[A prédikáció eleje hiányzik, az Elengedett adósság c. kiadvány 244. oldala nincs meg.]
...maradt, kifosztott életünkkel, nem azt várjuk mi, hogy egy felszabadító szót mondjon a bűneinkre. Óh, azok a mi kisebb-nagyobb bűneink a legkevésbé nyomnak! Hozzászoktunk már, összenőttünk velük, természetünkké váltak, megbékéltünk velük, napirendre tértünk felette, hogy „már én ilyen vagyok, nem tehetek róla, majd csak elintézzük valahogy azokat a bűnöket a jó Istennel, ha eléje kerülünk...”!
Nem a bűn a mi legnagyobb problémánk, hanem sok más egyéb! Nem ebben kell nekünk Jézus segítsége, hanem ezer más bajunkban! Hiszen annyi mindenféle baj van, ami megbénítja az életünket... Ezt a történetbeli embert a gutaütés, de egy másikat talán a lakásgondok – nem bírja már tovább a társbérletet; vagy a családi élet válsága – nem bír a gyermekeivel; vagy az emberek gonoszsága tönkretette már egészen az idegeit; vagy egy titkos lelki bánat, elemésztődik benne az élete; vagy az a szeretetlen meg nem értés, ami körülveszi otthon; vagy az a rettegés, hogy a jelentkező testi fájdalmak hátha mégis arra a betegségre mutatnak, amitől mindenki úgy fél manapság... Igen! Valami ilyen segítséget várunk és kérünk mi is Jézustól, talán ide is most ilyen segítséget kérve jöttünk. Azt várjuk, hogy biztasson bennünket ebben a félelmekkel teli világban, vigasztaljon meg a szomorúságunkban, segítsen a mindennapi gondjainkban, húzzon ki valamilyen kátyúból. Ezt várjuk tőle... És akkor ő ilyet mond: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” Hát nekünk nem ez a problémánk! De sokszor hallottam már ezt a csalódott panaszt: „Hiába minden könyörgésem Istenhez, csak nem segít rajtam!”
Pedig Jézus éppen ezt akarja: segíteni a bajba jutott emberen! Rajtunk! Csak nem úgy, ahogyan mi szeretnénk: nem a baj tüneteit akarja megszüntetni, hanem lenyúl a mélyre és ráteszi kezét minden bajunk gyökerére. Ezért beszél a bűnről! Igen, a bűnről! Aki az ő segítségét meg akarja tapasztalni, higgye el Jézusnak, ha azt mondja neki: „Nem az a te igazi bajod, ami kívülről hat rád, hanem az, ami benned van!" Nagy baj a betegség, rettenetes nyomorúság a gutaütött állapot, a családi válság, a gyermekeid engedetlensége, az emberek rosszindulata, a hűtlen élettárs, de az igaz bajod mélyebben van! A szívedben, a lelkedben! Igen, a bűneid! Nem a más bűnei, hanem a tieid! Azok a kis vagy nagy bűnök, amik már egészen hozzád nőttek, amiket már észre sem veszel magadban. Vagy azok, amiért talán magad is utálod magad, amiket rejtegetsz, amit csak te tudsz és amit ha megtudnának rólad, talán nem köszönne többé a szomszédod. Igen, igen: az a titkos paráznaság vagy az a magzatgyilkosság, vagy az az adócsalás, vagy az a hazugság, vagy az a régi lopás, vagy az az önző, szeretetlen, rideg szíved, ami elriasztja az embereket, az a sok kicsi és nagy hitványság, úgynevezett rossz természet, ami a jól nevelt modorod, sima, mosolygós arcod mögött van. Az a te igazi, az a te végzetes bajod! Ezért nem értenek meg, nem csoda, ha nem szeretnek, persze, hogy összezavarodik körülötted az élet, fölborul a békesség... Röviden hadd mondjam úgy: az a mi legnagyobb bajunk, legalapvetőbb nyomorúságunk, hogy nincs igazán rendben Istennel a viszonyunk!
Ezt látja Jézus és ezért mondja, hogy a bűnbocsánat jelenti számunkra tulajdonképpen a döntő segítséget. Nem azért hirdeti Ő a bűnbocsánatot, mintha a bajban levő embert kegyes szólammal akarná kielégíteni, hanem éppen azért, mert nem akarja egy felületes, ideiglenes, pillanatnyi segítséggel kifizetni. Ezért nem kezdi a gyógyítással, hanem a bűnbocsánattal nálunk is, ma is épp úgy, mint akkor. Nem a betegséggel szembeni tehetetlenségből, hanem a sokkal nagyobb bajjal, a bűnnel szemben való hatalmából kifolyólag cselekszik így és ezért kérdi a pusmogó farizeusokat: „Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek: megbocsáttattak néked a bűneid, vagy ezt mondanom: kelj fel és járj!” Nem vitás: mondani könnyebb, hogy megbocsáttattak a bűneid, mint kelj fel és járj. De az sem vitás, hogy a bűnbocsánatot ténylegesen meg is cselekedni nehezebb, mint gyógyítani. Mert gyógyítani, legalábbis bizonyos mértékig, ember is képes! De a bűnöket megbocsátani csak az Isten! Mert tudjátok, mit jelent a bűnbocsánat? Azt, hogy valami, ami volt, az nincs többé! A bűnbocsánat éppen olyan érthetetlenül hatalmas isteni cselekvés, mint a teremtés. A teremtés azt jelenti, hogy ami nem volt: az Isten szavára lett! A bűnbocsánat pedig azt, hogy ami volt, az az Isten szavára nincs többé! Nincs! Mintha sohase volt volna. Isten a bűnbocsánat által egy nyavalyás bűnösből olyan embert teremt, aki vétek nélkül áll előtte! Ez az isteni szeretet teremtő hatalma! Nos, hát valóban, mi a könnyebb, mi a hatalmasabb, mi a több: azt mondani-e egy gutaütöttnek: meg bocsáttattak néked a te bűneid, vagy azt, hogy kelj fel és járj?!
Mi a fontosabb, a sürgősebb: a bűnbocsánat-e, vagy a gyógyítás? A mi földi gondolkodásunk hajlandó arra, hogy az utóbbi mellett döntsön! A mindenféle bajokból való kimenekedésért nagyon sokat imádkozunk, a testi lelki szenvedésektől való szabadulásért nagyon buzgón és sokféle módon fáradozunk. De a bűneinktől való megtisztulás csak olyan mellékes ügyünk. Jobban félünk egy fogfájástól, mint egy bűntől! És amikor Jézus mindenekelőtt azt mondja és teszi, amire egyáltalán nem is kérte senki, hogy ti. megbocsátja ennek az embernek a bűneit, mintegy figyelmeztet mindnyájunkat: Te, ember, azzal nem segítek rajtad valójában, ha a megbénult tagjaidat újra használni tudod, ha történetesen sikerül egy jobb lakásba költöznöd, de viszed magaddal a régi szívedet. Az sem segítség, ha az élettársad meghidegült szíve visszafordul hozzád, de te továbbra is csak követelni tudod a szeretetet és nem adni. Azzal sem vagy kisegítve, ha megszabadulsz a fájdalomtól, de a bűnödtől nem! El tudjuk-e hinni Jézusnak, hogy minden bűnünk – akármilyen általános, megszokott, szép vagy csúnya, kedves vagy utálatos –, ami nincs a bűnbocsánat közömbösítő hatálya alatt, nagyobb baj, mint a rákbetegség, nagyobb nyomorúság, mint a gutaütés, nagyobb veszedelem, mint egy vérző seb! Nagyobb tragédia, mint egy anyagi csőd! Istennek a legnagyobb segítsége nem az a számunkra, hogy 20, 30, 40 esztendővel tovább élhessünk ezen a földön, hanem az, hogy örökké élhessünk! Jézus nagyobb távlatban látja az életünket, a sorsunkat, nemcsak a halál vonaláig, hanem egyben az egészet, és ezért mondja ennek a nagybetegnek, aki már-már egészen ott van a határnál: Megbocsáttattak néked a te bűneid! A bűn halálos méreg, csak egyetlen valami képes közömbösíteni: a bocsánat, az, ha Isten mondja valakinek Jézus által: Megbocsáttattak néked a te bűneid!
El tudjuk-e fogadni, hogy a mi számunkra is a bűnbocsánat az első, amire szükségünk van? Hogy minden egyéb másodrendű ezzel szemben? Mert a bűnbocsánat nélkül hiába van jó egészség, szép lakás, fizetésemelés, rendezett életkörülmények kívül, de nincs rend belül, nincs igazi békesség a szívekben, nincs rendben a viszonyunk Istennel. A bűnbocsánat éppen az Istennel való viszonyunkat rendezi, és ha ez rendben van, akkor már semmi sem nehéz, Akkor már alapjában véve minden más is rendeződik. Akkor ez olyan, mintha a nap sugara áttörne a sok-sok szomorú dolgon, ami előbb áthatolhatatlan felhőként borongott felettünk!
Megbocsáttattak a te bűneid! De hát elfogadhatjuk-e ezt mi is, mint személy szerint nekünk szóló szavát Jézusnak? 'Ezért jöttünk-e most ide? Nézzétek ezt a történetbeli beteget: ezért jött? Nem is ő maga jött, hanem úgy hozták mások! Az ő kérésére vajon, vagy akarata ellenére? Hogyan állt hitben, milyen volt a bűnbánata? – Nincs egyetlen szó se erről a leírásban. Nem tudjuk. De Jézus belelátott a nyomorúságába és belenyúlt a szívébe, és elég volt neki Jézus szava! Nem az a kérdés, hogyan jöttél ide ma reggel, hanem az, hogy elég most neked is Jézus szava: „Bízzál fiam, leányom, megbocsáttattak néked a te bűneid!” Az igazi bűntudatra úgyis csak a bűnbocsánat fényében juthat el egy ember! Ha most elfogadod a szíveddel, hogy neked mondja Jézus, akkor ámulsz majd el igazán, hogy mi mindent kellett neki megbocsátania, és hogy miért kellett neki ott a keresztfán bűnhődnie! Hogy mennyit törődik veled! És hogy ezt soha nem tudod meghálálni Neki igazán!
Végül még valamit. Miután Jézus a tulajdonképpeni nagy segítséget megadta ennek a betegnek a bűnbocsánattal, most már visszatér arra a problémára is, amiért idehozták, „Kelj fel és járj!" – mondja neki. Tehát most a testén, látható módon is bebizonyítja azt, amit előbb a lelkén, láthatatlanul elvégzett. Ez a testi gyógyulás kicsi látható jel arra, hogy annak, akinek Jézus a bűneit megbocsátja, azon nem csak elméletileg, lelkileg, vallásilag segített, hanem gyakorlatilag, valóságosan, a mindennapi életre vonatkozólag, ténylegesen is segített! A bűnbocsánatban felszabadító erő van, azt jelenti, hogy felenged a bénulás, csoda történik. Ahol bűnbocsánat van, ott öröm és békesség van, ott újrakezdődik az élet! Ott az történik, amit itt is olvasunk: úgy, hogy valamennyien elcsodálkoztak és dicsőítették az Istent és így szóltak: Sohasem láttunk ilyet! Tehát annak csodálkozva néznek utána, akik eddig ismerték és ezt mondják: Nahát, mi történt ezzel az emberrel? Hogy megváltozott! Mi történt? Az, hogy találkozott Jézussal és megbocsáttattak néki a bűnei! Bár igazán ez történnék most velünk is! Próbáljuk meg most mint Jézus előtt álló lelkünk személyes vallomását elénekelni:
„Az Isten Bárányára
Letészem bűnöm én,
És lelkem béke várja
Ott a kereszt tövén.
A szívem mindenestül
Az Úr elé viszem,
Megtisztul minden szennytül
A Jézus vériben,
A Jézus vériben.
Megtörve és üresen
Adom magam neki.
Hogy újjá ő teremtsen,
Az űrt ő töltse ki.
Minden gondom, keservem
Az Úrnak átadom
Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom,
Eltörli bánatom.”
(459. ének 1-2. vers)
Dátum: 1965. október 10.