Amit ezekben a szavakban előre megmondott Jézus a tanítványainak: az teljesedett be rajta nagypénteken. És ebben nem is az a megdöbbentő, hogy olyan kísértetiesen valóra vált minden, hanem az, hogy olyan határozottan és ellentmondást kizáróan hangsúlyozza az Ő szenvedésének és halálának a szükségességét. Itt szinte nem is a szenvedésen és a halálon van a fő hangsúly, hanem azon, hogy kell! Az Ember Fiának Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie és meg kell öletnie! Itt valami megmásíthatatlan, felsőbbrendű, isteni törvényszerűség van! Annak a nagypénteknek 2000 évvel ezelőtt, mint egy eleve elkészített isteni tervnek: be kellett következnie!
Mintha Jézus az egész Golgota fölé nagy, láthatatlan betűkkel előre odaírta volna azt, hogy kell, muszáj, ennek így kell lennie! És éppen ez a kell, ez bántotta Pétert, ezért tiltakozott ellene olyan élénken: “Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled!” Mintha azt mondaná: Mi szükség van erre, miért kell ez? És itt nem arról van szó, hogy egy ember tiltakozik a szenvedés ellen, hanem arról, hogy az ember értetlenül áll az isteni megváltó tervvel szemben!
A mai ember lelkében talán így fogalmazódnék meg Péter tiltakozása: Mire való volt ez az egész nagypénteki kálvária? A mi megváltásunk ügyét nem lehetett volna másképp megoldani, egyszerűbben? Miért kellett ehhez töviskorona, korbács, gúny, gyalázat, annyi megaláztatás, és főleg miért kellett ezért vérnek folynia? Nem lett volna hatásosabb, népszerűbb, elfogadhatóbb az egész megváltás ügye e nélkül a véres kereszt nélkül? - De igen! Emberi ízlés, gondolkodás szerint kétségtelenül! És mégis azt mondja Jézus, hogy kell! Miért kellett hát akkor ennek így lennie? - Amikor erre a kérdésre keresem most a választ Isten Igéjéből, nem mondok semmi újat, csak három sokszor hallott, nagyon egyszerű szót szeretnék nagyon komolyan kimondani, és az értelmét megvilágítani!
Az első szó így hangzik: miattunk! Vagyis te miattad, én miattam kellett Jézusnak annyit szenvednie és olyan szörnyű halállal meghalnia! Igaz ez? - Igen! Tudniillik ma sem történne másként, mint ahogyan azon a nagypénteken történt. Én nem hibáztatom azokat az embereket, főpapokat, írástudókat, római katonákat, Pilátust meg Heródest, akik Jézust 2000 esztendővel ezelőtt megkínozták és keresztre feszítve megölték! Tudom, hogy ma sem jobb a világ, és ma is - legföljebb más formák között, de - ugyanaz történik lényegileg Jézussal, mint akkor régen. Jézusnak az örök sorsa ebben a földi világban a gúny, a megaláztatás, a szenvedés, a halál! És most úgy érzem, ebben egyetért velem mindenki, mert most mindenki arra gondol, hogy milyen gonosz ez a világ és milyen rosszak az emberek! Bizony-bizony, az a sok igazságtalanság, ártatlan szenvedés, az a rengeteg gyilkos indulat, ami házastársak, egy házban lakók, szomszédos népek, világrészek között feszül, az a sok-sok erkölcstelenség, lopás, csalás, fúrás és mindenféle gonoszság, amiről naponta hallunk, olvasunk az újságokban, aminek tanúi vagyunk ebben a megromlott világban: mindez nem egyéb, ugye, mint a Jézus által képviselt indulatnak, erkölcsiségnek, lelkületnek a naponkénti keresztre feszítése. Ez a világ nem is tud egyebet, mint mindig újra megölni Jézust! Igen! Ez igaz! És ez valóban borzasztó!
De ennél sokkal borzasztóbb, hogy te is velem együtt, mindig azt teszed: megkínzod és megölöd Jézust! Én sem, te sem vagyunk különbek, mint azok az emberek, akik nagypénteken a főszerepet vitték. Nehogy azt gondoljátok, hogy ez csak olyan szónoki túlzás, papos frázis! Annak a nagypénteki jelenetnek minden szereplője él ma is, annyira, hogy mindenkiben - magadra ismerhetsz! A főpap szolgái például többször is arcul ütötték Jézust. Borzasztó lehetett, amikor hitvány ember Isten arcába csap! No, és te még talán sohasem tetted? Tudtad, hogy bűn a magzatgyilkosság, és mégis megcsináltad; tudtad, hogy tilos terület számodra az, ahová vágyakozol, és mégis beléptél oda; tudtad, hogy nem volna szabad szabadon engedni a szenvedélyeidet, mégis megtetted: ez nem arculcsapása-e Jézusnak?
Borzasztó lehetett az, amikor Jézusról letépték az utolsó ruhadarabját is, és összeköpdösve, megalázva gúnyolták, mint valami világcsúfját. És te talán még sohasem viselkedtél így? Vagy amikor nem úgy képviseled Jézust, hogy vonzóvá, széppé, igazzá válna a világ előtt, amikor te a hitvány viselkedéseddel vagy selejt munkáddal alkalmat adsz arra, hogy Jézust, Istent gúnyolják az emberek, ne higgyenek benne, elforduljanak tőle, megutálják az egyházat: ez is pontosan ugyanaz, mintha szégyenszemre, világ csúfjára állítanád oda
Jézust az emberek elé, hogy itt van, köpjenek rá, rúgjanak bele!
Borzasztó lehetett, amikor az egyik római katona töviskoronát nyomott a fejére, a másik meg szegeket vert be az élő húsba, a kezébe meg a lábába. Nos, amikor te megbántasz valakit, sértő, kemény szavakat dobálsz feléje, amikkel nem is tudod, milyen fájó sebeket ütsz a lelkén: mivel vagy különb annál a római katonánál? Hiszen azt mondta Jézus: amit cselekedtetek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek. Tehát annyira azonosítja magát a másik emberrel, hogy amit te egy emberrel cselekszel, azt úgy érzi és értékeli, mintha vele magával tetted volna. Tehát minden durvaságod, áskálódásod, haragod, gyűlöleted, kárörömed, szeretetlenséged, ami bárkivel szemben van benned, úgy fáj Jézusnak, mint azok a korbácsütések, amelyek nyomán véressé vált szent teste!
Csak egyetlen napon át figyeld meg önmagadat: azt a Jézust, aki a te szíveddel szeretni akarna, a kezeddel segíteni, a pénzeddel valakit megmenteni, a szavaddal vigasztalni akarna - azt a Jézust, aki benned élni és érvényesülni akarna: hányszor megkötözöd, hogy ne mozdulhasson, hányszor elnémítod, sőt megölöd és eltemeted jó mélyre, hogy ne lásson és ne halljon semmit, hogy te zavartalanul csinálhasd, amit akarsz! - Nincs-e igaza Péter apostolnak, amikor az első pünkösd ünnepén összegyülekezett tömegnek azt mondta: Jézust “megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek”?! (ApCsel 2,23) Pedig talán most hallottak először Jézusról. Ez a kéz egészen idáig elér, ránk mutat: Jézust, Istennek a Szentjét, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek! Tudod már, miért kellett Jézusnak szenvednie és olyan kínosan meghalnia? - Miattunk! Te miattad, meg én miattam! A mi bűneink szükségszerű következménye volt az a véres nagypéntek! Te vagy az oka! Te juttattad Jézust a keresztfára!
A második szó így hangzik: helyettünk. Vagyis te helyetted, meg én helyettem kellett Jézusnak annyit szenvednie és olyan szörnyű halállal meghalnia! - Tudniillik ebben az egész szenvedéstörténetben az a csodálatos, hogy Isten a mi bűnünknek ezt a véres következményét, Jézus halálát, mégis a mi javunkra használja föl. Amit ellene tettünk, azt mind a javunkra fordítja. Jézus halálát - aminek te meg én voltunk az okai - fogadja el mint elégtételt és váltságdíjat a bűneinkért! Tehát amikor Jézus miattunk szenvedett és meghalt, ugyanakkor helyettünk fizetett, a mi nevünkben törlesztett, egyenlített! Hiszen ki tudna közülünk eleget tenni Istennek, ki ne volna reménytelenül eladósodva Őelőtte, kinek volna rendben a számlája a mennyben?!
Tudjátok, hogy az a sok nyugtalanság, békétlenség, kiegyensúlyozatlanság miért van bennünk? Azért, mert ha nem gondolunk is rá, érezzük, hogy nem adtuk meg Istennek, ami az Istené, sem az embernek, ami az emberé! Tartozunk! Ez nyugtalanít tudat alatt bennünket. Az a sejtelem, hogy egyszer, egy nagy számonkérésnél, kiderül minden, a teljes adósság! És azt is érezzük, hogy sehogy sem tudjuk rendbe hozni a számadásainkat. Azok a szép és jó cselekedetek, amikre olyan büszkék voltunk, amelyek tekintélyt szereztek az emberek előtt számunkra: semmit sem csökkentettek azon a bizonyos adósságon. Sem az, hogy megpróbáltunk lemondani valami örömről, élvezetről, szenvedélyről, és az sem, hogy igyekeztünk vallásosan élni, rendszeresen imádkozni, úrvacsorázni... Nem tudunk olyat produkálni, magunkból kipréselni, ami érvényes fizetési eszköz lenne Isten előtt a Nála lévő tartozásunk törlesztésére!
Érzed-e már, miért kellett az a nagypénteki véres jelenet, miért kellett Jézusnak úgy szenvedni és meghalni? Azért, mert az egyetlen érvényes fizetési eszköz a bűnödért Isten előtt: a Szentháromság Isten második személyének, Jézus Krisztusnak az ártatlan, szent élete. Valami megrendítő az, ahogyan Isten ezt az ügyet elintézi: minden gonoszságot, amit te meg én, meg a másik ember valaha Ő ellene meg egymás ellen elkövettünk, azt Ő mind magára veszi, magáévá teszi, mintha az Ő tartozása lenne, mintha Ő lenne az adós, mintha Ő maga csinálta volna mindazt a hitványságot, amit mi tettünk. Ő, az ártatlan áll oda a mi helyünkre, engedi magát, mintha Ő lenne a hibás mindenért, bevádolni, elítélni, halálos büntetésben bűnhődni - helyettünk! Úgyhogy ha eljutottál már valaha arra a fölismerésre, hogy nem tudsz fizetni, képtelen vagy, akkor most hadd mondjam: nem is kell, mert valaki más, Jézus, elintézte helyetted az egész számadásodat. Nézd: nem adósságot követel már rajtad többé az Úr, hanem azt, hogy hidd el és hálásan fogadd el, hogy Jézus halálával ki van egyenlítve minden tartozásod. Mert mindaz, ami ott nagypénteken történt: helyetted történt!
És a harmadik szó, ami az előbbi kettőből következik, az, hogy érettünk. Vagyis te éretted és én érettem kellett Jézusnak szenvednie és meghalnia, a mi megújuló életünk lehetőségéért! Egy nagy isteni vérátömlesztés is történt a Golgotán. Amikor egy egészséges ember önként adja a vérét a betegnek, akkor ez a friss vér új életet hoz a halódó ember ereibe. Hát még Jézus vére: az milyen csodálatos életerő lehet a lélek számára?! Mindig úgy szokott lenni, hogy amikor valaki elfogadta azt, hogy Jézus őérette is adta a vérét, akkor ez a szent, titokzatos vér életet átalakító, megújító erőként kezd működni benne! És ha te most, ebben a pillanatban, lélekben Krisztus keresztje előtt állva, igazán a lelked mélyéből el tudnád mondani: Igen Uram, Te sebesíttettél meg az én bűneimért, te rontattál meg az én vétkeimért, terajtad van az én békességemnek a büntetése: akkor te most úgy mehetsz ki a templomból mint Krisztus által megváltott ember! Az előbb idézett ézsaiási Ige így folytatódik: “Az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézsaiás 53,6) Nem jövőidőben mondja, hogy meg fogunk gyógyulni, hanem múltban: hogy meggyógyultunk!
Ha tehát Jézusban mint a te Megváltódban hiszel: meggyógyultál! - Nézzétek: az a lator is ott, Krisztus mellett az egyik keresztfán: meggyógyult! Nem azt jelentette ez, hogy megváltozott a sorsa, hanem azt, hogy ő tudta megváltozott lélekkel fogadni a sorsát. Nem az történt, hogy nem kellett meghalnia, hanem az, hogy egészen másként halt meg. Nem a világ változott meg körülötte, hanem őbenne változott meg egy egész világ! Mert úgy halt meg, mint aki meggyógyult! - Te pedig most merj úgy élni, mint aki meggyógyult! Gyakran megtörténik, hogy operáció után, amikor az orvos kijelenti, hogy a beteg meggyógyult, felkelhet az ágyból és hazamehet: a beteg nem mer engedelmeskedni, azt hiszi, nem tud még fölkelni, lábra állni! De ha engedelmeskedik a felszólításnak, maga is csodálkozva veszi észre, hogy sikerül. Nos hidd el, hogy meggyógyultál! És akkor merj gyógyultan kilépni ebből a templomból, merj engedelmeskedni Krisztusnak, és akkor majd meglátod, hogy sikerül! Hiszen mindenre, egy egész új, megváltozott élet folytatására is van erőd a Krisztusban, aki téged megerősít! - Tudod-e már, miért kellett az a véres nagypéntek? Éretted, hogy ne élj tovább a bűnben, hogy élhess az Istennek, mert csak az Ő vérének az ereje által élhetsz Istennek!
Ugye sokszor hallhattad már ezt a három szót: miattad, helyetted és éretted. El tudjuk-e ezt most fogadni - nem a fejünkkel, hanem a szívünkkel! - Az volt a kérdésünk: Miért kellett ennek így lennie? Gondold csak el, mi lenne, ha Isten kérdezné most: Miért kellett ennek így lennie, ha még ez sincs rád hatással, hogy miattad, helyetted és éretted történt minden, ami nagypénteken történt? - Bár ne történt volna hiába!
Próbáljuk meg most lelkünket Jézus felé fordítva, igazán hittel és hálával elmondani Néki:
Jézus, világ megváltója,
Üdvösségem megadója,
Megfeszített Isten Fia,
Bűnömnek fán függő díja:
Jézus, engedd hozzád térnem,
Veled halnom, veled élnem.
Engem ily nagy szerelmedből,
Végy hozzád szent kegyelmedből,
Vegyek erőt keresztedből,
És végbúcsút bűneimtől.
Jézus, engedd hozzád térnem,
Veled halnom, veled élnem.
(342. ének 1. és 5. vers)
Ámen
Dátum: 1960. április 15. du. nagypéntek.