Ebben a történetben éppen az van benne, amire minden embernek a legnagyobb szüksége van. Ez a történet az isteni kegyelem diadalának a legékesebb példája. Feltárja előttünk az evangélium lényegét. Azt, hogy Jézus személyében hogyan hajol alá a nyomorult emberhez a hatalmas Isten, azt hogy Jézus személyében hogyan szólít meg, hogyan segít rajtunk, hogyan emel föl, hogyan gyógyítja meg az életünket az ÉlőIsten! Lássuk hát, hiszen rólunk van szó benne, Jézusnak velünk, veled és velem való találkozásáról.
Egészen különös találkozás történik itt: valakit odavisznek Jézushoz. Egy nyomorultat, egy beteget, egy gutaütöttet. Íme, ott fekszik most teljesen tehetetlenül Jézus lábai előtt. Egy ismeretlen ember. Semmit sem tudunk róla, a nevét sem tudjuk. Nem is fontos. Egy eset a sokféle emberi szenvedés, fájdalom, nyomorúság közül. Nem szól egy szót sem, nem panaszkodik, nem kiált segítségért, hogy Jézus, könyörülj rajtam, segíts rajtam, gyógyíts meg! Nem! Csak fekszik ott a földön mozdulatlanul. Nem is kell, hogy bárki szóljon, beszél maga a helyzet, maga a nyomorúság kiált segítségért, az egész szituáció egy nagy kiáltás az égre! Ahogyan ott fekszik tehetetlenül, az maga szavak nélkül is a leghangosabb segélykiáltás.
Talán éppen azért maradt névtelenül az az ember, hogy ki-ki a maga nevét helyettesítse be annak a szituációjába, ki-ki önmagára ismerjen benne. Én mindenesetre most úgy szeretném folytatni a történetet, hogy az a Jézus elé letett ember te vagy, meg én. Tehát itt mirólunk van szó! Azt az embert ott a történetben négy másik barátja vagy ismerőse vitte oda Jézus elé, talán téged is valaki más hozott most ide. Valaki hívott: Gyere el Pasarétre! Vagy csak a szokás hatalma hozott ide. Így szoktad meg régtől fogva, hogy vasárnap délelőtt templomba mész. Talán nem is a szíved hozott, hanem a lábad, vagy esetleg a kíváncsiság hozott, hogy szeretnél hallani egy jó prédikációt. Mindegy, hogy ki vagy mi hozott ide, itt vagy, Jézus előtt. Jézus előtt ülsz vagy állsz, mint a történetbeli ember. Éppen olyan szánalmas és nyomorult emberként vagy te is itt, mint az a gutaütött ember. Nem mindenkin látszik annyira az élet nyomorúsága, mint ennek a történetbeli embernek, de mindenkinek van testi vagy lelki baja, ami ránehezedik. Terhe, problémája, fájdalma, ami éppen olyan bénító teherként nehezedik rá az életére, mint erre az emberre a betegsége. Mindnyájan betegek vagyunk. Egyikünknek beteg a családi élete, másiknak beteg a szíve vagy a lelke. Van, akinek az embertársaihoz való viszonya beteg, valahol valami alapvetőbetegségben szenved az élete. Mindenkinek fáj valamije. Ahogy én ismerlek benneteket, vagy közületek sokakat, tudom, mennyi nyomorúság, törés, mennyi megoldatlanság van kinek-kinek az életében. Milyen bánatban, vagy hazugságban, milyen testi-lelki mélységben él egyik vagy másik, aki most itt ül szépen, mintha semmi baja sem lenne. Én is tudom, hogy mennyi hitványság, csalás, titkos bűn terhelhet valakit, akiről senki sem gondolja. Hát még te magad mit tudhatsz magadról! Hát még Jézus hogyan láthat téged meg engem?
Nem hiszem, hogy az Ő szeme látna valami különbséget közted és ama gutaütött ember között. Ő csak típusa az emberi élet rokkantságának, tehetetlenségének. Jézus előtt mindannyian olyanok vagyunk, mint egy rakás szerencsétlenség. Mint egy nagy nyomorúság-halmaz, amely hangtalanul is segítségért kiált. Lám, te vagy az az ember, akiről ez a történet szól! Aki most a magad szánalomra méltó sorsával, isteni segítségre szoruló életeddel itt vagy Jézus előtt, találkozol Vele! Ezt a leghatározottabban állítom, hogy a magad nyomorúságával itt vagy Jézus előtt, mert tudom, hogy Jézus azért jött e világra, mert a mi életünk ilyen. Jézus személye azt jelenti, hogy Isten a láthatatlan égben meghallotta a mi hangos vagy csendes nyögésünket, kiáltó fájdalmunkat. Eljött személyesen, láthatóan, hogy találkozzon a nyomorulttal. Szemébe nézzen közelebbről, mondjon neki valamit, segítsen rajta. Most itt van a gutaütött Jézus előtt. Te és Jézus találkoztok itt egymással. Pattanásig feszül mindenkiben a várakozás, mit tesz Jézus. Mit fog mondani, hogyan fog segíteni a nyomorulton. Egyszerre valóban megszólal Igénk által, hatalmasan, fenségesen, királyian, isteni módon: “Megbocsáttattak néked a te bűneid” (Márk 2,5).
Mondjuk meg őszintén, ezek az emberek ott nem ezt várták. Senki sem várta ezt. Mindenki mást várt. Talán nem mondták ki, de bizonyos csalódást éreztek a szívükben. Ő k azért cipelték oda a beteget, mert azt remélték, hogy Jézus segít rajta! Meggyógyítja, megszabadítja ebből a lehetetlen helyzetből! Úgy jöttek Jézushoz, mint amikor valaki az utolsó lehetőséget ragadja meg. Ha ez sem sikerül, akkor vége, nincs több remény! Ezért kellett mindenáron idejönni a beteggel. Itt már csak Jézus segíthet. És Jézus azt mondja, hogy megbocsáttattak a bűnei. A bűnökről szó sem volt! Ki kérte őt erre? Nem ez volt a nagy igyekezettel a céljuk. Jó, jó, hát megbocsáttattak a bűnei ennek a betegnek, de mi haszna belőle? Íme, továbbra is itt fekszik tehetetlenül, mint azelőtt! Vehetjük újra vállunkra a beteget, vihetjük haza, mint egy örökre reménytelen esetet! Nem beszél mellé Jézus a problémának, amikor egy testi nyomorúságban szenvedőneit bocsátja meg? Nincs itt valami félreértés?
embernek a bűJaj, de pontosan így van ma is! Mi-mindent várunk ezerszer inkább mi, templomos keresztyének Jézustól, mint a bűneink bocsánatát? A legkevesebb igényünk Isten felé éppen az, amit pedig akarna adni, amivel Ő akarna megsegíteni: Az, hogy bocsássa meg a bűneinket. Amikor vasárnaponként itt ülünk az elrontott, félbe maradt, megfáradt, kifosztott életünkkel, - legyünk őszinték -, nem azt várjuk, hogy egy felszabadító szót mondjon bűneinkre. Ó, a kisebb-nagyobb bűneink már nem is fájnak! Már nem is kellemetlenek, már nem is tartjuk olyan veszedelmes dolognak. Hozzászoktunk, összenőttünk vele, természetünkké váltak. Megbékültünk velük, napirendre tértünk fölöttük, hogy én már ilyen vagyok. Azután majd csak elintézzük azt a kis bűnt a “Jó Istennel” valahogy. A mi igazi problémánk nem a bűn, hanem valami egészen más. Nem a bűn-kérdésben kell nekünk Jézus segítsége, hanem a lakásprobléma megoldásában, vagy abban, hogy utalják már ki végre azt a kétszáz forintos fizetésemelést! Vagy abban, hogy az a betegség, aminek a tünetei mutatkoznak, ne az legyen, amitől mindenki úgy fél manapság. Vagy abban, hogy megoldódjék a válság a családban. Vagy abban, hogy háruljanak már el a fejünk fölül az egzisztenciánkat fenyegetőveszedelmek. Egy fogfájástól jobban félünk, mint egy kis bűntől. Mi ilyen segítséget várunk és kérünk Istentől, mi most is ilyen segítségért jöttünk. Azt várjuk, hogy biztasson bennünket ebben a félelmekkel teli világban. Vigasztaljon meg, húzzon ki a kátyúból, segítsen a napi gondjainkban, bajainkban! És akkor Ő ilyet mond: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”. Nem ez a probléma! Nem ez a mi problémánk!
De igen! - mondja Jézus. Ez a problémád: a bűn! A te bűnöd! A bűneid! Ez a tulajdonképpeni bajod és nyomorúságod! Nagy baj az a betegség, rettenetes nyomorúság egy gutaütött állapot, egy agyvérzéses bénulás! De fiam, - mondja Jézus - neked nagyobb, veszedelmesebb, szomorúbb, fontosabb, mélyebb bajod van! A bűneid! Az a kis vagy nagy bűn, amelyik már egészen hozzátartozik a természetedhez! Amivel már olyan jól megbarátkoztál, amit titkolsz magadban! Amit talán szeretsz is titokban! Vagy amiért utálod magad, és ezért rejtegeted! Életednek ez a főbűne, amit csak te tudsz, és amit ha megtudnának rólad, talán kihajítanának az állásodból! Talán nem köszönne többé a szomszédod! Igen, igen, az a régi lopás, titkos paráznaság, vagy az a magzatgyilkosság. Vagy az az adócsalás, vagy az a hazugság! Az a sok kicsi és nagy hitványság, ami a jól nevelt modorod, sima, mosolygós arcod mögött van: a te igazi, végzetes bajod. Atyámfiai, ezt szeretném nagyon komolyan hangsúlyozni: minden bűn, akármilyen megszokott, általános, szép vagy csúnya, kedves vagy utálatos, - ami nincs a bűnbocsánat, az Isten bűnbocsátó kegyelmének a közömbösítőhatása alatt - , minden ilyen bűn nagyobb baj, mint a rákbetegség! Nagyobb nyomorúság, mint a gutaütés! Nagyobb veszedelem, mint egy vérzőseb!
Nagyobb tragédia, mint egy anyagi csőd! Mert nem az a legrettenetesebb tragédia, ha valaki rákban vagy gutaütésben hal meg, hanem ha valaki meg nem bocsátott bűnben hal meg! Mit érsz vele, ha makkegészségesen, jólétben dúskálva kárhozol el? Nem az az Isten legnagyobb segítsége számodra, hogy húsz, harminc, negyven esztendővel tovább élhess ezen a földön, hanem az, hogy örökké élhess! Jézus nagyobb távlatban látja a mi életünket, sorsunkat. Nemcsak a halál vonaláig, hanem az örök életet is! Ezért mondja ennek a nagy betegnek, aki már-már ott van a határnál: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”. Mert a bűn, a legkisebb is, olyan halálos méreg, halálos fertőzöttség, amit csak egyetlen valami képes hatástalanítani, közömbösíteni: a bocsánat! Ha Isten mondja valakinek Jézus által: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”. A bűn az, ami ellen nem használ semmi. Sem injekció, sem pedagógia, sem lelki kúra, sem jógagyakorlat, sem erős akarat, sem önfegyelem, sem imádság! Semmi, csak a bűnbocsánat! A bűnnel semmi mást nem lehet tenni, mint beleadni Isten bűnbocsátó kegyelmébe, és élni. Azért, hogy így beszélhessen Jézus, azért kellett annyit szenvednie és meghalnia. Rettenetesen sokba került neki, hogy igaz legyen a bűnbocsánat.
Hallod-e, érzed-e, hogy most igazán neked mondja? Neked személyesen, közvetlenül! Lehet, hogy nem azért jöttél, lehet, hogy nem ezt akartad hallani. Lehet, hogy csalódás ért most. De Jézus a legmélyebb gyökerénél ragadja meg az életed, a problémáid, minden bajod! Meghallod-e már végre a szíveddel, amit mond? Kell-e már, elfogadod-e már végre igazán, amit ad: a bűnbocsánatot? Ez az egyetlen igazi segítség, amire szükséged van! Ami nélkül hiába van jó egészséged, szép lakásod, fizetésemelés, veszélymentes élet. De ami nélkül nincs örök élet, és nincs békesség a szívedben! Ó, nem beszél mellé Jézus senki bajának, amikor azt mondja: “Megbocsáttattak néked a te bűneid”. Ez nem azt jelenti, hogy elmondta a lelkész megint a bűnbocsánatot hirdetőformulát, most már rendben van minden. Nincs semmi baj, menjünk haza! A legnagyobb dolog a világon, hogy Isten hajlandó megbocsátani neked is! De ez még nem elég, ezt a bűnbocsánatot el kell fogadni! Mindenkinek hangzik a bűnbocsánat, de csak akkor lesz a tiéd, ha személy szerint kinyújtod érte a hited kezét, átveszed, és megköszönöd Jézusnak! Ez egy láthatatlan lelki mozdulat, de az elfogadott bűnbocsánat nem marad láthatatlan az életedben! Nem lehet eltitkolni, hogy részesültél benne! Mert ahol bűnbocsánat van, ott megújuló élet is van! Ahol Jézus ezt mondja: “Megbocsátattak néked a te bűneid”, ott ezt is mondja: “Kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza” #ApCsel19.11. Képzeljétek el, milyen öröm lehetett ennél a gutaütöttnél otthon, amikor hazament! Ahol bűnbocsánat van, ott fölenged a bénulás, ott csoda történik, ott öröm és békesség van! Ott újra kezdődik az élet! Ott az történik, amit itt is olvastunk: “Mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!” #ApCsel19.12. Akik eddig ismerték, csodálkozva néznek utána, és ezt mondják: Nahát, mi történt ezzel az emberrel? Mi történt, hát az, hogy találkozott Jézussal, és megbocsátattak néki a bűnei! Ó, bár ez történne veled is! Így énekeljük el a jól ismert éneket. Figyeljünk a szövegre, és legyen ez az ének az Úr előtt álló lelkünk személyes vallomása!
Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én.
És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén.
A szívem mindenestül Az Úr elé viszem,
Megtisztul minden szennytül
A Jézus vériben, A Jézus vériben.
Megtörve és üresen Adom magam neki,
Hogy újjá őteremtsen, Az űrt őtöltse ki.
Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem,
Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
Örök kőszállra állva A lelkem megpihen;
Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben.
Az Ő nevét imádom Most mindenek felett;
Jézus az én királyom,
Imámra felelet, Imámra felelet.
Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd,
Követni híven, mint ő, Atyám parancsait.
Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg
Dicsőharmóniába’
Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.
459. ének 1-4. v.
Ámen
Dátum: 1959. augusztus 23.