Sokszor elnézek egy-egy forgalmas utcát: milyen rengeteg ember özönlik le-föl rajta! Ismeretlen sorsok százai, ezrei egymás mellett: mindenki siet, fut, ballag vagy sétál a maga munkája, bánata, öröme, egyéni célja felé. Mindenik egy külön kis világ önmagában! Lábuk alatt ugyanaz az aszfalt, fejük felett ugyanaz az ég. A nagy tarka forgatagban elgondolom olykor, hogy az itt hullámzó rengeteg ember közül egy bizonyos százalék kétségtelenül keresztyén, Krisztushoz tartozik, az örökkévalóság felé van beirányozva az élete. De kik ezek, látszik-e rajtuk? Miről ismerhetők meg? Mi különbözteti meg őket másoktól? Végül is a hívő ember is csak ember! Éppen olyan, mint mások! Keresztyének és nem keresztyének mindnyájan egyformák: házasodnak és férjhez mennek, örülnek és szomorkodnak, munkálkodnak és szórakoznak, gyalogolnak és utaznak, végül mindnyájan meghalnak - szóval: emberek! Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberek! Ezért hasonlít bizonyos értelemben véve minden ember a világon egymásra. Keresztyének és nem keresztyének, mások és mi: mindnyájan emberek vagyunk, hasonlítunk egymásra. De hát akkor nincs semmi különbség keresztyén és nem keresztyén között? Kell, hogy legyen, mert akit megragadott az evangélium üzenete, aki Jézus Krisztust ismeri és Urának vallja: radikálisan másképpen éli meg az életet, mint aki minderről nem vesz tudomást. Egészen más világban él az egyik, mint a másik, még ha ugyanabban a házban szomszédok vagy ugyanabban a családban legközelebbi rokonok is egymással. Mi hát a különbség köztünk és mások között?
Elsősorban az, hogy mi sokkal kevesebben vagyunk, mint mások. Akkor is így volt, amikor Pál apostol írta levelét a Filippiben lévő gyülekezethez, tehát úgy, hogy a keresztyének elenyésző kisebbségben éltek egy túlnyomóan nem keresztyén többséggel együtt ugyanabban a városban. Az a világ, amelyben éltek: pogány világ volt; az a társadalom, amelyiknek ők is aktív tagjai voltak: nem keresztyén társadalom volt; az az üzem, hivatal, iskola, színház, amelyikbe jártak dolgozni, tanulni, szórakozni: kifejezetten pogány beállítottságú intézmény volt. Nem volt nekik sajátosan keresztyén gyáruk, vállalatuk, kórházuk, szakszervezetük, pártjuk, érdekképviseletük: pogány államnak, pogány társadalomnak voltak a keresztyén tagjai. Így mondja az apostol: “Istennek... gyermekei egy elfordult és elvetemedett nemzedék közepette.” (Fil 2,15) Ez, hogy “elfordult és elvetemedett nemzedék közepette” nem értékmeghatározása az akkori társadalmi életnek, hanem helyzetmeghatározása az akkori keresztyéneknek. Egyszerűen arról van szó, hogy a keresztyéneknek, a keveseknek olyan szituációban kell Isten felé fordulva élniük, amelyben a nagy többség Istentől elfordultan, más egyéb érdeklődési hangsúllyal és középponttal éli a maga életét.
Azt hiszem, ma jobban megértjük - szerte az egész világon, tehát nemcsak a materialista világnézetet valló társadalomban -, hogy mit jelent a keresztyéneknek ez a kisebbsége egy nem keresztyén többségben. Azért mondom, hogy szerte az egész világon, mert ebből a szempontból nyugaton a szekularizáció jelenti a keresztyénekre nézve ugyanazt a helyzetet, mint keleten a materializmus. Tehát ma a keresztyén ember újra egy olyan világgal áll szemben, amelyben keresztyénnek lenni, Jézust követni akarni nem magától értetődő dolog, sőt a világ ma újra olyan világ, amely csodálkozással, bizonyos ellenkezéssel reagál, ha olyan emberekkel találkozik, akik határozottan keresztyének akarnak lenni. Ez a mi atyáink korában még nem volt így. A világ akkor sem volt keresztyén világ - sosem volt az, a középkorban sem -, de mindenesetre a keresztyénségtől nem elfordult, hanem a keresztyénség felé odafordult világ volt. Magán hordta még a keresztyénség 2000 éves múltjának a kultúr-örökségét. Hitetlenség, isten nélküliség akkor is előfordult, de az általános közvélemény a normálistól való eltérést látott benne.
Ma pedig lassan megfordul a helyzet: az a normálistól, az általánostól, a természetestől való eltérés, ha valaki Jézushoz igazodik. A keresztyén örökség még megvan, de már nincs a mindennapi élet döntéseiben olyan irányító, normatív jelentősége, mint régen. A keresztyén ember egyedül marad, idegenné válik a keresztyén alapelveivel abban a világban, amelyik - burkoltan eddig is, most azonban nyíltan is - nem keresztyén alapelvek szerint éli a maga életét és állapítja meg a maga erkölcsi törvényeit. Vagyis a világra nagy igyekezettel ráfesteni próbált keresztyén színezet, máz kezd egyre jobban lepattogzani róla, és a világ kezd egyre őszintébben az lenni, ami: világ! És ez egyáltalán nem baj, sőt így van jól! Hála Istennek, hogy a világ, amely sohasem volt keresztyén világ, most már nem is mondja magát annak!
Egy ilyen világban, amelyben keresztyénnek lenni már többé nem magától értetődő dolog, hanem furcsa és különös valami: egy ilyen világban vége van a tradicionális keresztyénségnek, egy ilyen világban csak igazán, csak teljes élettel lehet keresztyénnek lenni - és egy ilyen világban újra szent hivatást jelent igazán keresztyénnek lenni! Valóban nem jó jel, ha keresztyének siránkoznak amiatt, hogy ez a világ olyan Istentől elfordulttá lett! Azt kellene megértenünk, hogy a világ mindig az volt, csak talán nem látszott rajta ennyire; hogy Isten éppen egy ilyen világban és egy ilyen világért akar fölhasználni bennünket. Szóval itt ki kell tűnnie annak, hogy mások és mi köztünk van különbség!
Az apostol is így írja le ezt a különbséget a felolvasott Igében: “Istennek szeplőtlen gyermekei” vagytok “az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette”. - Megint: nem mintha minden egyes ember Isten gyermeke lenne, hanem az a kifejezés, hogy: “Istennek szeplőtlen gyermekei” talán ezt is jelenti: olyan gyermekei Istennek, akik tudják, hogy azok, akik igénylik, hogy azok legyenek, akik igyekeznek Isten gyermekeiként élni, járni, viselkedni akkor is, ha az furcsa és szokatlan, ha mások nem úgy élnek is. Tehát mi, akik hiszünk, és ha igazán hiszünk a Krisztusban: akkor tudjátok, mik vagyunk mi ebben a világban? Valaki így mondta egyszer: egy darab megmentett világ, a világnak egy már megváltott darabja. Egy olyan világnak része, amely nagyon sok mindent el tud érni tudományával, művészetével, technikai erejével, hatalmával, csak egyet nem: önmagát megváltani, önmagának örök életet adni, önmagát a haláltól megmenteni.
És mi, keresztyének is ehhez a világhoz tartozunk, tagjai vagyunk ennek a világnak - mi, hívő emberek is e világ vétkező, bűnökkel megterhelt, szenvedő és meghaló emberei közé tartozunk ugyanúgy, mint mások. Ez igaz egyfelől. Másfelől viszont: az Ő gyülekezetének is tagjai vagyunk, hozzá tartozunk ahhoz a közösséghez, amelynek Jézus minden vétek kiengesztelését, minden bűn bocsánatát adta, minden szenvedésben vigasztalást adott és olyan életet, amit a halál sem tud elrabolni, kioltani. Tehát olyan emberek vagyunk mi, keresztyének, akiknek a bűn, szenvedés és halál világának a közepette is örök életünk és üdvösségünk van, akiknek ilyen ígéretet tett Jézus: “Senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.” (Jn 10,29) Íme, ezt ajándékozza és erősíti meg a számunkra maga Jézus mindig újra, valahányszor itt, mint az Ő gyülekezete, istentiszteletre összegyülekezünk, és Ő az Ő Igéjében és sákramentumaiban közénk jön és velünk van. Így vagyunk mi Krisztus által valóban egy darab megmentett világ ebben a világban. Éppen ez a lényegbevágó különbség közöttünk és mások között.
De éppen ebből adódik a mi speciális keresztyén hivatásunk is: Mert ez a különbség közöttünk és mások között nem önmagunkért van, hanem másokért! Krisztus gyülekezete ebben a világban éppen nem önmagáért él, és az egyes keresztyén embernek sem szabad, hogy legfőbb ügye és törekvése a saját egyéni lelki üdvösségének és örök jövendőjének a biztosítása legyen, hanem keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy olyan szolgálattal benne lenni a világban, mint a só az ételben, vagy a gyertya a szobában. A keresztyén emberek azok a különleges emberei Istennek, akik által Isten ezért a világért dolgozik. Nem kíván Isten senkitől közülünk semmiféle különös feladatot, vagy valami megerőltető, erőt meghaladó szolgálatot. Hanem csak azt, hogy ki-ki ott, ahol van, keresztyénül legyen ott; ki-ki azt a munkát, amit a világban végez, keresztyénül végezze; ki-ki azt a házasságot és családi életet, amiben van, keresztyénül élje meg; ki-ki abban a társaságban, amibe meghívták szórakozni, keresztyénül viselje magát - vagyis a nem-keresztyénekkel való mindenféle érintkezésben keresztyénül, Krisztus tulajdonához méltóan járjon el!
Hogy azután Isten a mi keresztyén magatartásunk által mit munkál ebben a világban: az már az Ő dolga. Majd ő elvégzi, amit akar. Nem nekünk kell erőlködnünk mindenáron keresztyénné tenni ezt a világot - sokszor belebukott már ebbe a nem rábízott munkába a keresztyénség -, nekünk csak arra legyen gondunk, hogy mindenféle helyzetben megéljük a keresztyénséget, megéljük Krisztust! - Így mondja ezt Pál apostol Igénkben: “Legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon”. Feddhetetlenek, azaz kifogástalanok: abban, amit szellemi vagy fizikai munkásként csináltok, ne legyen kifogásolni való; - tiszták: mocskos szájú, trágár beszédű, parázna szívű emberek között, tiszták! Fényletek, mint csillagok: a csillag magasztos hivatását töltsétek be, amelyik ott ragyog a teméntelen éjszakában mint tiltakozás, vigasztalás, ígéret és kezdet a sötétségben. Ha zseblámpával kormos falra világítok, az elnyeli a fényt. Ha viszont sima, világos felületre esik a fénysugár, megvilágosodik tőle az egész helyiség! Arra ügyelj hát csak, hogy a Jézusból rád sugárzó fény ne legyen hiábavaló: visszaverődjék rólad másokra! Erre való ebben a világban a keresztyén ember!
Árad-e a te keresztyénségedből ilyen hatás a tiéidre a házban és a családban, a munkatársaidra, az emberekre - másokra? Óh, mennyi világosságot, mennyi erőt sugároztat az az ember maga körül, aki nem veszekszik mindjárt, hanem tartja a békességet; aki nem haragszik meg rögtön, ha valami nem az ő akarata szerint történik; akit nem idegesít föl minden apróság, aki csendben és nyugodtan még a sérelmet is el tudja tűrni és a szenvedést is el bírja viselni! Mennyi erőt lehet adni olykor egy-egy helyén mondott szóval! Így fénylenek Isten gyermekei az elfordult nemzetség közepette, mint csillagok e világon!
“Életnek beszédét tartván elébük” - folytatja Pál: tehát nem a beszédnek az életét, hanem az életnek beszédét. Hadd beszéljen Krisztusról nemcsak a szád, hanem a kezed, meg a pénzed, meg a lakásod, meg a munkád: egész életed! Ezt majd megértik és elhiszik mások! Egy kínai keresztyénről hallottam, hogy 300%-ra végezte a munkáját. Amikor kitüntették, akkor mondta el: az első száz százalékot magamért végeztem, kötelességből, mert azzal minden ember tartozik önmagának. A második száz százalékot a hazámért végeztem, mert szeretném, ha minél hamarabb föllendülne az élet - a harmadik száz százalékot pedig Krisztusért végeztem, mert Néki akartam dicséretet zengeni vele. Nos, ez a harmadik száz százalék, ez beszédes! Akkor azután majd elhiszi a világ a szavak beszédét is! Jézus is a második mérföldről beszélt, a kötelezőn felüli teljesítményről. Ma már annyira lejáratták a szavak a keresztyénség hitelét, hogy nekünk már csak a harmadik száz százaléknál kezdődik az életnek az a beszéde, amit elhisznek.
Tehát a “mások és mi” viszonyában ne félj a kisebbséghez tartozni, merj más lenni, mint a többség, merj másként élni, feddhetetlenül és tisztán mint Isten szeplőtlen gyermeke az elfordult és elvetemedett nemzedék közepette, merj fényleni mint csillag e világon - mások érdekében, tehát egészen Isten dicsőségére!
Ámen
Dátum: 1960. január 10.