Kevés ember van a világon, aki annyi igazságtalan üldözést, méltatlan bántalmat, rosszindulatú rágalmazást, börtönt, verést, mindenféle nélkülözést szenvedett volna életében, mint Pál apostol. Levelei tele vannak a legszörnyűségesebb élmények leírásával. Akármerre ment, mindenütt a legsötétebb rosszindulattal találkozott a világ részéről. Egyik helyen megverték, másik helyről elkergették, azután megkövezték, többször börtönbe zárták, állandóan leskelődtek utána, és végül kivégezték, mint egy közönséges gonosztevőt. Nagyon keserves külső körülmények között hányódott-vetődött az élete. Ehhez járult még valami betegség is, ami belülről, a testi erejét emésztette, rágta, s amitől még imádság által sem tudott megszabadulni. Pedig valamikor ő is jobb napokat látott. Krisztussal való végzetes találkozása előtti időben jó állása és fizetése volt, rettegett tekintélynek örvendett, egy fényes karrier magasra ívelő vonalán emelkedett felfelé. Azután a damaszkuszi úton egyszerre, hirtelen tört meg a pályája, világi szemmel nézve nagyot zuhant, s az előkelő farizeusból Krisztus földönfutó koldusa lett.
Voltak tehát néki bőven tapasztalatai arról, hogy mit jelent a fent és a lent, a bőség és a szükség, a hírnév és a gyalázat, a megbecsülés és a megaláztatás. Ezért ér nagyon sokat ez a bizonyságtétele: “Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.” (Fil 4,11-13) Azt jelenti ez, hogy az ő öröme, belső, lelki jó közérzete, boldogsága teljesen független az anyagi helyzetétől, élete külső körülményeitől. Íme, ezt a levelet is a római börtönből írja, és mégis tele van csupa derűvel, reménységgel, örvendezéssel. Szinte látszik minden során, mintha mosolyogva írta volna. Milyen titokzatos, értelem fölötti erőforrás lehetett számára Krisztus, hogy a legvigasztalanabb helyzetben is így tudott örülni! Hogy nem valami egyszerű dologról van itt szó, kitűnik az Igéből. Neki sem ment egyszerre, meg kellett tanulnia, nagyon keserves élettapasztalatok után jutott el idáig, de most már tud bővölködni is, szűkölködni is, most már mindezekben ismerős. Az eredeti görög szó pontos fordítása szerint: “be van avatva” a bővölködni, és különösen a szűkölködni tudás misztériumába.
Erre a beavatásra volna nekünk is nagyon nagy szükségünk: arra, hogy beavatna az Úr Isten a bővölködni és különösen a szűkölködni tudás misztériumába. Azért volna ez olyan fontos, mert ma nagyon általános az olyan sors, mint Pál apostolé volt. Rengetegen vannak ma a magyar életben, akik valamikor jobb napokat láttak, nyugodt, biztos anyagi helyzetben éltek, most pedig teljes bizonytalanságban egyik napról a másikra tengődnek. Közelről láttam az elmúlt napokban nyugdíjasok, B-listázottak életét, állásukat, vagyonukat elveszített családok sorsát, tisztviselők cifra nyomorúságát, munkások fuldokló küszködését a mindennapi kenyérért. Mindnyájan látjuk és tapasztaljuk, hogyan önti el a szegénység árvize szinte az egész magyar életet, milyen emberfölötti küzdelmet vívnak családapák és családanyák egy darabka kenyérért, egy szakadt kis cipőnek a megfoltozásáért, a legelemibb életszükségletekért, hogyan kerülnek zálogházba vagy eladásra utolsó megmaradt értékeik, hogyan rongyolódnak le végül teljesen. Nagyon sokan, akik valaha fent voltak, és a megbecsülés fényében tündököltek, most megalázottan, szegényen, kifosztottan, valahol lent a mélyben tengődnek. Nagyot zuhantak, s annál fájdalmasabban ütötték meg magukat, mennél magasabbról estek. Olyan sokan vannak, akiknek ma nagyon le kellett szűkíteniük a mindennapi életük kereteit, hogy azt is mondhatnánk: ez ma a magyar sors. Igen, ma az igazi magyar sors a nélkülözés és a szűkölködés! Az a kérdés most már, hogyan tudunk beleilleszkedni ebbe a sorsba.
Pál apostol azt mondja Igénkben: Tudok szűkölködni, “megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is...” (Fil 4,1-12) Tehát a szűkös viszonyok között élésnek is megvan a maga tudománya. Más az, ha valaki tud szűkölködni és megint más, ha fogcsikorgatva kénytelen rá. Pál nem összeszorított fogakkal tűrte a börtönt, hanem mosolyogva és tele bizakodással. Pedig ugyancsak kilátástalan volt a helyzete. Nem emésztette magát azzal, hogy mekkora igazságtalanság történt vele, pedig égbekiáltó igazságtalanság történt! Teljesen rá tudta bízni magát Arra, Akinek még keservesebb volt a földi sorsa, Akivel a legégbekiáltóbb igazságtalanság történt: az ő Urára, Jézus Krisztusra - bban a boldog tudatban, hogy Néki adatott minden hatalom mennyen és földön! És nem csalódott, nem számított rosszul: megoldódott számára a szükség és a nélkülözés problémája, de nem úgy, hogy megváltozott a sorsa, hanem úgy, hogy emberfeletti erőt kapott eleve elrendelt sorsának derült és békés lélekkel való elviselésére.
Nos, testvéreim, ez az emberfölötti erő hiányzik ma nagyon sok szűkölködő ember számára. Ennek az erőnek a hiányában zúgolódik, szitkozódik vagy átkozódik az egyik ember, veszíti el a fejét és tesz valami jóvátehetetlen ostobaságot a másik, válik keserűvé, cinikussá vagy öngyilkossá a harmadik, készítgeti egy nagyon messzire való kivándorlás tervét a negyedik. Van, akit tehetetlen megkeseredésében csak a megtorlás reménye éltet még, van, aki naponként elsírja a környezetének: látjátok, hova jutottunk, mivé lettünk? Van, aki nem szól semmit, de nagyon szenved lelkileg, a nélkülözés és a nyomorúság úgy telepszik rá a lelkére, mint a téli köd erre a völgyre. A lélek lassan elveszti a tájékozódását, kételyei támadnak, reménytelenség gyötri, összeroppan a terhek alatt.
Mindez a magatartás nagyon érthető és természetes - emberileg. De testvéreim, ha egyszer ez ma az általános magyar sors, akkor nyilván nem véletlenül alakult így, hanem Isten akaratából ilyen. Tehát eleve elrendelt, predestinált sors ez, ami elől nem megfutni, ami ellen nem lázadni, amiben nem megkeseredni vagy kétségbeesni kell, hanem amit engedelmesen és alázatosan viselni, vállalni kell! Ennek a vállalásnak pedig csak egy titka van: az, ami Pálé is volt: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (14. vers) Ez a szó, hogy “megerősít”, a görög Bibliában egy olyan szóval van kifejezve, amiből a magyarban használatos dinamit, vagy a dinamó származik. Gondolj a dinamitra: micsoda hatalmas robbantó erő az, vagy a dinamóra, amely elektromos áramot fejleszt! Olyan energiát termel, amivel a legszédületesebb dolgokat lehet művelni! Ilyen titokzatos erő a megfeszített és feltámadott Krisztus: lelki dinamit, a fáradt lélek dinamója, emberfeletti erőt fejlesztő forrása. Próbáld csak meg: nyúlj hozzá egy elmélyülő, csendes imádságban: majd meglátod, hogy szétárad valami titokzatos energia a lankadó tagjaidban! Hát még, ha befogadnád a szívedbe ezt a mennyei dinamót, hogy megváltozna egyszerre a szűkölködéshez való viszonyod! Mert nem az a legnagyobb bajod, hogy szűkölködsz, hanem az, hogy ennek a szűkölködésnek a terhe van fölül, és a te lelked alul, s így folyton nyomja, ingerli a lelkedet, az idegeidet a szükség, míg végül egészen agyonnyom. Krisztus ereje által pedig megváltozhat a helyzet: minden terhednek és nyomorúságodnak, fölébe kerekedhetsz lelkileg. Az egyik kisfiam levelét olvastam, amit karácsony előtt az Úr Jézusnak írt. Többek között ezt írta: Úr Jézus, hozzál Apukának erőt, hogy tudjon nevetni! Igaza van annak a gyereknek! Miért nem tudjuk mi, felnőttek ilyen egyszerűen kérni az Urat? Sok szomorú, csüggedt, fáradt, görnyedő, lassan nevetni is elfelejtő magyar miért nem kér az Úr Jézustól mennyei erőt arra, hogy bizakodva, derűsen úrrá tudjon lenni akár kétségbeejtő sorsa fölött is? Hiszen van ilyen erő!
Számodra is igaz, amiről Pál apostol olyan boldogan tesz bizonyságot Igénkben: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”! Ebbe az erőforrásba - a Bibliád és az imádságod komolyan vétele által - te is bekapcsolódhatsz! Csak a Krisztusban megváltott élet gazdagsága tudja úgy ellensúlyozni a földi szükséget, hogy nem fáj a szegénység. Csak a Krisztusnak örülni tudó lélek nem szenved a világi bántalmaktól és igazságtalanságoktól. Csak a Krisztustól függő lélek tud teljesen független maradni mindenféle változó anyagi és külső helyzettől! Csak a Krisztus által megerősített ember tud szűkölködni. Míg a másik kénytelen szűkölködni, mert muszáj neki, addig a Krisztusi ember felemelt fővel és sértetlen lélekkel tud! És ez nagy különbség! Ez a szűkölködni tudás a gyakorlatban nagyon sokfélét jelent. Mindenekelőtt azt, hogy az igazságosság vagy igazságtalanság kérdését a sorsommal kapcsolatban rá tudom bízni az Örök Bíróra, az abszolút Igazságra. Megszabadulok ettől az emésztő kérdéstől azzal a biztos hittel, hogy majd Ő igazságot szolgáltat.
A Krisztus ereje által való szűkölködni tudás azt is jelenti, hogy mer szűkölködni az ember, mer szegénynek lenni, nem tesz úgy, mintha nem szűkölködne. Nem szégyelli, ha elmaradt a legújabb divattól a régi ruhája, nem rejtegeti cifra nyomorúság mögé azt, hogy nem tud lépést tartani a nejlonharisnyásokkal, nem áltatja magát és másokat hazug látszatokkal, hanem meri és akarja és tudja vállalni a közös magyar sorsot. - Sőt, azt szégyellené, ha nagyon elütő és kirívó magaslaton állana a magyar lerongyolódott milliók felett. Nemhogy szégyellné, és kendőzné tehát a szegénységét, hanem bizonyos tekintetben még büszke is tud lenni arra, hogy ő is részese az általános magyar sorsnak! A Krisztus által megerősített ember még jót is talál a szükségben. Egyre jobban rájön arra, hogy kénytelen Isten kezéből élni; és arra is, hogy milyen jó is az Isten kezéből élni! A jólétben hajlandók vagyunk Istent filozófiai képletnek tekinteni, Akivel nem számolunk komolyan, csak tudomásul vesszük, hogy Ő is van a világon. Nos: a szükségben ránevelődünk Isten komolyan vételére. Kezdjük megérteni, hogy mennyire nem lehet Nélküle élni, mennyire nem zárható ki életünk egyetlen területéről sem! A szükségben Isten egyre kézzelfoghatóbb valósággá válik a számunkra, és így megtanulunk lassan hitből élni. Rájövünk arra, hogy még anyagi életünknek is sokkal biztosabb bázisa az Úr Isten hatalma, mint a jó állás, vagy a szántóföld, vagy az üzlet!
Aki Krisztussal kapcsolatban van, az sohasem veszítheti el a fejét, mert annak Krisztus a feje, ez pedig sohasem szédül meg: sem magasságtól, sem mélységtől. Nekünk Krisztus által sokkal többet kell és lehet elbírnunk, mint másoknak Ő nélküle! Rajtunk szükségben is meg kell látszódnia annak, hogy milyen gazdag Atyánk van, milyen hatalmas megváltónk van, és hogy még mindig nem váltunk szánalmas koldusokká, még ha teljesen kifosztottak is már bennünket! Krisztus ereje által még a legsivárabb szükségben is irigylésre méltó emberek lehetünk!
Igen, ezt jelenti a szűkölködni tudás művészete! Nézd csak meg a búvárt, milyen nehezen vonszolja magát a búvárruhájában, ólomtalpú csizmáival és más nehezékeivel a szárazon! De amint belemerül a vízbe: éppen ezek a nehezékek, amik akadályozták a “szabad” mozgásban, biztosítják egyensúlyát és biztos lépteit a vízben. Magyar sorsod nehéz terheivel merülj bele Krisztusba, úgy, hogy mindenütt Ő vegyen körül! Egyszerre könnyebben és szabadabban tudsz mozogni, egyszerre megváltozik a rád nehezedő terhek súlya, és nemcsak vállalni tudod a sorsodat, hanem még hálás is tudsz lenni érte! Te fáradt, szegény magyar vándor, felemelő, boldog csoda történhet veled is: mindenre lehet erőd Krisztusban, Aki Téged is megerősít! Ha akarod, ha engeded, ha mindig újra és újra kéred, és ha a szívedbe fogadod Krisztust!
Ámen.
Dátum: 1948. január 18.