Ma egy hete, pünkösd ünnepén beszéltünk arról, hogy a Szentlélekhez sokkal több közünk van, mint amennyit öntudatosan felismerünk belőle, tudomásul veszünk Róla. A Szentlélek itt van, nem nekünk kell leimádkoznunk az égből, mert a Szentlelket az Úr Isten nem a mi kérésünkre bocsátotta ki, hanem Jézus kérésére, amikor ezt mondta: “És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.” (Jn14,17) Jézus kérésének a teljesítése megtörtént: a Szentlélek itt van a földön, körülvesz bennünket, mint a levegő, és mindenképpen be akar hatolni a szívünkbe. Az imádság a léleknek az a lélegzetvétele, amely által a Szentlelket belélegzi magába. Ilyenformán nemcsak körülöttünk van a Szentlélek, hanem nagyon gyakran bennünk is, egy-egy igehirdetés, bibliaóra, elmélyítő lelki beszélgetés, vagy imádság alkalmával behatol a lelkünkbe. Itt elkezd bennünk működni, belül világítani, melegíteni, tisztogatni. Mint egy tüzet a lángja, elülteti és lángra lobbantja a lélekben a hitnek a szikráját. Akinek már van valamilyen kis, pislákoló hite, azt a Szentlélek tüze gyújtotta benne. Azonban sokan tapasztaltuk már azt, hogy ez a kis lángocska, aminek a lobogása annyi örömet okoz a léleknek, újra kialszik, és megint sötét, hűvös, fáradt és szomorú lesz a lélek.
Ezért olvastam fel most ezt a nagyon komoly figyelmeztetést az Igéből, hogy: “A Lelket meg ne oltsátok”, mert nekünk megvan az a veszedelmes képességünk, hogy a Szentlelket meg tudjuk oltani. Mégpedig Istennek a Szentlelkét meg tudjuk oltani másokban és önmagunkban is! Nagyon sokféleképpen történhet ez a lélekoltás, de most próbáljuk csak meg a leggyakoribb eseteit vizsgálni, hogy jobban tudjunk ellene védekezni!
Másokban akkor oltod meg a Lélek tüzét, ha megbotránkoztatod őt valamivel. Jézus ezt szörnyű, súlyos esetnek tartja. Azt mondja: “A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.” (Mt 18,6) De nagyon vigyázzunk, mert nem minden botránkoztatás lélekoltás. Vannak ugyanis olyan emberek, akik minden apróságon megbotránkoznak. Van, aki már azon is megbotránkozik, ha valaki nem úgy mosolyog rá, vagy nem úgy köszön neki, ahogy elvárta volna tőle. Van olyan, aki azon botránkozik meg, hogy a pap az Ótestamentumból veszi a prédikációjához az alapigét, és olyanokról beszél, amiket nem szívesen hall. Van olyan egyháztagunk, aki kijelentette, hogy addig nem jön templomba, amíg egy bizonyos másik atyánkfiát itt lát, mert az ő szemében botránkoztató annak az illetőnek a jelenléte az Isten házában. Van, aki súlyosan megbotránkozott, és hátat fordított az egyháznak azért, mert nem választottuk meg presbiternek. Vagy azon botránkozott meg, hogy kapott segélyt, de nem eleget, vagy nem úgy kapott, ahogy szerette volna. Nem az ilyen botránkozásra vonatkozik Jézus kijelentése, mert ezekben és hasonló esetekben a sértett önérzet botránkozik meg, nem a hit. Az ilyen botránkozáshoz a hitnek semmi köze nincs, csak a hiúságnak, az önzésnek, az pedig hadd botránkozzon! Minél nagyobbat botránkozik, minél hevesebben ütközik valamibe a hiúság és az önzés, annál több remény van arra, hogy egyszer talán összezúzódik, megtörik, és helyet ad végre a lélekben az alázatos hit számára. Nagyon vigyázzunk tehát, amikor megbotránkozunk valamin! Komolyan vizsgáljuk meg: a Krisztusban való hitünket, vagy csak a sértett önérzetünket érte valami botránkoztatás!
Jézusnak ez a súlyos kijelentése a hitben való megbotránkoztatásra vonatkozik. A Biblia eredeti szövegében a "szkandalidzó" ige szerepel, amit a magyar szöveg botránkoztatással ad vissza. A "szkandalidzó" igének a gyökere a "szkandalon", ami nemcsak egyszerűen azt jelenti, amit mi a skandalum szóval szoktunk kifejezni, hanem eredetileg csapdát, tőrt jelent, amivel gyanútlan madarat, más állatot szoktak megfogni, elejteni, elbuktatni. Ilyen csapda tehát a botránkoztatás, amibe a jóhiszemű, gyanútlan hívő lélek beleesik, fönnakad, nem tud továbbjutni a hit útján, és a gyenge, ébredező, kezdő hit lángocskája ilyenkor ki szokott aludni. Például: A Krisztus után őszintén vágyódó lélek elmegy a bibliaórára, és ott azt várja, hogy ingadozó hitecskéjét testvéri közösségben megtámogatják, és egyszerre megdöbbenve látja, hogy az előbb még áhítatosan éneklő, Igét hallgató és imádkozó emberek még el sem távoznak a helyiségből, máris elkezdenek pletykálkodni, távollévők hibáin rágódni, másokat megszólni, mintha egyenesen csak azért gyűltek volna össze egy körúti kaszinóba. Az odatévedt, félénk bárányka lelkére úgy zúdul ez a viselkedés, mint a hideg zuhany, és kárvallottan távozva azt gondolja magában: Ha még a hívők közössége is ilyen, köszönöm szépen, nem kérek belőle többet. Éppen azok, akiknek a közösségébe megerősödni ment, oltották meg benne a lelket.
Nietzsche, a híres cinikus lélek hirdette azt, hogy ha igaz lenne a keresztyénség, sokkal megváltottabbaknak kellene kinézni a keresztyéneknek. Jaj azoknak, akiknek a keresztyénségén így megbotránkozott egy szegény lélek! Az ő felelősségén ez semmit sem változtat. Nem menti őt mások megbotránkoztató élete, mert szükség, hogy megbotránkozások legyenek, nem kerülhető el ebben az életben. Isten tervezte el azt, hogy harcokban edződve és győzve növekedjünk hitünkben. Jaj neki, ha fennakad a botránkozás tőrében, de még inkább jaj annak, aki által a botránkozás esik! Minden olyan cselekedetünk botránkoztatás, ami a Krisztus evangéliumának hitelét másokban rontja. Egyikünk sem csak önmagában áll vagy bukik, minden bukással magunkkal rántunk másokat is. És sokkal nehezebb lesz majd mások lelkéért számot adnunk az ítéleten, mint a magunkéért.
Nagyon komolyan vigyáznunk kellene arra, hogy a lelket meg ne oltsuk másokban! De magunkban sem! Tudod, hogyan oltod meg magadban a Szentlelket? Úgy, hogy nem vigyázol Reá. Aki komolyan akarja azt, hogy benne a Szentlélek eláradjon, az vegye komolyan az Igének azt a tanácsát is: “Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!” (ApCsel 2,40) Vagyis: az kerülje az olyan alkalmakat, amelyek a Lélek tüzét elfojtják, és keresse az olyan alkalmakat, ahol hasonló lelki tüzek égnek. Hányszor fordul elő az, hogy egy evangélizáció, vagy igehirdetés hatása alatt elindul egy lélek, felébred benne a hit, de nem csatlakozik rögtön egy lelki közösséghez, magára marad, és lassan kialszik újra. Ha egy csomó parázsból egy izzó fadarabot kiveszünk, és külön teszünk, percek alatt kihűl és elhamvad. Ha viszont ugyanazt benne hagyjuk a többi parázs között, még órák múlva is izzik tovább. Így van ez a lélek tüzével is, múlhatatlanul szükséges számára a többi hívő közössége. Ha valaki, akiben a hit világosságát kezdi gyújtogatni a Szentlélek, komolyan akarja, hogy ez az áldott tűz megerősödjék benne, messze kerülje el az olyan helyet, ahol a hús és vér vágyai, kísértései feszülnek a levegőben. Ha valaki egy szál égő gyertyával kimegy a zuhogó esőbe, ne csodálkozzék, ha rögtön kialszik kezében a világosság! Hiába kapod itt a Szentlelket, az a kérdés, mit csinálsz vele, ha elmégy innét? A Szentlélek nem hajlandó akárhová menni veled. Hogy a Lelket meg ne oltsátok, szakasszátok el magatokat ettől a világtól! Azaz mindattól, amit Isten Szentlelke utál!
Megoltja az Isten Szentlelkét önmagában az is, aki nem arra a célra akarja fölhasználni, amire az Úr Isten adta. A Szentlélek mindig Krisztust dicsőíti meg, mindig Rá mutat, mindig Őt állítja a középpontba, az előtérbe. Ha tehát valaki azért kéri a Szentlelket, mert tudván tudja, hogy Szentlélek nélkül képtelen igazi keresztyén életre, és meg akarja mutatni a világnak, hogy: Ide nézzetek, énrám, íme, ilyen remek keresztyén vagyok én! Lássátok, ilyen bámulatra méltó isteni erő működik bennem! Csodálkozzatok, és ismerjétek el az én tiszteletre méltó lelki fölényemet! - mert ilyen is van -, akkor egészen bizonyosan nem kapja meg! Isten a Szentlélekkel nem téged akar megdicsőíteni, hanem Krisztust. A magad kiváltsága fitogtatására nem kapsz Lelket, önző céljaid elérésére nem kapsz Istentől segítséget, csak az ördögtől. Rögtön kialszik még a benned lévő Szentlélek is, ha nem az a szándék vezet, hogy látván az emberek a te jó cselekedeteidet, dicsőítsék a te Megváltó Krisztusodat! Amely pillanatban azt akarod, igényled, hogy téged dicsőítsenek, máris megoltottad magadban a Lelket!
És végül megoltja Isten Lelkét önmagában az is, aki nem engedelmeskedik Neki azonnal. A Cselekedetek Könyvében láthatjuk: Isten adott Szentlelket azoknak, akik Neki engedtek! Kész vagy-e engedelmeskedni az Úrnak? Hajlandó vagy-e alávetni magadat az Ő fegyelmének? Vajon nem azért alszik el benned mindig újra a Lélek, mert valamiben még mindig engedetlen vagy? Pedig régóta figyelmeztet az Isten, hogy intézd el, számold fel, dobd ki a lelkedből, fordulj el tőle, és te még mindig nem teljesítetted! És nem is fogsz egyetlen lépéssel sem tovább jutni addig a hit útján, amíg Istennek egy fölismert parancsát, útmutatását nem teljesítetted! Meg ne oltsd magadban a Szentlelket az engedetlenségeddel!
Aki komolyan veszi azt, hogy a Szentlélek itt van, és az imádság lélegzetvételével be akar lehelni a szívébe, az vegye nagyon komolyan Istennek ezt a mai figyelmeztetését is: “A Lelket meg ne oltsátok!”: másokban botránkoztatás által, magatokban pedig a világtól való el nem szakadás által, önző célokra, saját dicsőségünkre való felhasználni akarás és engedetlenség által! Ha igazán vigyázol arra, hogy meg ne oltsd a Lelket, akkor beteljesedhetsz Szentlélekkel és a Lélek áldott, drága gyümölcsével! (ld. Gal 5,22)
Ámen.
Dátum: 1947. június 1.