Olyan ez az Ige, mintha mozgósítási parancs lenne. És valóban az is! A fővezér kiadja a rendelkezést, utolsó földi parancsát a világ meghódítására. És ami pünkösdkor történt, valóban mozgósítás: Jézus a mennyből Szentlelke által mozgósította az Övéit. Azóta Krisztus egyháza máig úgy él a világban, mint egy mozgósított hadsereg. A keresztyén egyház lényege, amit a régiek úgy mondtak, hogy ecclesia militans - azaz küzdő egyház. És ha nem az, akkor meg is szűnt egyház lenni. Ezért szeretnék ma újra Jézus örök pünkösdi parancsáról beszélni.
Először is az a kérdés, hogy miért van mindig újra szükség erre a mozgósításra? Azért, mert Jézus tanítványai mindig hajlandók voltak, és hajlandók ma is a passzivitásra, a tétlen szemlélődésre, a terméketlen kegyeskedésre. Itt is azt kérdezték Tőle: “Nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” (ApCsel 1,6) Az a lelkület nyilatkozik meg ebben, amely haszonélvezője, és nem munkása akar lenni Isten országának. Mintha azt mondanák itt a tanítványok: Uram, hadd lássuk már végre valami hasznát is annak, hogy hiszünk Benned, hogy a tanítványaid vagyunk! Olyan jó lenne, ha ez a nép újra nagy és boldog lenne! Mi azt szeretnénk, ha a Te dicsőségedet mindenki elismerné, ha mindenki térdet és fejet hajtana Előtted, ha a hazugság és a rosszindulat nem rontaná többé a levegőt, ha az egyik népnek nem kellene többé félnie a másiktól, ha mindenütt a szeretet, a jóság, a megbocsátás uralkodnék a lelkeken, ha minden házasság tiszta és boldog lehetne, ha a gyermekeink a Te félelmedben növekedhetnének! Röviden: Ha a te országod, Uram, megvalósulna végre a földön! Ezt szeretnénk, ezt várjuk! Ugye, végre megvalósítod, ugye, valóra váltod a Hozzád fűződő reményeinket? Tegyél már valamit, hogy jobb legyen!
Valahogy ilyen álmodozó rajongással, csodavárással fordultak Jézus felé a tanítványok. Jézus pedig megfordítja a dolgot, és azt mondja: Igen, pontosan ezt akarom tenni: beleárasztani a megváltás erőit ebbe a világba, diadalra vinni a szeretetet a gyűlölet fölött, a jóságot minden gonosz ellen. Éppen az Isten országát akarom helyreállítani a földön: de általatok! Vagyis nem úgy, ahogy ti szeretnétek, hogy csak haszonélvezői legyetek annak, amit teszek, hanem úgy, hogy Isten országának lesztek eszközei és munkálói! A tövissel koronázott Jézus az egész világ fölé emelkedett, és mindent az Ő újjáteremtő kegyelmének fénykörébe akar bevonni. De nem természetfölötti vagy irracionális csoda által, hanem nagyon természetesen és reálisan, a tanítványai révén. Azt mondja az Övéinek, hogy: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim”. (ApCsel1,8) Kik ezek a ti? Akik ott álltak a keresztnél, akik látták a megnyílt húsvéti sírt, akik - bár halkan és szerényen - azt mondták, hogy szeretik Jézust és hisznek Benne.
A pünkösd lényege, hogy Jézus tanítványai apostolokká, munkatársakká, Isten Lelkének eszközévé válnak! A legtöbb hívő ember csak haszonélvezője akar lenni Jézus hatalmának, csak arra való a hite, hogy segítséget kérjen és kapjon egy mennyei hatalomtól. Minden imádsága olyan, mintha koldulás lenne: Uram, adj ezt vagy azt, segíts meg ebben vagy abban. Nos, a pünkösd az a döntő fordulat az ember hitéletében, amikor nemcsak kapni akar az Úrtól, hanem önmagát Neki eszközül adni. Amikor nemcsak az Ő gondviselő oltalmában akar részesülni, hanem az Ő megváltó uralmának a kiterjesztésében is. Amikor nemcsak arra kérem, hogy ügyes-bajos dolgaimban segítsen meg, hanem arra is, hogy használjon, végezze el a munkáját általam az emberek közt, a világban. Azért van mindig újra szükség a pünkösdi mozgósításra, hogy Krisztus gyülekezete, amelyik mindig újra visszasüllyed egy passzív hallgatósággá, megmozduljon, és apostoli, missziói felelősségének tudatára ébredjen!
Hogy történik ez a mozgósítás? Ahogy Jézus mondja: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim”. (8. vers) Az Úr ígérete be is teljesedett: Pünkösdkor valóban eljött reájuk a Szentlélek. Szent ez a Lélek. Annyira más, mint minden egyéb lelki és szellemi hatás vagy erő, ami csak létezik ezen a megfertőzött földön! Szent ez a Lélek, Isten Lelke, Krisztus Lelke, az a titokzatos, láthatatlan Valaki, Akiben a megfeszített és feltámadott Jézus van itt. Ez a Lélek, Krisztus Lelke jött el rájuk és szállta meg őket. A Szentlélek jött el rájuk, szállta meg és vette hatalmába őket! A Szentlélek eljövetele ma is ugyanezt jelenti: Krisztus megragad. Tehát nemcsak megérint egy vallásos hangulat, nemcsak áhítatba ringat néhány kegyes szó, hanem Jézus a mennyből, de mégis egész közelről, láthatatlanul, mégis egész reálisan, belemarkol az életembe, és bevonja azt a maga hatásának, a maga hatalmának bűvkörébe. Akkor vagy igazi keresztyén ember, ha megszállott vagy. De nem egy ügynek vagy eszmének a megszállottja, hanem egy élő, isteni személynek: Jézus Krisztusnak a megszállottja! A keresztyén hit nem azt jelenti, hogy megragadtam Istent. Pláne nem azt, hogy értelmi úton ragadtam meg, megértettem. Hanem éppen fordítva: megragadott Isten, megszállt, legyőzött, és én hagyom magam, belesimulok az Ő hatalmas kezébe, beleilleszkedem az Ő világot meghódító akaratába. És ez a legyőzöttség, megszállottság nem bénító vagy nyomasztó, hanem éppen fölszabadító és boldogító! A Szentlélek olyan titokzatos hatalom, hogy amikor térdre kényszerít Krisztus előtt, ezáltal fölemel! Amikor legyőz, ezáltal tesz engem is erőssé, győztessé! Úgy, ahogy Jézus előre megmondta: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim”.
Nos hát, valóban: vettek erőt! Hallatlan nagy, mennyei erőt kaptak! Persze, csak akkor, mikor a Szentlélek eljött rájuk, úrrá vált fölöttük, miután odaadták Neki magukat eszközül. Ma is csak annak adja Jézus a Lelke erejét, aki enged Neki! Az autónak is csak akkor lehet teljes gázt adni, ha már beállt a megfelelő irányba, és a kormány biztos kézben van. Különben szerencsétlenség történik! Hozzászoktunk, hogy mindig panaszkodunk az erőtlenségünk miatt, és ezt úgy tüntetjük fel, mintha kegyes alázat lenne. Nos, ez nem alázat, hanem hitetlenség és gőg. Ez annak a ténynek a teljes negligálása, ami pünkösdkor történt. Ha mi Krisztusban hiszünk, és mégis erőtlenek vagyunk, az azért van, mert nem akarunk a Lélek eszközévé válni. Mert vonakodunk, mert lusták vagyunk magunkat az Ő szolgálatába állítani. Jézus ígérete, hogy “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok” - ma is érvényes! Ma is így mozgósítja az Ő tétlen egyházát! Jaj annak, aki a mozgósításkor veszteg marad!
Végül még egy kérdés: Mire mozgósítja Jézus az Övéit? Tulajdonképpen nagyon szerény, de nagyon fontos szolgálat betöltésére. Így mondta: “Lesztek nékem tanúim”. A tanú olyan valaki, akire peres ügyben van szükség. Elmondja, amit látott vagy hallott, és ennek a vallomásnak nagy szerepe van az ítélethozatalnál. A világtörténelem nagy perében, amelyben Jézus úgy áll a világ előtt, mint vádlott, megvetett és lenézett valaki, minden keresztyén ember tanú! Jézus tanúja! Nem védőügyvédje, nem propagandistája - mert Neki erre nincs szüksége -, hanem tanúja.
A tanú nem vitázik, nem agitál, nem védekezik vagy támad, nem érvel ész-okokkal, nem kapacitál, hanem vallomást tesz! Vallomásának bizonyító jelentősége van. Tanúskodni azt jelenti: Valaminek az igaz voltát, hitelességét igazolni. Tanú vagyok rá, azaz nincs kétség, igaz, amiről szó van! Jézus tanítványa, úgy, ahogy van, Krisztus evangéliumának hitelesítő pecsétje. Minden szavával és egész életével arról kell tanúskodnia, hogy Jézus a világ Megváltója! Vigyázzatok, mert minden, amit tesztek, ahogy éltek és beszéltek, forgolódtok és munkálkodtok a világban, mind megannyi tanúvallomás, aminek alapján emberek győződnek meg az Evangélium igazáról vagy hamisságáról, és mondanak kedvező vagy terhelő ítéletet Jézusról!
Tudjátok, mi a legméltóbb tanúskodás Krisztus mellett? A szeretet! Befejezésül hadd mondjam el, hogy láttam egy befejezetlen templomot, aminek az egyik falán három szép, színes ablak volt. Egyik a hit, másik a remény, harmadik a szeretet szimbólumával díszítve. Hit, remény, szeretet: Ez a sorrend így helyes. Első a Megváltó Jézusban való hit. Életünk fundamentuma nem is lehet más, mint az a hit, hogy Isten megbékélt velünk Krisztusban. És csak ha teljes szívvel hiszünk Benne, akkor tudunk ebben a zűrzavaros, félelmetes világban reménységgel előre tekinteni. Mire alapozhatnánk reménységünket, ha nem a Krisztusban való hitünkre? Az pedig nem vitás, hogy csak az az ember tud igazán szeretni, akinek jó reménységgel van tele a szíve. Az már nem félti többé a saját szerencséjét, életét, nem fél senkitől és semmitől, ezért képes szeretni. Tehát ez a sorrend: hit, remény, szeretet - így helyes.
De azután elképzeltem, hogy ha valaki este elmegy e mellett a kivilágított templom mellett, és fölnéz a színes ablakokra, az fordított sorrendben látja ezt a hármat. Számára az első, amit meglát, a szeretet, és csak azután a remény, és végül a hit. Egy kívülálló eleinte nem sokat lát a hitetekből, de arra fölfigyel, ha azt látja, hogy bennetek szeretet van. Hiszen annyiszor beleütközött már mások önzésébe, rideg közönyébe! Persze, hogy elcsodálkozik, ha olyan emberek közé kerül, akik nemcsak kedvelik, hanem valóságosan szeretik egymást és őt is! Akkor majd érdekelni fogja, hogy mi ennek a titka, miért olyan mások ezek az emberek, mint a többiek. Majd rájön lassan, hogy ezek az emberek azért tudnak szeretni, mert valami boldog reménységet őriznek a szívükben. Azért nem idegeskednek, azért tudják hordozni a terheket, mert egy másik, boldogabb, gazdagabb világ reménysége tölti meg őket. Ezek után érti majd meg, hogy ez a titokzatos, boldog reménység szilárd alapon nyugszik: a hitükön. Így nyílik meg lassan a szeme Jézus hatalmának meglátására. Sose feledjétek tehát: belülről ez a sorrend: hit, remény, szeretet. De kívülről éppen fordítva: szeretet, remény, hit! Amikor az egyháznak a világban való feladatáról van szó, akkor első a szeretet, a keresztyén szeretet. Azok a szavak és cselekedetek, amelyekben a keresztyén szeretet nyilvánul meg, azután lehet csak szó a túlvilági reménységünkről és a Krisztusban való hitünkről. Ahogy Jézus mondta: Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. Erre mozgósítja Jézus az egyházát: a keresztyén egyház tanúvallomására! Ehhez vegyetek erőt a Szentlélek által!
Ha ti most azzal mentek el, hogy mostantól fogva megpróbáltok több szeretettel, Krisztus szeretetével viszonyulni a baráthoz és idegenhez, akkor többet kaptatok pünkösd csodájából, mint azok a rajongók, akik a Lélek teljességének az eksztázisát és a nyelveken szólás csodáját szeretnék megismételve látni az egyházban. Álljatok be hát naponta a megdicsőült Krisztusból áradó Lélek sodrába, hadd használjon benneteket! Adjátok oda magatokat egészen az Úrnak! Ez a pünkösd egyetlen titka!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt,
Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait!
Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!
(463. ének 1-2. vers)
Ámen
Dátum: 1959. május 17. pünkösd.