Máté 9,27-31
Kegyelmes Istenünk, Édesatyánk! Szent neved imádói, szeretőés szeretett gyermekeid, közelről és távolról, egy nagy, láthatatlan gyülekezetbe tömörülve sereglünk felséges trónod elé, és dicsőítünk Téged azért a nagy kegyelemért, hogy Igéddel újra megszólítasz bennünket. Cselekedd Szentlelkeddel, hogy megnyílt szívünk alázattal és engedelmességgel tudja befogadni a Tőled jövőüzenetet! Ámen.
Történetünkben két vak emberről van szó, akik egyszer az úton, bizonyára koldulás közben, talán a közeledőzajból tudomást vesznek arról, hogy Jézus arra van elmenőben. Elkezdenek kiáltozni, mondván: “Könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!” Mt 9,27. Mintha mi sem történt volna, Jézus halad tovább, bemegy egy házba, de a két vak most már nem akarván elszalasztani a régen várt alkalmat, nagy üggyel-bajjal, tapogatózva, mások segítségével utánabotorkál. Vágyakozva, reménykedve, izgatottan, vakon is megkeresik Jézust. Amikor az Úr látja ennek a két nyomorultnak a nagy igyekezetét, így szól hozzájuk: “Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” (Mt 9,28).
Álljunk meg itt egy pillanatra, mert itt kezdődik a nagy feszültség ebben a történetben! Képzeljük bele magunkat azoknak a vakoknak a helyzetébe! Lehet, hogy ezek az emberek születésüktől fogva vakok. El sem tudják képzelni, mit jelent a látás, a napfény, a virágos rét, a kék ég, a rájuk tekintőszemekben tükröződőemberi lélek. Csak úgy sejtik, mint a vakság nyomorúságának az ellenkezőjét, hogy az valami nagyszerűlehet: látni! Hogy eddig elrejtett, egész új világ tárulna fel előttük, ha egyszer eloszlana ez az örök sötétség, ha egyszer megnyílnának a szemeik! És most, íme, itt áll előttük valaki, és azt kérdezi tőlük: Hiszitek-e? El tudjátok-e hinni, hogy amit eddig teljesen lehetetlennek, reménytelennek, képtelennek tartottatok, hogy ti is lássatok, azt én megcselekedhetem? Nem olyan egyszerűám erre teljesen őszinte, szívből jövőigennel válaszolni, mert elkezd tiltakozni a józan ész, és azt mondja: Bolondság ez az egész, én tudom, hogy ez lehetetlen! Természeti törvényekkel bizonyítom be, hogy ilyen nincs! Előáll az emberi tapasztalat, és így érvel: Mióta a világ világ, ilyen még nem történt, hogy egy vakon születettnek megnyíltak volna a szemei. Sokan megpróbálták már ezt, de még senkinek sem sikerült! Feltámad a kételkedés, nagyot sóhajt: Ne csigázzátok fel a képzeletemet, ne színezzétek ki reménytelen vágyaimat, hiszen ha most sem sikerül, csak annál fájdalmasabb lesz az újabb csalódás! Körös-körül a sok kíváncsi, aggódó, vagy már előre kárörvendőember: Mi lesz itt? Talán most derül ki ennek a Jézusnak a kudarca! Érzitek, hogy milyen súlyos próba elé állítja Jézus ezt a két vakot ezzel a kérdéssel: “Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem?” (Mt 9,28).
Egy egész külső és egy egész belső világ azt zúgja, bizonyítja, okoskodja, következteti, hogy lehetetlen, őrültség, nem lehet igaz! És a két vak mégis így válaszol: “Igen, Uram!” Ez az igazi hit! Ahol a józan ész azt bizonygatja, hogy nem. Ahol az évezredes tapasztalás, a külső és a belső körülmények kényszerítő ereje mind-mind azt igazolja, hogy nem, ott a hit mindennek ellenére is meri azt mondani, hogy igen!
És ez a hit, ez a Krisztusnak vakon igent mondó hit képes csak elfogadni a csodát! Azt mondja Jézus a két vaknak: “Legyen néktek a ti hitetek szerint.” (29. v.). És úgy lett, amint hitték. Az történt velük, amit hittek. Akkora ajándékot kaptak Jézustól, amekkorát a hitükkel át tudtak venni Tőle. Az vált tapasztalati valósággá a testükön, ami előbb már hitbeli valóság volt a lelkükben! És itt nagyon fontos ez a sorrend: Előbb kell lenni a hitnek, és csak azután tapasztalhatom meg a csodát! Tehát nem a hit épül fel a csodára, hanem a csoda a hitre. Senki ne várjon isteni csodát az életben, ha nem tud vakon hinni. Mert a hit a reménylett dolgoknak a valósága, tehát a még be nem következett, csak reménységben élődolgoknak a realitása, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Vagyis olyan bizonyosság, mint a látható és tapintható dolgok megragadása. És csak ha már előbb hitben lett az a dolog valósággá és meggyőződéssé, csak akkor, csak azután teljesedik be, és válik látható válósággá!
Erre vonatkozik Jézusnak ez a mondása is, hogy “Legyen néktek a ti hitetek szerint”! Egyszer két jó barátot meghívott valaki egy elhagyott Balaton melletti kis telekre barackéréskor. Azt mondta nekik: Vihetnek belőle annyit, amennyit akarnak! Egyikőjük egy kis szatyorral ment, a másik pedig négy hatalmas, füles kosarat vitt magával. Amikor meglátták a bő termést, már nagyon sajnálta az egyik, hogy ennyire szerény és lusta volt. Lám, mivel ilyen kevés edényt hozott, csak keveset vihet magával haza. A másik pedig jól megszedte a négy kosarat. Átvetette a vállán, és kézbe markolva, szinte roskadva, de boldogan cipelte hazafelé a pirosló áldást! Valahogy úgy van ez, hogy a mi hitünk is ilyen edény, amelybe belerakja Jézus azt az áldást, amit imádságban kérünk Tőle! A mi Urunk véghetetlenül gazdag Isten, kimeríthetetlen bőségben van Nála az áldás. És mi kérjük Tőle. Ő pedig adná nagyon szívesen, de nincs mibe rakja. Olyan jelentéktelenül picinyke a mi hitünk, ez az Elé tartott edényünk, hogy csak apró morzsákat tudunk felfogni és elvinni vele.
Ezért olyan csodákban szegény az életünk! Ezért nem történnek ma olyan csodák! Nem bírja el a hitünk! Ha mernénk nagyobb hitet alátartani a mennyei erők áradásának, sokkal több csodás segítséget és gazdagságot kapnánk! Ne gondoljuk, hogy ma már nem tesz Jézus olyan csodákat, mint amilyenekről az evangéliumban olvasunk. Bizony, tesz Ő most is! De csak ott, ahol van olyan hit, amelyik el tudja fogadni, föl tudja fogni! Csak mi már elszoktunk attól, hogy higgyünk! Mi, mai emberek túl felnőttek, túl okosak vagyunk ahhoz, hogy vakon tudjunk hinni. Előbb mindig számítgatunk, okoskodunk, mérlegelünk, erőlködünk, és ha mindez az emberi művelet valószínűsíti a kívánt eredményt, akkor azt mondjuk: most már hiszünk! Persze, hogy nem is történik azután semmi csodálatos, isteni dolog az életünkben! Ezért olyan anyaghoz kötött, száraz, kietlen, unalmas vagy fárasztó az egész életünk!
Annak, hogy Isten ilyen csodát művelőereje kiáradjon, mindig van egy előfeltétele. Az, amit Jézus így kérdezett: “Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem”? Ha igen, akkor “Legyen néktek a ti hitetek szerint!” (Mt 9,28-29).
Tudjátok, mi a legnagyobb csoda? Jézus Krisztus keresztje, halálának bűnbocsátó kegyelme, és vérének bűnöktől megtisztító ereje. Az, hogy a láthatatlan Krisztus olyan valósággá válik, az Ő jelenléte olyan meggyőződéssé válik egy lélek számára, mint akármilyen látható tapasztalati valóság. Az, hogy egy emberi szívbe beköltözik Krisztus, egészen átalakítja a gondolkodását, érzésvilágát, átformálja a cselekedeteit, áthangolja a beszédét, megtisztítja a szívét, úgy, hogy őmaga is csodálkozva látja önmagán, hogy a szó szoros értelmében újjászületett, mássá lett, kicserélődött az egész valója. Nevezhetjük ezt megtérésnek vagy felébredésnek vagy újjászületésnek, a lényeg az, hogy valami csodálatos, de valóságos, nagy, belső átalakulás történt az emberben.
Olyan sokat hallunk erről a csodáról, s miért van az, hogy a te életedben még mindig nem történt meg a valóságban ez a csoda? Talán azért, mert a megfeszített és feltámadott Krisztus evangéliuma áradásának mindig az eszedet tartod alá, és nem a hitedet! Mindenképpen megérteni akarod, és nem hinni! Az eszedbe pedig nem fér bele, mert a keresztről való beszéd az emberi értelem számára botránkozás és bolondság. Hiszen még az sem fér a fejedbe, hogy te, a tisztességes, becsületes, jóravaló, komoly ember bűnös vagy, kárhozatban élsz, tehát megváltás nélkül a kárhozatban is halsz meg. Hogyan értenéd meg akkor Krisztus megváltó halálának a titkát? Próbáld egyszer félretenni az értelmedet, és nem törődni azzal, hogy nem érted a váltság misztériumát. Hanem egyszerűen azt a kicsiny hitedet, ami éppen van, alátartani, s majd meglátod, egyszerre hogy teletölti Isten a megváltás örömhírével! Gondolj most a megfeszített Krisztusra, amint függött ég és föld között a keresztfán! Egyfelől minden földi bűn, tehát a te bűnöd is, emeltetett föl benne az ég felé, másfelől Isten haragjának teljes szigorúsága sújtott le Reá, Benne minden földi bűnre, tehát a tiédre is a föld felé. Az Ő ég és föld közé emelt szent személyében érte, és elítélte az emberi bűnt az isteni igazságszolgáltatás.
Imádkozzunk:
Felséges Isten, Mennyei Édesatyánk! Alázattal köszönjük szent Igédet és a hitnek drága lehetőségét. Áldunk Téged a bűnbocsánatnak és a megújult életnek ezért a felséges csodájáért, amit Jézus Krisztus halála és feltámadása által elkészítettél számunkra. Oh, segíts, hogy kérdésedre most boldog és alázatos igennel tudjunk válaszolni! Munkáld bennünk azt a hitet, amellyel a megváltás örömét el tudjuk fogadni Tőled, és amely által Megváltónk szent és igaz élete láthatóvá válik a mi földi életünkben. Könyörgünk azokért a közelben és távolban élőszeretteinkért, akik a szívünknek drágák. Add meg nekik a legnagyobbat: a Megváltó Krisztusban megbékélt és megszentelt élet boldogságát itt a földön és az örökkévalóságban! Áldd meg életünket, hogy áldássá lehessünk a Te áldásodra sóvárgó lelkek között, a Te szent neved dicsőségére!
Ámen.
Dátum: 1948. augusztus 8. Vallásos félóra a Rádióban.