Kedves Láthatatlan Gyülekezet!
Ez az igerészlet, amit most a Bibliából felolvastam, ebben a felhívásban csúcsosodik ki: “Keressétek az Urat”. (Ézs 55,6a) Ezt a felhívást azonban megelőzi egy meghívás, az első versben: “Mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek”. (Ézs 55,1a) Tehát maga Isten hív meg arra, hogy Őt keressük. És kinek szabad Őt a megtalálás reményében keresni? Az Ige egyfelől minden korlátozás nélkül ezt mondja: mindenkinek; másfelől viszont rögtön körül is határolja ezt ezzel a kifejezéssel: kik szomjúhoztok! Kivétel nélkül mindenki keresheti tehát az Urat, aki szomjúhozik, de viszont csak az keresse az Urat, aki igazán szomjúhozik! Akinek a lelkében nincs szomjúság, el se induljon keresni Őt, mert úgy sem fog rátalálni! A szomjúság gyötrő dolog. Olyan erős hiányérzet, ami feltétlenül keresésre űzi-hajtja az embert. A lelki szomjúság is ilyen. Olyan hiányérzet, ami élet-halál kérdéssé teszi a keresést.
Tulajdonképpen mindnyájan keressük Istent, még ha nem is tudunk sokszor róla. Ősi és mély vágy lelkükben az Isten utáni vágyakozás. Bennünk van az elveszett Paradicsom öntudatlan emléke, és ezért mély lelki ösztönünk az Isten keresése. Amikor a lélek azt kezdi érezni, hogy hiányzik neki valami ahhoz, hogy igazán békés és boldog lehessen, akkor tulajdonképpen az Úristen hiányzik neki. És amikor lelkünk földi javakra éhes, dicsőségre, tekintélyre, elismerésre szomjas, élvezeteket kerget, vagy bármi miatt békétlen és nyugtalan a szívünk, akkor tulajdonképpen mindig Isten hiányzik az életünkből. Boldog az az ember, akinek a lelkében már tudatossá vált ez a szomjúság - ahogy Jézus mondja: “Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Mt 5,6) Ezeknek szól a meghívás: “Keressétek az Urat!” (Ézs 55,6a)
Nálad hogyan áll a helyzet, testvérem, aki hallgatod most ezt a hívó szót? Van-e benned szomjúság, s ennek a csillapítását várod-e most a rádión át is? Miért hallgatod most ez a prédikációt? A prédikációért, vagy az Úrért? Aki igazán szomjas, annak mindegy, milyen edényben kapja a vizet, aranykehelyben-e vagy fakupában. Nem elég hát a jóindulatú érdeklődés, szent kíváncsiság, lelki élvezetre való vágyakozás. Azok jöjjenek - mondja az Ige -, akik szomjúhoznak. Azok keressék az Urat, akik számára életszükséglet az, hogy Őt meg is találják, mert nélküle eleped a lelkünk. Csak ez a komoly Isten-keresés.
A szomjúság mellett azután azt is tisztáznod kell magadban, hogy valóban az Urat keresed-e? A Sátán úgy szokott rászedni bennünket, hogy isteni hangulatot, felséges vallásos érzéseket, vagy Istennek valamilyen ajándékát, segítségét keresteti velünk Isten helyett. Tudniillik, amikor már semmiképpen nem tudja visszafojtani valakiben az Isten utáni vágyat, ilyen alig észrevehető fordulatot ad a keresés irányának. Vigyázzunk a Sátánnak erre a becsapására! Ne magasztos gondolatokat, keresztyén eszméket vagy vallásos hangulatokat keressünk, hanem magát az Urat, az Ő szent személyét! Még csak ne is az Ő segítségét keresd, hanem Őt magát! Elvétjük a dolgokat, ha azért keressük, mert nagy szükségünkben kérni akarunk tőle valamit, ha azért keressük, hogy adjon valamit - mert Ő elsősorban nem valamit akar adni, hanem önmagát. Amíg csak valamit akarsz az Úrtól, és nem Őt magát, addig nem is kapod meg igazán Őt, nem is találod meg Őt. Aki csak azért keresi Istent, hogy segítségére legyen neki ügyes-bajos dolgaiban, az tulajdonképpen nem is az Urat keresi, hanem önmagát. Nem jól keresi és nem is találhatja meg, aki nem Őt magát keresi.
“Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van”. (Ézs 55,6) Ebben az Igében nemcsak felhívás van, hanem biztatás is. Minden Istent kereső lelket buzdítson, biztasson a tény, hogy Isten megtalálható, mert Isten közel van. Egyikünknek sem kell nagy utat megtennie ahhoz, hogy megtalálja az Urat, mert Ő mindenkihez minden pillanatban és helyzetben egyformán közel van. Bizonyára te is megérezted már többször, mennyire közel volt hozzád az Úr. Emlékezz csak életednek azokra a drága pillanataira, amikor kiderült, hogy egy láthatatlan kéz felülről belenyúlt az életed folyásába, és szelíden, nagy bölcsességgel és szeretettel irányította. Elhárított valami veszedelmet, kimentett a bajból, olyan értelem feletti módon segített meg valami nyomorúságban, hogy lehetetlen volt észre nem venned, mennyire közel van az Úr. Ugye tele van a te életed is ilyen drága pillanatokkal, amikor az Ő gondviselő szeretete vett körül és mentett meg? Tehát voltak drága élményeid arról, hogy közel voltál az Úrhoz, de hadd kérdezzem: te, aki ilyen közel voltál, vagy lehet, hogy vagy az Úrhoz, megtaláltad-e már Őt? Mert végzetesen nagy különbség ám az, hogy valaki közel van az Úrhoz, vagy megtalálta Őt! Sőt, lehet valaki nagyon közel Hozzá úgy, hogy még mindig nem találta meg Őt.
Olyan borzasztó volt hallani, amit egy haldokló asszony mondott egyszer, amikor ott álltam a betegágyánál: Én Ároni családból való vagyok és tudom igazán, milyen nehéz élő hitre jutnia annak, aki a templom árnyékában nevelkedett föl. - Íme: mit jelent az, amikor valaki közel van, egy életen át közel van a templomhoz, egyházhoz, sákramentumhoz, Igéhez, Istenhez, és mégsem találkozik soha az Úrral. Jézus Krisztus közvetlen közelében is el lehet veszni örökre! Ott volt a bibliai gazdag ifjú is. Azt olvassuk róla, hogy közel volt az Isten országához, annyira közel, hogy maga Jézus így szólt hozzá: “Nem messze vagy az Isten országától” (Mk 12,34b) - és mégis kimaradt belőle. Ott van a tékozló fiú idősebb testvére. Mindig otthon volt, egy fedél alatt az atyjával, és mégis nagyon távol tőle. Noénak is sok kortársa közel volt a bárkához, és mégis, amikor eljött az özönvíz, ott, a bárka közvetlen közelében, talán éppen a bárka falába is kapaszkodva vesztek bele a rettentő nagy ítéletbe. Tehát sürget az Ige: “Keressétek, a míg megtalálható, hívjátok őt, a míg közel van”! (Ézs 55,6)
Nagyon fontos tehát az a kérdés: meddig található meg, meddig van közel? Isten Igéje elmondja, hogy odaát, a halálon túli világban “nagy közbevettetés”, nagy távolság van az Úr és az Őt idejében meg nem talált lelkek között, és ez a távolság ott már örökre áthidalhatatlan. Úgy is mondhatnám tehát, hogy addig van közel az Úr, addig van megtalálható közelségben hozzád, amíg a földi lét ideje tart. Sőt még itt is vannak különös alkalmak, amikor jobban megtalálható, mint egyébkor. Vannak elszalasztott alkalmak is. A gazdag ifjú nem azért volt közel az Isten országához, mert megtartotta mindazokat a parancsolatokat, amiket Jézus kérdezett tőle, hanem azért, mert akkor éppen ott állt előtte Jézus, föl volt kínálva neki az üdvösség, nagy döntés lehetősége előtt állott, csak egy határozott igent kellett volna mondania. Tehát ez volt az a pillanat, amikor legközelebb volt hozzá az Úr, már csak egy lépés lett volna hátra, hogy meg is találja az Urat, és ettől az utolsó, döntő lépéstől visszarettent, nem bírta rászánni magát. És így a közvetlen közelségből mégsem lett boldog, üdvösséget adó találkozás. Fel van jegyezve az ifjúról, hogy megszomorodva ment el onnan.
Nem fordult-e már elő veled is, hogy felfokozott vággyal nyitottad ki a Bibliádat, vagy a templom ajtaját, és valóban üdvösség után sóvárgó lélekkel kerested az Urat, és mégsem történik semmi? Hiába olvasod a Bibliát, hiába könyörögsz tusakodó imádságban, hiába hallgatod az igehirdetést - nem találod meg, amit kerestél. Újra csalódva és megszomorodva távozol onnan is. Talán még érzed is, mennyire közel vagy, és mégsem tudsz találkozni. Miért? Azért, mert az utolsó lépést nem akarod megtenni. Mi hát az az utolsó lépés, ami az Úr megtaláláshoz vezet? Így mondja alapigénk: “Hagyja el a gonosz az ő útát, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban”. (Ézs 55,7)
Olyan csodálatos, hogy amikor Istennel találkozni akar valaki, nem fölfelé kell szárnyalnia valami fenséges, dicsőséges, isteni világ felé, hanem lefelé, nagyon sötét mélység felé. Furcsán hangzik, de igaz: sohase fönt keresd az Istent, hanem lent, mélyen! A legmélyebb helyen, a világ legmélyebb pontján: a kereszten. Nincs az emberi bűnöknek olyan mélysége, amelynél még mélyebben ott ne volna a kereszt. Isten a kereszten, a golgotai keresztfán van legközelebb hozzád, és egyedül ott, a keresztfán található meg a te számodra is. És oda neked is lefelé kell lépned: a megalázkodáson olyan mélyre kell szállnod, hogy Krisztus keresztjében a magad ítéletét tudjad látni.
Tudsz-e olyan borzalommal nézni a keresztre feszített Jézusra, hogy ez a te büntetésed, ezt te érdemelted, ezt rólad vállalta át az Úr önmagára? Kegyelmet csak az kap, akit halálra ítéltek. Nos hát, el tudod-e ítélni magadat, ki tudnád-e mondani magad felett a halálos ítéletet, mert ha igen, akkor Isten nem ítél el. Ha te magad kárhoztatni tudod magad, akkor többé nem kárhoztat az Isten. Amikor el tudsz ámulni azon, hogy nem te vagy ott a kereszten, hanem helyetted Jézus Krisztus, amikor el tudsz csodálkozni azon, hogy te kegyelmet kaptál, te, aki saját ítéleted szerint is megérdemled a halálos büntetést, akkor találkoztál Istennel.
Megtaláltad-e már így az Úristent? Vágyódhatsz utána Krisztus nélkül is, megtapasztalhatod az Ő hatalmas segítségét Krisztus közbenjárása nélkül is, megérezheted gondviselő kezének áldó közelségét Krisztus nélkül is - de el is kárhozhatsz észrevétlenül mindebben az Isten-közelségben is. Mert megtalálni Őt, aki közel van hozzád, csak úgy lehet, ha a megváltó Jézus Krisztuson át keresed, mert Ő eléd is a megváltó Jézus Krisztuson át jött, és a Krisztus által keres téged!
Ámen
Dátum: 1950. január 8.