A keresztyén élet egyik legnagyobb kérdése a hűség, az állhatatosság, a felismert igazság mellett való kitartás, a keskeny útról való le nem térés, a Krisztus melletti megmaradás. Annak a mondanivalónak, amit Jézus búcsúzóul tanítványai lelkére akar kötni, a legfontosabb szava ez: megmaradni. A János evangéliuma 15. részből olvastam fel kilenc verset, ebben a kilenc versben tízszer fordul elő ez a szó, különböző összetételben. Hol így, hogy “maradjatok énbennem”, hol így: “aki énbennem marad”, majd így: “maradjatok meg az én szeretetemben”, vagy így: “maradjon tibennetek az én örömem”. Az a mondanivaló, amit most a mi konfirmandusaink lelkére szeretnék kötni, ebben az egy szóban összpontosul: megmaradni. Igen, maradjatok meg Krisztusban, az Ő egyházában, itt, közöttünk, ebben a gyülekezetben, maradjatok meg a hitben. Azért szeretném ezt olyan nagyon kihangsúlyozni, mert tapasztalatból tudom, mennyire szét szokott rebbenni egy konfirmandus sereg a szép konfirmációi ünnepség után. Eltelik egy-két hónap, vagy egy év, és úgy elsodródik némelyik, mintha sosem állt volna itt az Úr asztala előtt. Az is előfordul, hogy ha találkozunk az utcán, nem is köszön, szégyelli, hogy ismer.
Nagyon jól tudom, hogy ez az eltávolodás, elszakadás nem szándékosan történik, hanem szinte észrevétlenül. Péter sem akarta megtagadni Jézussal való korábbi ismeretségét, a maga tanítványi mivoltát, mégis megtagadta! Sőt ha valaki mondta volna előre, hogy jöhet idő, amikor még ő is hűtlen lesz a Mesteréhez, nem hitte volna el. Tiltakozott volna ellene. Jézus előre figyelmeztette Pétert, de még Neki sem hitte. Azt gondolta, nem ismeri őt Jézus eléggé. Ó, milyen nagy lendülettel, lelkesedéssel ígérte és fogadta a hűséget: “Uram, teveled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni!” (Lk 22,33) Ez igen! Ez aztán bátor kiállás Jézus mellett! Lám, ezt az embert nem lehet megfélemlíteni sem börtönnel, sem halálos fenyegetéssel! Máté evangélista még többet is feljegyzett Péter ünnepélyes nyilatkozatából. Tőle tudjuk, hogy még azt is mondta: “Ha mindnyájan megbotránkoznak is tebenned, én soha meg nem botránkozom.” (Mt 26,33) Az egyik legnagyobb szó, ami egy ember ajkát elhagyhatja, ez, hogy soha! Én sohasem leszek hozzád hűtlen! És ha nem tudnánk, hogyan folytatódik Péter apostol története pár óra múlva, azt kellene mondanunk, hogy ez a Péter igazán derék ember! Micsoda hős! Micsoda impozáns jelenet ez! El tudom képzelni, hogy tetszhetett itt Péter ebben a hősi pózban önmagának! Én soha nem leszek hűtlen Hozzád! A börtönt, sőt a halált is vállalom Érted! Mennyi magabiztos erő van ezekben a szavakban!
Azért részleteztem ezt ennyire, mert most itt, a mi templomunkban is valami ehhez hasonló dolog történik: negyven fiatal fiú és leány fog ígéretet tenni arra, hogy Jézus Krisztus igaz követője, és református keresztyén egyházunknak holtig hűséges, engedelmes és áldozatkész hívei lesznek! Nagy, ünnepélyes pillanat ez mindnyájunk számára, de különösen a ti számotokra, kedves fiatal testvérek, akik már több mint fél éve készültök erre az alkalomra! Én egy pillanatig sem kétlem, hogy amikor most itt álltok Jézus Krisztus előtt, ebben az áhítatos, ünnepi hangulatban: igazán teljes jóhiszeműséggel tesztek majd hűségfogadalmat. Igazán bennetek a jó szándék, hogy Jézusnak igaz követői legyetek, és talán el is képzelitek magatokban, hogy majd kint az életben, ha valaki támadja az egyházat, ti majd mellé álltok. Ha valaki gúnyolja Krisztust, ti majd kiálltok Mellette, és megvéditek! Igen, ilyenkor, egy ilyen emlékezetes, megható ünnepség hangulatában az ember úgy érzi, ahogy Péter: Minden áldozatot meg tudna hozni a hitéért meg az egyházáért, hogy sohasem lesz hűtlen Jézushoz! Rettentő nagy kijelentés az, amit most ígértek és fogadtok: hogy Jézus Krisztusnak igaz követői és egyházunknak holtig hűséges tagjai lesztek!
Nagyon szép és megható dolog ez, de én most mégis - még ha ünneprontó is leszek - azt kérdezem: vajon mi lesz később ebből az ünnepélyes fogadalomból? Péter is így fogadkozott. És ugye, tudjátok, hogy mi lett belőle? Még azon az éjszakán megtagadta Jézust. Egymásután háromszor bizonygatta, hogy semmi köze Hozzá! Hogy nem ismeri azt az embert, akiről nemrég még olyan boldog csodálkozással vallotta: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Mt 16,16) Nem kétséges, hogy Péternek azok a szavai, amelyekkel a börtönig, sőt a halálig tartó hűséget fogadta, teljes belső meggyőződésből fakadtak, annak a felemelő pillanatnak a hatása alatt, hogy ott állt Jézus mellett. De aztán megváltozott a helyzet, és ő nem Jézus mellett állt, hanem gúnyolódó katonák, nevetgélő rabszolgalányok között. Ott már ő is más volt. Ott már ő is az a gyakorlatias érzékű ember lett, aki nem szereti a kockázatot, ki akarja magát vágni a bajból, keresi a kibúvót, a könnyebb megoldást, a menekülést. Segít magán egy kis hazugsággal: “átkozódni és esküdözni kezde... Nem ismerem ezt az embert” (Mt 26,74) Ez lett a nagy szavak, a nagy fogadkozás vége!
Milyen állhatatlan ember! Milyen csalárd az emberi szív! Mennyire semmit sem ér a lelkesedő jó szándék! Milyen gyenge lábon áll még Péter apostolnak is Krisztus iránt való hűsége! Hát még a mienk! Elég annyi, hogy úgy alakuljanak a körülmények, hogy nem jó üzlet Jézushoz tartozni. Azt hiszi, gyanússá válik, ha templomba jár, és hívőnek gondolja magát. Valaki ráfogja, hogy maradi gondolkodású, “reakciós”, ha hisz Istenben, és máris szétfoszlik a hűség! Inkább megtagadja a Krisztushoz tartozást, csak hátránya ne legyen belőle! Pedig talán nem is lett volna belőle Péternek sem semmi hátránya, csak ő félt tőle! Ó, de hitvány tud lenni az ember!
Hát, még ha hozzávesszük az ember teljes erőtlenségéhez azt is, amit Jézus az Igében a Sátánról mondott: “Simon, Simon! Ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.” (Lk 22,31) Az életünk láthatatlan hátterében van egy titokzatos valaki, egy gonosz erő, akinek igen nagy érdeke fűződik hozzá, és el is követ minden tőle telhetőt azért, hogy Jézus tanítványait megrostálja, Mesterük megtagadására bírja! Igen, a Sátán mindent elkövet, hogy Krisztus egyháza kompromittálja magát, és hogy aki itt ma konfirmál, már a jövő vasárnap valami miatt ne tudjon eljönni a templomba. Meg hogy aki megfogadta, hogy Jézust követi, annak az év végén rossz legyen a bizonyítványa. Meg hogy aki ma itt úrvacsorát vett, holnap egy nagyot káromkodjék, vagy hazudjék. Meg hogy aki imádkozni szokott, az vesszen össze csúnyán a mellette élő emberekkel, hozzon szégyent a hitére, meg hogy aki ma itt áhítatosan ül, bukjon el holnap valami csúnya bűnben. Igen, ez a Sátán érdeke, mert akkor hivatkozhat arra, hogy na lám, milyen utálatosak, lusták, haszontalanok a hívő emberek! Ennyit ér a vallásosság! Ennyit ér a szavuk, az ígéretük és a fogadalmuk! Azt hiszem, sokkal komolyabban kellene számolnunk azzal, amit Jézus Péternek mondott: “Simon, Simon! Ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.” (Lk 22,31)
Ugyanakkor azt is sokkal komolyabban kellene vennünk, amit közvetlenül ezután mondott Jézus: “De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited.” (Lk 22,32) Tehát igaz, hogy egy sötét, gonosz erő működik láthatatlanul életünk titkos hátterében, de egy másik hatalom is: Jézus Krisztus! Ha mérlegre tesszük a magunk szívének hűtlen természetét és a Sátán törekvését egyfelől, Jézus Krisztus hatalmát másfelől, akkor - de csakis akkor - mégsem reménytelen az, ami itt történik! Mégsem reménytelen a fogadalomtétel, hiszen Jézusnak még a Sátán is a szolgája! Jézus még a Sátán munkájából is jót tud kihozni. Amikor a búzát rostálják, a konkoly kihull közüle, rostálással tisztítják a gabonát. A Sátán rostájának a rázásában is Krisztus igaz tanítványainak a hite tisztul. Kihull belőle a polyva: a gőg, a hiúság, önzés, az önmagunk erejében való bizalom, de megmarad az alázatos hit. Rájövünk, hogy milyen hitványak, erőtlenek vagyunk, képtelenek a jóra, mennyire rá vagyunk utalva a kegyelemre, a bűnbocsánatra, Krisztus megtartó erejére! A magabiztos Péter is a Sátán rostájában tanulta meg az alázatot, ami alkalmassá tette őt Isten kegyelmének elfogadására.
“De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited” (Lk 22,32) - mondja Jézus. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy nemcsak a Sátán küzd érted, hanem Valaki más is kiáll melletted a mennyben. Valaki vigyáz rád, Valaki számon tart, Valaki mennyei segítséggel erősít! A küzdelem a mi megmaradásunkért, hűséges kitartásunkért nemcsak a mi szívünk mélyén folyik, hanem végső fokon olyan kozmikus küzdelem, amelyet Jézus vív a Sátánnal, és amelynek kimenetele eldőlt már akkor, amikor Ő föltámadt a halálból! Ne abban bízzatok hát, hogy lesz majd elég erőtök kitartani Jézus mellett, hanem abban, hogy Jézusnak lesz mindig elég ereje megtartani benneteket! Ne a magatok hűségében higgyetek, mert az megrendül, hanem Jézus hűségében, mert az megmarad! Ne magatokra nézzetek, hanem Jézusra! Ő mondta: “én imádkoztam érted”.
Mindnyájan, fiatalok és idősebbek, akik igazán komolyan akarunk Krisztus igaz követői, református anyaszentegyházunknak holtig hűséges, engedelmes és áldozatkész hívei lenni, abban bízunk, hogy Jézus jótáll értünk, magáévá teszi ügyünket, számíthatunk az Ő szeretetének megtartó erejére. Nem kerülöd el te sem a Sátán rostáját, de majd ha nagyon rázza az életedet, gondolj arra, hogy végighangzik a neved a mennyországon, Jézus imádkozik érted! És az Ő imádságának az oltalma alatt győzhetsz, kitarthatsz a felismert igazság mellett! Ha letértél is, visszatérhetsz a keskeny útra. Megmaradhatsz Krisztus mellett hűségben, állhatatosságban, végig minden harcon, kísértésen át, mind az örökkévalóságig!
Ámen
Dátum: 1958. június 1. konfirmáció.