A múlt vasárnap beszéltünk arról, hogy az Úr népének Egyiptomból való kivonulása Mózes vezetése alatt nemcsak történeti tény, hanem jelképes jelentésében is igaz: jelképezi azt a szabadulást, amiben Krisztus részesíti az Ő választottait. Tehát: a bűn, halál és Sátán rabságából való szabadulás, kivonulás, kibontakozás részleteit látjuk itt leírva. Beszéltünk arról is, hogy a Sátán mindent elkövet ennek a kivonulásnak a megakadályozására. Növeli dühét és fölfokozza aktivitását az, ha az emberekben feltámad a vágy az Ígéret földje után és látja, hogy készülődnek az exodusra, a kivonulásra, a tőle való elszakadásra. Amikor már nem tud mást tenni: alkudozni kezd, és ajánlatokat tesz a hívő embernek.
A múlt vasárnap foglalkoztunk a Sátán első ajánlatával, amely arra vonatkozott, hogy ha mindenképpen áldozni akar a nép a maga Istenének, hát tegye ezt Egyiptomban, a Fáraó felügyelete és ellenőrzése alatt. Ezzel szemben arra figyelmeztetett az Úr bennünket, hogy háromnapi távolságra kell menni az Ő népének ahhoz, hogy tisztelhesse Urát. Ez a háromnapi járóföld azt a három napot jelenti, amely nagypéntektől húsvétig terjedt. Mindaz, ami ezen a három napon történt: tehát a Krisztus halála és feltámadása választja el a hívő embert a világtól és a Sátántól. A Krisztus halálán és feltámadásán innen a halál van, ezen túl kezdődik az élet, mégpedig az örök élet. Ezért nem akar a Sátán odaengedni, ezért akarja, hogy maradjunk a hitünkkel, a vallásosságunkkal, az Istennek való szolgálatunkkal ezen a vonalon innen, vagyis az ő hatalma, befolyása, irányítása, hatálya alatt!
A Sátán második ajánlata a hívő ember számára abban áll, amit a Fáraó így mond Mózesnek: “Én elbocsátlak titeket, hogy áldozzatok a ti Uratoknak, Isteneteknek a pusztában, csak nagyon messze ne távozzatok!” (2Móz 8,28) Ravasz szándékai voltak ezzel a Fáraónak. Úgy gondolkozott, hogy ha már semmiképpen nem tudja visszatartani a népet, akkor legalább Egyiptom közelében tartsa őket, ne menjenek messze az ő hatalmi körétől, hogy továbbra is hatást tudjon rájuk gyakorolni. Így idővel talán még vissza is tudja hozni őket valahogyan. Így még nincs veszve minden. Tehát: “Nagyon messze ne távozzatok.”
Sok hívő ember nyomorúsága az, hogy megfogadja ezt a sátáni tanácsot, és nem mer messze távozni! Pedig nagyon nem jó a határ mentén lakni. Ott örökös nyugtalanság, békétlenség és bizonytalanság van. Az ellenségnek a legcsekélyebb támadása is rögtön eléri a határ menti lakost. Így van azzal is, aki Isten országa és a világ határán él, a Sátán legkisebb támadása is rögtön eléri és nyugtalanítja állandóan. Jó, ha a határ menti lakosok bentebb költöznek az ország belseje felé, nagyobb ott a biztonság és a nyugalom. Vedd észre te hívő ember: a Sátán tanácsolja, hogy “áldozzatok a ti Uratoknak, Isteneteknek a pusztában, csak nagyon messze ne távozzatok!” Azt hiszem, minden hívő ember, amikor valami áldozatot akart vinni az Úrnak, például tizedet akart fizetni, vagy valami szolgálatot akart vállalni, hallotta már az ilyen figyelmeztetést: Jó, és szép, amit akarsz, de azért nem kell azt a vallásosságot annyira túlzásba vinni!
Amikor egy hívőember a hitének a következményeit le akarja vonni, amikor valaki engedelmes akar lenni Krisztusnak, amikor valaki el akar indulni a határról Isten országának a belseje felé, amikor valaki a kegyes szavak után most már a kegyes tettekre is sort akar keríteni: akkor egyszerre megkapja ezt az aggódó figyelmeztetést: Ne vidd túlzásba a dolgokat! Hívő emberek, ne feledjétek, hogy a Fáraónak is ez volt a tanácsa, illetve a Sátánnak az ajánlata, az engedménye az, hogy “Én elbocsátlak titeket,,, csak nagyon messze ne távozzatok!” Hogy mennyire sátáni ez az ajánlat, kiderül a 103. Zsoltárból is, ahol ezt mondja Isten Igéje: “A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (12. vers) A megváltás tehát teljesen azt jelenti, hogy Isten Krisztus által messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. A határ menti lakos pedig a szíve mélyén így gondolja: Jó, hát vessed el tőlem az én vétkeimet, Uram, de azért ne olyan nagyon messze, hanem csak annyira, hogy a kezem ügyében maradjon az a vétek, az a kedvenc bűnöm, úgy, hogy vissza-visszanyúlhassak érte, amikor megkívánom!
Ismered ezt az érzést Testvérem? Nos, a Sátán gerjeszti benned. Nagyobb eredmény és nagyobb dicsőség a Sátán számára, és ha a pokolban is úgy van, ahogy a földön: akkor nagyobb kitüntetést is kap érte a Sátán, ha olyan lelket tud elbuktatni, visszaejteni, aki egyszer már elindult az Ígéret földje felé. És azokkal az “elindultakkal” tudja ezt megtenni könnyen, akik nem távoztak nagyon messze! Krisztus ügyének is nagyobb kára van abból, ha egy ilyen elindult lélek visszatér a világba, mintha soha el sem indult volna. Az ilyen visszatérő, az Isten országa határáról a Sátán uralma alá visszatérő lélek arról tesz bizonyságot, hogy miután megízlelte a mennyei dolgokat, rájött, hogy mégis jobbak a földiek, mint a mennyeiek! Isten Igéje így szól az ilyenekről: “Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert, jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.” (2Pt 2,20-21) Ha tehát valaki nem akar messzire elmenni, jobb, ha el sem indul! Ne kompromittálja az Úr ügyét! Tehát igenis: messzire kell menni! “A ki nékem szolgál, engem kövessen” - mondja Jézus. (Jn 12,26)
Krisztus egyre messzibbre vezeti azt, aki Őt követi. Egyszer így jelölte ki az irányt: Legyetek szentek!; máskor így: Legyetek tökéletesek! Ezek a lehetőségek nem a határmentén vannak, hanem messzi bent az Isten országa belsejében!
A következő, szintén nagyon veszedelmes ajánlata a Sátánnak ez: “Menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak!” (2Móz 10,11) Itt tudniillik az a veszedelem, hogy a Fáraónak arra a kérdésére: Kik azok, akik el akarnak menni? Mózes határozottan leszögezi az Úr rendeletét, “A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal!” (9. vers) Ezt megint nem akarja a Fáraó, hanem azon mesterkedik, hogy szétszakítsa a családokat, a családok tagjait egymástól. “Menjetek el ti férfiak” - mondja. Tehát: menjenek el és szolgáljanak az Istennek az öregek, a vének, a szülők - ezekbe már úgyis annyira belerögződött ez az átkos Jehova-tisztelet, hogy nem lehet kiverni belőlük még sanyargatással sem -, menjenek, áldozzanak, ha annyira vágynak rá: de maradjanak itt a gyermekeik! Három előnye is van ennek a Fáraó részéről: a) szétszakad a család; b) az idősebb nemzedéknek az Egyiptomtól való elszakadása sem teljes, mert szívük legdrágább darabjai, a gyermekek maradnak vissza Egyiptomban; c) a Fáraóé lesz az ifjúság!
Sehogy sem jó ez így! Tudja a Sátán, hogy mit csinál! Csak fél szabadulás lenne ez így. Félig megszabadulni Egyiptomból pedig azt jelentené, hogy félig fogságban maradni Egyiptomban! A szülők a pusztában, gyermekeik Egyiptomban: ez maga a halálos ítélet! Vagy mindenki megy áldozni, vagy senki. Mit érnek az öregek a gyermekek nélkül? Mózes határozottan érzi, hogy ebbe az ajánlatba semmiképpen nem mehet bele!
Testvéreim, ma gyermekmissziói vasárnap van Budapesten. A templomi gyülekezetek figyelme és tekintete az ifjúság fele fordul! Hadd kérdezze meg tőlünk Isten Igéje: hol van az ifjúság, ennek a gyülekezetnek az ifjúsága, hol vannak a ti fiaitok és leányaitok? A vasárnapi iskolánkban, a gyermekmissziói bibliaóránkon legfeljebb a felét találjuk meg, hát a másik fele hol maradt? Hol vannak a tavaly, meg tavalyelőtt konfirmált ifjaink és leányaink? Alig egytized része, ha megmaradt, a többi elveszett nyomtalanul! Hát még, ha úgy kérdezné az Ige most tőlünk, hogy lelki értelemben hol vannak a mi gyermekeink? Akkor derülne ki, milyen rettentő szakadások vannak a családokban, hogy a szülőket és a gyermekeket sokszor egy egész világ választja el egymástól, mert ifjak és öregek között ott meredezik válaszfalként Krisztus keresztje, ami egyiknek üdvösség, a másiknak pedig bolondság és botránkozás. A kétféle lélek meghasonlást támaszt a családban. “És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.” (Mk 3,25) Ezt tudja a Sátán, ezért akarja az ifjakat és leányokat elválasztani az öregektől és a vénektől, és ezért akarja visszatartani őket Egyiptomban! Ugye, milyen borzasztó lett volna akármelyik szülő számára, ha valóban vissza kellett volna hagynia gyermekeit és nélkülük kellett volna kivonulniok Egyiptomból?! Micsoda szülő lett volna az, aki elfogadta volna ezt az ajánlatot, és igyekezett volna a saját bőrét menteni, nem törődve azzal, hogy milyen áron teszi ezt?
Nem szereti az a szülő a gyermekét, aki nem tesz meg minden tőle telhetőt, hogy a gyermeke is átkerüljön a Vörös-tenger Kánaán felőli oldalára! Vagyis, hogy a gyermeke Krisztusban hívő, megváltott és mennyei öröksége átvételére elindult ember legyen! Az az édesanya, aki egyik kezével Krisztus kezét fogja, fogja meg a másikkal a gyermekéét. Az az édesapa, aki szokott Bibliát olvasni: ne csak magának olvassa, hanem a háza népének is. Az a felnőtt, aki fölkészült a nagy exodusra: ne csak a saját üdvösségéért imádkozzon és munkálkodjon, hanem a fiatalságért is. Így igaz, így teljes az exodus, a kivonulás. Jaj az öregeknek, ha későn veszik észre, hogy az ifjúság lemaradt, hogy ifjaik és leányaik visszamaradtak Egyiptomban!
Végül a Sátán utolsó tőrvetése a Fáraónak ebben az ajánlatában látszik: “Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.” (2Móz 10,24) Ebben az ajánlatban van egy nagy vigasztalás is: az, hogy a kitartó, a hűséges, a következetes magatartásnak megvan a jutalma. Amikor a Fáraó látta, hogy Mózes egy tapodtat sem enged, akkor engedett ő. Lám, most már abba is beleegyezik, hogy vigyék magukkal a gyermekeket is! Az az Ige jut eszünkbe erről, amit Jakab apostollal így íratott meg Isten Szentlelke: “Álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4,7) Lám, a Sátán lépésről-lépésre hátrál azzal szemben, aki Krisztus golgotai és húsvéti győzelmének az alapján állva rendületlenül ellenáll! Mindent megpróbál előbb a Sátán, azután azonban enged, mert muszáj neki! “Gyermekeitek is elmehetnek véletek.” (2Móz 10,24) De még mindig nem adja fel a harcot, még mindig nem akarja mindenestől kiengedni a kezéből őket, ha már sem ők, sem gyermekeik nem maradnak: maradjon legalább valami tőlük az ő kezében. “Menjetek el... csak juhaitok és barmaitok maradjanak!” - mondja. Ha már meg kell lenni, hogy elmenjenek, hát legalább az Úr szolgálatában szükséges eszközök nélkül menjenek. Ha már nem tudta visszatartani őket, legalább hadd fossza meg őket az Úr szolgálatának a képességétől, hogy ne legyen mivel áldozniuk az Úrnak!
Óh, nagyon alattomos ajánlata ez a Stánnak, amibe a legtöbb hívő ember beugrik, hogy tudniillik valamit otthagy a Sátán hatalma alatt: például a pénztárcáját, egyetlen szórakozását, vagy szenvedélyét, vagy az álomvilágát, vagy a képzeletvilágát, vagy a hazafiságát, vagy a szívének egy kicsi csücskét. Valami még ott maradt és annál a valaminél fogva még befolyása van rá a Sátánnak. Vizsgáld felül életednek azokat a pontjait, amelyeken át beleszól a Sátán az életedbe és fogadd el hit által, hogy az Úr mindazt is magának igényli, amit odaát hagytál még eddig a világban.
Minden lélek, aki vágyik elszakadni Egyiptomból, aki komolyan veszi azt, hogy van exodus, az ő számára is lehet és szabad az exodus, a kivonulás, az Ígéret földje felé való elindulás: hallja meg annak az Úrnak a szavát, Akivel szemben meghátrál még a Fáraó is, kénytelen engedni még a Sátán is: “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézs 43,1)
Ámen
Dátum: 1949. október 9.