Már évek óta kialakult, szokás az közöttünk, hogy így, június elején az úgynevezett öregek-betegek vasárnapját tartjuk a gyülekezetünkben. Legyen az idén a mai vasárnap az az alkalom, amikor gondolatunk és imádságunk különösképpen is körülveszi azokat az atyánkfiait, akik betegség, vagy az előrehaladott kor gyengesége miatt nem tudnak eljönni közénk. A felolvasott Ige egy olyan házba vezet el bennünket, ahol szintén beteg van, a bethániai kis, boldog otthon fölött beborult az ég, valami igen komoly és súlyos betegség lepte meg Mária és Márta testvérét, Lázárt. Nagyon tanulságos számunkra megfigyelni, mit tesznek, hogyan viselkednek ebben a megpróbáltatásban ezek az emberek, és hogyan látja Jézus egy benne hívő embernek a betegségét.
I. Mit tesznek ezek az emberek a bajban? Íme azt, hogy bejelentik Jézusnak, üzenetet küldenek Neki, mondván: “Uram, ímé, akit szeretsz, beteg”. (Jn 11,3) Már magában ebben a rövid híradásban is több fontos tanítás van a számunkra.
a) Először is az, hogy akit Jézus szeret, az is lehet beteg, azt is érheti baj, megpróbáltatás. Tehát a betegség, a szenvedés, a földi élet testi és anyagi nyomorúsága nem jelenti azt, hogy Isten nem szeret, hogy Isten elfelejtkezett az ilyen emberről! Ezt azért jó tudatosítani magunkban, mert sokszor megkísért a bajok között az a gondolat: Hát így szeret az Isten, hát ezt jelenti az Isten szeretete? Nos tehát: amikor valaki ágynak dől, és nem tud gondoskodni a családjáról, vagy akár: amikor egy békés, boldog otthonba bekopogtat a halál, és elragadja azt, akire pedig a legnagyobb szükség lett volna még - ez nem azt jelenti, hogy megfogyatkozott volna az Úr szeretete.
Lázárnak nagyon komoly baja lehetett, tudjuk a történet további részleteiből, mégis milyen hittel mondja a két nővér: Uram, ímé, akit Te szeretsz, az beteg. Nincs ebben semmi méltatlankodás, semmiféle perlekedés. Nem azt mondják: De hát, Uram, hogy lehet az, hogy akit Te szeretsz, az beteg? Hogy érheti baj azt, aki Veled ilyen jó barátságban van? Nem, semmi ilyen szemrehányás nincs ebben az üzenetben, sőt úgy hangzik ez, mint egy boldog hitvallás. És Jézus nem utasítja vissza, nem mondja, hogy: Nem igaz, én nem szeretem Lázárt, azért beteg! Azt sem mondja: Lám, itt az Isten büntetése, nem hallgatott rám, most hát rajta van az ítélet. Nem, szó sincs ilyesmiről! Igaza van Máriának és Mártának: akit Jézus szeret, az beteg.
b) Azután az is nagyon fontos ebben az üzenetben, hogy nem így mondják: Uram, aki Téged szeret, az beteg! Pedig így is mondhatták volna, mert így is igaz lett volna ez az üzenet - de ők még ennél is sokkal többet mondtak: “Uram, ímé, akit szeretsz, beteg”. Ez a fontosabb, ez a nagyobb, ez a több, ez a minden! Ez a legbiztosabb alap, amire hivatkozni lehet. Ez az elsőrangú fontosságú tény, hogy Jézus szereti. Azután, ha ez biztos, ha ebben bizonyos a lélek, akkor a betegség már csak másodrendű tényező, már elveszti az igazi élét és veszedelmét. Így kell hívni Jézust minden betegágy mellé, így kell tudomásul venni minden bajt, ami érhet bennünket, magunkat, vagy szeretteinket ezen a földön.
Így kell megerősödni éppen a bajok között abban a feltétlen bizonyosságban, ebben a vigasztaló tudatban, hogy Jézus szeret! Ez az igent-mondás Jézus szeretetére megszabadít a miértek gyötrelmétől. A testi gyógyulás számára is ez a legnagyobb segítség, mert ha tudom, hogy szeret az Úr, akkor megbékél a szívem, lecsillapodnak az idegeim, nem kínoz a félelem, nem emészt a gond, eláraszt az Isten békessége. Aki tudja azt, hogy benne van Istennek abban a szeretetében, amit ezen a földön Jézus jelent, az teljes nyugalommal mondhatja Istennek: “Legyen meg a Te akaratod”. Értitek, mekkora erő van abban, ha valaki így tud üzenni Jézusnak: Uram, akit szeretsz, beteg?
c) És mennyi békesség, meg nyugalom! Mária és Márta nem idegeskednek, nem kapkodnak. Egyszerűen csak üzennek Jézusnak. És ebben az üzenetben nincs semmi fejvesztett jajveszékelés, semmi kishitűség. Nem azt üzenik, hogy: Jaj, Uram, gyere gyorsan, mert baj van! Aki a bajban, a nagy bajban így tud üzenni Jézusnak: Uram, akit szeretsz, beteg - az arról tesz bizonyságot, hogy nemcsak a veszély idején szokott Jézusra gondolni, az Úrhoz folyamodni. A kis bethániai otthonnak már előbb, a jólét napjaiban is komoly, meghitt kapcsolata volt az Úrral, ezért nem rémítette meg őket a megpróbáltatás, ezért nem veszítették el a fejüket a bajban. És valóban így van: ha részesülni akarunk Jézus vigasztalásában, segítségében a megpróbáltatások idején, akkor szívesen kell Őt látnunk már előbb is, az öröm és a jólét napjaiban is. Ha Máriáék nem lettek volna meghitt közösségben az Úrral, talán nem is tudták volna, hova üzenjenek Neki - talán meg sem találták volna Jézust. Nem jó dolog Jézus segítségének a keresését akkorra hagyni, amikor már megvan a baj a háznál, mert könnyen előfordul, hogy a nagy kapkodásban azt sem tudja az ember, merre keresse. Sokkal jobb, ha annak a Jézusnak küldhetem az imádságom, segítségkérő üzenetemet, Akivel régi, meghitt barátság köt össze. Akkor azután megteheti az ember azt, amit itt Márta és Mária - mert nézzétek csak: még csak nem is hívják Jézust, hanem csak jelzik a bajt, elmondják, tudtul adják, hogy Lázár beteg. Egyáltalán nem kérik, hogy jöjjön, gyógyítsa meg a testvérüket, tegyen csodát, ahogy szokott a betegekkel - egyáltalán nem kérnek semmit, csak üzennek: Uram, akit szeretsz beteg. Benne van ebben az üzenetben az, hogy a többit, Uram, Rád bízzuk, a többi a Te dolgod, döntsd el Te, hogy mit akarsz tenni. Ez az igazi bizalom, ez a hittel teljes imádság. Az, amikor nem írja elő az ember Istennek, hogy Uram tedd ezt, ne tedd amazt, hanem kiönti a szívét, elmondja a baját, és rábízza a többit az Úrra, hiszen úgyis az a jó, amit Ő tesz. Higgyük el Jézusnak, amit így mondott egyszer: “Jól tudja a ti Mennyei Atyátok, mire van szükségetek!”. (Mt 6,8) Merjünk hát jobban bízni abban, Aki szeret bennünket, Aki szereti a mi öregeinket és betegeinket, merjünk úgy viselkedni, mint a bethániai testvérek Lázár betegágya mellett!
II. De van itt még egy nagyon fontos kérdés: Hogyan látja Jézus egy benne hívő ember betegségét? - Érdekes volna egyszer számba venni, hogy ki minek tartja a betegséget? Az orvos talán egy érdekes, tudományos esetnek, az ápolónővér kenyérkereseti lehetőségnek - maga a beteg és hozzátartozói talán csapásnak, átoknak, ami sok mindenben megakadályozza, amit pedig oly szívesen tenne az ember - vagy talán éppen egy csomó halálos félelem forrásának. Jézus pedig azt mondja, hogy a betegség, a hívő ember betegsége nagy alkalom arra, hogy fölragyogjon általa Isten dicsősége. Íme, itt is, amikor tudomásul veszi Lázár betegségét, ezt mondja a tanítványainak: “Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.”. (Mt 6,4) Azt jelenti ez, hogy a betegség, vagy bármely más testi fogyatkozás áldássá is válhat reá és a környezetére. Hogyan?
a) Ebben a hajszolt világban a betegágy, a betegszoba akaratlanul is pihenőhely lehet a megfáradt ember számára. Azt az embert, aki még a szabadidejében sem találta meg a csendet, Isten végre nyugalomra kényszeríti. Ó, de nagy áldás lehet a betegségben eltöltött idő, ha nem csak a test, hanem a lélek is el tud csendesedni és meg tud állni Isten előtt, és fölismeri, hogy ímé, az Úr az, aki őt most ebben a betegségben is különösen maga elé állítja, aki valamire figyelmezteti, aki valamit akar vele. Boldog ember az, aki Isten kezét érzi magán betegségében, és elcsendesedve várja, hogy szóljon és cselekedjen az Úr! Az ilyen betegség valóban Isten dicsőségére való.
b) Aztán Isten nemcsak magát a beteget, hanem a környezetét is megszólítja a betegség által. Egy beteg szomszéd szenvedése az egész ház életének a tónusát megváltoztathatja. A közös gondok hidat vernek a lelkek között, és egymáshoz vezetik az embereket. Egy gyermek betegsége pl. a már széthullani készülő házasságot is újra összekovácsolhatja. Azután az emberi szenvedés látása rákényszeríti az embert a saját tehetetlenségének és Istentől való függésének megismerésére, és megtanít alázatosan könyörögni. Volt már olyan betegágy, amely mellett egy egész gyülekezet tanult meg közösségben imádkozni. Ne engedjétek hát, hogy átokká és csapássá váljék számotokra az, ami áldássá is lehet!
c) Nagy iskola is a betegség, nemcsak annak, aki szenved benne, hanem azoknak is, akik körülveszik a beteget. Itt tanítja Jézus a legnehezebb tantárgyakat: a gyöngédséget, a türelmet, a vigasztalni tudást, a mindig derűs szeretetet, a diakóniát, a segítőszolgálat kimeríthetetlen változatosságát. Röviden: a keresztyén élet sűrített formáját. - A betegség nemcsak egyes emberek sorsa, hanem nagy fölhívás is mindnyájunknak. Ismeritek Jézusnak ezt a kijelentését: “Beteg voltam és meglátogattatok engem”. Az utolsó napon is előkerül az a szolgálat, amit a betegekért tettünk. Sokszor nem is tudjuk, el sem képzeljük, mit jelenthet a betegnek a szeretetnek valamilyen apró megnyilatkozása.
Egyszer egy lelkészt haldoklóhoz hívtak. Mire odaért, a beteg már öntudatlan állapotban volt. Úrvacsorát már nem lehetett adni neki. Így a lelkész fölé hajolt, és elmondta félhangon az Úr imádságát. Később a beteg meggyógyult, és ő maga mondta el, mit élt át ezekben a pillanatokban. “Éreztem - mondta -, hogy egyre gyengülök, majd eszméletlen állapotba süllyedek. De voltak mégis pillanatok, amikor bár mozdulni nem tudtam - de öntudatomnál voltam. Az ilyen pillanatokban teljesen kétségbe voltam esve, mert úgy gondoltam, hogy ember is, Isten is elhagytak már. Rémülten hallottam azt is, hogy az orvosok sajnálkozva beszéltek rólam, mint reménytelen esetről. De nem tudtam semmi jelt adni magamról. És amikor egyszer újból ebben a különös, félig éber állapotban feküdtem, egyszer csak észrevettem, hogy valaki fölém hajol, és elmondja halkan, de érthetően az Úri imádságot. Ebben a pillanatban az a boldog tudat hatott át, hogy nem vagyok elhagyatva, hiszen van Atyám a mennyben, Ő nem felejtett el! És ez elég volt. Utána elaludtam, nyugodtan, mint egy gyermek, és tudtam, hogy Isten szeretete őrködik felettem. Többről nem tudok. Másnap reggel, amikor felébredtem, a betegség hatalma megtört fölöttem. Újra tudtam mozogni, beszélni. Az orvosok csodálkozva állapították meg, hogy szerencsésen túl vagyok a krízisen. De én tudom, hogy ez a javulás kapcsolatban van azzal a Miatyánkkal, amit akkor ott imádkozott valaki fölöttem...”. Ne takarékoskodjatok hát a szeretet jeleivel a beteg körül! Minél több szeretettel szolgáltok az Ő nyomorultjainak, annál inkább dicsőíttetik az által a betegség által Isten Fia!
Minden betegség végül egy nagy felhívás is: Legyetek készen mindenkor, “mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az Embernek Fia eljő”! (Mt 25,13) Minden betegség mögött ott van végül a memento mori. Minden betegség végül az elkerülhetetlen halálra figyelmeztet! Ezért minden betegség egy nagy sürgetés. Tiéd-e már Krisztus érdeme, tiéd-e már a bűnbocsánat, az örök élet? Elfogadtad-e már Isten legnagyobb jótéteményét, legnagyobb segítségét: a megváltás valóságát? Ha igen, akkor akármilyen betegség jönne is rád, érvényes rád Jézus eme kijelentése: “Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.”. (Jn 11,4) A megváltott ember számára nincs halálos betegség - mert a megváltott ember, ha meghal is él! Íme, így látja Jézus a benne hívő ember betegségét. Merjük hát mi is így látni!
Ámen.
Dátum: 1959. június 7. (öregek-betegek vasárnapja).