Vannak olyan magas hegyek, ahová a leggyakorlottabb turistának sem ajánlatos egyedül, vezető nélkül elindulnia, mert könnyen végzetessé válhat ez a vállalkozása. Nem elég a bátorság és az ügyesség, ismerni kell a járható utakat, a keskeny ösvényeket, amelyek sziklák és szakadékok között átvisznek. Ezért van a vezető, mert ő tudja csak, merre kell menni. Ilyen rejtelmes, nagy hegyként magasodik előttünk minden új esztendő is. Ki tudja ma még, milyen titokzatos mélységek és magasságok, veszedelmes szakadékok bukkannak elénk, amint majd odaérünk hozzájuk? Senki ne induljon neki az útnak vezető nélkül, mert könnyen eltéved, veszélybe jut, elvész, és végzetessé válhat számára e vakmerő vállalkozás! Testvérek, ugye hisszük azt, hogy itt van most Valaki? Láthatatlan, de személyes, élő valóságában itt van Isten köztünk! Az Úr, Aki ismeri az utat! Halljátok csak, Igénkben Ő maga ajánlkozik vezetőnek: “Így szól az Úr, Megváltód Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, ki tanítalak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.” Akik most elfogadják ezt az ajánlatot, azoknak már előre ad néhány jó tanácsot, gyakorlati útmutatást. Azokat már előre figyelmezteti, hogy mire ügyeljenek bizonyos eshetőségek között, az élet különböző helyzeteiben. Mindezt egy közismert, újszövetségi történet tanulságaiból mi is meghallhatjuk most. Bár igazán az Ő szavát hallanánk meg a szívünkkel!
A történet úgy kezdődik, hogy nem vezeti Jézus a tanítványait, hanem küldi. Ő máshová megy. Föl a hegyre imádkozni, tanítványainak pedig megparancsolja, hogy menjenek át előre a túlsó partra. Közben besötétedik, ellenszél támad, vihar kerekedik, és a tanítványok ott vannak egyedül az éjszakai tenger közepén, a háborgó habok között. Úgy néz ki, mintha Jézus magukra hagyta volna őket, hadd küszködjenek az elemekkel. Hogy tud ilyenkor nyugodtan imádkozni, nagy, csendes áhítatba merülni, magányosan egy hegycsúcsra félrevonulni, amikor az övéi bajba kerültek, kínlódnak, verejtékezve küzdenek?! A tanítványok veszedelemben vannak, Jézus pedig biztonságban a hegyen! Azt mondja a Vezetőnk, hogy a mi utunkon is előfordulhat majd ugyanilyen helyzet. Tehát az, hogy a szél szembefúj, habok háborgatják hajónkat, nagy sötétség, kilátástalan éjszaka borul az életünkre, nagyon meg kell feszíteni minden erőt. Rettentő küzdelmet kell vívni bűnnel, kísértéssel, Sátánnal, emberekkel, feladatokkal, és mindezt látszólag egyedül, magunkra hagyatva. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amelyekben a legnagyobb szükség lenne az Úrra, és úgy néz ki minden, mintha Ő nem lenne velünk! Mintha nem törődne azzal, hogy elveszünk!
Nos, hát nem így van! Ugyanaz a Jézus, Aki azon az éjszakán a hegyen imádkozott, míg tanítványai vesződtek, most az Atya jobbján, tehát a legfőbb helyen tölti be ezt a drága szolgálatot, a közbenjáró imádság szent szolgálatát. Isten Igéje erről így tesz bizonyságot: “Olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült” és “mindenha él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 8,1; 7,25) Jézus maga imádkozik érettünk a mennyben. A hívő ember tudja, mit jelent az, amikor imádkoznak érte. “Imádkozzatok egymásért,... mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5,16) Hát még Jézus imádsága milyen hasznos lehet!
Nem tétlenül nézi a magasból a mi kínlódásunkat, hanem a láthatatlan világ erőit irányítja. Küldi azoknak, akik a hit által a viharos tengeren is kapcsolatban vannak vele! Ma már senki sem csodálkozik azon, hogy egy hajó a tenger közepén is szikratávíróval állandó kapcsolatot tart fönn a parttal, a kikötővel. Nagyon sok hívő embernek drága tapasztalata az, hogy ennél sokkal valóságosabb kapcsolat állhat fönn az élet tengerén hányódó lélek és az örökkévalóság partja között. Nem baj a vihar, csak arra vigyázz, hogy meg ne szakadjon a láthatatlan kapcsolat! Csak azt ne hidd el soha, semmilyen körülmények között, hogy az Úr nem törődik veled, elfeledkezett rólad! Vedd elő ilyenkor a Bibliát, olvasd el belőle a biztatást: “Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem. Íme, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.” (Ézs 49,15-16) Gondolj arra, mit tett érted az Úr Jézus! Elfeledkezhetnék-e Ő arról, aki helyett önként vállalta a pokol és a kárhozat minden kínját? Aki miatt olyan véresen gyötrődött a Gecsemáné-kertben, a főpap udvarán, Pilátus előtt és a keresztfán? Így gondolj Reá a viharban!
Azt olvassuk továbbá, hogy az éjszaka negyedik részében Jézus hozzájuk ment a tengeren járván. Most derül ki, mennyire nem feledkezett meg róluk. Ha sokára is, de bizonyára még nem későn, megérkezik végre! Nemcsak akkor, hanem most is! Lehet, hogy a vihar és a sötétség tovább fokozódik, de mire szükséges, Jézus biztosan utánunk jön, elér bennünket a kellő időben! Csak bízd rá, hogy hogyan, majd Ő megtalálja az utat és módot! Lám, a tengeren járva ment utánuk. Igen, ami éppen a problémát okozta, ami olyan félelmetesen viharzott körülötted, éppen ami olyan reménytelenül elválasztott Tőle, annak a tetején jön! Éppen ami miatt te sohasem mehettél volna oda Hozzá, a fölött jár Ő királyi hatalommal és méltósággal, és így közeledik hozzád! Senki és semmi nem tarthatja Őt vissza abban, hogy az övéinek a kellő időben megvigye a segítséget! Ha majd egy éjszaka negyedik szakában benned is föltámad a kétség, hol van Jézus, nyugtasd meg a lelkedet, hogy jönnie kell, talán már útban is van, nem késik el az Úr!
“És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltoztak.” Nézzétek csak! Mitől rémültek meg? Nem a valóságtól, hanem egy elképzelt veszedelemtől! Rendszerint így van ez: legtöbbször nem a valóság az igazán félelmetes, hanem az, amibe saját képzeletünk a valóságot fölöltözteti, amilyenre a fantáziánk kiszínezi, megnagyítja és kivetíti! Milyen jó ezt előre tudni, és milyen jó lenne nem elfelejteni, és nem össze-vissza mindenféle rémeket elképzelni, fejvesztetten rémüldözni, amikor arra semmi reális ok nincsen! Lám, mire képes a saját fantazmagóriáitól egyensúlyát vesztett lélek: ijesztő rémnek látja azt a Jézust, Aki a segítségére jön! Ott is veszedelmet lát közeledni, amikor pedig Jézus akarja megmutatni magát még hatalmasabb dicsőségében, valóságában, mint amilyennek eddig ismerte őt a lélek!
Ó, de sokszor előfordult már, hogy éppen olyan eseményben jött Jézus egészen közel egy lélekhez, ami nagyon félelmetesnek látszott, ami ijesztő volt, ami elől legszívesebben elfutott volna az a lélek! És Testvérek, az Úr Jézus nem elégszik meg azzal, hogy csak távolról gondoljon Reá egy ember. Be akar Ő szállni mindenikünk életének a hajójába! Ott akar lenni életünk középpontjában, és ez bizony nagyon gyakran nem megy simán! Olyan eseményekben jön, amiknek a közeledtére megremeg a szívünk! De halljuk ilyenkor a biztatását is: “Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Lehet, hogy anyagi veszteség, betegség, szenvedés, vagy egyenesen a halál réme fenyeget majd, de ne feledd: megmondta előre az Úr: Ő jön benne feléd! Bűnbocsátó kegyelmével, megújító Lelkével Ő akar belépni és uralkodni a szívedben! “Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Azután Péter is kilép a hajóból Jézus szavára, ő is ugyanúgy jár a vízen, mint Jézus! Azt akarja ezzel tudtunkra adni az Úr, hogy hit által, Őreá szegeződő tekintettel lehet járni a vízen! Mit jelent ez a mi számunkra? Azt, hogy meg lehet maradni csodamódon a teljes bizonytalanságban is. Emlékszünk még ezekre a régi fogalmakra: fix fizetés, hozomány, stafírung, földbirtok, bankbetét, tőke és kamatai? Akinek ez megvolt, ebbe vetette minden bizalmát. Akinek pedig nem volt ilyen, minden erejével erre törekedett. El sem lehetett képzelni nyugodt, békés életet ezek nélkül! Most mindezek messze mögöttünk maradtak. És ezzel arra tanítgat Isten, hogy járjunk a vizeken. Van ebben valami különös szépség a hívő ember számára. Kiléptünk az emberi biztosítékokból - vagy legalábbis azokból, amikről azt hittük, hogy ezek biztosak. Kiléptünk abból a görcsös, hitetlen erőlködésből, amellyel én akartam mindent bebiztosítani önmagamnak, én akartam megalapozni a jövendőm. Most szabad megtapasztalnunk azt, hogy hatalmas és kegyelmes Istenünk van, akinek az erejével lehet a vizeken is járni! Hívő ember nem siratja a régit, és nem remeg az új miatt, hanem Jézus hívására kiszáll a hajóból, elindul, és boldog tapasztalásokat szerez arról, hogy lehet a vizeken járni! Az a víz nemcsak Jézus lába alatt, hanem a Jézusra hittel föltekintő tanítvány lába alatt is engedelmeskedik az Úrnak! Ahol van Jézusba vetett hit és engedelmesség az Ő szava, Igéje iránt, ott a lehetetlen is lehetségessé válik! Érthetetlen dolog ez, de tapasztalati igazság. A hit és engedelmesség józanságában ma is mindig csodák történnek! Péter Jézus hívására indult el a vízen. Azt mondta néki Jézus: jövel! És Péter merte szaván fogni az Urat: Ő mondta, akkor pedig lehet! Rajta hát! Aki így rá meri tenni az életét Jézus szavára, az mindig megtapasztalja, hogy az Ő Igéje szilárdabb talaj a lába alatt, mint a szárazföld!
Még egy drága biztatás van ebben a történetben: amikor Péter hite megrendült a környező veszély és bizonytalanság láttára, és süllyedni kezdett, még itt, ebben az elnyeléssel fenyegető végveszélyben is volt szabadulás a számára! Kicsinyhitű - mondja szelíden Jézus - miért kételkedtél? Kicsinyhitű: ezt a görög szöveg szó szerinti fordításában így is lehetne mondani: rövid hitű. A hit is lehet rövid, mint a takaró: nem futja belőle éppen akkor, amikor a legjobban kellene. Nem hitetlen! Van hite, csak nem elég, nem ér végig! És még ebben a kétségbeejtő helyzetben is van segítség!
Amikor az én hitem karja nem bír már tovább kapaszkodni, Ő nyújtja ki a kezét, és Ő ragad meg! Milyen csodálatos: Péter akkor volt a legközelebb Jézushoz, amikor merülni kezdett, és kiáltott! Így van a Bibliában mindenütt: ahol a legnagyobb a szükség, ott van a legközelebb az Úr az ő segítségével! Ahol a bűn megnövekedik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik! Életünk mélypontjain tapasztaljuk meg legreálisabb valóságában Urunk megtartó kegyelmét!
Végül: “amikor beléptek a hajóba, elállt a szél!” Ha itt az ideje, ha jónak látja az Úr, lecsendesíti a vihart is! Van hatalma rá, hiszen néki adatott minden hatalom mennyen és földön!
Így végződik a történet: “A hajóban lévők pedig hozzámenvén, leborultak előtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!” Testvérek, amivel ez a történet végződik, kezdődjék azzal a mi új évünk: Előtte való leborulással, boldog hitvallással: Bizony, Isten Fia vagy! Vezess hát, Jézusunk, s véled indulunk!
Vezess, Jézusunk, S véled indulunk.
Küzdelemre hív az élet,
Hadd kövessünk benne téged:
Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.
Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek.
És, ha terhet kell viselnünk,
Panaszt mégsem ejt a nyelvünk;
Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.
Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt,
Vagy, ha másért bánat éget,
Adj türelmet, békességet,
Reménnyel teli Rád tekinteni.
Kísérd lépteink Éltünk végéig,
És, ha roskadozva járunk,
Benned támaszt hadd találunk,
Míg elfogy az út, S mennyben nyitsz kaput.
(434. ének 1-4. vers)
Ámen
Dátum: 1952. január 1. Újév.