János apostol foglalja össze legrövidebben az egész karácsonyi eseményt, amikor ezt mondja: “Az Ige testté lett... és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét”. (Jn 1,14) Isten a maga dicsőségét a Názáreti Jézus emberi testébe rejtve jelentette ki leghatalmasabban a földön. Rejtve, leplezve volt benne az isteni dicsőség, de leplezetten is az élő Isten dicsősége rejtőzött titokzatos személyében. Miben láthatjuk ezt a dicsőséget ott a gyermek Jézus körül? Abban, hogy születését angyali seregek adják hírül a pásztoroknak, megtöltve mennyei énekükkel a betlehemi éjszakát? Abban is, kétségtelenül. De a legnagyobb tisztességet mégsem ez jelenti Jézusnak, hanem az a tiszteletadás, imádat, amit az Előtte hódoló emberektől kap. Jézus dicsősége leghatalmasabban abban a kis, maroknyi gyülekezetben tündöklik, amelyik jászola körül ünnepli a karácsonyt. Az dicsőíti őt a legjobban, ha megváltott emberi szívek és emberi nyelvek magasztalják benne Isten Fiát, a hit által felismert Megváltót! És ez a boldog magasztalás nem hiányzik Betlehemben. Ha nagyon kicsiny kezdetben is, de már ott van a megszületett Király körül az Ő hódoló népe, az Ő egyháza, és boldogan imádja a kis újszülöttben az Úr Krisztust. Bár a mi ünneplésünk is ilyen igazi Krisztus-imádatban teljesedhetnék ki! Akkor nekünk is igazi karácsonyunk lehetne mostan!
Nézzük először, kik voltak azok, akik abban az igazán nem királyi környezetben, abban a nagyon is nyomorúságos és szegényes külsőben mégis felismerték a Rendkívülit, a Csodálatosat, Isten Fiát, és eljöttek imádni az Úr Krisztust! Nagyon kevesen voltak, mindössze néhány pásztor a mezőről, két öregember: Simeon és Anna a templomból, pár tudós csillagász napkeletről, a csendes József és a szelíd Mária, más senki! Elég szegényes kezdet egy Király számára, és mégis benne van Krisztus egész egyházának a kezdete és ígérete! Mert nézzétek csak, milyen változatosság van ebben a kis csapatban! Máris képviselteti magát mindenféle embertípus. Jelen van itt Izráel, és itt vannak már a pogányok is. Itt ujjong a választott nép, és itt rakja ki ajándékait a pogány világ. Vannak itt egyszerű pásztoremberek Efratának mezejéről, és alázatos asszonyok Jeruzsálemből. Itt van az örvendező Simeon és a hallgatag József. Itt van Anna, a prófétaasszony, és Mária, aki a hallottakat csendesen a szívében forgatja. Együtt vannak itt szegények és gazdagok, tanulatlanok és tudósok, fizikai munkások és értelmiségiek, fiatalabbak és idősebbek, analfabéták és bölcsek. Tehát az egyház, úgy, ahogyan Krisztus összegyűjti azt minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből, úgy, ahogyan kiteljesedik majd pünkösd után a világon minden nép között.
És ez a sokféle ember mind találkozik egymással Jézus Krisztusban! Megtalálják egymást, és eggyé válnak mind abban, hogy dicsőítik Istent a Megváltó megszületéséért. Különböző utakon és módokon, különböző helyekről és életkörülmények közül jöttek a legkülönbözőbb fajta emberek, egymást azelőtt sosem látott és ismert emberek, és íme, egységbe fűzi őket Isten Fiának imádása! Milyen nagyszerű az, hogy e sokfelé széthullott, ellenséges érdekektől egymás ellen feszülő, egymás nyelvét, gondolkodását, világnézetét nem értő, egymással sokszor meghasonló embervilágnak mégis van egy lelki középpontja, ahol minden rendű és rangú emberek találkoznak, egymásra találnak, egységbe juthatnak, testvérré válhatnak: a Megváltó Jézus Krisztus körül!
Mi is így vagyunk most együtt itten a Krisztus körül, és amikor biztatjuk egymást az ének szavaival: Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust! - bontsunk le lélekben minden válaszfalat, amit valóságos vagy vélt sérelmek emeltek közénk. Hidaljunk át minden szakadékot, ami elválaszt bennünket egymástól, tegyünk félre minden ellentétet, ami elszakítja egyiket a másiktól. Érezzük át, legyen megélt valóság az, hogy egyek vagyunk Krisztus imádásában. Sőt táguljanak ki lelkünk előtt most ezek a falak, és töltse meg szívünket az a karácsonyi öröm, hogy egyek vagyunk minden népből, nyelvből, ágazatból valók abban a Krisztusban, akiben embertestvérünkké lett az Isten!
Benne vagy-e ebben a seregben? Nézzétek, éppen az a nagyszerű, hogy kivétel nélkül mindnyájan benne lehetünk a Krisztust imádók közösségében! Gazdagnak, szegénynek, szolgának, szabadnak, tanulatlannak, tudósnak, pásztoroknak és bölcseknek egyaránt szabad Jézus előtt leborulni. A betlehemi jászolhoz egyaránt nyitva az út öregek és fiatalok, nagyok és kicsinyek számára. Mindenkinek, aki bűnbocsánatot, üdvösséget, örök életet keres, és Jézust Királyként akarja dicsőíteni. Ha vágyódsz utána, nem mondhatod, hogy az Ő hódolói között nincs hely a számodra, mert, ímé, van. Jöhetsz te is! Szabad! Elfogadja az Úr Jézus a tiszteletadásodat akkor is, ha hűtlen voltál hozzá, ha hitetlen voltál Vele szemben, ha sohasem tisztelted is eddig. Isten testbe szállt kegyelmét hirdeti ez a Gyermek, a megbocsátó Édesatya szeretetének a bizonysága Ő. Nosza hát, ti jelenlévő, egyszerű pásztorok és tudós bölcsek, hallgatag Józsefek és elmélyedő Máriák, halni készülő Simeonok és reménykedő Annák, mindnyájan, “Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!”
De hát mi imádni valót találtak azok az emberek abban a Gyermekben? Az a hely, az a környezet, amiben megtalálták, igazán nem hangolhatta őket ujjongó Isten-dicsérésre! Az az istálló, ahová a pásztorok érkeztek, az a szegényes szoba, ahol később a keleti bölcsek kincseiket kirakták Előtte, az a két kis gerlice, amivel József és Mária a legszegényebb emberektől szokott áldozatot mutatták be a templomban: igazán semmi segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy fölismerhető legyen róluk a Gyermekben Isten Fia, a Megváltó! És mégis Istenként imádják! És mégis örvendeznek, tele vannak ujjongó dicséretmondással! Ez csak úgy lehetséges, hogy azon túl, amit láttak, hitték azt, ami már nem látható. Hit által ragadták meg a boldog valóságot, hit által győződtek meg róla, hogy ez a Gyermek valóban Isten Fia, igazán az ő Megváltó Istenük a Földön! Hittel szemlélve lehetett akkor is, éppen úgy, mint most is, Jézus emberi alakjában Isten dicsőségét, megváltó kegyelmét megismerni. És ezt a hitet nem lehet tudományos bizonyítékokkal alátámasztani. De nem is az a lényeg, hogy egy igazság tudományosan is be van-e bizonyítva, hanem az, hogy az ember hajlandó-e, kész-e rátenni az életét?!
És Jézus személyével kapcsolatban is nem arról van szó, hogy istenségét pontos tételekbe fogalmazva kimutassuk, hanem arról, hogy merjünk hinni benne, merjük a magunk számára is Isten Fiaként, Megváltónkként elfogadni, és merjünk vele, belőle, általa és benne élni! És ha a hitbeli döntésnek ezt a merészségét merjük vállalni, akkor tapasztaljuk meg, hogy az Ő egyszerűségében valóban Isten szeretete jelent meg a földön, hogy az a Gyermek valóban Isten testbe szállt kegyelmét hirdeti, a megbocsátó Édesatya szeretetét hozza, nyomorult halálában valóban megváltó erő van, feltámadása valóban elvette számunkra is a halál fullánkját. A megváltás nem szép elmélet, hanem megélhető valóság, a szeretet nem vágyálom, hanem működő erő, a bűnbocsánat nem üres szó, hanem megtisztító erőforrás - tehát Jézus valóban a Krisztus, az Isten Fia, élő és ható Megváltó!
És éppen ez a csodálatos a mi Krisztus-imádatunkban, hogy amit a világ bolondságnak és botránkozásnak tart, ami a világ fiait gátolja Jézusnak Megváltóként való elfogadásában: tehát éppen az Ő szegénysége, megvetettsége, jászla és keresztfája - minket éppen ez késztet boldog dicséretmondásra és hálaadásra, éppen ez tölti meg életünket mennyei örömmel! Olyannal, amit földi szerencse soha nem adhat! Amit senki el nem vehet! Igen, ha hiszünk Isten egyszülött Fiában, kicsoda szakaszthat el minket Isten szeretetétől? Hogyne imádnánk hát azt a Gyermeket, akiben a bölcsekkel és a pásztorokkal, Simeonnal és Annával, Józseffel és Máriával együtt, és Pál apostollal meg Péterrel, és sok-sok millió hívő lélekkel együtt a mi hitünk is a Megváltó Krisztus dicsőségét látja boldogan?
És végül: hogyan imádták Jézust azon az első karácsonyi ünnepen? Ebben is nagy különbözőséget látunk. A pásztorok úgy, hogy visszatértek munkájukhoz, dicsőítvén és dicsérvén Istent mindazok felől, amiket hallottak és láttak. Mária úgy, hogy mindez Igéket megőrizte és szívében forgatta. József csendben hallgatva csodálkozott azokon, amiket a pásztorok néki mondottak. Simeon karjába veszi a Gyermeket, és áldja Istent. Anna hálát adott az Úrnak, és szólt Jézus felől mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták. A bölcsek letérdeltek eléje, és kitárták a kincseiket. Mindegyik azt adja, amije van, amit kapott! A pásztorok a mezőn hallott zsoltárt, József és Mária szívük alázatát, Simeon öröméneket, Anna hitvallást, a bölcsek a gazdagságukat! Ebben a sokféleségben is, ebben a sokszínű imádásban is fölismerhető Krisztus királyi dicsősége. Az a hatalmas dal, amit az Ő egyháza zeng, sok és sokféle hangnak a harmóniája, és ebben a felséges harmóniában benne van minden megváltott lélek hangja, aki odaadja Krisztusnak azt, amije van, amit tőle kapott, még ha kicsi és csekély is az az emberek szemében. Ezzel válik teljessé az a karácsonyi ünnepség, hogy ki-ki a maga módján fejezi ki háláját és karácsonyi örömét a felismert kegyelemért. Azzal magasztalja Istent, amije van, ami telik tőle!
A mi karácsonyi ünnepünk is így lesz teljessé. Közülünk is ki-ki a maga lelkének a sajátos hangszínével, kezének erejével, tehetségének mértéke szerint, de adjon látható és hallható kifejezést annak, hogy dicséri Istent az ő Krisztusáért! Nem ér semmit a mi egész karácsonyi ünneplésünk, ha kimerül abban, hogy itt a templomban elénekeljük: “Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!” (327. ének). Hanem kint az életben, ahol a mindennapi munkánkat végezzük, a hivatalban vagy a konyhában, vagy a munkahelyen, a családi otthonban, ott, ahol reggeltől estig dolgozunk, pihenünk, szórakozunk, reménykedünk, szomorkodunk, emberekkel együtt vagyunk, tülekedünk, sorban állunk, beszélünk, hallgatunk, kísértésekkel küzdünk, ott van fölállítva számunkra az a láthatatlan oltár, ahol hálánk és dicséretmondásunk áldozatát bemutathatjuk a mi Urunknak! Ott adjuk oda Néki, az Ő dicsőségére, amink van. Ott táruljon föl Előtte a szívünk, amikor egy másik ember mögül kérdezi: szeretsz-é engem? Ott nyíljék föl bizonyságtételre a szánk! Ott adjuk oda magunkat és mindenünket Néki, az Ő szolgálatára! Ez az igazi és hozzá méltó Krisztus-imádás! Ez az igazi karácsonyi öröm!
És e földi ünnep csak előíze annak a nagy ünnepnek, amit örökké ünneplünk majd az Ő országában. Ott is ott lesznek majd a pásztorok és a bölcsek, ott ujjong majd József és Mária, Anna és Simeon. Az összes üdvözült dicsőítő éneke ott majd tökéletes imádat lesz. És annak az ünnepnek sohasem lesz vége! Örökkön örökké hangzik majd az ünneplő sokaság boldog hallelujája. Áldott legyen az Úr, hogy a mi hangunk is benne lehet ebben a mennyei kórusban!
Ámen
Dátum: 1953. december 25. Karácsony.