Ez a kifejezés, hogy tetszeni, azt jelenti, hogy olyan magatartást tanúsítani, amit a másik kedvesnek, szépnek, megnyerőnek, jónak, kifogástalannak talál, gyönyörködik benne. Ilyen szinonimái fordulnak elő a magyar bibliafordításban is. Minden emberben benne van a törekvés vagy szándék, tudatosan vagy tudattalanul is, hogy tetszeni akar. Az önbecsülésnek és az önérvényesülésnek az egyik legfőbb motívuma a tetszeni akarás. Természetesen nem külső tetszésre gondolok itt. Tehát nem arra, hogy ruházattal, testi szépséggel, mindenféle cicomával magára akarja valaki vonni a figyelmet, tehát hogy hódítani akar - ami persze szintén általános emberi törekvés, főleg női tulajdonság -, hanem általában az ember, úgy, ahogy más emberek szeme előtt él, mozog, beszél és cselekszik. Mindezt a műveletet igyekszik tetszetősen véghez vinni. Azt igyekszik megmutatni magából, ami szép, amiről tudja - vagy legalábbis gondolja -, hogy tetszeni fog. Igyekszik gondosan elleplezni mindazt, ami esetleg nem váltja ki mások tetszését. Például egy jól nevelt ember milyen kedvesen tud mosolyogni és csevegni akkor is, amikor nagyon dühös indulatkitörések feszegetik belülről! Ha ilyenkor kedvességünk mögé tudna látni az, akire mosolygunk, bizonyára nem tetszene neki.
Nagy színészek vagyunk mi, emberek. Elképzelünk magunknak egy tetszetős szerepet, és azt játsszuk. Úgy begyakoroltuk már a szerepünket, hogy csak ritkán esünk ki belőle. Ha azután kiestünk, ha olykor lehullik az álarc, akkor van mit szégyellnünk! Amikor tetszeni akarunk a másik embernek, akkor okvetlenül valamiféle hazugságba bonyolódunk bele. Minél több embernek akarunk tetszeni, annál több hazugság szövevényébe gabalyodunk bele. Ha igazán leplezetlen őszinteséggel tudnánk magunkat odatárni a másik ember felé, egészen bizonyosan nem tetszenénk neki. Ha mindenki tudná rólad azt, amit csak te tudsz magadról, ha mindenki látná azokat a gondolatokat, érzéseket, elfojtott indulatokat, amik a szíved legmélyén lapulnak, mit gondolsz, egyáltalán becsülne-e, tisztelne-e még valaki? Tetszenél-e még valakinek ezen a földön? És amikor valaki azt hiszi, hogy tetszik az embereknek, akkor tulajdonképpen önmagának tetszik a legjobban. Ebben az öntetszelgésben még azt is el tudja viselni, hogy van olyan valaki, akinek nem tetszik! Az ilyen öntetszelgő, önmagukba szerelmes emberekre mondta egyszer valaki, hogy ezek a legboldogabbak, mert nincs vetélytársuk!
De nem is az a legfontosabb, hogy tetszel-e a másik embernek, hanem az, hogy tetszel-e az Istennek? Fölvetetted-e már magadban komolyan azt a kérdést, hogy te úgy, amint vagy, tetszel-e az Istennek? Hogy abban, amiben reggeltől estig fölkeléstől lefekvésig eltelik egy napod, abban kedvét leli-e az Úr? Hogy vajon gyönyörködik-e az Úr abban, ahogyan a gyermekeidet neveled, ahogyan a házastársaddal beszélsz, ahogyan a világ eseményeit megítéled, ahogy mindennapi munkádat végzed? Gyönyörködik-e az Úr abban, ahogy imádkozni szoktál, vagy ahogy itt a templomban a zsoltárt énekeled? Tetszik-e az Istennek, ahogyan a szenvedéseket és csapásokat viseled? Vagy ahogyan Isten áldásainak és ajándékainak örvendezel? Újra hadd hangsúlyozzam, hogy itt most nem az a fontos, hogy mi az emberek véleménye rólad, mert az mindig hamis és hazug látás. Megtévesztő, mert akinek tetszel, az még a hibáidat is megszépítve látja, akinek pedig nem tetszel, az még az értékeidet is sötét szemüvegen át szemléli. Hanem az a kérdés, hogy Istennek mi a véleménye rólad!
Istennek más az ízlése, mint az embereknek. Lehet, hogy a magatartásod, véleményed nagyon megfelel az emberek ízlésének, vagy az emberek egy csoportjának, de nem az Úr Isten ízlése szerint való! Lehetsz valamilyen cselekedettel vagy szavaddal nagyon imponáló az emberek előtt, és ugyanazzal a cselekedettel vagy szóval nagyon utálatos az Isten előtt! Lehet nagyon szép és példamutató az a buzgóság, amellyel ma reggel minden akadályt félretéve igyekeztél eljönni ide, a templomba, és lehet, hogy Istennek mégsem tetszik, mert innen kilépve megint nem arra lesz gondod, hogy Isten mit szól hozzá, hanem csak arra, hogy az emberek mit szólnak hozzá! Amíg embereknek akarsz tetszeni, addig egészen bizonyosan nem tetszel az Istennek, és fordítva: ha Őneki akarsz tetszeni, nem fogsz tetszeni a legtöbb embernek! Mert más az emberi, és más az isteni ízlés!
Azután az Istennek a szeme, a látása is más, mint az embereknek. Ő nem olyannak lát, amilyennek mutatod magad, vagy amilyennek te képzeled magad, hanem egészen olyannak lát, mint amilyen vagy! Tehát amilyen te vagy lényegileg, igazában, mindenestül: álarc nélkül, a begyakorolt szerepen kívül! Ez a minden leplétől megfosztott, egészen meztelen lélek pedig - az én igazi énem, és a tiéd - nem lehet valami kedves és gyönyörködtető látvány a szent Isten szemeinek! Isten Igéje most azt mondja: “...lehetetlen Istennek tetszeni”. (6. vers) Tehát nem is csak arról van szó, hogy nehéz dolog Istennek tetszeni, és jól szedje össze magát az, aki Neki tetszeni akar, hanem hiába durálod neki magad, és hiába teszel akármi szépet és jót, lehetetlen dolog Istennek tetszeni! Nyilván a bűn miatt, mert a bűn az, ami nem tetszik Istennek! És itt most jól értsük meg, hogy mit is jelent a bűn: az a helytelen vagy hibás, Isten törvényével ellenkező cselekedet, amit teszünk? Mert akkor bűnt nem elkövetni szerintünk azt jelenti, hogy azt a bizonyos hibás vagy helytelen dolgot nem tesszük többé. De ez nem így van. Hanem a bűn sokkal több és mélyebb valami. Persze minden Isten törvényével ellenkező cselekedet is hozzátartozik a bűnhöz, de nemcsak ez, hanem a jóságunk is, amit jónak és helyesnek tartunk magunkban, az is mind a bűn alá tartozik. Tehát nem az a bűn, hogy valaki lop, hazudik, gyilkol vagy paráználkodik - persze, ezek is hozzátartoznak a bűnhöz. De a lopás vagy a gyilkolás még nem maga a bűn, hanem a bűn gyümölcse, következménye. Ez már csak a patak, ami egy még előbb levő forrásból eredt. A bűn az a forrás, amiből ezek a sötét dolgok erednek, előtörnek, előbugyognak. Tudod, mi a bűn? Az, hogy elszakadtunk Istentől. És akár helyesen, akár helytelenül, akár jól, akár rosszul teszünk valamit, minden ebben az Istentől elszakadt állapotunkban, tehát a bűnben történik. Minden emberi erényünk, még ha akármilyen szép is, a bűn sarában tündöklő erény. Minden emberi hibánk a bűn sarában feketülő hiba.
Talán egy kép jobban megérteti ezt a szomorú igazságot. Képzeljük el Isten törvényét, a Tízparancsolatot úgy, mintha sorban egymásba kapcsolódó láncszemek volnának! A legfelső láncszem az első parancsolat, abba kapcsolódik a második, a másodikba a harmadik, és így tovább. Az egész lánc pedig az első parancsolatot jelentő legfelső láncszemmel kapcsolódik az Istenhez. Mármost a paradicsomi bűneset azt jelenti, hogy a legfelső láncszem, tehát amelyik ott kezdődik, hogy “Én, az Úr, vagyok a te Istened” (2Móz 20,2), ez szakadt el, és így az egész tündöklő láncsor beleesett a sárba. Hiába hivatkozik tehát a gazdag ifjú Jézus előtt arra, hogy: Nem öltem, nem loptam, tiszteltem atyámat és anyámat, a parancsolatokat ifjúságomtól fogva megtartottam, mi fogyatkozás lehet még bennem? - mert Jézus rögtön rátapint az egy fogyatkozásra, mondván, hogy nem is középütt szakadt el az a lánc, hanem legfelül: ott, hogy “Én, az Úr, vagyok a te Istened”. Lám, nem tudta minden vagyonát eladva követni Jézust, mert a szíve a világhoz volt kötve, és nem az Istenhez. És így az állítólagos sok szép erénye is, ami egyébként nagyon rokonszenvessé tette, bűnbe esett erény volt. A még el nem szakadt többi láncszem legfelül elszakadva, benne hevert a sárban!
És így vagyunk ezzel mindnyájan! Tehát te is minden erényeddel és esetleges jó tulajdonságoddal együtt benne vagy a bűnben. Úgy is lehet mondani, hogy benned van a bűn. És ez a benned is meglévő bűn realizálódik azután bűnös cselekedetté. Így lesz belőle lopás, gyilkosság vagy paráznaság. Sőt ha tegyük fel, nem loptál, és nem tettél hamis tanúbizonyságot soha életedben, akkor is megvan benned ugyanaz a bűn, amelyik egy másik emberben más nevelés, más helyzet, és más környezet hatása alatt a tolvajság vagy hamis tanúzás vétkévé realizálódott! Nos hát, ezért nem lehet Istennek tetszeni! Lehetetlen! Mert ha még nem vétettél volna is a hetedik vagy a kilencedik parancsolat ellen - bár ez is valószínűtlen -, akkor is az egész törvénynek a megtörésében bűnös vagy, mert fölülről szakadt el a lánc. És így az egész - akár egyben még, akár többfelé is széttöredezve - benne van a sárban! Bárki tehát, aki még mindig azt hiszi, hogy ő tetszik az Úr Istennek, vegye tudomásul, hogy bizony nem tetszik, hanem csak önmagának tetszeleg! Aki pedig még mindig tetszik önmagának, az egészen bizonyosan nem tetszik az Úr Istennek! Amikor kezdesz már nem tetszeni önmagadnak, akkor kezdesz Istennek tetszeni!
Itt kezdődik az a hit, amely nélkül lehetetlen Istennek tetszeni! Tudod, hol kezdődik a hit? Ott, hogy kezdesz valami nagyon csúnyát látni. Olyat, amilyet azelőtt nem láttál: önmagadat! A hit egy rettentően kiábrándító fölismeréssel kezdődik: azzal, amit Pál így fejezett ki: “Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem”. (Róm 7,21) Másik alkalommal meg így szól Isten Igéje: “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk”. (1Jn 1,8) Az ébredező hit legelső felfedezése tehát az, hogy úgy, ahogy vagy, minden tiszteletre méltó erényeddel és kellemetlen hibáddal együtt a kárhozatot és a halált jelentő bűn foglya vagy! Eljutottál-e már erre a hitbeli látásra, vagy pedig még mindig áltatod - az Ige szavai szerint megcsalod - önmagad, és meghazudtolod az Úr Istent? Ha eljutottál, akkor már örülj, mert ez már az első jele a kegyelembe fogadtatásnak!
Ha azután már annyira látod a benned lévő bűn nyomorúságát, hogy utálattal el tudsz fordulni önmagadtól, akkor Isten valami nagyon szépet tár a szemeid elé. Olyan Valakit, Akire Isten egyszer ezt mondta: “Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm”. (Mt 3,17) Lásd meg azt, hogy egyetlen Valaki volt ezen a földön, Aki tetszett - mert tetszhetett - az Istennek: az Úr Jézus Krisztus! Ő így szól: Majd én átveszem tőled mindazt, amiért te nem tetszel az Úr Istennek, és helyette átadom neked mindazt a tisztaságot, szentséget és ártatlanságot, amiben Ő gyönyörködik. Cseréljünk! Így emelődsz te fel a sárból, és így süllyed Ő alá a halálba és kárhozatba, helyetted!
Higgy az Úr Jézus Krisztusban - úgy is mondhatnám, hogy hidd bele magad Jézus Krisztusba! Vagyis hit által fogadd el, amit Isten hajlandó neked tulajdonítani: Jézus személyében te haltál meg a keresztfán. Jézus tisztasága és igazsága a te igazságod és tisztaságod, Krisztus feltámadása a te sárból való felemeltetésed, és az Ő mennybemenetele a te mennybemenetelednek a biztos záloga és lehetősége! Hidd bele magad Jézus személyébe annyira, hogy Isten ne is lásson mást, amikor rád tekint, mint Jézus Krisztust! Szabad ilyen képtelenséget hinned, hiszen ezért jött ilyen mélyre az Isten Szent Fia, hogy veled itt a bűnben, a sárban ilyen titokzatos közösségbe juthasson a hited által! Abban a hitben mozdítsd és indítsd cselekvésre a kezedet vagy lábadat, hogy az Jézus keze és lába, szemed Jézus szeme, szíved Jézus szíve, pénzed Jézus pénze, életed Jézus élete. E nélkül a hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni!
Oh, pedig de sok függ attól, hogy tetszel-e az Istennek vagy nem! Nem kevesebb, mint maga az örök élet vagy örök kárhozat! És ha most kimész innen a templomból, gondolj arra, hogy csak az tetszik benned az Istennek, ami nem te vagy, hanem ami Krisztusból van benned! Neked is azt akarja Isten mondani, amit Jézusra mondott, hogy: “Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm”. És mondja is, ha így hiszel az Úr Jézus Krisztusban!
Ámen.
Dátum: 1948. október 17.