A mi segedelmünk és lelkünk megszentelése jöjjön az Úrtól, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök, igaz Isten. Ámen.
Énekeljük el a 89. zsoltár első versét:
“Az Úrnak irgalmát örökké éneklem,
És hűséges voltát mindenkor hirdetem,
Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma.
Melyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha,
És hogy mind az égig erősíted, megtartod
Te szent igazságod és a te fogadásod!”
Imádkozzunk:
Kegyelmes Istenünk, Édesatyánk! Szent neved imádói, szerető és szeretett gyermekeid, közelről és távolról egy nagy, láthatatlan gyülekezetbe tömörülve sereglünk felséges trónod elé, és dicsőítünk Téged azért a nagy kegyelemért, hogy Igéddel most újra megszólítasz bennünket. Cselekedjed Szentlelkeddel, hogy megnyílt szívünk alázattal és engedelmességgel tudja befogadni a Tőled jövő üzenetet! Ámen.
(Hallgassuk meg a Kálvin-kórus énekét! Schütz: Áldja Istent az egész föld!)
Istennek az az Igéje, melynek alapján rám bízott üzenetét szeretném most továbbadni, írva található az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 16. részének 30-31. versében a következőképpen:
“Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek? Azok pedig mondának: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”
Kedves Láthatatlan Gyülekezet!
Egy családapa, akinek otthon felesége és gyermekei voltak, kérdezte egyszer nagy lelki megrendülés után Pál apostoltól: “Mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?” És akkor mondta neki az apostol ezeket a sokszor ismételt szavakat: “Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Nagy ígéret van ebben az Igében, de roppant nagy felelősséget is rak reánk! Rátereli a figyelmet a magunk és házunk népe üdvösségére, és a kettőt szoros kapcsolatba hozza egymással. A Krisztusban való hitnek nemcsak a magad, hanem a házad népe, a környezeted üdvösségére nézve is komoly következményei vannak. Jó ezt a kettőt így szorosan egymás mellett, egymással való kapcsolatában látnunk egyszer!
Azt jelenti ez az Ige mindenekelőtt, hogy Isten felelőssé tesz bennünket a házunk népe lelkének a sorsáért. Nézzünk szembe azzal a komoly kérdéssel: hogyan vállaljuk mi, és ha vállaljuk egyáltalán, hogyan szoktuk elintézni ezt a felelősséget?
Olvashattuk az ősszel egyházi lapjainkban, hogy az idén sokkal több szülő akarta gyermekét egyházunk iskoláiba beíratni, mint tavaly és az elmúlt esztendőkben. Olyan sokan jelentkeztek máris túlzsúfolt iskoláinkba, hogy ha kétszer annyi iskolánk lett volna, az is mind megtelt volna. Az a nagy igény fejeződik ki ebben, hogy a szülők - öntudatlanul is talán - igénylik gyermekeik számára az Istenben hívő életet. Az a tudat alatti sejtelem nyilatkozik meg ebben, hogy mi, felnőttek nem vettük elég komolyan a hit dolgait, csődöt vallottunk az ún. keresztyénségünkkel, s ha már mi így elrontottuk a dolgot, legalább gyermekeinkben szeretnénk jóvátenni a magunk mulasztását. Nagyon keserves árat fizetett ez a világ azért, hogy semmibe vette Isten örök törvényeit! S ha már ennyire ránk nehezedett bűneink ítélete, legalább az ifjúság, legalább a jövendő térjen meg Istenhez, legyen különb, mint mi voltunk! Hátha több áldás ragyogja be így legalább gyermekeink életének az útját!
Helyes ez az igény, testvéreim, de ezzel még az a felelősség, amiről az Ige beszél, nincs elintézve! Mert azzal, hogy a gondjainkra bízott gyermekeket iskolába járatjuk, és a hitoktatásban való részesedésüket biztosítjuk, még nem intéztük el az üdvösségükért való felelősségünk kérdését. Pedig a legtöbb szülőnek ebben ki is merül a háza népe hitéletével való összes törődése. Rábízza gyermeke hitre jutását, vallásos nevelését az iskolára: azért van a pap vagy a hitoktató, hogy a gyermeknek ezt az ügyét egyenesbe hozza. Mintha gyermekeink legdrágább öröksége: az üdvössége, a tandíj befizetésével megváltható volna! Nem érezzük-e, hogy ezzel a legszentebb szülői kötelességünk elvégzését kiadjuk mintegy albérletbe, és nyugodtak vagyunk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt?!
Jó néha visszagondolnunk arra a fogadalomra, amit gyermekeink keresztelése alkalmával tettünk. Azt fogadtuk akkor, hogy azt a gyermeket úgy neveljük és neveltetjük, hogy felnövekedvén önmaga is öntudatos követője legyen Krisztusnak. Sok szülő csak nevelteti a gyermekét, valaki másra bízva annak lelki vezetését. Pedig még ennél is fontosabb az, hogy te magad, otthon hogyan neveled a házad népét Krisztus követésére, te személy szerint hogyan törődsz a házad népe üdvösségével? Zenére, nyelvekre, matematikára, sportra taníttathatod valaki mással is, és ha nem halad kellőképpen, felelőssé teheted érte a fizetett tanítót, de az üdvösségéért elsősorban te vagy a felelős!
Jól jegyezzük meg: az Ige a házad népe üdvösségéről beszél. Tehát nem arról van szó, hogy a gyermeked földrajz mellett vallást is tanuljon, mert szükségesnek tartod, hogy mindig legyen a keze ügyében egy olyan lelki mankó, amit elővehet majd, amire szüksége lehet még, ha az élet viharai között megsebesül. Nem egy általános vallásos lelkületről van szó, hanem a lelke üdvösségéről, arról a dicsőséges jövendő örökségről, amit Jézus Krisztus az Ő megrendítő kereszthalálával szerzett meg és hagyott rá gyermekedre. Házad népének annyira a legdrágább kincse forog kockán, hogy a kereszteléskor megfogadtatta veled az Úr, hogy vigyázol rá, és gyermekedet minden tőled telhető módon igyekezel eljuttatni ennek az örökségnek az átvételére. Házad népe is halandó, bármely pillanatban elszólíthatja valamelyiket az Úr. Tudnád-e azzal a megnyugvással elbocsátani a nagy útra, hogy nem terhel vele szemben mulasztás az üdvösségét illetően? Meg szoktad-e beszélgetni házad népével ezt a legfontosabb ügyet? És csendes imádságban meg szoktad-e beszélgetni Istennel házad népének ezt a legfontosabb ügyét?
Tudom, ma mindenki túl van halmozva ügyes-bajos dolgaival. Nemigen érünk rá csendesen leülni egymás mellé, és komolyan elbeszélgetni a házunk népével. De éppen ebből erednek a helyrehozhatatlan mulasztások! Olvastam valahol, hogy egy fiatalember állt egyszer valamiféle sikkasztás miatt a bíróság előtt. A vádlott édesapja közismert jogtudós volt, híres jogi könyvei közkézen forogtak. - Emlékszik az édesapjára, fiatalember? - kérdezte szigorúan a bíró. Hogyan tudott ilyen szégyent hozni a nevére? - Igen, emlékszem - válaszolta egykedvűen a fiú. Nagyon is jól emlékszem, hogy amikor bementem hozzá valamiért, fölnézett a könyvei közül, és rám szólt: Eredj most innen, fiam, nem látod, hogy könyvet írok? És édesapám befejezte a könyvét, én meg itt állok! Még szörnyűbb lenne ugyanez a jelenet az örök Bíró előtt, az utolsó ítéleten! Ha ott vádolna valaki, hogy sohasem értél rá az üdvössége kérdéseivel foglalkozni!
A baj az, hogy már régen nem is neveljük úgy a házunk népét, hogy lelki ügyeiket, üdvösségükre tartozó kérdéseiket föltárják és megbeszélgessék egymás között. Hiányzik az a lelki légkör, amelyben a szívek teljes bizalommal megnyílhatnának. Pedig ha nem értél rá meghallgatni valamikor régen kisleánykád panaszkodását, amikor összetört a hajasbabája, ne is várjad később, hogy hozzád vigye panaszát és bánatát, amikor összetörik a szíve! Van-e még egyáltalán hitbeli tekintélyünk a házunk népe előtt? A hit és a lélek kérdéseiben megbízhatnak-e bennünk? Elhinnék és elfogadnák-e lelki tanácsainkat és tanításainkat? Nem látnak-e bennünket túl közelről ahhoz, és nem ismernek-e bennünket túlságosan jól ahhoz, hogy szép, erkölcsi prédikációink már régen elvesztették számukra a hitelüket? (Apa most prédikál, vagy komolyan beszél?)
Vagy talán még jó is, hogy a házunk népe nem velünk tárgyalja meg üdvössége problémáit, mert zavarba jönnénk, nem is nagyon tudnánk mit válaszolni, hiszen magunk is olyan bizonytalanok vagyunk ezekben a dolgokban! Ha egyszer gyermekünk komolyan viaskodna valamiféle bűnével, tudnánk-e neki tanácsot adni, hogy mitévő legyen? Meg tudnánk-e fogni a kezét, és el tudnánk-e vezetni a kegyelem királyi székéhez? Fel tudnánk-e fedni előtte, mit jelent Krisztus halála és feltámadása a bűnös szív számára?
Mivé lenne gyermekeink hitélete, Krisztus-követése, ha csak az otthon látott példa és az otthon hallott tanítás nevelné őket erre? Pedig bárhol jár iskolába, bármilyen nemes vagy káros befolyások érik másutt, az otthon van rá legnagyobb hatással! Sokszor megdöbbenek azon, hogy egy-egy mozdulatomat, szavamat, jellememnek egy darabját kísérteties hasonlósággal viszontlátom gyermekeimben. A szülők nem szokták elég komoly felelősséggel tudomásul venni azt, hogy gyermekeik lelke olyan titkos fényképezőgép vagy gramofon, amely öntudatlanul is rögzíti és visszaadja, amit lát és hall. Ha nem látja és nem hallja Krisztust otthon a házad népe, hogyan higgyen Benne?
Drága neked a házad népe üdvössége? Nos, tudod, hol kezdődik az? Ott, hogy te higgy az Úr Jézus Krisztusban! Így mondja Isten Igéje: Higgy az Úr Jézus Krisztusban te, és akkor üdvözülsz mind te, mind a te házad népe! - Egy szabadságra hazatért misszionáriustól, amikor itthon evangélizáló körúton járt, megkérdezte valaki: Mi könnyebb: itthon evangélizálni, vagy a pogányok között? A misszionárius így válaszolt: Könnyebb sokkal a pogányok között, mert ők legalább nem hiszik magukról, hogy tudják, mi a keresztyénség! - Félő, hogy mi is már nagyon tudjuk, túlságosan jól tudjuk, hogy mi a keresztyénség. És amikor ilyen egyszerű felszólítást hallunk: “Higgy az Úr Jézus Krisztusban!”- azt hisszük, mi ezen már régen túl vagyunk! De igazán túl vagy-e rajta? Igazán hiszel-e az Úr Jézus Krisztusban?
Tehát nem az a kérdés, hogy hiszel-e úgy általában Istenben, sőt még csak az sem, hogy hiszel-e Krisztusnak: vagyis hogy igaznak tartod-e, amik őfelőle megírattak és amiket Ő tanított. Minden ördög hisz Krisztusnak, azaz elismeri, hogy igaz és ámen az Ő személye, tudománya, és éppen ezért retteg Tőle a Sátán! Hanem az a kérdés: Hiszel-e Krisztusban? Olyan élő hitről van tehát szó, ami által bekapcsolódsz a Krisztusba, és Ő belekapcsolódik, beleárad a te életedbe. Mint amikor a szivacsot beleteszik a vízbe: a szivacs benne van a vízben, és a víz benne van a szivacsban. Hiszel-e Jézus Krisztusban? De nem úgy, mint tanítómesterben, költőben, filozófusban, társadalmi reformátorban, eszményképben, hanem mint személyes Megváltódban, Aki éretted, miattad és helyetted vállalta a kereszt gyalázatát, bűneid kiengesztelését, Akinek a vére a te lelkedet és életedet tisztítja meg minden bűntől!
Hiszel-e - ó, nemcsak az Ő tanításaiban, hanem az Ő szent, isteni személyében, Aki szívesen vállalja azt, hogy az Ő tiszta, áldott, igaz életét kiábrázolja, kiélje benned, ha akarod, ha engeded, ha kéred! És ha te majd úgy hiszel Krisztusban, hogy a házad népe a te szavadban, a te arcvonásodban, a te szeretetedben, megjelenésedben és szolgálatodban ráismer Jézusra, akkor ott az Élet Fejedelme lassan eluralkodik a házadban lévő többi lelkek felett is. Annak a Jézusnak, Aki hit által igazán él benned, nem tud sokáig ellenállni a házad népe sem! Csak te higgy az Úr Jézus Krisztusban, és akkor bízhatsz abban a boldog ígéretben, hogy: “üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”
Imádkozzunk!
Felséges Isten, mennyei Édesatyánk! Alázattal köszönjük szent ígéretedet és áldott figyelmeztetésedet! Áldunk azért a drága örökségért, amelyet a mi Urunk, Jézus Krisztus halála és feltámadása által elkészítettél számunkra a mennyekben! Óh, segíts, hogy magunknak és házunk népének ezt a legdrágább kincsét el ne tékozoljuk, hitetlen könnyelműséggel el ne vesztegessük! Sőt arra kérünk, Te őrizzed azt a mi számunkra, és Te őrizzél meg minket a mi nálad eltett mennyei dicsőségünk számára! Munkáld bennünk azt a hitet, amely által Megváltónk szent és igaz élete láthatóvá válik a mi életünkben. Könyörgünk gyermekeinkért és mindazokért, akiket reánk bíztál. Könyörgünk azokért a közelben és távolban lévőkért, akik a szívünknek drágák. Add meg nékik, Urunk, a legnagyobbat, az egy szükséges dolgot: a Megváltó Krisztusban megbékélt és megszentelt élet örömét itt e földön és az örökkévalóságban! Áldd meg a mi életünket, hogy áldássá lehessünk a Te áldásodra sóvárgó lelkek között - a te szent neved dicsőségére!
Ámen.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.
Ámen
Mindezek után áldjon meg minket az Úr és őrizzen meg minket. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját mirajtunk, és könyörüljön rajtunk. Fordítsa az Úr az ő orcáját mireánk, és adjon nékünk békességet, a mi Urunk, Jézus Krisztus által!
Énekeljük el végezetül:
Boldog a nép, amely tenéked örvendez.
Minden dolgát, Uram, ez viszi jó véghez.
Fényes orcád előtt ezek járnak merészen,
És a te nevedben örvendeznek szüntelen,
Mert nagy dicsőségre őket felmagasztalod,
És jótéteményid rajtok megszaporítod.
(89. zsoltár 7. vers)
Ámen
Dátum: 1948. február 1. (Rádiós istentisztelet)