Így, egy új esztendő küszöbén felmerülhet a kérdés, hogy hová lett a régi? Elmúlt - mondaná a legtöbb ember. Belemerült valami feneketlen, sötét mélységbe, ami mindent elnyel. Aminek - mivel nem tudjuk, hogy micsoda - adtunk egy nevet, azt, hogy múlt! Emberi tapasztalatunk az, hogy ami elmúlt, nincs többé, vége van! És így siklanak át a napok mind észrevétlenül, mind a múltba. Minden "ma" feltartóztathatatlanul rohan a múlt felé. Így merül alá lassan, és olvad bele az ember egész élete is a múltba! Milyen szomorú és vigasztalan életszemlélet ez: úgy nézni körül ebben a világban, hogy végül mindent elnyel a múlt! Minden, még a jövendő is múlttá lesz egyszer! Jaj azoknak, akik így látják a jövendőt! Pedig nem is igaz az egész! Mert az, Aki tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz, Aki túl van mindazon, amit múltnak, jelennek és jövendőnek nevezünk, egészen más irányt mutat azoknak, akik Ő reá hallgatnak. Azt mondja: nem a múlt felé halad a ma, hanem éppen megfordítva: siet a jövendő felé! A ma beletorkollik a holnapba, az óév az újévbe, az élet halad a végkifejlés felé. A múló napok és évek mind-mind készítik elő a jövendőt! A mi életszemléletünk a jövőbe néző, és arra készülő életszemlélet. Mi mást jelenthet számunkra ez a most kezdődő esztendő is, mint hogy közelebb visz bennünket pár lépéssel ahhoz a nagy jövendőhöz: az Úr visszajöveteléhez. Talán súlyos, nehéz lépés lesz, de közelebb jutunk Hozzá! Mi úgy nézünk körül ebben a világban, mint amelyik a múló idővel csak érlelődik a felséges pillanatra. Amikor megjelenik benne egy dicsőséges, hatalmas király, beül a királyi székébe, és elmondja minden idők legrövidebb és legnagyszerűbb trónbeszédét, amely így hangzik majd: “Íme, mindent újjá teszek!” (Jel 21,5b) Az 1949. esztendő is e nagy, univerzális megújulás felé halad, amit az Eljövendő Király már előre proklamált!
“Íme, mindent újjá teszek”. Nagy kijelentés. Földi király aligha merne vállalkozni ilyen programbejelentésre! Csak az mondhat ilyet, aki mindenek fölött való hatalmának teljes tudatában van! Ő nemcsak megteheti, de meg is teszi! És hogy ne legyen benne semmi kétségünk, a nagy proklamáció után még ezt is megparancsolja a mennyei jelenéseket látó János apostolnak: “Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak”. (Jel 21,5c) De hát, ki ez a csodálatos Király? Ezt olvassuk: “aki a királyi széken ül”. (Jel 21,5a) Egy mennyből alászálló trónusról van itt szó, amit a Biblia más helyeken a Királyok Királya és Uraknak Ura trónjának, nagy, fehér királyi széknek, vagy Krisztus ítélőszékének nevez. De nem is a trón a fontos, hanem Aki rajta ül. Személye nem ismeretlen már a világ előtt. Ő az, akiben Isten édesatyai szeretete és kegyelme már egyszer testté vált itt a földön. Ő feküdt annak idején a betlehemi istálló jászolában. Ő az, Aki a Gecsemáné kertjének a porában térden csúszott, mint egy féreg, és véres verejtéket izzadott a te bűneidért, és az enyémekért. Ő állt ott Pilátus előtt megkorbácsolt hátával és véres arcával, töviskoronával, nádszállal, bíbor palástban, mint gúnykirály a csúfolódók között. A Golgota tetején Ő függött az átokfán, Istentől, embertől elhagyatva! Ő halt meg a kereszten. És Ő az, Akit azután Isten olyan rendkívüli módon felmagasztalt, feltámasztva a halálból a mennybe vitt, és ott a maga jobbjára ültetett. Hamarosan Ő fog majd ülni azon a nagy, fehér királyi széken, ahonnét el fogja majd mondani trónbeszédét: “Ímé, mindent újjá teszek.” Micsoda felséges trónbeszéd ez! Olyan egyszerű, és mégis olyan hatalmas, kerek egész! Nem maradt ki belőle senki és semmi, te is benne vagy éppúgy, mint a még föl sem fedezett naprendszerek roppant világa!
Két világról van szó ebben a trónbeszédben: egy régiről, amelyik elmúlik, és ezzel előkészíti az újat, amelyik jön! A régi világ az önzésnek, a bűnnek, a nyomorúságnak és a halálnak a világa. Az új világ pedig a dicsőség, a szentség és a teljes megváltás világa! És e felé az új világ felé halad minden már e mostani világban is. Már az Ótestamentumban is jövendölt erről Ézsaiás próféta, az Újtestamentumban pedig Péter apostol így ír róla: “Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek... De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik”. (2Pét 3,8-13) Ez az új ég és új föld volt Krisztus testté lételének és golgotai halálának is a célja. Először egy másik trónbeszédnek kellett elhangoznia a keresztről. Így: “Elvégeztetett!”-, hogy majd az idők végén elmondhassa: “Ímé, mindent újjá teszek”. Csak Ő teheti meg, hogy újjá legyen minden, mert egyedül Ő végzett el mindent, ami szükséges volt hozzá!
Nem egyszer megpróbálta az emberiség megújítani a maga világát. Tele van a történelem roppant nagy vállalkozásokkal, emberi erőfeszítéssel, nagyot akarással: mind-mind új világot akart teremteni az elavult, régi helyébe. Gondoljunk a bábeli toronyépítésre, az ószövetség idején az asszír-babiloni, majd a méd-perzsa hatalmakra, az újtestamentum idejében a görög és a római világbirodalmakra: amint jöttek, ugyanúgy el is mentek, a világ pedig mindig ugyanaz maradt. Az ember nem tudja megújítani sem önmagát, sem a világot. Nem alulról jön a megújulás, hanem csak attól, Akinek van hatalma hozzá, és aki már előre be is jelentette: “Ímé, mindent újjá teszek”. Felülről jöhet csak tehát, és akkor teljesedik ki, amikor Krisztus látható dicsőségében megjelenik! Semmiféle megújulás nem lehetséges Krisztus nélkül. Ez a régi világ egyszerűen nem tud valami újat produkálni. Olyan bölcsen meglátta ezt már háromezer esztendővel ezelőtt valaki, bölcs Salamon a Prédikátor könyvében: “Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt. Van valami, amiről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak. Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképpen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, akik azután lesznek.” (Préd 1,9-11)
Hát valóban semmi új dolog nincs a nap alatt? Nem túlzás ez? Hát nem élünk-e olyan világban, ahol mindegyre újabb meglepetések elé állítódunk? Gondoljunk csak pl. az újabb és újabb találmányokra! Ha ősapáink visszatérnének, és itt, az atomkorszakban széjjelnéznének, nem találnának lépten-nyomon sok olyan új dolgot, ami az ő életükben elképzelhetetlen volt? Nagyapáink még lovaskocsival utaztak, a ma embere pedig dízelmotorral száguld végig földrészeken, vagy repül fölötte, mint a madár. Vagy mekkorát haladt az orvostudomány, a szociális igazságosság elve, a nemzetközi érintkezés módja, és így tovább? Nem új dolgok ezek a régiekhez viszonyítva? Hát lehet azt mondani, hogy semmi új dolog nincs a nap alatt? Igen, mondhatjuk, mert valóban semmi új nincsen! Egyedül Krisztus hozza majd az igazi újat! Nem új ez a világ a régebbi évezredekhez viszonyítva, hanem csak más, mint volt. Az élet külső megjelenési formái változtak csak meg az évezredek folyamán, de ezzel még maga az élet nem újult meg.
Mit jelent az, hogy új? Azt, hogy lényegileg új, teli, gazdag, túláradó, hatalmas, eleven! Tiszta, szent, dicsőséges! Mondd hát: újjá lett ez a világ a letűnt korokhoz viszonyítva? Megváltozott a lényege ennek a világnak, és a rajta lévő életnek? Szentebbé, tisztábbá, boldogabbá vált az emberiség, mint volt ezer esztendőkkel ezelőtt? Bizony, nem lett újjá ezen a világon semmi! Aki azon a fehér, királyi széken ül, Ő majd valóban újjá tesz mindent!
Ez a nagy megújulás János apostolnak mintegy mennyei látomásban már előre megjelent. Csodálatos dolgokat ír le: “Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger többé nem volt... És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az Ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,1-4) Vagyis nem volt többé semmi, ami a népeket és földrészeket elválasztja egymástól, ami viharos hullámzásba jöhetne. Nem lesz többé könny, sem halál, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom, mert az elsők elmúltak! Micsoda boldog, üdvözült állapot! Minden új, egészen új! A legnagyobb újság azonban az lesz, amit a harmadik vers így ír le: “Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az Ő Istenük”. Ez lesz majd a lényegileg, az igazán új! Látható dicsőségében lesz itt közöttünk az Isten, mint Király a népe között, mint Atya a gyermekei között! Valóra válik a prófécia: Isten lesz minden mindenekben! Az egész teremtett világban csak olyan emberek lesznek, akik egészen és fenntartás nélkül Istenéi! Ami kezdetben, a Paradicsomban kezdődött, az akkor a legszebb fényben éri felséges beteljesedését!
Tudunk-e örülni ennek a jövendőnek? Csak az tud örülni neki, aki tudja, hogy neki magának is része lesz benne! Kik tudhatják ezt? Azok, akik már itt, a földön megtapasztaltak valamit önmagukon ennek a fenséges trónbeszédnek a valóságából! Mert az a megújulás, aminek a teljes kibontakozása felé haladunk, már itt és most kezdődik. Figyeld csak, így mondja: “Ímé, mindent újjá teszek”. Tehát jelen időben! Az újjáteremtés munkája tehát már folyamatban van! Igen, itt, lent kezdődik ezen a bűntől avas földön. Ha majd az lesz lényegileg új azon az új égen és új földön, hogy Isten az emberekkel lakozik, akkor te már most megújulhatsz! Hiszen az Istennel való közösség már most is lehetséges számodra az Ő jelenlévő Szentlelke által! Amelyik emberi élet a Megváltó Istennel kapcsolatba került, ott tulajdonképpen már minden dolog újjá lett! Ott egy egészen új, boldog, szent, tiszta élet van kialakulóban. Így mondja az Írás is: “Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”. (2Kor 5,17) Persze, majd csak akkor fog teljessé válni, amikor minden megújul, de már most kezdődik, mégpedig a bűnök bocsánatával és a Szentlélek kitöltetésével. Olvastam valahol, hogy egyszer megtért egy férfi, és amikor volt korhely cimborái között bizonyságot tett megújult életéről, nem akarták elhinni neki. Azt gondolták, csak nagyképűsködik. Mire a férfi így szólt: Kérdezzétek meg otthon a feleségemet és a gyermekeimet, hiszen tudhatjátok, milyen pokol volt a családi életünk! Most csak azt mondhatom, hogy egyszerűen újjá lett minden! Kimondhatatlanul boldogok vagyunk! Én magam csodálkozom rajta a legjobban, s az otthoniak is elmondhatják nektek, mit tudott művelni bennem az Isten kegyelme!
Megkezdődött-e már benned ez a megújulás? Ha nem, csendes imádságban menj oda Jézushoz! A te számodra is készen van Nála a bocsánat. Próbáld meghallani alázatosan, hittel először a keresztről mondott trónbeszédét, amint érted is így kiáltott föl: “Elvégeztetett!” Mondj néki hálás köszönetet érte! És akkor majd köszönetet mondhatsz azért a másik trónbeszédért is, amit akkor bizonyára valóra fog váltani a te életedben is, hogy: “Ímé, mindent újjá teszek”. És akkor új élet, új kezdet, új világ nyílik meg előtted, új jövendő integet feléd! Újjá lesz minden benned és körülötted!
Bár ne csak egy újabb esztendő, hanem egy ilyen új esztendő küszöbén állnánk most, és az új évben sok új élet fakadna ebben a gyülekezetben, ebben a hazában, és az egész földön a mindent újjátevő, eljövendő Király dicsőségére! Úgy legyen!
Ámen.
Dátum: 1949. január 1. (újév).