Kedves testvéreim! Ebben a most felolvasott Igében, ami a kevésbé ismert Igék közé tartozik, kétszer is előfordul egy olyan szó, amelyikkel a legtöbb baja szokott lenni a keresztyén embernek. Ez a szó: engedelmesség. Én az engedelmességről szeretnék beszélni, az engedelmesség titkáról, annak a lehetőségéről, nehézségeiről. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy a keresztyén élet lényegét egyetlen szóban foglaljam össze, kétségtelenül ezt mondanám: engedelmesség. Mert keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy ilyen vagy amolyan jót tesz az ember, akár a tőle telhető legjobbat is, hanem keresztyénnek lenni azt jelenti: engedelmeskedni.
Mindazt, amit ebben az Istennek való engedelmességben tesz az ember mindenféle helyzetben, az élet mindenféle szituációjában, amikor Isten akaratához próbálja szabni magát az ember és azt akarja megvalósítani az életben, amint él, jár, gondolkodik, beszél, cselekszik vagy hallgat, tehát engedelmeskedik. Pál apostol is így írja le a felolvasott Igében a Krisztus által már megújult ember életét, ő is az engedelmességet hangsúlyozza. Sőt, egy alkalommal az egyik korinthusi levélben azt is mondja, hogy még a gondolatainkat is úgy fegyelmezzük, úgy tegyük fogollyá, hogy még azok is engedelmeskedjenek Krisztusnak, még gondolatban is a Krisztusnak való engedelmesség hassa át a keresztyén ember egész lényét. Az egész Szentíráson végig folytathatnám a különböző Igék idézését, de ennyi is elég. Tudjuk, milyen roppant jelentősége van mindnyájunk hitéletében az Isten akarata előtt és alatt való meghajlásnak, tehát az engedelmességnek. Tulajdonképpen ezt kérjük a Jézus által szánkba adott imádságban is, amikor azt mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod!” Ti. az én életemben is úgy érvényesüljön, mint ahogy az angyalok engedelmeskednek a mennyben, „mint mennyben, úgy itt e földön is”. Itt is az engedelmességet kéreti velünk Jézus ebben az imádságban. Már nagyon sokszor elmondottam, de hadd mondjam el újra, hogy a keresztyénség nem bizonyos erkölcsi szabályok gyűjteménye, a Biblia nem olyan etikai kódex, amit az ember fel tud ütni, mint az abc-s zsoltárt, meg tudja találni, hogy a különböző helyzetekben hogyan kellene viselkednie a hívő embernek. Nem. Hanem: a keresztyén ember a lehetőség szerint Isten akaratához próbálja szabni magát, amit az Igében megismert, azt próbálja megvalósítani. Így egy felülről való vezetés irányítása alatt áll és eszerint akar élni, járni és mindenfélét cselekedni. A keresztyén ember azzal a teljes lelki békességgel próbál ott állni Isten előtt, amit a fiatal Sámuelnek ez a nagyszerű imádsága fejez ki: „Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?” Szoktuk mi ezt nagyon őszintén kérdezni? Vagy amit egy nagyon közismert, elcsépelt, régi, de nagyon jó könyvcím így fejez ki: „Mit tenne Jézus?” Mert a keresztyén élet valahogy olyanforma, hogy megpróbálom én is azt cselekedni, amit Jézus is cselekedne az én helyemben akkor és ott, ahol éppen vagyok.
Például tegyük fel, hogy megrágalmaztak, felháborító hazugságokat mondtak ellenem. Nagyon jó lenne ilyen helyzetben feltenni azt a kérdést: Jézus most mit tenne? Biztos, hogy nem háborodnék fel, nem esnék kétségbe, nem keseregne, hanem valami mást tenne. Mit tenne? Vagy pl. kitört a vihar a családban, röpködnek a kemény, súlyos szavak, ideges feszültséggel van tele az egész levegő... Nos, a keresztyén ember nagyon jó, ha felteszi a kérdést: „Ebben a szituációban vajon mit tenne Jézus az én helyemben?” Biztosan nem szítaná tovább a harag tüzét még keményebb szavakkal, hanem valami mást... Nagyon jól tudom, elcsépelt gondolatmenet, de nagyon hasznos. Például próbáld meg egy napon keresztül nagyon komolyan feltenni Isten felé ezt a kérdést: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?” És próbáld meg önmagad felé igazán feltenni ezt a kérdést: „Mit tenne Jézus az én helyemben?” Akkor látod majd, milyen önfejű, engedetlen gyermekei vagyunk te is, meg én is Istennek. Mert a bűnnek ez a lényege: engedetlenség. A bűn nem azt jelenti, hogy ilyen vagy amolyan rosszat teszek, hanem a lényege az, hogy engedetlen vagyok Isten iránt, nem az engedelmesség állapotában élek. Én azt hiszem, minden ember, aki valaha megpróbálta komolyan venni Isten törvényét, Krisztus követését, megtapasztalta azt, hogy milyen nehéz engedelmeskedni. Én akkor döbbentem rá ennek a problémának az igazi mélységére, amikor beletekintettem ennek a most felolvasott Igének a mélységébe.
Jézusról az van írva, hogy ámbár Fiú, megtanulta abból, amit szenvedett, az engedelmességet. Nem megdöbbentő, hogy még Jézusnak is szüksége volt arra, hogy szenvedjen, szenvedéseken át tanulja meg az engedelmességet? Hogy lehetséges ez? Az a Jézus, Aki 12 éves korában már azt mondta Máriának és Józsefnek: „Nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom?” Meg a pusztában a kísértőt ezzel verte vissza: „Meg van írva: a te Uradat, Istenedet imádd és csak Néki szolgálj!" Aki tanítványait is így tanította imádkozni: „Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is.” Még ennek a Jézusnak is szenvedésre volt szüksége ahhoz, hogy megtanulja az engedelmesség mélységét, valóságát? Ugye, érezzük mindnyájan, hogy az a „megtanult” itt nem olyan értelemben értendő, mint ahogy az ember elméleti ismereteket szerez magának tanulás által, hogy megtanul egy leckét. Mert ilyen értelemben – tehát elméletileg – Jézus az Isten iránt való engedelmességet már bizonyosan otthon, az édesanyjától, a nevelőapjától megtanulta, bizonyosan nagyon sokat hallott erről a dologról. Hallott az engedelmességről Ábrahám, Izsák, Jákób életében, meg Dávidnak, meg Jeremiásnak és Mózesnek a példájából, a Zsoltárok könyvéből, a Példabeszédekből.
Itt azonban másról van szó, ahogy más dolog megtanulni valamit elméletileg és más dolog megtanulni, ugyanazt megszerezni gyakorlatilag, megélni az életben. Itt erről van szó: Jézus a már elméletileg szerzett, kapott ismereteket most már megéli a mindennapi élet gyakorlatában. Arról van szó, hogy a magáévá tett tudást hozzápróbálja a gyakorlati élethez. Mindnyájan tudjuk, mennyire másképp van, mint ahogyan gondoljuk, sokkal komplikáltabb, nehezebb az elvileg kapott igazságot megélni a gyakorlatban. Mert nézzétek, pl. az ember neveltetése révén, környezete, tanulmányai révén szerezhet magának olyan ismereteket, amelyek szépek, igazak, helyesek. Belsőleg, lelkileg is magáévá teszi, százszázalékos meggyőződéssel vallja, úgy érzi, szíve-lelke tele, vérévé vált az az igazság, amit így megszerzett. Például azt hiszem, mindnyájan igaznak, helyesnek tartjuk mondjuk a becsületességet, a felebaráti segítőkészséget, a megbocsátás szükségességét, az erkölcsi tisztaságot. Mindnyájan igaznak, helyesnek tartjuk, de azután jön az élet a maga hallatlan bonyolult problémáival, jönnek az emberek valami egészen különleges igényeikkel, felfogásukkal, és az ember azon veszi észre magát, hogy az a szívvel-lélekkel helyeselt becsületesség, meg erkölcsi tisztaság, alázat, megbocsátás milyen nehéz a gyakorlatban, mennyivel másképp történik a gyakorlatban, mint ahogy elképzelte az ember magának. Tehát akkor tapasztalja meg az ember, hogy megmaradni a Krisztus törvényének az útján milyen hallatlan sok küzdelemmel jár, tehát, hogy milyen nehéz engedelmeskedni!
Pál apostol is nagyon jól ismeri ezt a problémát. Például bizonyosan nagyon jól tudta ő, hogy mit jelent az Isten akaratába való belenyugvás az ember sorsát illetőleg. Bizonyára fiatalabb korában prédikált is róla nagyon sok mindenféle embernek. Azután voltak az életében nélkülözések, szenvedések, sok mindenféle fenyegető helyzet és akkor tapasztalta meg Pál apostol is, hogy sokkal nehezebb az Isten akaratába való belenyugvást megélni, mint prédikálni, hirdetni. Hogy tulajdonképpen az élet tanítja meg az embert igazán egy-egy igazságra akkor, amikor az életben meg kell valósítania azt az igazságot. És akkor, később, öregségében tudta már írni a filippibelieknek, hogy „megtanultam, hogy azokban, amikben vagyok, elégedett legyek.” Ismerte azt az állapotot, amikor valaki gazdag vagy szegény, Jóllakott, vagy éhen maradt. Én ezeket mind átéltem – azt mondja Pál apostol – és most már azt is tudom, mit jelent megelégedettnek lenni azzal, amit kapok, erre az élet tanított meg. Valahogy ilyen értelemben értendő, hogy Jézus az engedelmesség igazi valóságát tulajdonképpen a szenvedés által tanulta meg, mert eleinte – ahogy jól belegondoljuk magunkat Jézus életébe, ahogy az Evangélium előttünk van –, eleinte könnyű, magától értetődő volt számára az Isten akaratának való engedelmesség. Szinte a szívéből nőtt ki, mint egy gyönyörű virág. Akkor is körülvették a különböző kísértések, de nem okozott különösebb problémát, hogy engedelmeskedjen Istennek. Neki természetes...
[itt hiányzik két oldal a prédikációs kötetből]
...jutván örök üdvösség szerzője lett mindazoknak, akik Neki engedelmeskednek.” Tehát Egyvalaki már végigjárta ezt az utat. Egyetlen valaki van, Aki erősebbnek bizonyult, mint mindenféle engedetlenségre kényszerítő erő. Egyszer kiderült, hogy mégis van engedelmességi lehetőség, átjárás mindenféle kísértésen, bűnön, akadályon keresztül engedelmességben Isten felé. – Ez már egyszer megtörtént, ez az, ami elvégeztetett ott a Golgotán. Most már sohasem mondhatja többé a Sátán, semmiféle kísértés: „Értelmetlen dolog Istennek engedelmeskedni, mert úgy sem vagyunk képesek rá, úgyis elbukunk. Az engedetlenség börtönének falát áttörte és hogy ez így van, jöhetnek utána mások is, jöhetsz utána te is, én is, új erőre kaphatunk, újra kezdhetünk reménykedni, hirdethetjük megint: ,,Igen Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" Igen, mit tenne Jézus az én helyemben? Tényleg reménykedve kérdezhetjük, mert abból az Egyből, Aki már ezt végigjárta, nemcsak vágy támad a mi szívünkben, hanem erő is sugárzik. Mi is megyünk utána ugyanazon az úton, mert mehetünk tovább az engedelmesség útján. Ezt jelenti, hogy „Tökéletességre jutván örök üdvösség szerzője lett azoknak, akik Neki engedelmeskednek."
Mert ha már egyvalaki végigjárta ezt az utat, túljutott a túlsó oldalra, akkor onnét, a túlsó oldalról egy segítő, egy általszegezett kéz nyúlik felénk, az engedelmesség útján botladozó emberek felé. Onnan a túlsó oldalról egy biztató hang szólít, hív, vezet, segít, erősít bennünket és akkor tudhatjuk, hogy ez a Valaki ott, a túlsó oldalon nagyon jól tudja, ő az egyetlen, aki legjobban tudja azt, hogy milyen nehéz engedelmeskedni, milyen nagy küzdelemmel jár ezen az úton továbbhaladni, vagy egyáltalán megmaradni. De akkor már azt is tudhatod, hogy nem vagy egyedül azután, mert körülvesz a segítség, a kegyelem, a megértés, mert körülvesz a bűnbocsánat!
Testvérek! Bizony sokszor nagyon nehéz szívvel járjuk az engedelmesség útját, és bizony, néha rettentő ellenállásba ütközünk, és nagyon sok kemény küzdelmet kell vívnunk, sőt néha már-már úgy érezzük, hogy ez már nem mehet tovább, és ilyenkor a hang a túlsó oldalról kiáltja: ,,Elvégeztetett!" Es akkor újra tudhatjuk, hogy az ő erejével, meg az ő segítségével, ha sóhajtások között is, még ha el-elbukva is, de mégis újra felkelve mehetünk tovább, mert mi is el fogjuk végezni és mi is tudhatjuk, elérünk majd a túlsó oldalra. Tudakoljuk csak mindig újra, új reménységgel és teljes bizonyossággal: „Mit tenne Jézus az én helyemben?” És kérjük csak mindig újra teljes bizonyossággal, hogy „Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?” És könyörögjünk teljes szívvel, hogy:
Szólj, szólj hozzám Uram,
Mert szolgád hallja szódat,
Így mondom, mert magam
Rég annak érezem.
Hadd járjak utadon,
Hadd várjam égi jódat
Hű szívvel szüntelen,
Hű szívvel szüntelen.
(512. ének 1. vers)
Dátum: 1965. szeptember 19.