Keresztyén Testvéreim!
Valaki egyszer azt mondta: legnehezebb a Szentlélekben hinni. Az Atya Isten munkája, bölcsessége, hatalma látható a természet világában is, Krisztus valóságáról történelmi emlékek tesznek bizonyságot, de a Szentlélek valóságáról csak benső lelki átélés, vallásos élmény által győződhet meg valaki. Ezért azután csak kevesen vannak, akik hitvallásunknak ezt a tételét: hiszek Szentlélekben, olyan őszinteséggel és határozottsággal tudnák vallani, mint azt, hogy hiszek Istenben és hiszek Jézus Krisztusban. Én azonban úgy gondolom, nem az a baj, hogy nem hinnénk mi úgy a Szentlélekben, mint Krisztusban vagy az Atyában! Te is hiszel a Szentlélekben, bizonyság reá, hogy itt vagy most a Lélek ünnepén. Sőt azt is tudod jól, hogy semmire sincs olyan nagy szükséged, mint éppen erre a Lélekre. Te magad is jól tudod, hogy olyan az egész vallásos életed a Szentlélek nélkül, mint a tibeti malom, melynek kerekeit a szél hajtja, nem a lelked. Hiába ismered jól református hitünk minden igazságát és szépségét, Lélek nélkül olyan az csak, mint egy szépen felöltöztetett halott ember. Hiába áll a templom, hiába vannak egyházak, hiába működnek drága fölszerelésű, gazdag szeretetintézmények, iskolák, mindez csak olyan Szentlélek nélkül, mint a nyomdában az ólombetűk: értékesek, szükségesek, de hivatásukat csak akkor töltik be, ha úgy rendeződnek egymás mellé, hogy egy emberi lélek fejezheti ki velük gondolatait, ha a szellem, a lélek hordozóivá válnak. Szentlélek nélkül halott az egyház, száraz formaság a vallás, nincs igazi hitélet, mert csak a kettős tüzes nyelvek, ez az égből alászálló isteni tűz áraszthat lelki világosságot és melegséget - vagy semmi más a világon!
Mindezt mindnyájan jól tudjuk. Nem is az a baj hát, hogy nem hiszünk a Szentlélekben, hanem az a nagy kérdés, hogy vettünk-e már Szentlelket, beteljesedtünk-e már vele? A pünkösdi nagy evangéliumot olvasva, látjuk ezt a mámoros boldogságot és nagyszerű eredményeket, önkéntelenül, bennünket is ugyanaz a kérdés szorongat, ami Péter pünkösdi prédikációjának a hallgatóságát: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Mit tegyünk, hogy minket is átjárjon a pünkösdi Lélek? Nem lehet kisebb igényünk a mai nappal szemben, és nem lehet kevesebb célja ünnepszentelésünknek, mint az, hogy mi is meg akarjunk teljesedni Szentlélekkel! Forduljunk hát tanácsért ezzel a határozott kérdéssel az Igéhez: Mit cselekedjünk? Pontos, részletes, határozott választ kapunk reá ebben az Igében: „Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,37) Megfigyelhetjük benne a Lélek-közlés egymás után következő módozatait. Melyek azok? - Lássuk meg!
Alapigénk szerint a jeruzsálemi templomban összegyülekezett több ezer embernek a Szentlélekkel való megteljesedését az előzte meg, hogy hallgatták Péter apostol prédikációját, amint hatalmasan, bátran bizonyságot tett a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusról.Később is a Szentírásban mindenkor azt olvassuk, hogy a Lélek mindig azután töltetett ki egy-egy embercsoportra, miután azok hallgatták a Krisztusról szóló bizonyságtételt, az Igét! Ebből az látszik, hogy a Krisztusról szóló beszéd, vagyis az Ige és a Szentlélek szoros kapcsolatban vannak egymással. Vagy úgy is mondhatnám, hogy a Szentléleknek eszköze az Ige. Ebben nincs is semmi különös titokzatosság. Hiszen még egy emberi írásmű is, akármilyen műfajhoz tartozzék is az, leheli a szerzője lelkét. Minden regényből, versből, levélből árad az írója lelke, szelleme, amelyet ha olvasok vagy hallok, lelki kapcsolat támad közöttem és az író között.
Még sokkal inkább így van ez az Isten beszédével, amely akár mint írott Ige a Szentírásban, akár mint hirdetett Ige a prédikációban vagy bibliamagyarázatban: hordozza, leheli, árasztja az Isten Lelkét! Sokszor és sokan nem veszik észre benne az Isten Lelkét, úgy tekintenek a Szentírásra, mint más egyéb emberi beszédre vagy írásra, és ha hallják vagy olvassák, legföljebb kegyes emberek lelkét érzik ki belőle. A lillafüredi vízesés csobogását is lehet úgy hallgatni, hogy az aláhulló víztömegek robogó zaját hallja csak valaki és bosszankodik miatta, hogy zavarja az álmát - vagy úgy, mint egy Mozart vagy Beethoven, hogy egy Istent dicsérő szimfónia felséges összhangjait hallja ki belőle. A Krisztusról való beszéd emberi szavaiban is benne rezdül az Isten Lelke, csak ki kell érezni belőle, és ki is érzi belőle mindenki, aki feszült figyelemmel, csendben, imádságos áhítattal hallgatja. Ez az első mozzanata a Szentlélek kitöltetésének, tehát az, hogy lelkemet az Ige üzenete alá állítom. Ne panaszkodjék az az ember a Szentlélek ismeretének a hiánya miatt, aki elzárja a szívét és a lelkét az Isten beszéde elől! A Bibliától elszokott keresztyénség ne számítson az Isten Lelkével való teljességre. Megtetted-e, megteszed-e minden nap újra ezt az első lépést, Testvérem? Isten Igéjével való beható foglalkozás nélkül ne várd a Szentlelket, hiszen magad zárod el az útját!
De ez csak az első mozzanat. Azt olvassuk a pünkösdi történetben, hogy miután hallgatták Péter beszédét, szívükben megkeseredtek és így szóltak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? De hát min keseredtek meg ennyire? Mit mondhatott nekik Péter? Le van írva ebben a fejezetben Péter egész pünkösdi beszéde. Krisztus haláláról beszélt, és azt mondotta: Isten Fiát megragadván, gonosz kezeitekkel keresztre feszítve megöltétek! (ApCsel 2,23) Pedig valószínű, hogy sokan közülük nem is látták az egész nagypénteki eseményt, nem is voltak Jeruzsálemben, hiszen mindenfelől, idegen országokból összesereglett néptömeg töltötte meg most a templom udvarát - és mégis úgy érezték, hogy részesek a Krisztus megölésében, bennük is megvannak azok a bűnök, amelyek a Megváltót a keresztfára juttatták! Ezen keseredtek meg annyira, hogy most kitört belőlük a kétségbeesett kérdés: Hát most mit csináljunk?! Mint amikor a gyermeket rajtakapják a rosszaságon, és az érezve a büntetés előszelét, ijedten kérdezi: Most mit csináljak?!
Ímé, a Krisztusról szóló bizonyságtétel, az Isten Igéjének a hatása: egy nagy szembefordulás önmagammal, egy nagy felismerés, nagy megkeseredés. Igen, ha az Isten üzenetét az Ő Igéjéből egyszer igazán meghallottam, akkor legelső eredménye az kell, hogy legyen, hogy keserűen vádolom önmagam. Megdöbbenve veszem észre, hogy bár jelen sem voltam azon a kétezer évvel ezelőtti szomorú kivégzésen, mégis személy szerint részes vagyok benne, minden külső látszat ellenére is. Olyan mélyre zuhantam le, hogy csak Isten Fia halála segíthetett rajtam, én vagyok az oka Krisztus keresztjének! Keserű dolog ez, Testvéreim, mert az ilyen szomorú leleplezés, felismerés ellen rugódozik az énünk, tiltakozik ellene minden porcikánk! Hogyne, hiszen ez önmagunk teljes megalázását jelenti. Pedig az Isten Igéje ezt hirdeti!
Ez a megkeseredés a második mozzanat a Szentlélekkel való megteljesedés felé. Ez a megkeseredés akkor igazi, ha ez az ijedt kérdés szakad föl belőle: Hát most mit csináljak?! Ezzel mintegy ítéletet mondok önmagam fölött, mert érzem: ahogy eddig csináltam, az nem jó, az hamis és gonosz volt! Érzem, hogy ezentúl másként kell lennie mindennek! De hogyan, miként, mitévő legyek?! Eljutottál-e már idáig, Testvérem?! Vagy még mindég áltatod magad, hűvös józansággal szemléled Krisztust a keresztfán, mint akinek semmi közöd hozzá?! Volt-e már, vagy van-e a szívedben keserűség amiatt, hogy életeddel bántottad az Isten Fiát?! Boldog vagy, ha igen - de ha nem, akkor ne tégy szemrehányást sem az Istennek, sem a lelkipásztorodnak, hogy még nem részesedtél a Szentlélek ajándékában! Ezt a megkeseredést nem végezheti el senki helyetted!
A megkeseredett atyafiak kérdésére határozott választ ád az apostol: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg a Krisztus Jézusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára! Ez a harmadik mozzanat. Ennek az egyik részét mi már megtettük: megkeresztelkedtünk! Most már csak azt kell megtennünk, ami a keresztségünk érvényességéből hiányzik, tehát ami rajtunk áll: tudomásul venni, hittel elfogadni, hogy a bűnök bocsánatjára keresztelkedtünk meg, hogy a keresztségünk bizonyos pecsétje annak, hogy Jézus Krisztus érdeméért nekünk is megbocsátotta az Isten mindazokat a vétkeinket, amik miatt megkeseredtünk! De ez a keresztség és ez a bűnbocsánat kötelez is valamire: arra, hogy megtérjünk végre! Mi ez a megtérés? Egy határozott hátat fordítás mindannak, ami megkeserítette az életünket, azaz elfordulás a bűntől, és teljes odafordulás az Isten felé! Egy nagy hátraarc! Nem elég keseregni a hitványságunkon és nyomorúságunkon - akarni kell megszabadulni tőle!
Jézus a Bethesda tavánál a harmincnyolc esztendő óta betegen fekvő embertől azt kérdezte: Akarsz-e meggyógyulni? Csak azt lehet meggyógyítani, aki maga is akarja a gyógyulást! Sokan vannak, akik eljutnak az önvádig, kétségbeesve látják, mennyire elhibázták az életüket - de visszafordulni, megtérni, új életet kezdeni nem akarnak! Hiába vagy tehát megkeresztelve, ha nem tértél meg, Testvérem! Térj meg hát végre, és akkor veszed a Szentélek ajándékát!
Igaz ugyan, hogy mindhárom mozzanat, az Ige meghallása, a szívbéli megkeseredés és a megtérés is már a Szentlélek Isten munkája benned, de erre az Isteni segítségre föltétlenül számíthatsz, ha te magad is igazán, szívből akarod! Csak e három mozzanat, csak e három lefelé vivő lépcsőfok megtétele után veszed a Szentlélek ajándékát! Előbb nem. Ezt a három fokot kikerülni nem lehet. Ez az ára a Szentléleknek. Sokan szeretnék megkapni a Lélek ajándékát, de nem akarják megfizetni az árat érte! Ez még soha senkinek sem sikerült. Neked sem fog sikerülni! De ha idáig eljutottál, vagy eljutsz valaha, akkor számíthatsz Isten ígéretére: Veszitek a Szentlélek ajándékát! Ajándék tehát a Szentlélek, nem a magam produktuma, felülről jő, adatik! Mint a napsugár, mint az eső, átjár és betölt mindent a lélekben!
Valóban ajándék. A legdrágább, a legboldogítóbb, a legnagyobb ajándéka Istennek az, ha Szentlelkét adja valakinek. Csak néhány drága értékét lássuk e drága ajándéknak az első pünkösdi történetből:
Ott van a nyelv-csoda. Az apostolok a Lélek hatására olyan nyelveken beszéltek, hogy az ott lévő idegenek mind a maguk anyanyelvén hallották őket. Azt ne gondoljátok, hogy ez csak mese... Ez a szeretet, a békesség, a türelem nyelve! Ezt a nyelvet te is megtanulhatod, de csak a Szentlélek által.
Azután nézzétek csak az apostolokat, milyen boldogok, még azt is gondolták róluk némelyek, hogy édes bortól részegedtek meg! Pedig előbb még milyen nyomorultak, levertek voltak, s most egyszerre kiengedett a nagy feszültség, ami nagypéntek óta volt bennük, és sugárzik róluk az öröm. Ez is a Szentlélek hatása. Tegnapelőtt megfigyeltem, hogy a nagy eső után, amikor kisütött a májusi meleg napsugár, milyen egy-kettőre felszárította az üde zöld leveleken és virágszirmokon milliószámra csillogó esőcseppeket, és milyen üdévé, varázslatosan széppé vált utána a természet! A bánatfelhők könnycseppjeit ilyen hamar szárítja föl a Szentlélek melegsége a szomorú arcon és bent a szomorú lélekben is. Nem hiába nevezi Jézus a Szentlelket Vigasztalónak. Úgy van valahogy, hogy a Szentlélek hatására fölenged a feszültség, megvigasztalódik a bánatos szív, és csudálatos derű, béke ragyogja tele az életünket.
Te is akarod, ugye, ezt az ajándékot, Testvérem? Akarnod kell, hiszen azért jöttél ide! Kisebb igényed nem lehet a pünkösd ünnepével szemben, mint az, hogy te is beteljesedj Szentlélekkel! Járjátok hát végig az útját, úgy, ahogyan a jeruzsálemi háromezer, akik mikor hallották az Igét, „szívökben megkeseredének és mondának Péternek és a többi apostoloknak: mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szentlélek ajándékát”.
Ámen.
Dátum: 1942. május 24. (Pünkösd I. napján)