Az a Szardisz, amelyikhez Jézus a Jelenések könyvében lévő eme híres levelét írja, nem nagy, de gazdag és jólétnek örvendő város volt. Annak a lídiai birodalomnak a fővárosa, amelyiknek utolsó királya Krőzus volt. Helyén ma kőtörmelékek halmaza hirdeti a hajdani dicsőséget. A romok között apró kunyhókból álló nyomorúságos falucska húzódik meg Szárt néven. Egy keresztyén utazó, amikor egyszer arra járt, két keresztyén embert talált az egyébként teljesen mohamedán lakosság között. Ímé ennyire beteljesedett az ott lévő gyülekezeten az ítélet: “Ha nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj...!” Hiábavaló volt Jézus intelme, nem vigyáztak, nem tértek meg! Nem hallották meg, amit a Lélek mondott a gyülekezetnek. Mintha a szardiszi gyülekezet egész sorsa illusztrációja lenne ennek a Jézusi kijelentésnek: “Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak!” Talán az egész város tragédiája azon fordult meg, hogy nem volt senki a keresztyén gyülekezetben, aki igazán komolyan vette volna a Lélek beszédét. Ennyire sok függ attól, hogy a gyülekezet meghallja-é, amit Isten szól hozzá. Vajon mi most megértjük-e majd, amit Jézus nekünk akar mondani ezen az Igén keresztül?
“Az a neved, hogy élsz...” Ebből a kijelentésből, jellemzésből úgy látszik, hogy a szardiszi gyülekezet külsőleg rendezett viszonyok között élt, nem volt benne olyan hasadás, mint Korintusban, nem voltak benne táborok, klikkek, pártok, legalábbis nem szól róla a levél. Nem veszélyeztették az evangélium tisztaságát és erejét mindenféle tévtanítások, mint Kolosséban, nem burjánzottak fel közöttük a szekták, jó neve volt a gyülekezetnek az egész országban. Tekintélyes egyházközség volt, békességben élhetett, nem üldözték a tagjait. De talán éppen ez a nagy nyugalmi állapot volt a baja, ebben a nagy nyugalomban aludtak el annyira, hogy Jézus kénytelen ezt mondani rájuk: “halott vagy!” A küzdelemmentes nyugalmi állapot sohasem előnyös a keresztyén egyházra nézve. A keresztyén élet nem nyugalmi állapot, hanem hősi életforma, ott bontakozik ki a maga teljességében, ahol naponként föl kell venni a küzdelmet Krisztusért! A keresztyén élet állandó fronton-létet jelent, még pedig olyan fronton-létet, amelyiken soha sincs fegyverszünet, ott nem lehet tétlenkedni, szunyókálni, elaludni, ott az alvás halált jelent. Nem lehet nyugton ülni! A keresztyénség helye ezen a földön a kereszt alatt van, és a fölöttébb nagy nyugalom kísértés a számára, amiben elbukik, elveszíti hitvalló hevét, megelégszik azzal, hogy élje csendesen a konszolidált, hagyománytisztelő közösség színtelen életét. A magam egyéni keresztyén életén is látom ezt: akkor vagyok lelkileg a leggyengébb, a legelesettebb állapotban, amikor szabadságon vagyok, és azt hiszem, nem vagyok kénytelen küzdeni mások lelkéért, vigasztalásáért, bűnből szabadulásáért, Igével való táplálásáért, - tehát amikor nincs szolgálatom, nem terhel a feladat és a felelősség súlya Isten országáért. Így van ez az egész keresztyén egyházzal, vagy gyülekezettel is: amikor nincs miért küzdjön, áldozzon, harcoljon, szolgáljon, mert mindene megvan, mert minden olyan szépen rendben van, akkor elveszíti szavának az erejét, akkor tiszteletreméltó egyesületté süllyed, nyárspolgárok kis csapatává válik, akik meg vannak elégedve önmagukkal, meg a kispolgári kegyességükkel.
Nos, hát valahogy ilyen látszatélet lehetett Szárdiszban. Úgy látszott kívülről, hogy él, virul, de mindez csak a belső életerők lassú apadását leplezték. Ezért leplezi le Jézus a látszatot: “Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy!” Ezt mondta Jézus egyszer valamikor a szárdiszi gyülekezetnek! Hát nekünk, a Pasaréti gyülekezetünkben az úgynevezett canonica visitatio, az esperesi vizsgálat, amelynek eredményeképpen megállapította a bizottság, hogy ebben a gyülekezetben mind az anyagi, mind a lelki dolgok példamutató szép rendben vannak? Hát ha egyszer Jézus tartana canonica visitatiot? Nem mondana-e nekünk is valami olyanfélét, mint itt a szárdisziaknak? Valami effélét: “az a neved, hogy élsz, és halott vagy!” Mert a mi gyülekezetünknek is jó híre van, jó neve van, az a neve, hogy él! Hogy itt élő gyülekezet van! De atyámfiai, vigyázzunk, mert nem minden élet ám, ami annak látszik! Hajlandók vagyunk az egyház életerejéről nagyon emberi módon véleményt alkotni. Például az egyház életerejét az anyagi ereje szerint mérjük. És azt mondjuk: erős a gyülekezet, ha tehetős emberekből áll. Nos hát, gazdag egyház is lehet halott és koldus egyház is lehet élő. Krisztus egyháza akkor volt a legerősebb, amikor Pál apostol, meg Péter apostol mezítlábas szandálban rótták gyalog az országutakat, és amikor hatalmas, fényes katedrálisok helyett katakombákban és magánlakásokban jöttek össze a hívek Istent imádni. Vagy például nagy kísértés, hogy az egyház életerejét közéleti hatalmával mérjük, a világi politikában is érvényesülő szavával. Nos, megtanulhattuk már a történelemből, hogy nem akkor erős az egyház, ha királyok kénytelenek kanosszát járni hozzá, és nem az a gyengesége, ha a hívek lélekszámával mérjük az egyház életerejét. Nagy öröm látni a sokaságot, de a tömeg még nem biztos, hogy az élet jele. Virágvasárnapján is rengetegen hallelujáztak Jézus tiszteletére a jeruzsálemi utcákon. Ma is lehetnek az egyháznak halott tömegei is. Ne csaljanak meg hát a nagy számok: nem annyian vagyunk, mint amennyit nyilvántartunk. Egyedül az Úr ismeri az Övéit!
Tehát, egy templomot zsúfolásig megtöltő, szépen adakozó, Igét hallgatni szerető és zsoltárokat buzgón éneklő gyülekezetnek is mondhatja Jézus: “Az a neved, hogy élsz, és halott vagy.” Sőt, csakis Jézus mondhat ilyet. Ez annyira súlyos kijelentés, olyan halálosan komoly megállapítás, hogy csak akkor nem túlzás, csak akkor van értelme, ha maga Jézus mondja. És vajon mondja? Nekünk is? Döntse el ki-ki magában önmagáról, ne a másikról; te magad személyesen élsz-e igazán, vagy csak az a neved, hogy élsz, valójában azonban halott vagy? És itt az élet nem azt jelenti, hogy valaki létezik, beszél, mozog, cselekszik, lélegzik, eszik, iszik, hanem azt, hogy az ember tudja is, hogy miért él, hogy mi az értelme annak, hogy létezik, beszél, mozog, cselekszik, lélegzik, eszik, iszik. Tehát ez az élet itt egy magasabb rendű, egy más minőségű életet jelent. Röviden és egyszerűen azt az életet, amire Jézus mondta egyszer: Én vagyok az élet! Tehát az az ember él igazán, a szónak bibliai értelmében, aki Jézussal él együtt, aki Jézusban él, aki Jézus által él, Jézus Lelke erejében és vezetése alatt él, aki Jézusért él, vagy még egyszerűbben: akiben Jézus él. Az él, akinek a szája által Jézus szól, akinek a keze által Jézus segít, akinek a szívével Jézus szeret, akinek a pénzével Jézus gazdálkodik, aki majd ha meghal is, él! Az az ember él, akiben Jézus befogadásával elkezdődött az örök élet. Ha valakiben nem él Jézus, az akkor is halott, ha egyébként gyorsan mozog, sokat beszél, nagyokat cselekszik. Éppen erre mondja Jézus: “Az a neved, hogy élsz, és halott vagy!” Ilyen halottan, ahogyan itt Jézus mondja, ilyen halottan is lehet a vallásosság külsőségeit gyakorolni. Lehet halottan templomba járni, adakozni, igét hallgatni, imádkozni. Az élő és a halott imádság között tudjátok mi a különbség? Az, hogy az élő imádság nyomán isteni cselekvés, isteni akció indul meg, mennyei erő lesz nyilvánvalóvá. Például meggyógyul egy beteg, vagy megnyílik egy börtönajtó, mint Péteré annak idején, vagy megoldódik egy probléma. Tehát valami olyan történik, amiben nyilvánvalóvá lesz Isten ereje. A halott imádságban pedig nincs semmi ilyen erő, csak szavak...
Van élő és halott szolgálat. Az egyikben a Szent Lélek tüze ég, a másikban az emberi nagyot akarás lángja lobog. Az egyik nyomán ébredés támad, a másik csődbe fullad. Az egyik, az élő szolgálat: fölindít, a másik, a halott szolgálat: kimerít. Van élő és halott hit. Az egyik, az élőhit: mindig újabb lelkeket hódít meg Jézusnak, világosságánál bűnösök találnak rá a kegyelemre. A másik, a halott hit: mindig a maga tehetetlenségén nyavalyog. Azt mondottam: ki-ki döntse el önmagában önmagáról, nem neki mondja-e Jézus: “Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy” ?
Kellemetlen az ilyen kemény szót hallani, mert az ember sohasem tudja kivonni magát alóla. De Jézus nem azért állapítja meg ezt a súlyos diagnózist, hogy kétségbe ejtsen vele, hanem hogy életre keltsen általa. Ez még nem az örök halál állapota, lehet még belőle felébredés. Ezért hangzik a nagy fölhívás: vigyázz! Éppen mert ilyen keményen szól Jézus, ez mutatja, hogy nem mondott le még az ilyen látszatéletről sem, még az ilyen halottakról sem. Megráz, mint égő házban az alvót, ránk kiált: Vigyázz! Ébredj föl, veszély fenyeget, az örök halál!
“Erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak.” Különös parancs. Hogyan tudjam én erősíteni a halófélben lévőket, mikor én magam is halott vagyok? Pedig így kell tenni! Éppen azért erősítsd te a többi halófélben lévőt, hogy általa te magad erősödj meg újra, és támadj fel az új életre. Akinek gyenge a hite, forduljon a még gyengébb hitűek felé és erősítse őket. Aki szomorú, keresse föl a nálánál is szomorúbbakat, és vigasztalja őket. Akiben kialudt a buzgóság, próbáljon ébreszteni más alvókat. Aki megfáradt a keresztyén életben, vagy a bűneivel szembeni harcban, segítsen harcolni és győzni másoknak. Akinek kihűlt a szíve, próbáljon életre melengetni egy még nálánál is didergőbb lelket. Aki idegenbe tévedt, fogjon kézen valakit és vezesse haza. Akit már-már agyonnyom a saját terhe, vegye át magára valaki másét is. Ilyen furcsa törvénye van a megmaradásnak, a felébredésnek!
Ha egy keresztyén ember nem erősíti a környezetét, az halott keresztyén! Ha egy keresztyén ember nem jelent erkölcsi megerősödést ott, ahol van, akkor az halott. Csak akkor élünk Krisztusból való életet, ha másokat is éltetünk vele. “Erősítsd azokat, akik halófélben vannak.” Vagyis akik bármi szempontból erősítésre szorulnak, mert gyengék a hitükben, vagy az erkölcsi magatartásukban, vagy az anyagi viszonyaikban, vagy a házaséletükben, vagy bármi egyéb vonatkozásban. Ilyenek pedig bőven vannak, ugye, talán rögtön otthon a családban is, vagy a barátaid között. Próbáld meg erősíteni a halófélben lévőket, élni fogsz magad is, mert kénytelen leszel mindig újra te magad is az Élet forrásához menekülni életért. Kénytelen Krisztust mindig újra venni az, aki a Krisztust vinni akarja, adni akarja!
“Aki győz, az fehér ruhába öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő angyalai előtt.” (5. vers) Vagyis aki a lelki álom halálos kísértéseit legyőzve hozzáfog a halófélben lévők megerősítéséhez “az fehér ruhába öltözik”, vagyis a bűnbocsánat tisztaságában áll Isten előtt, és teljesen bizonyos lehet abban, hogy neve az Élet könyvéből soha nem fog kitöröltetni. Vagyis, akinek van füle és hallja, mit mond most ezen az Igén keresztül a Lélek a gyülekezetnek, az, ha halott volt is, most általment a halálból az életbe!
Kiáltsuk hát együtt egymásnak:
Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
A várfalakra őrök álljanak,
Kik bátran szólnak s harcra készek,
Ha éj borul le, vagy ha kél a nap.
Hívásuk zengjen messze szerteszét,
Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!
(396. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1959. június 25.