A múlt vasárnap a gutaütöttről szóló történetnek csak a bűnbocsánatra vonatkozó tanítását akartam kiemelni. Most pedig csak annak a négy jó barátnak a hitéről szeretnék beszélni, aki az ötödiket odavitte Jézushoz. Valósággal megható az az igyekezet, amivel betegtársukat az Úr elé akarják vinni. Az csak fekszik tehetetlenül egy kis gyékénypokrócon, talán beszélni sem tud, béna, rettentő nyomorúságban van, de van neki négy olyan barátja, ismerőse, atyjafia, aki törődik vele, gondol rá, nem hagyja magára, felveszi a gondját, és a legjobb helyre igyekszik vele a segítségért! Örök példája ez a négy ismeretlen ember az igazi testvéri segítségnyújtásnak. Örök példája az igazi keresztyén gyülekezetnek, hívő embernek, aki nemcsak a maga baját, hanem másokét, bajba jutott atyjafiának, meg a világnak a nyomorúságát viszi Jézus elé! Úgy érzem: nagyszerű példáját látjuk itt az igaz hitnek. Íme a tudósítás így szól: „Látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek..." Tehát nem a gutaütöttnek a hitét látta Jézus, hanem azokét, akik hozták. Az ő hitükre való tekintettel tett csodát, gyógyította meg a beteget. Érdekes hát foglalkozni azzal, hogy milyen volt ennek a négy embernek a hite. Mert ilyennek kellene a mi hitünknek is lennie! Hadd próbáljak hát csak néhány dolgot elmondani ennek a négy barátnak a hitéről.
1) Elsősorban is: hittek Jézusban! Hittek abban, hogy Jézus az a különös valaki, akiben a láthatatlan és elképzelhetetlen Isten valósága érthetetlenül, de mégis tapasztalható módon megnyilatkozik, akinek a révén Isten könyörülő szeretete érezhetően hat, gyógyítólag működik. Azzal a feltétlen bizalommal jöttek oda hozzá, hogy ő bizonyosan tud segíteni! Hittek abban, hogy itt van Valaki, akinek a szíve minden feltétel nélkül nyitva van, egészen nyitva van mindenki előtt. Akihez bárki bármilyen üggyel-bajjal jöhet! Bátran! Bizalommal! És akitől senki el nem megy anélkül, hogy meg ne hallgatta volna, gondját föl ne vette volna, valamivel meg ne ajándékozta volna! Hittek abban, hogy Jézus valóban: segítő, Megváltó. Egyszer így mondtam: Isten mennyei energiájának a földi centráléja [erőműve]! Ebben a Jézusban hitt ez a négy ember. Az igyekezetükből látszik, hogy így hittek ezek az emberek Jézusban! És én ezt most azért szeretném nagyon kihangsúlyozni, mert tudom, tapasztalatból tudom, hogy a mi hitünk is, Istenben való hitünk akkor konkrét, valóságos, erőt adó hit, ha úgy hiszünk Istenben, hogy hiszünk Jézusban! Nem az a fontos, hogy értjük-e, meg tudjuk-e logikusan magyarázni magunknak, hogyan, miként viszonyul Istennek az Atyának, és Jézusnak a Fiúnak a személye egymáshoz, mert ez úgyis értelem feletti titok; hanem az, hogy tudunk-e gyermeki bizalommal hinni abban, hogy Jézus emberi személye jelenti számunkra az egyetlen reális kapcsolatot Istennel? Ő maga így mondta egyszer: Higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Vagyis: Úgy higgyetek Istenben, hogy higgyetek énbennem! Igen, mi nem általánosságban hiszünk Istenben, valamilyen istenségben, isten-fogalomban, hanem mi az önmagát Jézusban kijelentő, közlő Istenben hiszünk! Abban az Istenben, aki Jézus személyében lett nyilvánvalóvá, az ő halálában és feltámadásában bizonyult számunkra isteni energiaforrássá! És hinni ebben a Jézusban, így hinni az Istenben, azt jelenti, hogy összekapcsolódni az Isten segítő szeretetével. A hit az a közeg, lelki légkör, amelyben Jézus isteni ereje hat! Aki hisz, az alkalmat ad arra, hogy Jézus segítő szeretete érvényesülhessen! Úgy hiszünk-e Istenben, hogy hiszünk a Jézus Krisztusban?! Ez az első. Ez a legfontosabb!
2) Azt ne gondolja azonban most valaki, hogy minden, amit eddig elmondottam, valami elvont, misztikus dolog. Azt ne gondolja valaki, hogy ha így hisz az Istenben, hogy hisz Jézusban, ez valami e világtól elforduló és egy túlvilágra irányuló magatartás. Éppen nem! Sajnos van abban valami, hogy a hit, általában az Istenben való hit, sokak szemében azért nem rokonszenves, mert ilyen szemlélődő, a gyakorlati élettől idegen dolognak látszik. Nos, az igazi hit nagyon gyakorlati valami! Éppen ennek a négy embernek a példája mutatja. Imé ezt olvassuk: „Látván Jézus azoknak hitét...”. Tehát Jézus nem megérezte, hallotta ezeknek az embereknek a hitét, hanem látta! Az igazi hitet látni lehet! A valódi hit nem húzódik meg valahol a lélek titokzatos mélyén, az nemcsak egy belső gyönyörködés Istenben, nem lelki élvezgetés, hanem olyan valami, ami látszik, amit látni lehet! Miből? Itt a történetben abból a nagy, gondos igyekezetből, amivel mindenáron segíteni akartak egy bajban szenvedő embertársukon. Ebből! Miből látszik tehát az, hogy hisz valaki Jézusban? A szeretet valamilyen konkrét cselekedetéből!
Mennyi igazi szeretet volt ebben a négy emberben! Nem beszéltek sokat, nem vesztegették az időt: egyszerűen megragadták azt a beteget és vitték! Pedig biztosan volt nekik maguknak is mindenféle bajuk, gondjuk, de most nem azzal törődtek, hanem egy embertársukkal! Saját bajukat háttérbe helyezték a más bajával szemben. Minden porcikájukat betöltötte az az igyekezet, hogy segíteni akartak valakin! Ahogy lehet, ahogy tőlük tellett. Segíteni! Ebben válik láthatóvá a hit! Így tartozik össze egymással az istentisztelet és az emberszeretet! Tulajdonképpen ez a kettő: hit és szeretet, nem is kettő, egyet jelent! Mert ugyanaz a valami, ami Isten felé hit, ugyanaz a valami az ember felé szeretet. Az igazi hitet sohasem a szavakról, hanem mindig csak a szeretetmunkákról lehet megismerni. Arról, hogy olyan ember mellé áll, akit mások elhagynak, elfelejtenek, olyan valakiért hoz áldozatot, aki nem tudja viszonozni, olyanok felé vonzódik, aki a nyomorúságával, a bajával taszít, a tüskéivel szúr, a modorával sért. Tehát a betegek mellé! Ilyen ember van a legtöbb a világon! Az igazi hit mindig rátalál arra, akinek a szeretetre a legnagyobb szüksége van! Tekörülötted is vannak ilyenek! Lehet, hogy még a házból se kell kimenned, hogy megtaláld őket! Talán magad is nagyon jól tudod, hogy ki az, vagy kik azok, akik iránt való szereteteden lemérheted, hogy mennyire hiszel Istenben! Gondolkozz csak el, mit tehetnél egy-egy ilyen emberért, hogy megérezzen valamit abból a szeretetből, amire olyan nagyon szüksége volna! Hiszen ezért lennénk keresztyének, Jézus követői! Valóban: „Ha egész hitem van is, úgy annyira, hogy hegyeket mozdíthatok helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok!" Ebben a négy emberben a szeretet által vált láthatóvá a hit. Látszik-e a mi hitünk?
3) Ezek az emberek úgy jöttek Jézushoz, hogy másvalakit hoztak oda hozzá. Ez mindig így van: aki maga is kapott már valaha valamit Jézustól, mindent el akar követni, hogy mások is részesüljenek Jézus áldásában, segítségében. Az igazi hitnek szinte szenvedélye az, hogy másokat is odajuttasson Jézus elé. Hiszen tudja a maga tapasztalatából, hogy ott, Jézusnál van mások számára is az igazi segítség! Hogyan lehet valakit Jézus elé vinni? Nos, a legegyszerűbb módon: imádságban. Úgy, hogy imádkozom érte! A legnagyobb ajándék, amit egy másvalakiért könyörgő ember vagy gyülekezet kaphat az, hogy Jézus a mi kicsi hitecskénkre, gyenge imádságunkra való tekintettel egy ilyen szegény gutaütött atyánkfiához odafordul és segít rajta. Igen: ez az ígéret van kiábrázolva ebben a történetben, mint egy példában, ezért ne fáradjunk bele a másokért, a világért való könyörgésbe. Ezért a másokért való könyörgés a legjobb cselekedet, amit valaki tehet. Íme itt lesz nyilvánvalóvá az egyház értelme ezen a földön, hogy ti. a gutaütött emberiségnek olyan baráti társasága, csoportja legyen, amelyik a világnak mindenféle baját, nyomorúságát úgy viszi hitben Krisztus elé, hogy Jézus erre való tekintettel segítőleg fordul a világ felé. Merem állítani, a világ számára az a legnagyobb reménység, hogy ilyen könyörgő gyülekezet létezik a földön! Itt hadd mondjam meg, hogy én is ezt teszem értetek mindennap! Könyörgöm olykor egyes személyekért is itt közületek, akiknek gondját-baját ismerem. Állandóan pedig az egész gyülekezetért. És most hadd mondjam meg azt is, hogy a jövő hét folyamán hosszabb időre elutazom. Kaptam egy kedves meghívást egy németországi evangéliumi üdülőbe, de ha távol leszek is pár hétig a gyülekezettől, szolgálatom nem szűnik meg érettetek, lesznek ott hívő testvérek, akikkel együtt foglak vinni benneteket rendszeresen Jézus elé. Valahányszor összegyűltök istentiszteletre vagy bibliaórára, az értetek való könyörgésemben én is itt leszek közöttetek, behunyt szemmel is látom a gyülekezet képét, nagyon soknak közületek ismerem a gondját-baját: lesz időm elmélyülni a könyörgésben érettetek! Egyedül és másokkal együtt is, az imádság karjaival átölelve viszlek benneteket Jézus elé... Így jut el az ember maga is a legbiztosabban Jézusig: ha másokat visz Őhozzá. Van-e olyan konkrét személy, akit Te szoktál így odakönyörögni Jézushoz? Ez a legáldottabb szolgálat, amit egy hívő ember a világért, egyházért, embertársáért tehet!
4) Egy következő jellegzetessége a négy ember hitének az, hogy nem lehet visszatartani, minden akadályt legyőz. Íme, amikor látják, hogy a sokaság miatt nem férnek oda Jézushoz, nem adják föl a küzdelmet, nem nyugszanak bele, hogy lehetetlen: nagy üggyel-bajjal bár, de fölmásznak a háztetőre. Megbontják a mennyezetet, valósággal betörnek terhükkel Jézushoz, de mindenképpen végrehajtják, amit akartak. Ma is egyik legnagyobb akadály a Jézushoz való jutásban az, hogy közte és az ő segítségére szoruló lélek között, emberek állnak. Kegyes emberek, kegyeskedők, akik a kívülállókat inkább elriasztják, semmint vonzanák. Kellemetlen, sok-sok gyarlósággal megterhelt emberek, kíváncsiskodó, tudálékoskodó hívők, akik az igazi keresőknek elállják az útját. Mi mindnyájan tulajdonképpen ehhez a tömeghez tartozunk, amelyik Jézus körül áll és amelyik vétkes abban, hogy sok-sok segítségre szoruló ember miattunk nem jut el Jézusig. Azt hiszem, nekünk sokkal kevésbé kellene méltatlankodnunk azok miatt, akik nem találják meg Jézust: Szólamokban megélt gyarló hitünk, meg az elveink és az életünk közötti nagy-nagy ellentét rengeteg embert visszatart attól, hogy Jézushoz igyekezzék. Ez ma a legnagyobb akadály, amit minden áron le kell győznünk! Tedd föl magadban sokszor ezt a kérdést: „Eszköz vagyok-e abban, hogy valaki igazán megismerhesse Jézust, vagy akadály?” Hívő ember számára nincs középút: vagy eszköz, vagy akadály abban, hogy mások Jézushoz juthassanak. Aki eszköz akar lenni, annak minden akadályt le kell győznie...
5) És végül, ennek a négy embernek a hitéről még azt is elmondhatjuk, hogy szerény volt! Valóban: nemcsak az igyekezetük a megható, hanem a szerénységük is. Nem akartak tetszelegni a maguk jóságával, önzetlenségével. Nem volt fontos számukra, hogy ismertté váljék a nevük. Megmaradtak a névtelenségben. Nem akarták a végzett szolgálatért a markukat tartani. Valahogy úgy érezték, hogy természetes az, amit csinálnak! Nem azért tették, amit tettek, hogy beszéljenek róluk, nem képzelték be, hogy most ők a nap hősei és milyen nagyszerű tettet hajtottak végre! Oh, mennyit tanulhatunk a névtelen senkiktől! A legszebb szolgálatot is elrútítja a hiúság! Az a hátsó szándék, hogy „lássák az emberek”! Nincs nagyobb jutalma egy szeretetből végzett szolgálatnak, mint az a mosoly, ami egy szenvedő ember megkönnyebbült arcán ragyog fel általa. Aki ezen felül még dicséretet, elismerést, ünnepeltetést is vár, az nem jól végezte a szolgálatát! A „szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát”! Az igazi hit mindig szerény marad!
Tehát ilyen volt ennek a négy ismeretlennek a hite: Jézusban bizakodó, szeretetben látható, másik embert is Jézushoz segítő, minden akadályt legyőző és szerény! Milyen jó volna nekünk is így hinni! Milyen jó, hogy nekünk is mindnyájunknak szabad így hinni!
Ámen.
Dátum: 1965. október 17.