Predikáció: Kedves gyerekeim! Egyszer már volt itt szó ilyen kérdésekről, ahhoz kapcsolódóan szerettem volna én is, a magam mondanivalóját külön is elmondani, de akkor mindig valami más jött közbe, nem tudtuk folytatni azt a témát úgy, ahogyan kellett volna. Most szeretném, ha visszakanyarodnánk oda, ahol körülbelül egy hónappal ezelőtt voltunk ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan. Most egy olyan igét olvasnék fel, de azt teljes terjedelmében, mely igen hosszú. Ez Mózes elsőkönyvének 24. része.
Bevezetésül még azt hadd mondjam el, hogy diákkoromban, még fiatalember koromban, valamelyik budapesti színházban ment egy színdarab, aminek ma már csak a címére emlékszem. Hogy azután mi volt a darabnak a tartalma, arra egyáltalán nem emlékszem, de a címe nagyon érdekes volt: A házasságok az égben köttetnek. Ez egy operett cím, és nyilván valamiféle operett tartalma volt, de nem is ez a fontos. Engem maga a cím ragadott meg nagyon, mert ez a cím magában véve egy nagyon komoly bibliai igazságot fejez ki: tudniillik a házasságok tényleg az égben köttetnek, mármint az igazi házasságok. Így hadd mondjam, hogy az az igazi házasság, ami az égben köttetik.
Ahogyan itt az igében áll: “Az Úr vezérlett engem ez utamban” (24,27b). Azután így örvendeznek: “az Úrtól van e dolog” (50b). Azután azt olvassuk: legyen úgy, “a mint az Úr elvégezte” (51c) - tehát tényleg, mintha mind-mind azért történne ilyen szépen és simán, nagyszerűen, mert valaki már előbb intézkedett. Mert valakinek a gondolatában már mindez előbb így volt. Tehát azok találtak egymásra itt, Izsák és Rebeka, akiket az Úr egymásnak teremtett valamilyen formában. Amiről éppen egy hónappal ezelőtt is beszélgettünk egy másik igével kapcsolatban, hogy “szerzek néki segítőtársat, hozzá illőt” (1Mózes 2,18b), vagyis, hogy a házasság mögött
- a hívőemberek házassága mögött - az Isten áll. Istennek a gondolata.
Tehát nem úgy sodródnak egymás mellé egy férfi meg egy nő, mint ahogyan az őszi szél egymás mellé sodor két lehulló falevelet. Nem véletlenül, nem esetlegesen, hanem tényleg valahogyan az Úrnak az akaratából. Valahogy az Isten végzése áll mögötte. Vagyis a házasság a megismerkedésen és az egymás megszeretésén túl messze visszanyúlik egészen az égbe, az Istennek a gondolatába, az Istennek az akaratába. Valóban az égben köttetik. Hadd mondjam így: nagyon jó volna, ha így lenne, hogy a házasságok az égben köttetnek. Azt kívánom mindnyájatoknak, hogy olyan házasságotok legyen, amely az égben köttetett meg, már előbb, és azért köthették meg ezen a földön.
Azért mondom ezt így, hogy nagyon jó volna, ha így lenne, mert sajnos nem mindig így van. Bizony nagyon sok szomorú példa, ami előttünk van, mutatja, hogy mennyire nem az égben köttetik meg nagyon sok házasság. A világ egyik legizgalmasabb könyve van itt a kezemben: Magyar Statisztikai Zsebkönyv, 1964. Tehát a legújabb statisztikai zsebkönyv, ajánlom mindenkinek olvasásra, tanulmányozásra. A következőadatokat lehet találni benne a házasságkötések és a válások összefoglaló adataira vonatkozóan:
1938-ban a házasságkötések összes száma 74 ezer. A válások száma 5 ezer. 1963-ban a házasságkötések száma 84 ezer, a válások száma 18 ezer.
1938-1963-ig így emelkedtek a válások: 5 ezer, 12 ezer, 16 ezer, 17 ezer,
18 ezer. Van itt egy másik adat. Ez is nagyon érdekes. A válások megoszlása életkor szerint: 25 éven aluli férfi 1962-ben, aki elvált, 7%, nő 22%, 25-29 év között 19% a férfi, 19% a nő. 30-34 éves korban 20% a férfi,
29% nő, 35-39 éves korban 16% a férfi, 14% a nő. 40-49 éves korban 19%
a férfi, 15% a nő, és 50-nél idősebb korban 16% a férfi és 10% nő.
Tehát 25 éves kor alattól 50 éven felülig állandóan történik válás. Ezért mondottam, hogy sajnos nem minden házasság köttetik az égben. Mert amelyik házasság az égben köttetik, az nem így történik, az nem végződhet így, ahogyan itt láttuk, ilyen szomorú válással. Hogy mennyi minden szomorúság van egy válással kapcsolatban, azt csak az tudja, aki látott néhányat, vagy aki maga is végigcsinált egy ilyet. Arra a házasságra nézve, amelyik tényleg az égben köttetett, érvényes az, hogy “A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza” (Máté 19,6b). Tudniillik azt az Isten szerkesztette egybe, és hogyha az Isten szerkesztette egybe azt, akkor ember el nem választhatja többé.
Túlnyomó részben nem az égben köttetnek a házasságok. Hanem hol?
Házibulikon, vagy eszpresszóban, vagy közvetítőirodákban, vagy szülői mesterkedés által, vagy teljes meggondolatlanságban, ahogyan éppen a múltkor valaki egy filmet is idézett, hogy este összetalálkoztak, reggelre összeházasodtak, másnap estére azon gondolkoztak, hogyan váljanak el megfelelőmódon.
Persze ez nem azt jelenti, hogy ha ilyen helyen találkoznak, mint egy eszpresszó vagy egy házibuli, vagy egy mozi, vagy társaság, vagy jégpálya, hogy az akkor már nem is lehet jó házasság. Világos dolog, hogy ez nem azt jelenti. Pedig mégis van annak valami jelentősége, hogy hol ismerték meg egymást, hogyan találkoztak egymással. Mindig, amikor fiatal pár jön hozzám esküvőt bejelenteni, ezt is meg szoktam kérdezni többek között: hol találkoztak? Hogyan ismerték fel egymásban a jövendőbelijüket? Hogyan győződtek meg arról, hogy tényleg ez az, akit az Isten rendelt? Ez érdekes kérdés, és ajánlanám is, ha legközelebb ebből a társaságból valaki férjhez megy vagy megnősül, vallassuk ki ebből a szempontból, hogyan történt, mint történt, hogyan jutottak el idáig, hogy bizonyosodtak meg róla. Ezt azért ajánlom, mert tanulságos dolgok fognak belőle kisülni mindnyájunk számára.
De nem is az a legfontosabb, hogy hol találkoztak, hanem ennél sokkal fontosabb: hogyan lehet megtudni azt, hogy tényleg az Isten akarja-e, hogy ez a férfi ezzel a nővel kössön házasságot, és ez a férfi ne egy másik nővel, és ez a nőne egy másik férfival. Hogy tényleg az Isten akarja-e, vagy csak a szülők erőszakolják, vagy csak a rokonság erőszakolja, vagy talán csak esetleg valami hirtelen fellobbanó szenvedélynek a lángjában érzi úgy az ember. Talán a saját szíve is becsapja az embert, vagy valami más egyéb érdekük kívánja.
Nos, tehát: tényleg Isten akarja-e? Hogyan lehet megtudni, hogy a soksok ezer, és millió nőközül melyik az az egy, amelyiket az Isten neked rendelt, és a sok ezer és millió férfi közül melyik az az egy, amelyiket az
Isten neked rendelt, amelyik tényleg az Istentől való segítőtárs?
Azért olvastam fel ezt a történetet, mert ez gyönyörűillusztrációja éppen ennek a problémának. Egy szép történetben mutatja be, hogy a szülők is meg a fiatalok is akkor járnak el helyesen, ha az Isten akaratát keresik, ha az Istennek a vezetését kérik. Nézzük magát a történetet egy kicsit közelebbről.
Azt látjuk, hogy először Ábrahám megesketi szolgáját, hogy nem vesz idegenből feleséget az őfiának, hanem visszamegy az őlelki rokonsága közé, és onnan keres feleséget neki. Mai nyelven röviden így mondhatnám ezt:
Ábrahám nem enged vegyes házasságot kötni az őfiának. Ábrahámnak a követelménye a fia házasságával kapcsolatosan elsősorban az, hogy a fiatalok egy hiten legyenek. És tapasztalatból hadd mondjam, kedves fiúk, lányok, Ábrahámnak hallatlanul igaza van. Mert én, aki nagyon sok házasságba belátok, és nagyon sok családi bonyodalomnak tanúja vagyok, tudom, hogy milyen rengeteg baj, nyomorúság származik abból a puszta tényből, hogy nem egy hiten vannak a házastársak. Sőt, abból a puszta tényből, hogy milyen kevés szerepet játszik egy házasságkötés alkalmával, vagy arra való készülésnél a hit, az embernek, a másik félnek, a partnernek a hite.
Másik. Olyan ritka dolog, amit például egy nagyon intelligens római katolikus édesanya mondott egyszer nekem. Felkeresett és azt mondta: nagytiszteletűúr, az én fiam református, én magam római katolikus vagyok. Arra kérem nagytiszteletűurat, próbálja az én fiamat református körökbe vezetni, mert én mindenképpen azt akarom, hogy a fiam református leányt vegyen feleségül.
Mondom, ez nagyon ritka dolog. Az volna a fontos, hogy már a társaságot úgy kellene megválasztania a fiataloknak, és a szülőknek a fiatalok számára, hogy ez a szempont: egy hiten legyenek, lehetőség szerint biztosítva legyen a jövendőre nézve. A szülőknek is e tekintetben nagyon vigyáznia kellene, de meg a fiataloknak is, hogy nincs-e kitéve az a fiatal annak a kísértésnek, hogy - Ábrahám szavával élve - idegenből vesz feleséget magának, vagy idegenből vesz, lelki idegenségből vesz házastársat magának.
A fiataloknak már eleve azzal az előfeltétellel kellene körülnézniük és elindulniuk a párválasztás útján, hogy ez a szempont: egy hiten legyünk, feltétlenül követelmény legyen a számukra. Ha tudni akarod, hogy ki az a sok-sok ezer férfi közül, az az egyetlen egy, akit az Isten neked rendelt, vagy a sok ezer leány közül az egyetlen egy, akit Isten neked rendelt, akkor máris leszűkül a kör, mert azt mondhatnám, hogy elsősorban a magad hitén belül, a magad hitének a körén belül keresd őt, a magad hitén levők között keresd őt. Így azután eleve kikapcsolódik egy egész csomó kényes kérdés, ami a fiataloknak a boldogságát már a kezdetben meg szokta rontani, meg szokta mérgezni. Az a rengeteg vita, hogy melyik templomban esküdjünk, hogy oldjuk meg a reverzális problémát, mit szólnak majd a szülők, ha így vagy úgy csináljuk, beleszól a tanti, a nagynéni, beleszól az amerikai nagybácsi, mindenki beleszól, mindenkinek van valami jó gondolata, valami erőszakos törekvése, és végül is a fiataloknak a boldogsága issza meg a levét.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az a cél, hogy akárkivel is, csak létrejöjjön az a házasság, egyáltalán nem az a cél. Tehát ne csak a műveltségre, ne csak a jó modorra, ne csak a hajnak, a szemnek a színére legyenek tekintettel a fiatalok akkor, amikor társat keresnek a maguk számára, hanem külön is nagyon komolyan legyenek tekintettel a partnerük hitére, az egész hitéletére.
Na már most, amit eddig mondtam, nem azt jelenti, hogy a vegyes vallásúak házasságából sohasem lehet jó házasság, és az egy felekezethez tartozók házasságából pedig mindig jó házasság lesz. Sajnos ez egyáltalán nem így van. A gyakorlat mást mutat, mert az igazi vegyes házasság nem az, hogy az egyik fél református, a másik pedig nem református, hanem az igazi vegyes házasság az, amikor az egyik fél hívő, a másik pedig nem hívő. Ez az igazi vegyes házasság. És a hívőemberhez semmiképpen nem illik házastársul egy nem hívőember. Erre valóban érvényes az, amit az ige így mond: “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában” (2Kor 6,14a).
Nem pont az az elsőrendűkövetelmény, hogy református leánynak református fiú legyen a férje, vagy fordítva, hanem az mindenképpen az elsőrendűkövetelmény, hogy egy Krisztusban hívőembernek Krisztusban hívőember legyen az házastársa. Megtörténhet, mert végeredményben éppen a szerelem annyira kiszámíthatatlan dolog, hogy ha meglepi az embert, nagyon nehéz aztán irányítani, hogy református fiúnak nem református leány fog megtetszeni, vagy fordítva, de arra mindig vigyázzatok, hogy hívőlegyen.
Krisztusban komolyan hinni nem csak a református egyházban lehet, ezt mi valljuk. Maga Jézus is azt mondta, hogy “Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók” (Ján 10,16a), de ha másik akolból való is, akkor is a Krisztus juha legyen, a Krisztus nyájába tartozzék. Így azután a különbözőfelekezetűek között is, ha mind a ketten a Krisztushoz tartoznak, meg lehet találni a lelki egységet és a lelki közösséget.
A felemás igának az átkát már nagyon sokszor láttam, tapasztaltam. Nem kívánom senkinek, szeretnék tőle mindenkit megkímélni. Nem igaz az, amit így szoktak mondogatni ilyenkor: igaz, hogy most nem hívő, de majd elvezetem őt is a hitre, mert rendszerint ez nem így szokott történni. A házasság nem misszió, értitek? A házasság nem misszió, nem lehet azzal a céllal elindulni, hogy igaz, hogy nem hívőa másik, de majd én megtérítem, majd én “megevangelizálom”, “megmisszionálom”! Ez rendszerint nem így szokott a gyakorlatban megtörténni.
Vegyes felekezetűek házassága esetén még sokkal jobban kell vigyázni arra, amit Ábrahám így mond: “Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd” (1Mózes 24,8). Tehát hogyha az Isten más vallásút szánt neked, akkor legalább arra ügyelj, hogy el ne vigyen.
Megint tapasztalatból hadd mondjam, hogy semmi nem tudja annyira elidegeníteni az embert az egyházától, az imádságtól, a hitétől, Krisztustól, Istentől, mint egy házasság. Sokszor olyanok adnak egészen könnyedén reverzálist, akikről a legkevésbé gondolta volna az ember. De sokszor előfordult már, hogy valaki nagyon sokat buzgólkodott az ifjúsági munkában vagy a vasárnapi iskolai szolgálatban, oszlopos tagja volt a gyülekezetnek, azután egy időmúlva azt kezdtük észrevenni, hogy kezd elmaradozni, egyre ritkábban látjuk az illetőt, aztán egyszer egészen elszakadt. Amikor utánamegyünk, és megkeressük az okát, kiderül, egy házasság készül. Egy vegyes házasság készül. Tehát hogyha meg akarjátok tudni, hogy ki az, aki az Istentől való társ a számotokra, akkor ezt a kérdést is jó feltenni: elvisze engem ez a készülőházasság az egyháztól, a Krisztustól, vagy pedig nem? Vagy még jobban hozzáfűz? Hogy egyáltalán közelebb visz-e ez a kapcsolat azzal a fiúval vagy azzal a leánnyal, közelebb visz-e egyáltalán az Istenhez, vagy pedig eltávolít tőle? Nagyon fontos szempont.
Azután még egy szempontra hadd hívjam fel a figyelmet, ami ma különösen tragikusan aktuális. Így mondja igénk Rebeka leírásánál: “A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt”
(24,16). Ebből a versből még azt hadd vonjam le követelményként, hogy csak az lehet a jövendőházastársad, aki még szabad. Aki még senkié. Ha már valakié, akkor semmiképpen nem neked rendelte az Isten.
Gyakran előfordul, hogy egy leány más asszonynak a férjébe szeret bele. Előfordul, hogy egy fiú más férfinek a feleségébe szeret bele. Egészen bizonyosan nem az Úrtól van ez a szerelem. Ez holt biztos! Az Isten nem fog olyan érzést a szívedbe adni, amivel nem egyenes úton érhetőel a boldogság.
Egyszer egy fiatal leány jött be hozzám, a lelkészi hivatalba. Kedvesen mosolygott, nagyon derűs volt. Látszott rajta, hogy igen boldog. Rögtön gondoltam, hogy házasságkötést jött bejelenteni, esküvőt jött megbeszélni. El is mondta, hogy tényleg esküvőre készül. Kezdtem felvenni az adatokat. Megkérdeztem a leánytól: kérem, a kedves vőlegénye miért vált el? Mire őhetyke büszkeséggel azt mondta: miattam. Tudniillik kiderült, hogy egy hivatalban dolgozott azzal a férfival, és a közös munka következtében valahogy közelebb kerültek egymáshoz, megszerették egymást, és a férfi úgy gondolta, hogy lehet ezen segíteni: elválik a feleségétől és elveszi ezt a leányt. Azt mondtam a leánykának: Nézze, kedves, keressen, ha talál egyáltalán olyan papot, aki a maguk jövendőházasságára meri kérni az Úristennek az áldását. Én nem merem. Tudniillik más ember boldogságának a romjain nem lehet felépíteni egy boldog házasságot. Isten nem áldja meg az olyan házassági hűségfogadalmat, amely egy másik házassági hűségfogadalom megszegésének az árán jöhet csak létre. Csak egyenes úton lehet eljutni a boldogsághoz.
Erre nézve hadd olvassak fel egy rövid kis történetet. Én fordítottam ezt a kicsi kis novellát egy holland könyvből. Egy öreg hívőemberhez, egy remetéhez járnak ki emberek a faluból és megbeszélik vele a problémáikat.
Egyszer egy fiatalasszony kapaszkodott fölfelé a barlang felé vezetőúton. Harmatos volt a bőre, sötét haja buján, hullámosan vette körül a szép arcot. Atyám, - mondta - eleped a szívem a boldogság utáni vágyakozástól. Fiatal vagyok és erős, és tudom, hogy valami nagy boldogság létezik számomra is, de mindig újra elfut előlem, és az élet mindig olyan nyomorúságosan szegénnyé válik olyankor. Úgy látom, mintha az én boldogságom valahol a távolban volna, és tudom, hogy ha elérhetném, egyszerre minden megváltozna. Szürke életem egyszerre gazdag és tartalmas, szép lenne. Atyám, már imádkoztam is érte, hogy kaphassam meg azt, amire olyan nagyon vágyik a szívem, de hiába. Most már olyan nagy bennem a vágy, hogy szinte felmorzsolja az erőmet. Mit csináljak, hogy elérjem végre a boldogságomat?
A remete így válaszolt: Csak hamis úton járva jutnál el ahhoz, ami boldoggá tenne. De sohasem lesz abból igazi boldogság, amit hamis úton szereztél. Ezért el kell távolodnod attól, amitől a boldogság elérését reméled.
Nem tudok el
ávolodni tőle - válaszolta az asszony. A boldogság többet jelent számomra, mint maga az élet - ezzel gyorsan megfordult és sietett vissza a lakott vidékre.
Alig telt el egy év, újra ott állt a remete barlangjánál. Atyám - mondta
- igazad volt. Csak hamis úton járva tudtam hozzájutni a boldogságomhoz. Az a hamis dolog megtörtént, és ami a boldogságot jelenti számomra, most már az enyém. De csodálatos módon abban is igazad volt, hogy ez most már nem boldogság többé.
Az ősz ember némán és szomorúan bólintott rá, de nem szólt semmit. Atyám - folytatta az asszony -, nincs igazi boldogság a számomra? Az öregember most sem válaszolt egy szót sem, csak ősz fejét csóválgatta és elnézett a távolba, mintha ott keresett volna választ az asszony kérdésére. Azután csak tagadólag rázta a fejét, és az asszony megértette.
Akkor nem érdemes tovább élni! - mondta az asszony, és fiatal hangjának csengése mintha érdesebb lett volna. Hirtelen szinte öregnek látszott. Menni akart, de a remete maradásra intette. Van valami, ami több mint a boldogság - mondta lassan. Valami, ami soha nem múlik el. A békesség.
A békesség? - ismételte az asszony, és az elsőpillanatban úgy érezte, gyenge kárpótlás ez azért a boldogságért, ami után oly mérhetetlen vágyódással epekedett a lelke. De amint találkozott azzal a mély tekintettel, ami sugárzott feléje abból a ráncos arcból, megértette, hogy itt valami olyanról lehet szó, aminek a nagysága még rejtve van előtte. Békesség? - ismételte újra gépiesen, és hozzáfűzte: Mondd, Atyám, hogy kap az ember békességet?
Az egyiknek valami áldozatot kell hoznia érte - válaszolta az ősz ember. A másiknak talán egy nagy harcot kell végigküzdenie, a harmadiknak talán súlyos keresztet kell magára vennie, de mindnyájunknak meg kell hajolnunk Isten lelkünk mélyén megszólaló hangja előtt. Az asszony ránézett az öregemberre, némán bólintott, és elindult a völgy felé vezetőúton.
Megint egy év múlt el, és az asszony megint ott állt a remete előtt. Atyám! Most is igazad volt. Meghoztam az áldozatot, hallgattam az Istennek a lelkem mélyén megszólaló szavára. Boldogságot már nem keresek többé, de a békességet megtaláltam. - Tehát te is, olyan valaki között keresd a párod, aki még szabad! Aki még senkié.
Azután megint egy másik szempont ebben a bibliai történetben, ami a számunkra kicsit különösnek látszik, hogy a szülőknek milyen hatalmuk van a fiatalok felett. Tulajdonképpen csak ők rendelkeznek, a fiatalok bele sem szólnak a dologba, hanem csak engedelmeskednek úgy, ahogyan a szülők elhatározták a dolgokat. A szülők akaratából azután a fiatalok készen kapnak mindent. Persze, ma már nem így van, és helyes is, hogy nem így van, mert nem is ez a lényeg, hanem mégis van ebben valami nagyon komoly tanulság. Mégpedig egy jövendőházasságkötésnél vagy az arra való készülésnél igen fontos a szülői áldás. A szülői beleegyezés. Nem mintha a szülőválasztana a gyermeke számára jövendőbelit. Ne is válasszon! Ne is akarjon választani! Egy szülőnek kötelessége tanácsot adni a gyermekének ebben a kérdésben, de tilos beleszólni a gyermeke ilyen problémáiba. Hatalommal beleszólni, parancsolólag beleszólni. Abból mindig valami rossz sül ki. De ha nem is beleszólni, tanácsolni igenis kötelessége a szülőnek. Rendkívül fontos kérdés az, hogy egy jövendőházasságkötésnél mit szólnak a szülők. Egyezik-e a szülők jó tetszésével, tudják-e jó szívvel adni ők is a szülői áldást. Ne felejtsétek el, gyerekek, szülői áldás nélkül nem jó elindulni egy ilyen úton.
Végül még az a legfontosabb itt, hogy a hangsúly azon van: mindenki Istenre bízza, hogy a fiatalok megtalálják egymást. Ábrahám azt mondja a szolgájának: “Az Úr ... elbocsátja az őAngyalát te előtted” (7. v.). A szolga így hálálkodik: “Az Úr vezérlett engem ez utamban” (27b)- tehát ha hiszünk abban, hogy tulajdonképpen Isten áll a házasság mögött, és Isten a szerzője annak a házasságnak és nem mi választunk, hanem az Úr, akkor higgyünk abban is, hogy az Úr összehozza azokat, akiket egymás számára rendelt valamilyen módon. Az Úr majd elküldi az angyalát az érdekelt felek előtt valamilyen formában, úgy, hogy azok megtalálják egymást. Ha ebben hiszünk, mennyi felesleges mesterkedéstől, aggodalomtól kíméljük meg magunkat, ami csak össze szokta zavarni a dolgokat, nem pedig szépen elsimítani.
Isten tudtul adja az Ő akaratát annak, aki komolyan keresi. Nagyon jó dolog, hogy ha hívőfiatal leánynak egy-két hívőfiatal barátnője van, vagy fiúnak két-három hívőbarátja, hogy amikor ez a kérdés aktuálissá válik, meg tudja beszélni a barátnőivel vagy barátaival, mert a szerelem éppen azt jelenti, hogy az ember akkor nem teljesen normális. Az ember akkor nem tud egészen tárgyilagosan ítélni. Jó, ha mellette vannak a tárgyilagos ítélőképességű, de az Úrra hallgató fiatal barátok, barátnők, és azokkal is konzultálni tudja az esetet, azoknak a véleményét is ki tudja kérni, és imaközösségben tudják együtt az Úr akaratát keresni.
A szolga, íme imádságban kéri, hogy mutasson neki az Úr valami jelet. A házasságra készülni kell. Sok mindenféle módon fel kell készülni, de az egyik legfontosabb készülés a házasságra az imádság. Már most imádkozhatsz azért a valakiért, akit az Isten a számodra rendel. Az nem baj, hogy még nem tudod, hogy ki az. Az Isten már tudja. És ha te már most imádkozol érte, akkor te már egy konkrét személyért imádkozol. És aki ezt a kérdést, életének ezt a nagyon fontos kérdését Istenre bízza, az egészen bizonyos lehet abban, hogy az Isten majd gondoskodik is róla, hogy megfelelőjelet adjon akkor, amikor arra szükség lesz.
Végül még csak annyit: a házasság nem magánügy, vagy nem csak magánügy, hanem az egyik legfontosabb közügy. Közérdeke az egész országnak a boldog házasság, a boldog családi élet. A törvény megszabja a házasságkötésnek a módját, és nagyon jól teszi, de törvénnyel a házasságnak a boldogságát szabályozni nem lehet. Ehhez már az Isten útmutatása és az Isten áldása kell.
Boldog lesz az egész táradalom, ha a házasságok újra igazán az égben köttetnek.
Ámen
Dátum: 1965. (Ifjúsági bibliaóra).