Hadd mondjam meg rögtön az elején, hogy az elmúlt hét folyamán, bibliaórán már beszéltem erről az Igéről - és éppen ezért, mert ott már beszéltem róla, tartom szükségesnek, hogy a gyülekezet legszélesebb körében, tehát itt a templomban is beszéljek ugyanerről! - Dávid élete történetének ezt a szakaszát ilyen cím alatt lehetne összefoglalni: Dávid legnagyobb győzelme. Sok küzdelemben volt már része ennek az embernek, sok győzelem tette már nevét híressé: még fiatal pásztorfiú korában, a bibliai tudósítás szerint, megküzdött az oroszlánnal és megvédte tőle a nyájat. Később a hatalmas Góliát fölött aratott olyan győzelmet, hogy egyszerre az érdeklődés középpontjába került általa, majd az ősi ellenséggel, a filiszteusokkal küzdve győzött sok csatában úgy, hogy egy egész ország népe visszhangozta nevét a győztes hadvezérnek. Volt hát sok nagy, dicsőséges győzelemben része, de most aratta élete legnagyobb győzelmét, mert most önmaga fölött győzött! Mert amikor valaki legyőzi önmagát, úrrá válik a legtermészetesebb vágyai és ösztönei fölött: akkor nagyobb győzelmet arat, mint egy hadvezér, aki országokat hódít meg!
Ebben a történetben arról van szó, hogy Dávid szinte a legnagyobb kísértést jelentő szituációba került: úgy találkozott az ellenségével, hogy az teljesen védtelen volt vele szemben. Ki volt néki szolgáltatva. Ilyenkor a legelső gondolat, ami ösztönösen föllobban az emberben, az, hogy: Na, most elintézhetlek, te nyomorult! Kezemben vagy! Most végre visszaadhatok mindent, leszámolhatok veled, azt tehetem veled, amit akarok, amit érdemelsz! - És minderre a kísértést még az is növeli, hogy Dávidnak minden oka megvan arra, hogy végre elintézze ellenségét, hiszen valóban igazságtalan volt vele szemben Saul. A joga is meglett volna hozzá, hogy egy dárdaszúrással megszabaduljon végre az ellenségétől, hiszen ha ő meg nem öli Sault, Saul öli meg őt. Környezete is erre biztatja, mindenki körülötte azt mondja, hogy ne sajnálja azt a hitvány embert, számoljon le vele Isten nevében! Itt a jó alkalom! Neki, magának is szinte lendül már a keze - és mégsem! Mintha Valaki lefogta volna a kezét! A kínálkozó lehetőséget mégsem használta ki, elszalasztotta! Néha egy ilyen negatívum, hogy az ember nem tesz meg valamit, amire itt van a jó alkalom, amihez joga is volna, meg oka is lenne, de mégsem teszi, egy ilyen negatívum néha: a legpozitívabb győzelem! Itt is az volt! Pozitív győzelem! Íme itt lett volna a lehetőség, csak a kezét kellett volna kinyújtania, csak még egyetlen lépést kellett volna tennie és elérte volna, amire vágyott! - De nem! Mégsem! Nem lehet! Nem szabad! A dárdát emelő kéz lehanyatlik. Hadd fusson a nyomorult! Isten elől úgysem tud elfutni! Majd az örök Bíró leszámol vele mindenért! Dávid most volt a legnagyobb! Nagyobb, mint Góliát levágott fejével a kezében! Mert legyőzte - önmagát! Az emberi szív legtermészetesebb érzését, a bosszúnak, a megtorlásnak, a leszámolásnak a vágyát, azt az indulatot, amit az ellenségével szemben érez az ember!
Ellensége mindenkinek van! A legszelídebb, a legbékésebb természetű embernek is! Az a modern világ, amiben élünk, szörnyűségesen szembe tudja fordítani az embereket egymással! Sokszor még azokat is, akik pedig a legjobb barátok voltak, vagy egy ugyanazon családhoz tartoznak. Mindenkinek van ellensége. Ez az ellenség lehet egy konkrét személy: talán az a valaki, aki mindennap újabb bosszúságot okoz - a modern lakásviszonyok különösen sok ilyen ellenséget termelnek ki. Vagy az a valaki, az a konkrét személy, aki minden ok nélkül üldöz, rágalmaz, alá akarja ásni a becsületedet, az egzisztenciádat, akitől félsz, mert tudod, hogy árthat, és szívesen árt is. Vagy talán riválisod az illető, és nem bírja elviselni a te nagyobb sikeredet, ezért ott áztat, ahol tud, vagy talán irigykedik rád, mert neki nincs valamije, ami neked megvan. Nagy igazság van abban a mondásban, hogy az emberi butaság és az emberi rosszindulat határtalan. És mind a kettő, a butaság is meg a rosszindulat is nagyon hamar tesz valakit a másik ember ellenségévé! - De lehet, hogy az az ellenség nem is egy konkrét személy, hanem embereknek, ismerősöknek vagy ismeretleneknek, közel- vagy távollévőknek egy bizonyos csoportja, akikkel ellenkezik a gondolkodásod, világnézeted, akikkel ütközik az érdeked. Akik kollektíve ártalmasak rád nézve - te szerinted! Mármost a legtermészetesebb emberi ösztön: visszaadni akarni a bántást, megtorolni a sértést, megbosszulni a kárt, leszámolni az ellenséggel! Várni a pillanatot, amikor az védtelen, gyengébb, alul van, amikor “kezembe adja Isten”, ahogyan Dávidnak mondták a barátai!
Ez a legtermészetesebb emberi ösztön teszi olyan keservessé az életet a földön, teszi olyan véressé a világ történelmét! Mert az egész történelem tulajdonképpen: az oda és vissza való leszámolások szakadatlan folyamata! Egyszer az egyik számol le a másikkal, máskor meg fordítva, aszerint, hogy melyik van éppen előnyösebb helyzetben, melyiknek van éppen jobb alkalma és lehetősége reá. Ma is ez a gyakorlat sötétíti el az egész emberiség előtt a jövendőt. Mert elérkezett az emberiség egy olyan pontra, ahol ha gátat nem vet ennek a folyamatnak: a szó szoros értelmében kiírtja önmagát! Atyámfiai, én nem akarom itt megismételni azokat a gondolatokat, amiket mindenki ismer, mert mindenütt hall és olvashat az egész földkerekségen lévő élet veszélyeztetettségéről, csak egy nyugati filozófus mondását hadd idézzem: “Az ember ma nagyobb pusztítást képes csinálni, mint amekkorát képes elképzelni!” És ha ez így van, márpedig valóban így van: akkor ez borzasztó! Gondoljuk csak meg: “Az ember ma nagyobb pusztítást képes csinálni, mint amekkorát képes elképzelni!” Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik oldalon elkezdődik az ellenségre való kezet emelés: a szó szoros értelmében véve vége lehet a világnak! Most igazán minden erővel le kell fogni azt a kezet, amely az ellenségre emelkedik! Ezért figyel ma a földkerekség minden pontján minden ember olyan aggódó reménységgel azokra az alkalmakra, ahol az emberiség vezetői az emberiség sorsáról tárgyalnak.
Mit tehetünk mi, kisemberek, abban a kérdésben, amiről olyan sokat beszélnek a nagyok? Van-e nekünk, hívő keresztyén embereknek valami konkrét tennivalónk a világ sorsát illetően? Csak szemléljük-e föllobbanó és lankadó reménységgel a vezetők tárgyalásait, vagy van valami pozitív feladatunk is, egyénenként, mindnyájunknak? Ezzel a kérdéssel egyszer minden hívő keresztyén embernek, minden előítélettől mentesen, becsületesen szembe kell néznie! Nos hát, igenis, egészen konkrét feladataink vannak! Mégpedig: A könyörgés szolgálata! Igazán remélem, Testvérek, hogy közületek minden rendszeresen imádkozó ember napi könyörgésében benne van az, hogy Isten őrizze meg a világot egy újabb pusztulás veszedelmétől, és juttassa diadalra az igazi jóakaratnak és békességnek erőit a nemzetközi politikában! Ne becsüljétek le az imádság szolgálatát! Ha igazán össze tudnánk fogni és egy szívvel-lélekkel könyörögni mindnyájan, mi, keresztyének a földkerekség minden pontján: Isten Lelkének hatásai nagyobb erőt vehetnének az emberek szívén és gondolkodásán, nyugalmasabb és békésebb életet élhetnénk a földön! Ismeritek Pál intelmét Timóteushoz: “Tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel”. (1Tim 2,1-2) Íme, itt is arról van szó, hogy a hívő emberek könyörgése és a csendes, nyugodalmas földi élet kapcsolatban vannak egymással. Ha a gyermeked beteg, ugye, hogy fölforrósodik az imádságod, milyen szívből tudsz könyörögni érte? Nos hát, most az egész emberiség beteg! Halálos veszedelemben van! Aki nem tud érte forrón könyörögni, az nagyon keveset ismert meg Isten szeretetéből! Ha még nem tetted volna eddig, ugye mostantól fogva te is beállsz az imafrontba, küzdeni azért, hogy “csendes és nyugodalmas” életet élhessen az emberiség a földön?
De még ez nem minden! Ennél is több és konkrétabb feladata kell, hogy legyen a keresztyén embernek. Mégpedig az, hogy önmagadban kell leküzdened minden ellenséges indulatot, a lelked mélyén kell megbékélned minden ellenségeddel! Például azt a lelkületet kell legyőzni mindenkinek önmagában, amelyik így gondolkodik: egy-két atombomba elintézi a vitát! Ezt a lelkületet, amelyik nem bánja, ha akár az egynegyed része pusztul is el az emberiségnek, csak neki jobb legyen! Ez gyilkos lelkület, mégpedig tömeggyilkos lelkület. És ilyen lelkületet nem tűrhet meg magában az az ember, aki mint keresztyén: Jézus nevét viseli magán! Tudjátok-e azt, hogy az ellenség a próbaköve annak, hogy ki hogyan áll Istennel? Az ellenségeddel szemben való viszonyodon mérheted le legpontosabban Istenhez való viszonyodat. Épp olyan távol vagy Istentől, mint attól az embertől vagy embercsoporttól, amelyiktől a legtávolabb tartod magad. Aki nem tud a szívében megbékülni az ellenségével, az Istennel is ellenséges viszonyban van még. Ha nem tudsz megbocsátani annak, akivel szemben lehet, hogy neked van igazad, akkor ez azt mutatja, hogy még mindig nem vagy olyan lelkiállapotban, hogy el tudtad volna fogadni Istentől a bűneid bocsánatát. Aki nem tud könyörülni az ellenségén, mint Dávid Saulon, az még nem tette igazán magáévá Isten könyörülő irgalmát! Nyisd ki a szívedet úgy Isten előtt, hogy az Ő Jézusban rád sugárzó szeretete legyőzzön benned minden ellenséges indulatot!
De még ez sem minden! Még többet kell tenned! Pozitív Krisztusi erőket kell belevinned az emberek együttélésébe. Mik ezek a pozitív Krisztusi erők? Például a szeretet az pozitív Krisztusi erő, tehát ha te igazán szereted azt, aki téged nem szeret! A megbocsátás is az! Tehát ha te megbocsátasz annak, aki neked ártani szokott! Vagy ha megpróbálsz örömet okozni annak, aki téged bosszant! Ne mondjátok azt, hogy nem érdemes, hiszen mit ér az a kicsi szeretet a gyűlöletnek ebben a roppant tengerében? Nos, a szeretetnek meg az örömnek meg a békességnek a pozitív Krisztusi erői hatalmasabbak, mint a gyűlöletnek meg a háborúságnak meg a rosszakaratnak az erői - mert Isten hatalmasabb, mint a Sátán! És a jövő azé, aki szeret, meg megbocsát, mert a jövő Istené! Egyetlen olyan cselekedet sem hiábavaló, ami pozitív Krisztusi hatásokat visz bele az emberek életébe! És egyébként is: ez az egyetlen célravezető út az ellenség legyőzésére. Lám, itt a történetben is: Saul látva Dávid jóságát egészen megbékült, megenyhült, egészen elérzékenyedett, sírva fakadt, elpárolgott belőle a Dávid elleni rosszakarat, legyőzte Dávid jósága! Csakis így lehet legyőzni az ellenséget: barátsággal! Ahogy Jézus mondta: “Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg”. (Róm 12,21) Tüzet nem lehet tűzzel eloltani, csak szaporítani, gyűlöletet nem lehet gyűlölettel elnyomni, csak tovább növelni! Ellenséggel nem lehet erőszakos módon leszámolni, csak jósággal és szeretettel! Önmagunk legyőzésével!
Isten is ezt tette velünk! Tudjátok, mikor volt Jézus a leghatalmasabb? Amikor nem szállt le a keresztről! Sokszor elámultak az emberek, látván Jézus isteni hatalmát! Micsoda felséges hatalommal parancsolt a tenger hullámainak, a szélviharnak, milyen felséges hatalommal győzte le a betegséget, milyen hatalommal vált úrrá a halál fölött ott Lázár sírjánál! De mindennél nagyobb volt ott a keresztfán, amikor az emberek mocskolódása közben, a ráboruló testi-lelki szenvedés iszonyatában azt mutatta meg, hogy milyen hatalma van - önmaga fölött! Angyalokat kérhetett volna segítségül, egyetlen rántással kiszakíthatta volna magát az emberek kezei közül, egyetlen szavával leszámolhatott volna ellenségeivel, meglett volna hozzá a hatalma, de nem élt vele! És ezzel vívta ki a legnagyobb győzelmet, és éppen ezzel hozta be a legpozitívabb erőt, az isteni megváltó szeretetet az emberi életbe. A tiedbe is! Az enyémbe is! Ezért lehetséges nekünk is győzni - önmagunk fölött!
Ámen
Dátum: 1960. október 9.