A Bibliának ezt a könyvét, amelyből most ezeket a verseket felolvastam, Mózes második könyvét nemzetközi nevén Exodusnak nevezik. Latin szó ez, amely magyarul “kivonulást” jelent. Ebben a könyvben van leírva az a nagy kivonulás, ami az Úr választott népével történt Mózes vezetése alatt az egyiptomi rabságból. Nagyszerű leírását olvashatjuk itt annak, hogy hogyan készíti elő és viszi véghez Isten az Ő népének a szabadulását, és milyen csodálatos utakon vezeti őket az Ígéret földjének a békessége és nyugalma felé. Mindaz, ami itt le van írva, nemcsak históriailag igaz, nemcsak megtörtént, régi események leírása, hanem lelkileg is igaz. Olyan folyamat leírása van itt, ami mindig újra megismétlődik, ha egy emberi lélek megszabadul a rabságból.
Az a közel 3500 évvel ezelőtti exodus, ami itt le van írva, előképe a tulajdonképpeni nagy exodusnak: annak a nagy kivonulásnak, ami az Úr választottaival történik Jézus Krisztus vezetése alatt a bűn és Sátán rabságából. Az egész keresztyén élet egy nagy exodus, egy nagy kivonulás: Egyiptomból az Ígéret földje felé. Nagy kivonulás: kibontakozás a bűn és a világ ölelő karjai közül, egyre teljesebb elszakadás a Sátán uralma és befolyása alól, s egyre teljesebb odafordulás és közeledő vándorlás az üdvösség teljessége felé. Azt a bibliaolvasó vezérfonalat, amit ebben a gyülekezetben is a legtöbben használunk, azért hívják Exodusnak, mert oda utal, ahol naponként az útmutatást, tanácsot, rendelkezést, irányítást, parancsot kapja az ember ehhez a nagy kivonuláshoz. Akit egyszer megérintett Isten Szentlelke, akihez egyszer eljutott Isten hívása, aki egyszer tudatára ébredt annak, hogy fogságban van, a Sátán rabságában, de van Valaki, aki éppen azért jött, hogy kivezesse onnan: az a lélek egyszerre nyugtalanná válik, mint a vándormadarak ősszel. Abban a lélekben egyszerre honvágy támad az Ígéret földjének szépségei felé. Az a lélek egyszerre nagy forró vágyakozással menni akar, ki akar vonulni onnan, ahol eddig élt egy másik, egy tisztább, egy boldogabb és egy szentebb világba. Boldog az a lélek, akinek a számára már ilyen sürgető szükséggé vált az exodus, a kivonulás.
Nos, azonban éppen arról van szó a felolvasott részben, hogy ez a kivonulás nem megy olyan egyszerűen és simán! A Fáraó, amint tudomást vesz a készülődésről, fokozott szigorúsággal sanyargatja a népet. Még súlyosabb terheket rak a szerencsétlen nép vállára. A Sátán dühét növeli, és aktivitását csodamód felfokozza az, ha az emberekben feltámad a vágy az Ígéret földje után, ha látja, hogy emberek készülődnek az exodusra. És ma, amikor konferenciákon, evangélizációkon egyre több lélekben támad ez a vágy, ma, amikor Isten Szentlelke egyre növekvő mozgalommá növesztette az exodust, a kivonulást, ma, amikor kétségtelenül egy nagy lelki, hitbeli ébredés korszakát éljük ebben az országban: csak természetes, hogy a Sátán aktivitása is hallatlan módon felfokozódik, és mindent elkövet, hogy aki szabadulni akar tőle, azt annál keményebben fogja. Akkor gyűlik meg a baja egy léleknek a Sátánnal, amikor szembe fordul vele, amikor ki akar szakadni a befolyása alól. Csak természetes, hogy nem akarja elengedni, akit megfogott! Éppen ebben a könyvben látjuk annak a leírását is, hogy a Sátán mi mindent megtesz, csakhogy meggátolja az exodust. Amikor már kénytelen engedni, amikor már érzi, hogy olyan erővel, hatalommal áll szemben, amellyel szemben tehetetlen: akkor alkudozni kezd, akkor ajánlatokat tesz a hívő embernek. A felolvasott versek éppen ezt a veszedelmes alkudozást fedik fel előttünk.
Íme, az első ajánlat így hangzik: “hívatá a Faraó Mózest és Áront és monda: Menjetek, áldozzatok a ti Istenteknek ezen a földön.” (2Móz 8,25) Tehát: ha már mindenképpen menni akarsz, ha már mindenképpen tisztelni akarod az Istent, hát tedd, de ezen a földön, itt Egyiptomban. Itt, az én felügyeletem és ellenőrzésem alatt. Majd én, a Fáraó, szabom meg a módját, helyét és alkalmát annak az istentiszteletnek. Majd én állítom fel a határait és törvényeit annak a vallásosságnak: akkor azután csak csináld nyugodtan! Nagyon szívesen beleegyezik a Fáraó egy olyan istenhitbe, olyan vallásosságba és kegyességbe, amely az ő irányítása és felügyelete alatt van, amibe beleszól. Ám áldozzon a nép, ha már olyan nagyon áldozhatnékja van: de itt, ezen a földön, nem pedig az én birodalmam határain túl! Imádkozzatok csak nyugodtan, énekeljetek csak szép új énekeket, beszéljetek csak nyugodtan szép kegyes dolgokat: csak maradjatok itt az én uralmam alatt, az én országomban, az én befolyásom alatt!
Mózes rögtön meglátja ennek az ajánlatnak a sátáni voltát és így válaszol reá: “Nincs rendén, hogy úgy cselekedjünk... Háromnapi járóföldre megyünk a pusztába és úgy áldozunk a mi Urunknak, a mint megmondja nékünk!” (2Móz 8,27) Az Istennek való áldozás feltétele az Egyiptomból való elszakadás. Másként nem fogadja el az Úr a Néki szentelt áldozatot, másként nem az Ő dicsőségét szolgálja a Néki való szolgálat sem, másként nem Őt magasztalja még az a tűz sem, amelyet pedig Néki gyújtottak. El kell előbb szakadni Egyiptomtól, mégpedig háromnapi járóföldre, úgy, hogy közöttük és az Egyiptombeliek között ott legyen válaszfalként a Vörös-tenger. Nékik, az Úr népének, a Vörös-tenger Kánaán felőli oldalára kell menniök, és csak ott kezdődhet most már az istentisztelet. Háromnapi távolságra Egyiptomtól: tudjátok, mit jelent ez? Azt a három napot, amely nagypéntektől húsvétig terjed. Ez a három nap választja el a hívő embert a világtól. Mindaz, ami ezen a három napon történt: Krisztus halála és feltámadása választja el a hívő embert a Sátántól. Krisztus halálán és feltámadásán túl kezdődik az új világ, ahol nem úr többé a Sátán, ahová nem tud többé utánunk jönni, ahová nem terjed ki többé a hatalma és befolyása. Krisztus halálán és feltámadásán túl kezdődik és kezdődhet az Istennek szentelt élet, a Néki való áldozat. Ezt nem akarja engedni a Sátán: ezt a három napot, ezt a háromnapi távolságra való távozást az ő birodalmától, mert akkor elveszített téged. Ezért akarja mindenképpen, hogy Krisztus halálán és feltámadásán innen tiszteld Istent: ez nem veszedelmes reá nézve.
Hol tiszteled és szolgálod az Urat, testvérem? A kereszten és a feltámadáson innen vagy túl? A Vörös-tengernek az Egyiptom felőli oldalán, vagy a Kánaán felőli oldalán? Vagyis: Krisztus halálának és feltámadásának a kárhozat felőli oldalán, vagy az üdvösség felőli oldalán? Ez a háromnapi távolság választja el a halált az élettől. Ezen innét a halál van, ezen túl kezdődik az örök élet! Úgy is mondhatnám, hogy ezen innét a Sátán, bűn és halál hatálya alatt él az ember, akármit csinál, még ha Istennek áldozik is, a Sátán, a bűn és halál hatálya alatt teszi, viszont a kereszten és a húsvéton túl a kegyelem hatálya alatt él és haladhat tovább az üdvösség teljessége, az Ígéret földje felé, a megváltott, az egyiptomi rabságból megszabadított ember! Csak háromnapi távolság, és ilyen roppant sok függ tőle: nem kevesebb, mint az élet vagy a halál!
Gyakorlatilag azt jelenti ez, hogy a hívő ember és a bűne között ott van Krisztus halála és feltámadása, vagyis: a bocsánat, ami a bűnt hatálytalanítja. A Krisztusban hívő embernek szabad úgy tekintenie bűneit, mint amelyek meg vannak bocsátva Krisztus halála érdeméért, ingyen, kegyelemből. Szabad úgy tekintenie a Sátánra, mint egy megkötözött hamis kutyára, vagy egy ketrecbe zárt dühös oroszlánra, vagy mint egy levert ellenségre. Szabad úgy tekintenie a pokolra és a kárhozatra, mint ahogyan a börtönéből szabadult rab tekint vissza a kitöltött büntetésre, sőt, olyan bűnhődésre, amit Jézus Krisztus töltött ki helyette. Szabad úgy tekintenie a mennyországra és az üdvösségre, mint végrendeletileg reá szálló, reá hagyományozott vagyonra! A Krisztusban hívő embernek szabad bizonyosnak lennie bűnei bocsánatában és az örök életben! Ez a bizonyság van ott azon a három napon túl, és ezért nem akar engedni a Sátán!
De azt is jelenti ez, hogy a hívő ember és a világ között is ott van Krisztus halála és feltámadása, vagyis ezzel a három nappal lezárult egy világ, az egyiptomi rabság, és megkezdődött egy másik világ, egy másik életforma: az Ígéret földje felé való vándorlás! Ahogy Pál apostol fejezi ezt ki a Galata levélben: Krisztus keresztje által nékem megfeszíttetett a világ és én is a világnak! (v.ö. Gal 6,14) Ott, a Vörös-tengeren túl meghalt számomra Egyiptom és én meghaltam Egyiptom számára. Aki Krisztus keresztjének az üdvösség felőli oldalán áll: le kell számolnia végre a világgal, úgy, ahogyan az Ige mondja: “Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr.” (2Kor 6,17) Itt tehát bizonyos kötelékeknek az elszaggatásáról van szó, olyan kötelékekről, amelyek Egyiptomhoz fűztek.
Amikor a hajó elindul Amerikából, sok-sok szerpentin szalaggal oda van kötve még a parthoz, amelyek a hajó távolodásával mind elszakadoznak, mintegy jeléül annak, hogy sok-sok szál, ami az utasokat odafűzte szakad el az elindulással. Az exodussal mindig együtt jár egy csomó ilyen szál elszakítása. Csakhogy azok a szálak, amelyeknek el kell szakadniok, nem papír-szerpentin szalagok, hanem egyik-másik bizony vastag kötél, nehezen szakad szét. De amíg ezek a kötelékek el nem oldódnak, amíg ezeket el nem vágod: addig hiába evezel, nem halad tovább a hajó!
Van-e még egy finom selyemszál, vagy egy durva, erős kötél, amit még nem oldottál el, amit még nem vágtál el, ami még hozzáfűz Egyiptomhoz, ami miatt nem tudsz tovább haladni szabadon, bátran az Ígéret földje felé? Nem is tudod ezt egyedül megtenni, de megteszi Jézus, Aki a Galata levél szerint: “adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal 1,4)
Még további ajánlatai is vannak a Sátánnak az Istennek való szolgálat módjára és mikéntjére vonatkozólag, s ha az Úr engedi, szeretném folytatni a jövő vasárnap. Most csak azt vizsgáld meg: hol állasz a hiteddel, hol szolgálod és tiszteled az Istent - az egyiptomi vagy a kánaáni oldalon? Nagyon sok szép, jó, hasznos, dicséretes dolgot lehet művelni az innenső oldalon is, csak éppen megszabadulni nem lehet, csak éppen üdvözülni nem lehet. Vigyázz, Testvérem: a Sátán ajánlata az, hogy “Menjetek, áldozzatok a ti Isteneteknek ezen a földön!” (2 Móz 8,25) Az Úr figyelmeztetése az, hogy: menjetek háromnapi járóföldre a pusztába, és úgy áldozzatok! (v.ö. 2Móz 3,18)
Ki-ki meglássa, hogy melyik tanácsot fogadja meg, és melyik szerint viszi áldozatát az Úrnak!
Ámen
Dátum: 1949. október 2.