Ez a mai ünnep a menny felé irányítja tekintetünket. Ilyenkor különösen is nagyon sokszor van szó arról, amiről egyébként olyan keveset beszélünk: a mennyről. Hiszen ez a mai ünnep a mennybemenetel ünnepe. A róla szóló tudósításban is szinte halmozódik egymásra mindig újra a ”menny” szó: ”mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1,11) Ennek a tudósításnak alapján valljuk az Apostoli Hitvallásban is mindig újra, hogy Jézus, miután harmadnapon halottaiból feltámadott, ”felméne a mennyekbe”. Alapigénkben egyenesen arról van szó, hogy az ember mond ilyen furcsaságot, ”Ha a mennybe hágok fel ott vagy...” Mindezek a kijelentések és elképzelések a mennyről, a mennyországról, a modern technika fejlődésének a mai korában, amikor mesterséges holdak, embert szállító űrrakéták cikázzák be az égboltozatot, lassan a csillagok közötti távolságot, ezek a mennyről való képek és kijelentések kezdenek valószínűtlenné, hihetetlenné válni. Kezdik az egész hitünket összezavarni. Éppen ezért jó, ha ezen a napon, Urunk mennybemenetelének a napján, megint megpróbáljuk tisztázni a régi fogalmakat.
Először azt, hogy mi is tulajdonképpen az, amit a Biblia mennynek nevez, mert az bizony sokszor egészen más, mint amit mi emberek képzelünk el róla. Láttam már, bizonyosan ti is láttatok már régi Bibliában, régi hittankönyvekben olyan illusztrációt, amelyben a művész Istent akarja ábrázolni, mégpedig olyanformán, hogy rajzolt vagy festett egy fehér szakállú, jóságos arcú öreg embert, amint egy lebegő dicsőséges trónusról mintegy felhőkön keresztül kikönyökölve néz le a Földre. Borzasztó! Nemcsak azért, mert megmondatott, hogy ne csinálj magadnak faragott vagy festett képet az Istenről - hiszen nem is lehet, Istent soha senki nem látta -, hanem főleg azért, mert abszolút helytelen elképzelést támaszt az emberben egy ilyen illusztráció Istenről, az Ő egész mennyei világáról, akár primitív egyszerűséggel készült, akár michelangelói nagyszerűséggel is az az illusztráció. Az ilyen és ehhez hasonló elképzelések adtak azután méltán okot a gúnyolódásra. Viszont mi sem könnyebb, mint nevetségessé tenni azt az elképzelést, hogy a felhők felett valahol magasan, a csillagok világában van a menny, ott lakik az Isten. Nézzétek, mondja a világ, repülőgépeinkkel már messze túlszálltunk a felhők fölé, rakétáinkkal már a Holdat is elértük, különleges távcsöveinkkel már azt is megállapítottuk, hogy a csillagok világán túl más csillagvilágok vannak, és azokon túl megint mások, hol van hát akkor a menny?
Testvérek, a Biblia sohasem tanította, hogy a menny valahol a fejünk felett nagy magasságokban, a felhőkön túl, meg a csillagok világán túl van. Nem! Ezt a Biblia sohasem mondja. Ezt az emberek képzelete szülte. Éppen a Jézus mennybe meneteléről szóló tudósítás mutatja, hogy mennyivel másképp beszél a Biblia a mennyről, mint a menny valóságát tagadó emberek. Rengetegszer elmondtam, de nem restellem éppen most újra elmondani: figyeljétek meg a történetet, itt nem arról van szó, hogy Jézus elkezdett emelkedni a földről, mint egy helikopter, mind magasabbra, fel a felhők fölé, és így lassan eltűnt az utána meredő emberi szemek elől. Nem! Hanem: ”az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.” (ApCsel 1,9) Mintha azt mondaná: a szemük láttára láthatatlanodott bele Jézus a mennyei világba, abba a másik dimenziójú létformába, ahová a tekintet, a távcső, a rádióhullám, az űrhajó nem ér el.
Az a menny, ahová Jézus felment, nem egy térbelileg és időileg más világ, másik hely, ami valahol a felhőkön meg a csillagokon túl volna, hanem egy másik létforma, egy magasabb rendű, más dimenziójú élet lehetősége, ami véges és mulandó életformánkkal szemben az örökkévaló életforma, amit mi nem is tudunk elképzelni, mert minden gondolatunk és elképzelésünk a térhez, időhöz van kötve. Ne tévessze hát senki össze ezt a mennyet, amiről a Biblia beszél, a csillagos éggel, hiszen az is, akármilyen mérhetetlenül nagy és kiterjedt, mégiscsak a teremtett mindenség látható részéhez tartozik, ahol éppúgy, mint a Földön, a gravitáció, meg a mulandóság, a halál fizikai törvényei uralkodnak. Éppen ez a látható, fizikai világ az a bizonyos felhő, ami eltakarja tőlünk a mennyet. E mögött a látható fizikai világ mögött, e mögött a felhő mögött - nem felett, túl, magasabban, hanem mögötte - van a menny. Amögött, amit látsz, ahol nincs földi nehézkedési törvény, sem mulandóság, sem halál. Igen: a láthatóság mögött van az a titokzatos mennyei világ, ami tele van leírhatatlan szépséggel és kibeszélhetetlen békességgel, örömmel. Az örök fénynek az a világa, ami láthatatlan és megfoghatatlan a mi durva testiségünk és földi érzékeink számára, bár egészen közel van hozzánk, és állandóan, most is körülvesz bennünket.
Ebbe a láthatatlan világba ment be Jézus a tanítványoknak szinte a szeme láttára. Az ámuló tanítványok követték tekintetükkel Urunknak ezt a megdicsőülését mindaddig, amíg ez a csodálatos átváltozás, átmenetel abba a másik világba földi érzékszervekkel egyáltalán érzékelhető volt. Azután egyszerre mintegy felhő fogta el szemük elől Jézust, azaz belépett a földi szem számára már érzékelhetetlen életformába, és becsukódott mögötte a láthatatlan világ kapuja. Éppen nem arról van tehát szó, hogy Jézus elment tőlük messzire, megfoghatatlan távolságra, hiszen a menny itt van körülöttünk. Sőt, most került csak igazán közel hozzánk!
Valahogy olyanformán van ez a titok, mint a nap sugaraival és fényével. Amikor a nap hajnalban felkel, látszólag ott van egészen közel a horizont szélén, mintha rajta lenne a Földön, szinte úgy látszik, mintha kézzel is meg lehetne fogni. Később azután, a nap folyamán egyre emelkedik, mind magasabbra száll, és látszólag mintha egyre távolodna tőlünk. De amint emelkedik, úgy sugároz mind több fényt és meleget a Földre. És amikor a tetőpontján van, a delelőn, látszólag legtávolabb tőlünk, akkor jutnak el sugarai legjobban a Föld legmélyebb és legsötétebb zugaiba is. Valahogy ilyenformán képzeljük el Jézussal is. Ő is ott kezdte, egészen közel a horizonthoz, a Földön. Ó, milyen közel volt az emberekhez, a kezükkel érinthették meg. A mennybemenetelkor azután felemelkedett, magasan fölénk, egy sokkal magasabb rendű világba, mint ez a mi világunk. Mégsem mondhatjuk: jaj, milyen kár, hogy így eltávolodott tőlünk, mert éppen most, hogy az Ő dicsőségének a tetőpontján áll, a mennyben van, éppen most lehet igazán az Ő kegyelmének és szeretetének az éltető sugarait beleárasztania a mi szívünk legsötétebb zugaiba is.
Éppen azáltal, hogy felemeltetett a földről a mennybe, jut közelebb hozzánk, mindnyájunkhoz és válik mindnyájunkévá. Éppen ezért lépett át e világból ama világba, az anyagiból a szellemvilágba, hogy igazán minden korlátozás nélkül velünk lehessen minden napon a világ végezetéig. És így ott van veled is, és ott van mindenkivel, aki a hite által tudomásul veszi az Ő jelenlétét. Hinni Jézusban éppen azt jelenti, hogy kapcsolatban, személyes kapcsolatban vagyok a láthatatlanul mellettem levő Úrral. Sohasem vagyok egyedül, csak egy felhő választ el tőle, vagyis semmi. Szólhatok hozzá, hallhatom a hangját, kinyújthatom hozzá a kezemet, átvehetem tőle az ajándékait, amit ad, hiszen a hang, az imádság, az áldás, mind-mind áthatol azon a ”felhőn”, csak a tekintet nem. Hiszen Jézus a mennybemenetele által nem vált el tőlünk, földön élő, küszködő, örvendező, szomorkodó emberektől, sőt éppen a mennybemenetel által került valami titokzatos, bár láthatatlan, de nagyon megnyugtató és boldogító közelségbe velünk.
És most térjünk vissza a technikai haladásra. Vajon igazán félteni kellene tőle a hitünket? Vajon igazán valószínűtlenné válik tőle a menny? Ugye, nem! Sőt, a hívő ember igazán szívből örülhet minden technikai eredménynek, amire eljut a tudomány. De gondoljuk csak el: Mit lehet elérni űrhajókkal? A Holdat, a Marsot, a Vénuszt talán? Ezek a világűrben a mi legközelebbi szomszédaink. Ezeknek a távolsága a százmillió kilométerek határán belül van. Hogy azután a mi naprendszerünkön túlra is eljut-e valaha az emberiség, nagyon kérdéses, nem is szólva azokról a távolságokról, amiknek a bejárásához a fénynek is évezredekre és milliókra van szüksége. És ha mégis sikerülne az embernek a fény sebességével haladva kikapcsolni az időt és utazni évmilliókon át távoli csillagvilágok felé, még mindig csak ott tartana, ahol a zsoltáríró, amikor ezt mondja: ”Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet... Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?” - És a mennyhez még mindig nem lenne közelebb egyetlen lépéssel vagy gondolattal se!
De a zsoltáríró így folytatja: ”Ha a mennybe hágok fel, ott vagy!” (8a vers) Felhágni a mennybe? Hát mégis lehet? Igen, de nem űrutazással, hanem egészen másképpen. Elcsendesedve. A csend, a belső csend, ez a menny előszobája. Lehet zsúfolt villamoson is, ha jobb hely nincs hozzá. Innét az előszobából hív be Jézus magához a mennybe beszélgetésre. Tehát a csendes imádság által felhágok a mennybe, és ott van Jézus. És a Vele való beszélgetés közben feloldódnak bennem a feszültségek, és mennyei energiákkal: szeretet, öröm, békesség, tisztaság, jóság erőivel feltöltődve lépek ki a világba, az emberek közé.
Ugye, milyen drága ünnep a mennybemenetel? Hiszen azt jelenti, hogy a mennyei Jézussal való egészen meghitt közelségben járhatok a földön. Ez pedig a legboldogabb és leghasznosabb élet.
Ámen
Dátum: 1961. május 11. Áldozócsütörtök.