Történetünkben két vak emberről van szó, akik egyszer az úton, bizonyára koldulás közben, talán a közeledő zajból tudomást véve arról, hogy Jézus arra van elmenőben, elkezdtek kiáltozni, mondván: “Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia!” (Máté 9,27). Mintha mi sem történt volna, Jézus halad tovább, bemegy egy házba, de a két vak most már nem akarja elszalasztani a régen várt alkalmat, nagy üggyel-bajjal, tapogatózva, mások segítségével utána botorkálnak, vágyakozva, reménykedve, izgatottan, vakon is megkeresik Jézust. Amikor az Úr látja ennek a két nyomorultnak a nagy igyekezetét, “monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” (28. vers). Álljunk meg itt egy pillanatra, mert itt kezdődik a nagy feszültség ebben a történetben. Képzeljük bele magunkat ezeknek a vakoknak a helyzetébe! Lehet, hogy ezek az emberek születésüktől fogva vakok, el sem tudják képzelni, mit jelent a látás, a napfény, a virágos rét, a kék ég, a rájuk tekintő szemekben tükröződő emberi lélek, csak úgy sejtik, mint a vakság nyomorúságának az ellenkezőjét, hogy az valami nagyszerű lehet: látni! Egy eddig elrejtett, egész új világ tárulna fel előttük, ha egyszer eloszlana ez az örök sötétség, ha egyszer megnyílnának a szemeik! De ha láttak, most meg nem? Az is iszonyú! És most, íme, itt áll előttük valaki és azt kérdi tőlük: “Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” El tudjátok-e hinni, hogy amit eddig teljességgel lehetetlennek, reménytelennek, képtelennek tartottatok, hogy ti is lássatok, azt én megcselekedhetem?
Nem olyan egyszerű ám erre teljes őszinte, szívből jövő igennel válaszolni! Mert elkezd tiltakozni a józan ész, és azt mondja: bolondság az egész, én tudom, hogy ez lehetetlen, hogy ilyen nincs! Előáll az emberi ész és tapasztalat, és így érvel: amióta a világ világ, ilyen még nem történt, hogy egy vaknak megnyíltak volna a szemei. Sokan megpróbálták már ezt, de még senkinek sem sikerült. Feltámad a kételkedés, nagyot sóhajt: ne csigázzátok fel a képzeletemet, ne színezzétek ki reménytelen vágyaimat, hiszen ha most nem sikerül, annál fájdalmasabb lesz az újabb csalódás! Köröskörül a sok kíváncsi, aggódó vagy már előre kárörvendő ember: mi lesz itt, talán most derül ki ennek a Jézusnak a kudarca! Érzitek, milyen súlyos próba elé állítja Jézus ezt a két vakot ezzel a kérdéssel: “Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem”? Egy egész külső és egy egész belső világ azt zúgja, bizonyítja, okoskodja, következteti, hogy lehetetlen, őrültség, nem lehet igaz - és a két vak mégis halkan így válaszol: “Igen, Uram”! - Ez a hit! Ez az “Igen, Uram!”: ez az igazi hit! Ahol a józan ész azt bizonyítja, hogy “nem”, ahol az évezredes tapasztalat, a külső és belső körülmények kényszerítő ereje mind-mind azt igazolja, hogy “nem”: ott a hit mind ennek ellenére is meri azt mondani, hogy “igen!”
És ez a hit, ez a Krisztusnak vakon igent mondó hit képes csak elfogadni a csodát. Azt mondja Jézus a két vaknak: “Legyen néktek a ti hitetek szerint!” (29. vers). És úgy lett, amint hitték, az történt velük, amit hittek, akkora ajándékot kaptak Jézustól, amekkorát a hitükkel át tudtak venni tőle, az vált tapasztalati valósággá a testükön, ami előbb már hitbeli valóság volt a lelkükben. És itt nagyon fontos ez a sorrend: előbb kell lennie a hitnek, és csak azután tapasztalhatom meg a csodát: Tehát nem a hit épül fel a csodára, hanem a csoda a hitre. Senki ne várjon isteni csodát az életében, ha nem tud vakon hinni. Mert a hit a reménylett dolgoknak a valósága, tehát a még be nem következett, csak reménységben lévő dolgoknak a realitása - és a nem látott dolgokról való meggyőződés, vagyis olyan bizonyosság, mint a látható és tapintható dolgok megragadása. (v.ö. Zsidók 11,1). És csak ha előbb már hitben lett az a dolog valósággá és meggyőződéssé: akkor, csak azután teljesedik be és válik látható valósággá! Erre vonatkozik Jézusnak ez a mondása: “Legyen néktek a ti hitetek szerint”!
Egyszer két jó barátot meghívtak egy elhagyatott, Balaton melletti kis telekre, barackéréskor. A telek gazdája azt mondta nekik: vihetnek belőle annyit, amennyit akarnak. Az egyik egy kis szatyorral ment, a másik pedig egy hatalmas füles kosarat vitt magával. Amikor meglátták a bő termést, már nagyon sajnálta az egyik, hogy ennyire szerény és lusta volt. Ám, mivel kevés edényt hozott, keveset is vihet magával haza, a másik pedig jól megszedte a kosarat, vállán átvetve és kézbe markolva, szinte roskadozva, de boldogan cipelte hazafelé a pirosló áldást.
Valahogy úgy van ez, hogy a mi hitünk is ilyen edény, amibe belerakja Jézus azt az áldást, amit imádságban kérünk Tőle. A mi Urunk véghetetlen gazdag Isten, kimeríthetetlen bőségben van Nála az áldás, és mi kérjük tőle. Ő pedig adná is nagyon szívesen, de nincs, amibe rakja. Olyan jelentéktelenül picinyke a hitünk, ez az elébe tartott edényünk, hogy csak apró morzsákat tudunk felfogni és elvinni vele. Ezért olyan csodákban szegény az életünk. Ezért nem történnek ma ilyen csodák. Nem bírja el a hitünk. Ha mernénk nagyobb hitet alátartani a mennyei erők áradásának, sokkal több csodálatos segítséget és gazdagságot is kaphatnánk.
Ne gondoljuk, hogy ma már nem tesz Jézus csodákat. Bizony, tesz Ő most is, de csak ott, ahol van hit, amely el tudja fogadni, fel tudja fogni. Csak mi már elszoktunk attól, hogy higgyünk. Mi, mai emberek, túl felnőttek, túl okosak vagyunk ahhoz, hogy vakon hinni tudjunk. Előbb mindig számítgatunk, okoskodunk, mérlegelünk, erőlködünk, és ha mindez az emberi művelet valószínűsíti a kívánt eredményt, akkor azt mondjuk, hogy most már hiszünk! Persze, hogy nem is történik azután semmi csodálatos, isteni dolog az életünkben. Ezért olyan anyaghoz kötött, száraz, kietlen, unalmas vagy fárasztó az egész életünk. Annak, hogy Isten csodát művelő ereje kiáradjon, mindig van egy előfeltétele: az, amit Jézus így kérdezett: “Hiszed-e, hogy én azt megcselekedhetem?” Ha igen, akkor legyen néked a te hited szerint!
Tudjátok, mi a legnagyobb csoda? Jézus Krisztus keresztje, halálának bűnbocsátó kegyelme és vérének bűnöktől megtisztító ereje. Az, hogy a láthatatlan Krisztus olyan valósággá, az Ő élő jelenléte olyan meggyőződéssé válik egy lélek számára, mint akármilyen látható tapasztalati valóság. Az, hogy egy emberi szívbe beköltözik Krisztus, egészen átalakítja a gondolkozását, érzésvilágát, átformálja a cselekedeteit, áthangolja a beszédét, megtisztítja a szívét, úgy, hogy ő maga is csodálkozva látja önmagán, hogy a szó szoros értelmében újjászületett, mássá lett, kicserélődött egész valója. Nevezhetjük ezt megtérésnek vagy felébredésnek, vagy újjászületésnek, a lényeg az, hogy valami csodálatos, de valóságos nagy belső átalakulás történt az emberben.
Olyan sokat hallunk erről a csodáról, s miért van az, hogy a te életedben még mindig nem történt meg a valóságban? Talán azért, mert a megfeszített és feltámadott Krisztus evangéliuma áradásának mindig az eszedet tartod alá és nem a hitedet! Mindenképpen megérteni akarod és nem hinni! Az eszedbe pedig nem fér bele, mert a keresztről való beszéd az emberi értelem számára botránkozás és bolondság. Hiszen még az sem fér a fejedbe, hogy te, a tisztességes, becsületes, jóravaló, komoly ember: bűnös vagy, kárhozatban élsz, tehát megváltás nélkül a kárhozatban halsz is meg - hogyan értenéd meg akkor Krisztus megváltó halálának a nagy titkát? Próbáld egyszer félretenni az értelmedet, nem törődni azzal, hogy nem érted a váltság misztériumát - hanem egyszerűen azt a kicsi hitedet, ami éppen van, alátartani, s majd meglátod, egyszerre hogy teletölti Isten a megváltás örömhírével!
Gondolj most a megfeszített Krisztusra, amint függött ég és föld között a keresztfán: egyfelől minden földi bűn, (tehát a te bűnöd is) emeltetett föl Benne az ég felé, másfelől Isten haragjának teljes szigorúsága sújtott le Reá és Benne minden földi bűnre, (tehát a tiedre is) a föld felé. Az Ő ég és föld közé emelt szent személyében érte és ítélte el az emberi bűnt, a tiédet is, az isteni igazságszolgáltatás. Szeretnéd-e meglátni Őt, a Megváltódat? Vágyakozol-e bűnbocsánatra jutni ingyen kegyelemből, az Ő érdeméért? Vágyakozol-e valami átkos szenvedélyedtől, bűnödtől megszabadulni végre, szeretnél-e testben-lélekben megújulni Krisztus újjáteremtő ereje által? Szeretnél-e mássá lenni, mint amilyen most vagy, lélekkel teljesebb, igazabb, őszintébb, tisztább, szentebb?
Nos - mondja Jézus, - mindennek van egy nagy előfeltétele, az, hogy hiszed-e, hogy én azt megcselekedhetem? Tehát hiszed-e, hogy Jézus megcselekedheti, hogy az Ő halálának és feltámadásának az ereje a te életedben is boldog valósággá váljon végre? Ha ezt az értelmed minden érvelése ellenére, eddigi sikertelen tapasztalataid dacára is hiszed: akkor máris megtörtént veled a csoda! Mered-e hinni, hogy Jézus annyira szeret téged, hogy érdemesnek tartotta vállalni helyetted a kárhozatot, csakhogy te megszabadulj tőle? Mered-e hinni, hogy van néki hatalma megbocsátani a te bűneidet is, hogy néked is tud adni új szívet, hogy téged is meg tud tölteni Szent Lelkével?
Jól értsük meg Jézus kérdését! Nem így hangzik: Hiszitek-é, hogy ti azt megcselekedhetitek? Nem arról van szó, hogy te érzel-e magadban elég erőt a Krisztus-követő élet vállalására és megvalósítására, hanem azt kérdezi: Mered-e hinni, hogy én, Jézus Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, azt megcselekedhetem? Mered-e hinni, hogy meg vagy váltva? Csak hinni, de egészen hinni, most hinni, most, amikor itt van Jézus? Annyit kapsz az Ő megváltó erejéből, amennyit most a hiteddel merítesz belőle. Mert reád is, most is, ebben is érvényes az, hogy legyen néked a te hited szerint!
Ezt a legnagyobb csodát követik azután a hívő életben a további csodák sorozatai. Aki egyszer rá mer lépni a hit láthatatlan talajára, annak az életében mindig csodák történnek, emberi okoskodással meg nem érthető és meg nem magyarázható dolgok válnak valósággá, és nemcsak lelki, hanem testi, fizikai, materiális vonatkozásban is. Akivel megtörtént a legnagyobb csoda, a megváltás csodája, az nyugodtan építheti rá azután egész földi életét is a legbiztosabb, bár láthatatlan fundamentumra: Isten ígéreteire és az imádságra. Hiszen a megváltott embernek nagy patrónusa van: Jézus Krisztus, és hatalmas tőkéje: az Úr roppant gazdagsága. A hívő embernek szabad komolyan venni azt, hogy Jézus a lehetetlent is megcselekedheti. A megváltott embernek szabad - az előbbi hasonlat szerint - nagy kosarat vinni a Úr csodálatos segítségének az elfogadására, és amikor kiürül belőle az áldás, legyen az kenyér vagy ruha, vagy bármiféle anyagi vagy lelki kérdés: mindig szabad újra jönnie. A Krisztushoz tartozó ember merheti a legföldibb és leganyagibb problémát is hitkérdéssé tenni, és a megoldást hittel az Úrtól kérni.
“Hiszitek-e, hogy én ezt megcselekedhetem?” - kérdezi most Jézus, és várja a választ. Ha azt akarod, hogy a te szemeid is megnyíljanak, és láss nagy, felséges, érthetetlen csodákat, feleld rá: “Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.” (Márk 9,24).
Ámen
Dátum: 1948. július 4.