Pár nappal ezelőtt volt nálam valaki a lelkészi hivatalban és elpanaszolta sok búját-baját, ami az utóbbi napokban szakadt rá. Elmondta, mennyi bosszúsága van a lakással, a mesteremberekkel, mennyi kellemetlensége a szomszédokkal, saját maga egészségi állapotával, hogy felgyülemlett a gondja, baja éppen az ünnepekre, és a végén felkiáltott: Hát ez a karácsony?! Atyámfiai! Sokan még mindig nem tudják valójában, hogy mi a karácsony. Nos, ebben az igében, amit felolvastam, benne van a karácsony egész lényege. Igen, a karácsony az a szent csoda, hogy ”megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11a), és ami ebből gyakorlati következményként reánk hárul, hogy ”megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelen való világon”. (Tit 2,12) Ha ezt igazán megértjük, akkor mindenképpen jó karácsonyunk lesz. És én azt szeretném, ha mindnyájunknak jó karácsonya lenne, ezért nem is akarok egyebet, mint ezt az igét jól megértetni veletek. Vegyük hát sorra minden kijelentését!
”Megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek” - mondja a 11. versben, s ez az egyik oldala a karácsonyi csodának. Kegyelem! Milyen mérhetetlen mélységű szó ez! Még mélyebb, mint a szeretet! A szeretet bár jöhet csak az egyik oldalról is, mégis viszont-szeretet nélkül tehetetlen. Nem tud teljes pompájában kivirágzani, nem tudja magát adni. A kegyelem viszont mindig csak az egyik oldalról jön. Nem is lehet viszont-kegyelemmel viszonozni. Ez éppen a lényege. Nem kér semmit, csak ad! Mindent ad. Egészen önmagából él, és egészen a másikért! Nincs nagyobb, mint Isten kegyelmével megáldva lenni! Istennek ez a kegyelme jelent meg! Kijött a kegyelem! Én nem tudom, hogy a többi bolygón, meg a többi naprendszer bolygóin miként van élet, és milyen az, de egy bizonyos: ezen a mi bolygónkon, ezen az oly sok ártatlan vérrel, undok bűnnel, rengeteg hitványsággal bemocskolt darabján a mindenségnek, amelyen szinte érezhetően is átok alatt, isteni harag súlya alatt szenved az emberi élet, ezen a Földön: megjelent a kegyelem! Az isteni kegyelem! - Megjelent! Tehát változtatni már nem lehet rajta. Megkérdezésünk nélkül, szuverén teljhatalmából cselekedett Isten, amikor e földön megjelentette az Ő kegyelmét. Ezt az isteni tényt sem emberi engedetlenség, sem kétségbeesés, sem atombomba, sem semmi egyéb erő visszacsinálni nem tudja! A kegyelem itt van! Megjelent!
És ez nemcsak egy szép elmélet, amit emberek gondoltak ki maguknak. A kegyelem megjelenése nem mitológiai misztériumjáték, hanem - és éppen ez a csodálatos benne - történeti tény! Isten kegyelme egy élő személyben jött el hozzánk, a kegyelem egy történelmi személyiségként jelent meg a Földön, testünkből és vérünkből való emberi személlyé lett közöttünk. A kegyelem megjelenése nem valamiféle mennyei látomás, hanem földi történés, olyan gyermekszületés, amely a rendes emberi történelem menetében fordult elő. Nem valamikor és valahol, valami bizonytalan megfoghatatlanságban történt, hanem a térképen ma is ismert Betlehemben és a profán történelemből is jól ismert Augustus római császár idejében. A kegyelem megjelenése: egy újszülött gyermek, egy Jézus nevű zsidó ember, egy olyan férfi, aki beszélt, cselekedett és keresztfán halt meg! Tehát olyan valóságos és reális tény Isten kegyelmének a megjelenése, mint akár a te vagy az én megjelenésem a Földön.
Igénk úgy mondja, hogy ez a kegyelem: ”idvezítő”! Az Isten üdvözítő kegyelme! Megint olyan mély értelmű szó, amit már nem is értünk igazán. Egy képpel hadd próbáljam érzékeltetni: Mikor még nagyon kicsi gyerek voltam, előfordult, hogy este, ha édesapám még nem volt otthon, ébren várakoztam, nem mertem elaludni. De amikor meghallottam a kulcs zörgését a zárban és a jól ismert, súlyos, biztos lépéseket az előszobában, megnyugodtam. Akkor már jó volt, akkor már el mertem aludni, hiszen a hatalmas, erőteljes ember, az édesapai szeretet megtestesülése otthon volt. - Valami ilyen biztatást, ilyen megnyugtató örömet jelent az, hogy: üdvözítő. Hiszen Jézus éppen a hatalmas Isten édesatyai szeretetének a megtestesülése. Isten itthon van. Velünk van. Most már jó. Valami ilyen nagyon jót jelent ez a szó: üdvözítő. Ez a szó egy kicsit régies csengésű és túlságosan a síron túli jövőre irányítja a figyelmet. Pedig ez mai szóval így mondható: boldogító. Vagyis Isten kegyelme, amely megjelent, ahova kiárad, ott az embereket boldoggá teszi. Nemcsak arról van szó, hogy egy kicsit elviselhetőbbé teszi számunkra az életet.
Hogy van? - kérdezik az emberek egymástól, és majdnem mindig ilyenformán válaszolunk rá: megvagyok, csak... Nos, Istennek ez az üdvözítő kegyelme minden ilyen "csak"-ot megszüntet. Akkor többé nincs semmi "csak" és semmi "de", ami a boldogságot korlátozná. Igen, Isten üdvözítő kegyelme éppen azt jelenti röviden és egyszerűen, hogy minden jó lesz. Lelkileg is jó, testileg is jó úgy, ahogy van. Csodálatosképpen az emberek is jók lesznek úgy, ahogy vannak, meg a társadalom is, a világ is jó. És az idő is jó, meg az örökkévalóság is jó. Minden annyira jó, hogy igazán öröm élni. Mert ha Isten tesz valakit boldoggá, akkor az igazán boldog, az mindazt megtalálja Istenben, ami a teljes boldogsághoz szükséges. Emlékeztek, mi történt Zákeussal, amikor néki is megjelent Jézusban az Isten üdvözítő kegyelme? Így mondta Jézus: ”Ma lett idvessége ennek a háznak!” (Lk 19,9b) Más szóval: akkor lett boldoggá igazán ez az ember. Pedig addig is azt kereste a boldogságot, az örömet, azért igyekezett vagyont gyűjteni. Elvett mindenkitől mindent, amit csak tudott, most pedig éppen fordítva: szétosztott mindent, és ő is örült. Ó de boldog volt! Másokat is boldoggá tett. Sok gondterhelt arcon fakadt mosoly, sok keserű könnycsepp száradt föl, sok fölgyülemlett indulat csillapodott le. Jerikó nagy részében boldoggá vált az élet. Ilyen az üdvözítő kegyelem! Boldoggá teszi, akit ér. Boldoggá a Földön is, meg a másvilágon is. Örökre boldoggá!
És Istennek ez az üdvözítő kegyelme minden embernek megjelent. Senki sem mondhatja, hogy az ő számára nincs kegyelem, nem lehet ilyen boldog. Mintha csak külön kihangsúlyozná az ige, hogy ”minden embernek”. A szomorúnak is, de az örvendezőnek is. A boldogtalannak is, de a szerencsésnek is. Azoknak is, akik társbérletben laknak, meg azoknak is, akik kórházban fekszenek. Annak is, akihez senki sem szólt tegnap este, annak is, akinek a legszomorúbb napja volt tegnap. Azoknak is, akiktől finnyásan elhúzódnak. A négereknek is, meg a keletieknek is, meg a nyugatiaknak is, meg az európaiaknak is. Hiszen nézzétek: egy gyermek fekszik ott a jászolban. ”Ez pedig néktek a jele:” - mondja az angyal a pásztoroknak - ”találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban”. (Lk 2,12) Nem volt ez számukra csalódás? Istent keresni, és egy gyermeket találni? Nem bizony! Sőt éppen ez a karácsony nagy gazdagsága, hogy a hatalmas Isten olyan kicsivé, olyan alacsonnyá, olyan szegényessé tette magát, hogy mindenki, a legkisebb is, a leghitványabb is, a legrosszabb is, a legelveszettebb élet is hozzájuthat. Te is. Én is. Minden ember! Éppen ez a karácsony nagy gazdagsága, hogy Isten az Ő üdvözítő kegyelmét olyan kicsi és egyszerű formában prezentálta a világnak, hogy a legkisebb száj is ehet belőle.
De! Ez a kegyelem, amely Isten üdvözítő erejével teljesen megjelent minden embernek, valamire tanít, azt mondja tovább igénk. Íme ez a karácsonyi csoda másik oldala: ”A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon”. (Tit 2,12) Ez az ”arra tanít” kifejezés az eredeti szöveg pontosabb fordítása szerint erősebb, majdnem úgy lehetne mondani, hogy arra kötelez, elkötelez vele, végbevisz bennünk valamit, létrehoz valamit: egy belső átváltozást, átalakulást. Azt eredményezi, hogy mi magunk is egészen személyes döntésre jussunk, határozott cselekedetekkel válaszoljunk rá, mégpedig azzal, hogy megtagadjuk a hitetlenséget.
Röviden, itt arról van szó, hogy az igazi karácsony nemcsak szép, romantikus, lelket ringató hangulat, hanem gyakorlati következményekkel jár. És ezt azért olyan fontos kihangsúlyozni, mert még mindig a ”Stille Nacht, Heilige Nacht” melódiáinak a hangulata jelenti számunkra a karácsonyt. Az, hogy lelkünk pár órára elmereng a szenteste és az elmúló esztendő szentimentális hangulatában. Ne értsük félre! Ez is valami egy rideg világban. Sőt meghatóan szép. Miként az is meghatóan szép tud lenni, amikor a végtelen rónaságon az esti nap fénye körülragyog utolsó sugaraival egy elhagyott, düledező kunyhót. De a fény mindjárt elvonul és akkor bizony az megint csak egy árva, düledező viskó, amely a hideg és az éjszaka ellen semmi védelmet nem nyújt. Ilyen a karácsonyi hangulat is: az élet rideg valósága ellen nem nyújt segítséget. És akkor abból a ”szép” karácsonyi ünnepből nem marad egyéb, mint néhány gyertyacsonk és elszóródott angyalhaj, és másnap a fenyőfa lehulló tűleveleivel együtt az egész karácsonyi hangulatot is kisöpörjük újra az életünkből.
Isten üdvözítő kegyelme úgy jelent meg minden embernek, hogy akik ezt el is fogadják a maguk számára, azokban ez a kegyelem új szívet teremt, új lelket munkál, belső erőforrásokat nyit föl. Ez a kegyelem nem valamiféle csodaelixír, amit ha valaki megszerez magának, automatikusan részesül a boldogságban és halhatatlanságban, hanem Istennek ez a kegyelme egy élő személy, a názáreti Jézus személyében jön hozzánk, és így velünk is, mint személyekkel bánik, vagyis döntés elé állít. ”Megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek” - ez igaz, de te azáltal részesülsz benne, ha most már a magad részéről megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen élsz a világban. Különben semmi közöd ahhoz a kegyelemhez, amely megjelent minden embernek.
Tehát megtagadva a hitetlenséget, helyesebben az istentelenséget, vagyis az Isten-nélküliséget. Azt, hogy életünk nagy részét az Isten jelenlétének a figyelembevétele nélkül éljük le. Ha Isten megtette karácsonykor, hogy Jézusban közénk jött, belejött a családi, hétköznapi, mindennapi életünkbe - nemcsak úgy, hogy fel-feltűnik egy-egy nagyobb esemény alkalmával, hanem úgy, hogy bevonul a mindennapiságba -, akkor nekünk sem lehetnek olyan óráink, napjaink, ügyeink, gondolataink, amelyekből kihagyjuk Istent! Ne legyenek istentelenül, Isten nélkül átélt szakaszai, Isten-mentes területei az életünknek. Ezt jelenti a ”megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat.”
Azt pedig, hogy ”mértékletesen, igazán és szentül éljünk”, egy példával hadd illusztráljam. Hieronymus, a Biblia első latin fordítója beszélgetett egyszer lélekben a betlehemi jászol előtt térdelve a gyermek Jézussal. Ő maga írta le a következőképpen: ”Ah, Uram, hogy fázol, milyen kemény a fekhelyed, s mindez érettem! Miként hálálhatnám meg neked?” S akkor mintha így válaszolt volna a Gyermek: Semmit sem kívánok úgy Hieronymus, mint azt, hogy énekeld: Dicsőség légyen a magasságban Istennek! Így folytattam: Kedves Jézus, valamit adnom is kell neked, hadd adjam hát oda minden pénzemet! A Gyermek így válaszolt: Hiszen enyém a menny meg a föld, nincs rá szükségem, add oda nálad szegényebb embereknek. Ezt úgy veszem, mintha nekem magamnak adtad volna. Majd így folytattam: Kedves Jézus, szívesen megteszem, de néked is hadd adjak valamit. Mire a Gyermek ezt mondta: Kedves Hieronymus, add hát nekem a bűneidet, a nem tiszta lelkiismeretedet és a kárhozatot, ami rád vár. - Megkérdeztem: és mit akarsz tenni vele? Jézus így válaszolt: magamra akarom venni, bűneidet el akarom hordozni, és meg akarok bűnhődni értük, lelkiismeretedet pedig meg akarom tisztítani, és a kárhozatot számodra üdvösséggé akarom változtatni."
Íme, itt ugyanarról van szó, mint igénkben: mértékletesen, igazán és szentül élni. Szentül, azaz Istent dicsérve. Igazán, azaz a körülöttünk élő emberek javára. Mértékletesen, azaz minden felismert bűnünktől a Krisztus által megtisztítva, s mindezt ”a jelenvaló világon”! Nem egy elképzelt világban, hanem ott, azon a helyen, ahol éppen vagy, abban a környezetben, ahol élsz, ahol dolgozol, ahol emberekkel foglalkozol, ahol olyan nehéz, de ahol olyan nagy szükség van arra, hogy valaki mértékletesen, igazán és szentül éljen! E ”jelenvaló világon” - mondja igénk.
E jelenvaló világ számunkra itt és most (1961.) társadalmilag a népi demokrácia világa, világnézetileg a marxista ateizmus világa, nemzetközileg a háború és béke feszültségének, politikailag a Kelet és Nyugat ellentétének a fenyegető világa. Nos, ebben a jelenvaló világban élhetsz te az isteni üdvözítő kegyelem hatása alatt mértékletesen, igazán és szentül! Ezért volt a karácsony, ezért van a karácsony, s akkor ér valamit a karácsony, ha arra kötelez, hogy mértékletesen, igazán és szentül élj e jelenlevő világon Jézusért, Jézussal!
Ámen
Dátum: 1961. december 25. karácsony.