Ez az ígéret, amit most felolvastam, amit Jézus közvetlenül a mennybemenetel előtt mondott tanítványainak, teljesedett be pünkösdkor, amikor a megígért Szentlélek kitöltetett a kis tanítványi seregre, és apostolokká tette őket. A pünkösdi esemény már semmi újat nem tesz hozzá ahhoz a megváltó munkához, amit Jézus Krisztus a földön elvégzett. Az valóban elvégeztetett! Hanem a Szentlélek mindazt, ami Jézus által elvégeztetett, bizonyossá teszi. Úgy is mondhatnám, hogy az objektív igazságot, azt, hogy Jézus Krisztus a világ Megváltója és Ura, szubjektív igazsággá mélyíti. Jézus halálát és feltámadását az ember életét átalakító, forradalmasító mennyei erővé teszi. Legjobban egy példán szemlélhető pünkösdnek ez a jelentősége: a legelső tanítványok életén. Tíz nap telt el, hogy Jézus felvitetett tőlük a mennybe. A tizenegy tanítvány félve bújik meg Jeruzsálem egyik kis házának az emeletén. Kimondhatatlanul hiányzik nekik Jézus testi közelléte, bátorító tekintete, ereje. Mintha megállt volna az életük. És akkor jött a nagy fordulat. Amint szorongva, suttogva imádkoztak, valami zúgás támadt. Mintha szél fújt volna át a szobán, azután mintha tűznyelvek libbentek volna feléjük. Néhány perc múlva minden megváltozott. Megteltek Szentlélekkel. Az történt velük, hogy Jézus Krisztus, Aki eddig velük volt - bár láthatólag elszakadt tőlük -, most a Szentlélek által egyszerre bennük valóvá lett.
Még konkrétabban szemlélhető ez a csoda a legismertebbnek, Péter apostolnak az életében. Sokféle helyzetben láttuk már őt. Például amikor a hullámok örvényébe merült lefelé, és kétségbeesetten kiáltott: “Uram, tarts meg engem!” (Mt 14,30) Vagy amikor a Gecsemáné-kertből rémülten menekült, vagy azon a sötét éjszakán, amikor szitkozódva és átkozódva tagadta, hogy Jézushoz tartozik, és amikor utána olyan keservesen sírt. És íme, most egyszerre odaáll egy ünnepre összesereglett néptömeg elé. Sok csodálkozó, kíváncsi és ellenséges érzületű arc mered rá. Egy ilyen nagy tömeg mindig kiszámíthatatlan és veszélyes. Sosem lehet tudni, ki milyen indulattal van ott. És Péter előáll, határozottan, rendíthetetlenül, mint egy megszállott, és rettentő keményen szól hozzájuk. Gyilkossággal vádolja őket, Isten Fiának a vérét kéri számon rajtuk. Ez a Szentlélek munkája! Ő az, a Szentlélek Isten, Aki egy süllyedő, átkozódó, gyáván megfutamodó és zokogó emberből olyan embert formál, aki bátran ki mer állni Krisztus igazáért. Aki a tanítványt, a bukdácsoló, ingadozó Krisztus-követőt Krisztus apostolává teszi. Mi történt Péterrel? Pontosan az, amit Jézus megígért Igénkben: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (ApCsel 1,8) Vegyetek erőt! A Szentlélek Istennek ereje ez. Ugyanannak az Élő Istennek, Aki Jézus személyében emberként járt közöttünk, értünk szenvedett, meghalt, megváltásunk roppant művét elvégezte, ugyanennek az Istennek a bennünk munkálkodó erőhatása.
Egy egészen egyszerű hasonlattal hadd próbáljam ezt érthetővé tenni: Még tavaly nyáron történt, hogy az íróasztalomon, egy vázában néhány szép rózsaszál díszlett. Sok örömöm volt benne. Jólesik föltekintve a munkából beletekinteni egy ilyen virágnak a szíve közepébe, mert megnyugtat, békét ad az, ha valami szépet lát az ember. De egy nap baj történt: a rózsa szép feje lehanyatlott, szirmai fonnyadtan csukódtak össze. Nem tudtam belenézni többé a rózsa szívébe. Kiment belőle az élet. Az én hibám volt, mert nem adtam neki friss vizet, így a szára nem tudott mit fölszívni magába. Ezért kellett a gyönyörű virágnak elhervadnia, szirmainak összeráncolódnia. Az ember sokkal szebb teremtménye Istennek, mint a rózsa. (Ha nem így van, rettentő baj történt.) Az embernek is - a szemén, a hangján keresztül - bele lehet látni a szívébe. Néha megnyugtató és békességet adó az, amit látunk, mert életet, csodálatos életet látunk benne. Néha azonban visszaborzad az ember attól, amit lát. A tekintet és a szó a halált hirdeti. Az embernek még inkább, mint a rózsának, olyan vízre van szüksége, amiből életének a gyökerei táplálkozhatnak, amitől a levelei kisimulhatnak, életünk fölfrissül. Ami éltet! Életet jelentő erőt ad! Ha olyan szemekbe nézel, amelyek - úgy érzed - beszennyeznek, megszomorítanak, ha olyan szavakat hallasz, amik sebeznek, tudhatod, hogy ennek a virágnak a szára szárazon van. Elhervadt ember-rózsát látsz.
Talán azt mondod most erre: Hiszen te magad vagy az! Nos, ha igen, tudd meg azt is, hogy nem kell ennek tovább így lennie. Hiszen Jézus Krisztus maga az Élet! Belőle Szentlélek által az örök élet vize, forrása árad. Vele összekapcsolódva nem száradhat el a szívünk, nem hervadhat el az életünk! “Vesztek erőt - mondja Jézus - minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim” - és akkor a szemek és a száj elárulják, a cselekedetek és az indulatok leleplezik, mi kezd élni abban a szívben. Nyugalom és öröm, béke és boldogság, szeretet és erő: egyszóval Krisztus! Isten az Ő Szentlelke által! Igen, ezt teszi a Szentlélek: a Megváltó Krisztusban való hit által életünk az örök élet illatát lehelő virágszál lesz. Sőt nemcsak virág, hanem ahogy Jeremiás próféta mondja: “Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik”. (Jer 17,8)
Nekünk az a bajunk, hogy elveszítettük kapcsolatunkat a Szentlélekkel. Ha meg is van bennünk a jó szándék, akkor is úgy akarjuk csak követni Krisztust, mint példaképünket. Ebből mindig sápadt, színtelen keresztyénség lesz. Az evangélium nem azt kívánja, hogy úgy kövesd Jézust, mint példaképet, hanem a Szentlélek éltető forrását kínálja fel, és akkor belső indíttatásból fogjuk Őt követni. Az ilyen keresztyénség színes és lüktető erejű lesz. Meglesznek az erőforrásai, tehát meglesz az ereje. Az apostolok életében a Szentlélek nem halovány, személytelen fogalom volt, hanem a bennük megjelenő személyes Isten, Aki megerősítette és megtisztította, majd lángra lobbantotta őket. A pünkösd lényege az a titok, hogy a lelked személyes, belső kapcsolatba kerülhet azzal a Lélekkel, Akit Istennek hívnak. Közös értelemre juthatsz Vele, akaratodat az Övéhez szabhatod, és ez által a belső érintkezés által az egész személyiséged megerősödik, növekedik, megvilágosodik. Isten - benned! Érthetetlen csoda! Ugye, abban senki nem kételkedik, hogy képes Isten elültetni egy gondolatot az ember szívében?! Hiszen így születik minden igazi művészi alkotás. Nos, a pünkösd csodája még több ennél! Nemcsak egy gondolatot ültet az ember szívébe, hanem a tulajdon életét! Az Ő élete áramlik a te életedbe, az Ő akarata a te akaratodba, az Ő szeretete a te szeretetedbe: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim”. (ApCsel 1,8)
Egyszer két hívő ember beszélgetett. Örömmel mondhatom, hogy elfogadtam Jézust Megváltómnak - mondta az egyik. Örömmel hallom - mondta a másik -, de én még annál is jobbat kaptam! - Jobbat, mint békességet Istennel? Igen, mert nemcsak Istennel való békességet, hanem az Isten békességét, sőt még többet, a békesség Istenét! - Nos, ez a pünkösd! De Isten nem hiába adja önmagát az emberbe! Ekkora ajándékot egy Hozzá méltóan nagy feladat betöltetésére ad. Így mondja ezt Jézus az Igénkben: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim”. Röviden tehát: apostoli szolgálatra, a missziói munka végzésére adja Jézus Önmagát a Lelkében. Tehát arra, hogy képessé és alkalmassá legyen az ember Krisztus megváltó uralmát képviselni és terjeszteni a földön. Azért vagytok keresztyének, azért közli Isten Önmagát veletek, hogy általatok benyomuljon a Krisztus evangéliuma a világba, hogy akik kapcsolatban vagytok a modern élet realitásával, a munkával, a géppel, az emberekkel, a hivatalokkal: A Megváltó Krisztus tanúi legyetek! Apostolok! Isten királyi uralmának, Krisztus országának a hirdetői! Olyan emberek, akiknek az a szolgálatuk, az az életük értelme, célja, feladata, hogy bizonyságot tegyenek Krisztusról. Arról, hogy Jézus Krisztus az Úr az életük felett, és a fölött a világ fölött, amiben élnek és munkálkodnak!
Ezt tették az apostolok pünkösdkor: Úgy hirdették Istennek hatalmas, megváltó tetteit, hogy az összegyűlt sokaság - rengeteg különböző nyelvű, nemzetiségű, műveltségű és társadalmi helyzetű ember - mind a maga nyelvén hallotta őket szólni. Az egyháznak azóta is ez az örök feladata: Olyan nyelven hirdetni Krisztust a világnak, hogy megértse a modern ember. És olyan nyelvre tanítani meg az emberiséget, hogy a legkülönbözőbb érdekeltségűek is megértsék egymást. Az a nyelv, amelyen a világ, a modern ember a legjobban megérti Krisztust, a szeretet nyelve. Az a nyelv, amelyen az emberek is megértik egymást, a szeretet nyelve. Ennek a hirdetésére, tanítására, megélésére adta Jézus az Ő Szentlelkét, Aki által az Ő követőit, az Ő egyházát, Isten országa küzdő csapatává formálja, a keresztyénséget lendületbe hozza. Igénkben a “Lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig” - nemcsak földrajzi megjelölés, hanem arra is vonatkozik, hogy az emberi élet minden területére szét kell vinnünk Krisztus evangéliumát. Olyan hatalmas evangéliumról való bizonyságtételt bízott ránk Jézus, amely meg akarja, és meg is tudja gyógyítani nemcsak az egyéni életünket, hanem a társadalmi bajainkat is. Amelyiknek magában kellene foglalnia az emberi élet egészét, amelyik meg tudja szüntetni a szegénységet, a fajgyűlöletet, az emberek közötti ellentétet, amelyik a háborúnak, mint teljesen esztelen és ördögi dolognak a végét jelentené. Amelyik igazságot visz a társadalom lelkiismeretébe. Amelyik éppúgy, mint ahogy Jézus Poncius Pilátus, a pogány római helytartó előtt megvallja, hogy Jézus ott is Király, Király az emberek közösségi együttélésében és kapcsolataiban is. És mi ezt az evangéliumot leszűkítettük, egyéni üdvösségünk eszközévé tettük, és érintetlenül hagytuk az emberiség nagy problémáit. Visszaszorítottuk az evangéliumot a templomainkba, egyéni kegyességünk szűk keretei közé, és megtagadtuk a bizonyságtételt Poncius Pilátus előtt - a világ előtt.
Nem csoda, ha elsorvadt gyülekezeteink ereje, hiszen Krisztus az Ő Lelke által arra ad erőt, hogy az Övéi tanúskodjanak Róla úgy Jeruzsálemben, mint Júdeában. Alkalmas-e erre az egyház, például a mi gyülekezetünk? Bizony, minden okunk megvan arra, hogy megszégyenülve, bűnbánatban megalázkodjunk. Gyülekezeteinkben oly kevés a Lélek tüze, a missziói öntudat. Tagjai befelé fordulnak, és oly kevéssé foglalkoznak a világ szükségeivel. Elavult formák között élnek, nem ismerik, és nem beszélik a modern ember nyelvét, nem tudnak igazi, határozott tájékoztatást adni a világ zűrzavarában. Beszélnek hitről, de olyan kevéssé élik meg azt látható szeretetben. Maradiak és nyárspolgáriak, elkésve kullognak az élet nagy kérdései mögött. Isten országa mozgalmas lendülete helyett divatjamúlt institúciókba merevednek, annyira beleszilárdultak a földbe, és annyira elveszítették a látásukat Isten jövendője felé. És közben egy válságban élő világ keresi az emberi élet megoldását! Pünkösdi lélekáradás mentheti csak meg a gyülekezeteket és a világot. Annak az Igének a beteljesedése, amit Jézus mondott: “Vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig”.
Hiszen egy Szentlélekkel teljes gyülekezet olyan ebben a világban, mint a só az ételben, mint a világosság az éjszakában. Bár legalább arra kényszerítene minket most az egész földkerekségen ez a pünkösdi ünnep, hogy erőteljesebben, vágyakozóbban tudnánk könyörögni Krisztus Szentlelkéért! Hiszen az ilyen imádság soha nem marad meghallgattatás nélkül! Az ilyen könyörgés, a Szentlélekért való könyörgés már az imádság meghallgatásának a kezdete!
Akármilyen elesett állapotban van is Krisztus gyülekezete, ha tud igazán Szentlélekért könyörögni, bár minden oka megvan a megalázkodásra, de nincs oka a kétségbeesésre! Ezzel a megalázkodó, de mégis reménykedő szívvel könyörögjünk most:
Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám,
Égi lángod járja át szívem és a szám!
Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel!
Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!
(463. ének 1. vers)
Ámen.
Dátum: 1956. május 20. pünkösd