Kedves Testvéreim! A szilveszter este sötétjéből, talán mámorából megérkeztünk az új esztendő bizonytalanságába. Úgy áll előttünk ez az új év, mint egy nagy kérdőjel: barátunk lesz-e, vagy ellenségünk? Valóra váltja-e szép, régi álmainkat, terveinket, vagy gondok, félelmek, aggodalmak terheivel rakja meg még jobban a vállunkat és szívünket? Vannak, akik derűlátóan néznek a jövő felé. Meg kellene kérdezni, mire alapítják nagy derűlátásukat. Vannak, akik meg sötéten látnak. Meg kellene kérdeznünk, mire alapítják sötéten látásukat. Mind az egyik, mind a másik csak találgatás, kegyes óhajtás, a bizonytalanságban való tapogatózás. Nincs hát semmi bizonyosság, amibe bele lehetne kapaszkodni, amihez tájékozódni lehetne, ami megbízható, szilárd pontot jelenthetne ebben a tétova nagy bizonytalanságban? Azt szokták mondani: semmi sem bizonyos, csak a halál. Ez valóban így van! Minden egyéb esetleges, ingatag, változó, bizonytalan. Csak a halál a föltétlenül bizonyos. De ez éppen nem megnyugtató bizonyosság! Hiszen éppen az teszi életünket olyan rettentő bizonytalanná, hogy a halál olyan nagyon bizonyos!
Testvéreim, itt van nekünk, Isten népének az a nagy vigasztalásunk, hogy a halálon túl is van számunkra még a halálnál is nagyobb bizonyosságunk! Minden sötét bizonytalanságban és a halál még sötétebb bizonyosságában van egy fénylő pont, szilárd támaszték, felséges bizonyosság. Az, amibe életének rettentő viharai között Pál apostol is kapaszkodott: a hatalmas Isten örök, változhatatlan szeretete! Ezért tud az apostol még sok szenvedése és gyötrelmei között is így ujjongani: "Meg vagyok győződve, hogy semmi a világon el nem tud szakítani bennünket az Isten szerelmétől, amely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban." Ez a szeretete Istennek az Ő választottai, az Ő egyháza iránt valóban mindennél több és mindennél hatalmasabb! Ebben a szeretetben azután a Krisztusban való hitem által föltétlenül bizonyos lehetek, és semmi okom nincs arra, hogy egy pillanatig kételkedjem benne. Mert Istennek ez a szeretete az által, amit Ő Jézus Krisztussal cselekedett, amikor Őt érettünk halálra adta: ugyancsak szilárdan és rendíthetetlenül meg van alapozva. “Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett - mondja az apostol -, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (32. vers) Isten örök szeretetének az igazi megismerése annak a felséges ténynek a hit által való megismerésénél kezdődik, hogy Ő Jézust mindnyájunkért, tehát érettem is odaadta, halálra adta.
Persze, aki nem a Krisztusban megjelent és megbizonyított isteni szeretetre, tehát nem Isten megváltó szeretetére számít, hanem csak egy ún. “Jóistennek” a jószívűségére, nagyon is félremagyarázott jóságára: az fölöttébb bizonytalan alapokra helyezi a bizalmát, homokra építi a hitét, amit az első szélvihar romba dönt. Isten szeretete csak azok számára jelent rendíthetetlen bizonyosságot, akik ezt a szeretetet azon a közvetítő csatornán át fogják föl, amelyen Isten árasztja: a megfeszített és feltámadott, élő Jézus Krisztus személyén át! És ne értsük félre a dolgot, nehogy homokra építse valaki a bizalmát! Ebben az Igében és ebben a prédikációban csak erről van szó: semmi sem szakaszthat el Isten szerelmétől, ami a mi Urunk Jézus Krisztusban van.
Ebből a vallomásból először is azt látjuk, hogy Pál nem abban bizonyos, hogy ő minden nyomorúsága közepette is szeretni fogja Istent, hitének, bizalmának karjaival belekapaszkodik az Ő hatalmas kezébe, hanem arról van meggyőződve, hogy Isten fogja őt mindig, egyformán, változatlanul szeretni. Ez pedig lényeges különbség! Akkor volna legbizonytalanabb az életünk, ha attól függene a sorsunk, hogy mennyire szeretjük Istent! Hiszen velünk még az is előfordul, hogy durcásan elfordulunk Tőle néha, amikor azt hisszük rövidlátásunkban, hogy megbántott bennünket. Sőt, lázadozunk ellene, duzzogunk Vele szemben. Mi volnánk a legnyomorultabbak, ha ránk volna bízva, hogy kapaszkodjunk bele az Isten kezébe. Olyan volna ez, mintha a vaspálcikát arra biztatnák, hogy jó erősen fogózkodjék bele a mágnesbe. Soha nem merném azt mondani, hogy az Úr Istent minden körülmények között egyformán forrón fogom szeretni. Hiszen nincsen változóbb valami az emberi léleknél és az emberi érzéseknél. A bizonyosságom tehát nem önmagamban van, hanem az Úr Istenben, Aki az Ő irántam való, örök szeretetét egyszer s mindenkorra megbizonyította azzal, hogy Krisztusban emberré lett, vállalta a sorsomat, magára vette bűneimet, elszenvedte a büntetésemet, és megváltott a haláltól. Ez a szeretet irányomban soha meg nem változik, ki nem hűl, és el nem fogy. Nagyon boldog dolog, ha azt tudod mondani, hogy szereted az Istent, de még ennél is nagyobb és boldogabb dolog az, hogy Ő szeret téged!
És most ennek az új esztendőnek a küszöbén hadd hirdessem minden Krisztusban megváltott léleknek ezt a legnagyobb és legboldogabb bizonyosságot, hogy Ő szeret bennünket! A most kezdődő évnek minden napján gondolj arra, Testvérem, hogy az Isten, a világmindenség leghatalmasabb Ura végtelenül, változhatatlanul és szüntelenül szeret téged!
Amikor Pál bizonyságot tesz arról, hogy semmi a világon el nem szakaszthatja Isten szerelmétől, ugyanakkor azt is tudtunkra adja, hogy Istennek ez a nagy szeretete nem zárja ki életünkből a nehézségeket és kellemetlenségeket. Isten nem akar hamis derűlátással biztatni. Nem ígér zavartalan, virágházi életet senkinek. Sőt, az Ige egyenesen nyomorúságról, szorongattatásról, üldözésről, éhségről, meztelenségről - tehát nélkülözésekről -, továbbá veszedelemről és fegyverekről beszél (v.ö. 35. vers) Egyenesen azt mondja, hogy: “Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek, mint vágójuhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett” (36-37. vers) Fontos itt az, hogy mindezekben diadalmaskodunk. Tehát nem arról van szó, hogy mindezektől a nehézségektől megmenti Isten szerelme az Övéit, hanem arról, hogy mindezekben a nehézségekben tartja meg őket Isten kegyelme, és éppen ezeken át vezeti az Övéit diadalra.
Jézus azt mondja az Ő hívő gyülekezetéről, hogy a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. Tehát éppen arról beszél, hogy a pokol rettentő kapui igenis rányílnak az egyházra. Krisztus egyházába rettenetes földi és démoni erők fognak beleütközni, de meg is törnek rajta. Minden sátáni erő itt a földön végül is Krisztus egyházán, igazi egyházán törik meg és omlik össze. És Krisztus igazi egyházának nem árt a szenvedés és a nyomorúság: mennél súlyosabb a keresztje, annál jobban erősödik és fejlődik. Csak egy példa: Németországban azok az egyházak erősödtek meg 1944 előtt lelkileg a legjobban, amelyek a rendíthetetlen hithűségük miatt a legtöbb szorongattatásnak és üldözésnek voltak kitéve. Szóról szóra teljesedett be az Ige, hogy “mindezekben felettébb diadalmaskodunk” (37. vers) A Krisztus egyházának, ha igazán Krisztusé, nincs oka félni még a pokol kapuitól sem, mert minden nyomorúságban mégis ő marad a győztes, mégpedig azért, mert senki és semmi sem képes arra, hogy az Istennel való közösségét meglazítsa vagy elszakítsa.
Mireánk, egyénileg is jöhet az új esztendőben sok baj és szenvedés, de azok közül egy sem teheti bizonytalanná számunkra Isten szeretetét. Azt mondja Pál: “Sem halál, sem élet”: az előttünk lévő esztendő göröngyös útjain mi is találkozhatunk a halállal. Ellátogathat hozzánk is ez a nem várt vendég, vagy a viruló életnek sok öröme és boldogsága derülhet reánk - de egyik sem szakaszthat el bennünket Isten szeretetétől!
“Sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok”: Találkozhatunk majd, és fogunk is találkozni a Sátánnal, a világ gonosz hatalmasságával, csábíthat, kísérthet, akár elbuktathat, közeledhet hozzánk földi hatalom, istentagadó világrend formájában, soha nem lesz akkora ereje, hogy letépjen Isten szívéről.
“Sem jelenvalók, sem következendők”: Nehéz lehet majd a mának a terhe, elviselhetetlenné válhat a holnap gondja, de mindez nem jelenti Isten szeretetének az elfordulását tőlem.
“Sem magasság, sem mélység”: A szerencse és a gazdagság szekerén magas csúcsokra érkezhet fel az életünk, vagy ellenkezőleg: nagy, sötét mélységekbe zuhanhatunk alá, de mind a magasságban, mind a mélységben egyaránt közel marad Isten szerelme hozzánk.
“Sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket Isten szerelmétől” - írja végül az apostol. És vajon nem lett volna igaza? Vajon elképzelhető volna az, hogy amikor megkövezték, megostorozták, bebörtönözték vagy kivégezték az apostolt, akkor kevésbé szerette volna őt az Úr? Annak volna ez a szomorú sors a bizonyítéka, hogy megfogyatkozott volna Isten szeretete az apostol iránt? Nem, testvéreim! Sorsunk ilyen vagy amolyan alakulása nem jelenti azt, hogy kevésbé szeret az Úr!
“Diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett” - mondja az Ige. Ahol Isten szeretete van, ott eleve elrendelés szerint történik minden. Ott predestináció van, ott erő és szabadulás van, hiszen sohasem lehet nagyobb a szükség és nyomorúság, mint amilyen nagy az Isten! Megtörténhet, hogy elhagy az erőm, cserben hagynak a barátaim, elfogy a pénzem, árván maradok, senkim és semmim nem marad, de amíg Isten mellettem marad, addig mindent elviselek! Könnyebb mindent elveszíteni, és csak az Úr Istent megtartani, mint mindennel bővölködni és Istent nélkülözni!
Életbiztosítást kínál ez az Ige, Testvéreim! Igen: életbiztosítást! Olyat, amelyik nem kerül semmibe, mert Isten fizette ki helyettünk Jézus Krisztus drága vérével. Olyan életbiztosítást, amit te magad kapsz meg a halálod után, nem a hozzád tartozók. Olyan életbiztosítást, amelyik sohasem veszíti az értékét. Amit nem lehet ellopni, amit nem tehet tönkre az infláció, nem semmisíthet meg semmiféle földrengés vagy fölfordulás, ami sohasem juthat csődbe. Az örök életnek a biztosításáról van szó, Isten szeretete által! Fogadd el, vagy újítsd meg ez újév reggelén, úgy, hogy beengeded szívedbe az egyetlen bizonyosságot: Istennek a meghalt és feltámadott Krisztusban rád áradó szeretetét!
Ámen
Dátum: 1948. január 1. újév.