézus egyik tanítványához utasítja őket, így kerülnek azután Filephez, aki maga is görög műveltségű ember volt, és őtőle kérik, mondván: Uram, látni akarjuk Jézust!
Nyilván nem úgy akarták látni Jézust, hogy távolból szemlélik őt, mint ahogyan ma egy-egy díszfelvonuláson szokás az, hogy lát az ember egy-egy világi nagyságot, egy politikust vagy egy államfőt, hiszen így már talán a délelőtti bevonulás alkalmával látták Jézust. De éppen azért, mert messziről már látták, most szeretnék közelről is látni. Szeretnének most megismerkedni, személyesen találkozni vele. Ezért mennek oda Filephez, hogy látni akarjuk Jézust. Testvérek, én el tudom képzelni Filepnek az örömét, amikor meghallotta ezeknek a kívülvalóknak ezt az igényét, hogy ők látni akarják Jézust. Mert mindig nagy öröm az, amikor egy emberi lélek eljut odáig, hogy neki most már nem elég az, amit hallott Jézusról, hanem ő most már látni akarja. Ő most már találkozni akar vele személyesen. És ez azért olyan öröm, mert sajnos van ennek ellenkezője is. Vannak még templomba járó hívek között is olyanok, akik azt mondják: Nem unjátok már, hogy mindig csak Jézusról beszéltek? Mostanában egyebet se lehet hallani a templomban, hogy Jézus így, meg Jézus úgy. Nem volt még elég? De vannak azután olyanok is, akik mennél többet hallanak Jézusról, annál égetőbbé válik a vágy a szívükben, hogy most már látni is akarják őt. Most már találkozni szeretnének vele. Vajon te, kedves testvér, aki olyan sokat hallottál már róla, te hogyan gondolkodol ebben a dologban? Melyik csoporthoz tartozol? Ahhoz, amelyik unja, vagy ahhoz, amelyik szeretne találkozni vele. Talán te is azt gondolod most magadban, hogy te már mindent tudsz Jézusról. Minden ismereted megvan, mi újat mondhatnak még neked egyáltalán Jézusról? Nos, ez igaz lehet, és én sem tudok újabbat mondani már. De azt szeretném mondani, hogy ez még nem elég.
Nem elég, testvérek, pontosan ismerni az Ő cselekedeteit és az Ő tanításait. Vajon nem támadt még soha lelkedben vágyakozás arra nézve, hogy egyszer találkozz vele, hogy egyszer lássad Őt – persze a lelki szemeiddel, hitednek a tekintetével. De lássad, mint élő megváltódat. Teljes bizonyosságot szerezvén Őróla. Mert óriási különbség az, ugye ti is tudjátok: hallomásból ismerni valakit, vagy pedig személyes találkozás alapján. Másoknak az elmondásából, vagy pedig az embernek a saját maga tapasztalatából ismerni valakit. Ez nagyon nagy különbség. Egyszer, még régebben, egy konferencián beszélgettem egy asszonnyal, aki elmondotta, hogy mennyire gyötrődik éppen ebben a dologban, hogy tudniillik minden ismerete megvan Jézussal kapcsolatban, csak éppen élő megváltója nincs néki. Pedig ő pontosan el tudja mondani, hogy miért kellett Jézusnak meghalnia keresztfán – csakhogy ez nem jelent a számára semmit. Ő nagyon pontosan tudja, hogy Jézus haláláért van bűnbocsánat, de azt is tudja, hogy neki nem bocsáttattak meg a bűnei. Azt is nagyon jól tudja, hogy aki hisz a Jézusban, annak örök élete van, de azt is tudja, hogy neki nincs örök élete. Elismeri, hogy mindaz, amit Isten Jézusban kijelentett, nagyon szép és nagyon jó és nagyszerű, de ahogy ő mondotta: csak éppen nem az enyém! Csak a fejemben van, de nincsen bent a szívemben.
Nem éreztétek még ezt soha? Ez egy gyötrő érzés, amikor az ember bizonyosságot akar, amikor az ember végre látni akar tisztán, határozottan, teljes meggyőződésre akar jutni a Krisztus személyét illetően. Ezért mondtam, hogy nagy öröm az, amikor egy lélek eljut odáig, hogy látni akarom Jézust. És valóban úgy van, testvérek, hogy semmi haszna nincsen az embernek abból, hogyha mások szemével látja Jézust, ahogyan mások elmondják, és ahogyan mások leírják. Hiába ecseteli akármilyen kiváló igehirdető előtted Jézus személyének a nagyszerűségét, ebből még nem támad az a látás, ami bizonyosságot jelentene. Ami tényleg megnyugtatna, és ami életet jelentene a számodra, ami az áldást jelentené, ami az Ő arcának a vonásait belevésné a lelkedbe kitörölhetetlenül – mert mindenkinek magának kell szemtől szembe megállni Jézussal és meglátni Őt. Ismeritek bizonyosan az Ótestamentumban azt a jelenetet, amikor a vándorló zsidó népet mérges kígyók lepik meg, és akkor Mózes, Istennek a parancsára, csináltat egy érckígyót és azt egy póznán felemeli jó magasra a táborban, hogy mindenki láthassa. Mert aki ránéz erre az érckígyóra, az megmenekül a mérges kígyónak a marásától. Nos, tehát erre az érckígyóra is mindenkinek magának kellett fölnéznie. Nem volt elég az, hogy az édesanya a gyereke helyett nézett föl rá. Nem segített az sem, ha a legjobb barátja nézett föl rá helyette. Hát valahogy ilyenformán, nem segít senkin az, hogyha valamelyik családtagja már a Krisztusé. Terajtad se segít az, hogyha a feleséged már a Krisztusé, vagy a férjed már a Krisztusé, de te nem. Nem segít rajtad az, hogyha ki tudod mutatni 300 esztendőre visszamenőleg, hogy csupa református papi családból származol – semmit nem segít rajtad. Mindenkinek magának kell látni, és hogyha még nem láttad eddig egészen közelről Jézust, akkor testvér, ez a mai ige arra figyelmeztet, hogy igyekezz közvetlen közelről meglátni Őt! Igyekezz minél hamarabb személyesen megismerkedni vele, mert az nem segít, hogyha úgy ismered, ahogyan én elmondom, vagy más elmondja. Csak az segít, hogyha úgy ismered, ahogyan személyes találkozás alapján ismerhető Jézus.
Ezek a görögök Jézusnak egy tanítványát kérték arra, hogy mutassa be őket Jézusnak. A legdrágább feladata Jézus tanítványának valakit így kézen fogni, elvezetni Jézusig, és bemutatni Jézusnak. Velem is ezt tette annak idején egy komoly hívő lelki testvér, és azóta én is nagyon sok kereső lélekkel tettem már ugyanezt. De hadd mondjam, hogy még erre sincs okvetlenül szükség, hogy valaki így bemutasson téged Jézusnak. Jézus nem olyan világi, földi nagyság, akihez való odajáruláshoz szükséges lenne valamiféle földi ajánlás, protekció. Szabad az út közvetlenül Őhozzá mindenki számára, mert Ő senkinek se idegen, aki Őt igazán keresi. És Ő mindig örül, amikor egy ember előtt leleplezheti magát, amikor egy embernek megmutathatja azt, hogy Ő kicsoda. Hidd el, testvér, Jézus nincs messze, tőled sem. Nagyon könnyen megtalálod. Mutatkozz be neki te magad, személy szerint, négyszemközt. Olyan nagyon sokat hallottál már róla, olyan sokszor hallottad az Ő hívását – és olyan sokszor csak ennyiben maradt az egész. Nos hát, hogy ne maradjon ennyiben, hanem egyszer végre igazán találkozás jöjjön létre: mutatkozz be néki! Mégpedig hadd mondjak el egy nagyon jó módszert a bemutatkozásra, az egyetlen igazán jó módszert. Ha igazán találkozni akarsz Jézussal, ha igazán látni akarod Őt, akkor testvér, még ma, még most, amikor majd innét hazamégy, rögtön zárkózz be egy szobába, térdelj le előtte, a láthatatlanul jelenlévő Jézus előtt, és tényleg mutatkozz be néki! Mondd el néki, hogy ki vagy! És mondj el mindent, ami benned van. Minden csúnyát, minden titkot, minden problémát, minden bűnt – ez a legbiztosabb módja annak, hogy meggyőződj az Ő élő valóságáról.
Éppen a napokban olvastam egy 36 esztendős férfinak a bizonyságtételét a saját megtéréséről. Elmondja, hogy milyen rettenetes mélyen volt, belemerülve a nagyvilági élet testet-lelket megnyomorító bűneibe, annyira, hogy szinte már megutálta önmagát is. Sokszor elhatározta már, hogy más életet kezd, de aztán csak rövid ideig sikerült, és mindig újra visszaesett, ahogyan ez lenni szokott. Már-már azon a ponton volt, hogy végez az életével. És éppen amikor a legnagyobb mélységben vergődött, akkor történt vele a csoda: mégpedig úgy történt vele a csoda, hogy egy munkatársa elvitte őt egy templomba, ahol arról szólt az ige, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Ahogy elmondotta az illető, még soha életében nem hallott így Jézusról beszélni. És föltámadt a vágy a szívében, hogy de jó lenne neki is kapcsolatba kerülni a bűnösöknek ezzel a nagy barátjával, talán őrajta is lehetne még segíteni! És még aznap otthon elkezdett nagyon különös módon imádkozni. Így kezdett el imádkozni: Jézus, ha te igazán élsz, akkor segíts rajtam! Én találkozni akarok veled, és akkor oldd meg az én életemnek a bilincseit, ha te ezt tudod! Eelmondja, hogy életében először imádkozott térden állva, de fizikailag térden állva. Szóról-szóra így mondotta, hogy amikor a térdeimmel a földet érintettem, kapcsolatba kerültem a mennyel. Biztos voltam benne, éreztem, hogy Jézus áll mellettem. Megvallottam neki mindent. Terhek hullottak le rólam. Erőt kaptam az égből. Jézus birtokba vette az életemet, és valóban megoldotta a bilincseimet. Aztán elmondotta azt is, hogy ez a pillanat volt az életében egy olyan fordulópont, amitől kezdve egészen más emberré lett, új emberré lett. És azóta nagyon boldogan hirdeti mindenfelé, hogy látta Jézust. Látta!
Csak annyit hadd mondjak hozzá, testvérek, hogy én is így ismerkedtem meg vele 33 esztendővel ezelőtt, térden állva. Amikor először mertem igazán bemutatkozni néki. Eredj hát te magad is. Nem kell hozzá senkinek a közvetítése. Mehetsz egyedül. Ezt nem végezheti el helyetted senki mást.
Amikor hallotta Jézus, hogy ezek a görögök Őt meg akarják látni, akkor olyat mondott, ami látszólag, minthogyha nem tartoznék a tárgyhoz. Azt mondotta: „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem”. Azért mondotta ezt Jézus, hogy ezeknek a görögöknek nehogy helytelen fogalmuk legyen a Messiásról. Pláne a délelőtti nagy virágvasárnapi királyi bevonulás láttán nehogy az a téves képzetük támadjon, hogy Jézus valamiféle ilyen királyszerű hős, amilyennek általában akkor képzelték és várták a Messiást. Azt mondja Jézus: félreértés ne essék! Aki látni akarja Őt, akkor látja helyesen, hogyha úgy látja, mint a földbe elvetett gabonamagot. Ugye értjük, hogy mit jelent ez a példa, ez a kép: Képzeljünk el magunk elé egy búzaszemet. Egy búzaszemben csodálatos gazdag élet van, de összesűrítve, összetömörítve, összeraktározva egy egészen picike kis helyre. És ahhoz, hogy ez a gazdag élet kibontakozhassék, annak a búzaszemnek bele kell kerülnie a földbe. Ott el kell neki rothadnia, és ebből a halálból támad azután az új élet, ebből lesz a gyümölcs, a termés. Ha el nem hal, egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Tehát éppen azáltal győz, diadalmaskodik a búzaszem, hogy vállalja a halált, hogy hajlandó meghalni. Értitek ugye ezt a képet, hiszen Jézusra vonatkozik. Jézus ez a búzaszem, Jézus az örök életnek az a magja, akit az Isten elvetett ebbe a földbe. Jézus az Isten életének egy darabja, akit az Isten a mennyből mintegy erre a földre levetett, és itt a földön bele a földbe, a sírba. Ott feküdt ez a mennyei mag, ott feküdt a földben, a sírban, mint a búzaszem a barázdában a rögök alatt, és hogyha a búzából, annak az elhalásából új élet fakadhat, mennyivel gazdagabb és dicsőségesebb élet támadhat a mennyei magnak az elhalásából! Igen, hogyha a búza élete az elhalás által 30-60-100-annyiban sokszorozódik meg, az egy Jézus élete éppen az elhalás által, éppen a Golgotai halál által millió és millió ember életében sokszorozódik meg.
Igen, testvérek, Isten így ültette át az örök életet, az Ő isteni életerejét Jézusban a földre. És mindenki akkor látja meg igazán Jézust, hogyha ennek a mennyei, golgotai magvetésnek az eredményét saját magában kezdi látni. Ha ennek a magvetésnek a gyümölcsét önmagában kezdi érezni, hogy érik, hogy terem. Tudjátok, mi az első gyümölcse ennek a golgotai magvetésnek, Testvérek: a bűnbocsánat. Ez a legelső gyümölcse. Amikor valaki térden állva bemutatkozik Jézusnak, akkor Jézus mindig azt mondja néki: Megbocsáttattak néked a te bűneid. Eredj el, és többé ne vétkezzél! És éppen a bűnbocsánatnak ebben a fölszabadító erejében válik először valósággá, realitássá az ember számára Jézusnak a jelenvalósága, Jézusnak a személye. Itt kezdődik a Jézussal való ismerkedés.
A másik gyümölcse ennek a golgotai magvetésnek maga a keresztyén élet. Azt mondja Jézus, hogy aki nékem szolgál, engem kövessen. Tehát azért halt meg Jézus, hogy most már fölszabadulva a bűnbocsánat ereje által követhessük őt, mert az egész keresztény élet nem egyéb, mint Jézust követve szolgálni néki. Ez ugyan nagyon általánosan hangzik, nagyon sokszor hallottuk, de most hadd próbáljam ugyanezt egy kicsit másképpen mondani: Ezeknek a görögöknek, ezeknek a kívülvalóknak az volt a kérésük Filephez, Jézus tanítványához: látni akarjuk Jézust. Nos, testvérek, a kívülvalóknak, a nem hívőknek, a nem hitben járóknak ez a kérésük, akár bevallott, akár be nem vallott kérésük Krisztus tanítványaihoz, hogy látni akarjuk Jézust. Nem hallani akarunk Jézusról. Sokat hallottunk már, most látni akarjuk. Nem hinni akarunk benne, mert nem hiszünk semmiben. Látni akarjuk! Majd ha látjuk bennetek, rajtatok, az életeteken, akkor majd hallani is akarunk róla. És akkor majd hinni is fogunk benne. Tehát: látni akarjuk Jézust! Egy hívő asszony kérdezte tőlem a múltkor, hogy hogyan adhatná férje kezébe is oda a Bibliát, mert szeretné, ha férje is részesülne a Szentírásnak az áldásaiban. Azt mondottam néki, ne adja oda a Bibliát a férje kezébe, élje oda a férje elé! A férje most egyelőre még ne a Bibliából olvassa, hanem a felesége életéből lássa, hogy mi a krisztusi szeretet és jóság és türelem és szelídség és megbocsátás. Így majd jobban meg fogja érteni. Legyen az asszonynak az élete, legyen a hívő ember élete otthon képes Biblia, amely hangok nélkül, szavak nélkül is bizonyságot tesz Jézusról, beszél Jézusról. Olyan jó lenne, testvérek, hogyha a gyermekeink is rajtunk látva ismernék meg Jézust! De sokszor problémája egy-egy keresztény szülőnek, hogy hogyan nevelhetné a gyermekét abban a hitben, amiben ő maga is felnövekedett. Hogyan adhatná tovább őseinek a hitét a gyermeke számára is? Nos, testvérek, a legbiztosabban úgy, hogyha megmutatja a saját cselekedeteiben, a saját életében a gyermekének, hogy kicsoda Jézus. Megmutatja úgy, hogy a gyermek lássa Jézust! Minden hívő ember érezze önmagán a világnak, a kívülvalóknak, a körülötte élő embereknek ezt az igényét, hogy ők látni akarják Jézust – őrajta keresztül. Nem hallani, hanem látni úgy, ahogyan kiábrázolódik benned, meg bennem. Mindenki, aki még nem jár hitben, látni akarja Jézust, benned, a tetteidben, a cselekedeteidben, meg az egész magatartásodban.
Azt mondja Jézus, hogy aki szereti a maga életét, elveszi azt, és aki gyűlöli a maga életét, örök életre tartja meg azt. Mit jelent ez? Minden ember természettől fogva önző, énközpontú, a dédelgetett kedves énjét szolgálja és szolgáltatja ki másokkal is. Szereti a maga életét. Ez az alaptermészetünk mindnyájunknak. Erre mondja Jézus, hogy ezt kell megutálni, ezt az alaptermészetet. Küzdeni ellene, harcolni ellene szakadatlanul, nem beleegyezni, leszámolni vele. Testvérek, egy önző világban, ahol mindenki csak önmagának él, egy igazán önzetlen, másoknak élő ember az, akiben a legjobban kiábrázolódik Jézus. Tudjátok már, hogy mit jelent Jézust követve szolgálni őt? Nos tehát, minden igyekezettel megfelelni annak az igénynek, hogy a világ látni akarja Jézust bennünk: bennetek, énbennem. Persze ez is annak a mennyei magvetésnek az eredménye. Az, hogy kiábrázolódjék bennünk a Krisztus, az nem a magunk erőfeszítésének a gyümölcse, hanem az is Krisztus halálának és feltámadásának a gyümölcse. Jézust szemlélve, a megfeszített és feltámadott Krisztust szemlélve termelődik ki a keresztyén élet. Tehát nem úgy van az, hogy elhatározom és összeszedem az erőmet, és mostan aztán kiábrázolom a Krisztust. Mint ahogyan nem úgy van az, hogy elhatározom, vagy fogadalmat teszek arra, hogy lebarnulok, hanem, ha le akarok barnulni, ki kell magam tennem a Nap sugarainak. Tehát valahogy ugyanígy van ezzel is, ahogy Pál apostol mondja, hogy „mi pedig a mi Urunk dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén elváltozunk ugyanarra az ábrázatra, dicsőségről, dicsőségre, mintegy az Úrnak a Lelkétől”.
Mennyire igazuk volt ezeknek a görögöknek, amikor azt kérték, hogy ők látni akarják Jézust, és milyen jó nekünk, hogy mi láthatjuk Jézust, hogy még mindig föltekinthetünk reá, hiszen most is itt van közöttünk! Mondjuk már át meg neki, lélekben odaállva elébe az ének szavaival:
Rád tekint már hitem,
Megváltóm, Istenem,
A Golgotán:
Halld könyörgésemet,
És vedd el vétkemet;
Mostantól hadd legyek
Tied csupán.
(466. ének 1. vers)
Ámen.
Dátum: 1966. március 6.