Nem szeretnék most egy ún. konfirmációi beszédet mondani, valami ünnepélyes, szép prédikációt, amit ilyen díszes alkalommal, ünnepélyes órában várni szoktunk: hanem szeretnék veletek még egyszer egy egyszerű, közönséges konfirmációi órát tartani, olyat, amilyet az év folyamán sokat tartottunk. Ki tudja, a mai nap után közületek kinek-kinek merre visz az útja, találkozunk-e még, kire milyen élet vár, eléri-e ott még, ahová sodródik, Isten hívó szava? Mielőtt szétszóródnátok hát a nagyvilágba, ti, akik most így együtt ültök, hadd tartsak hát veletek még egy utolsó konfirmációi órát, és hadd mondjam el még egyszer azt, ami a legfontosabb, ami a legszükségesebb dolog, sőt: az egyetlen igazán szükséges dolog. Azt, amit feltétlenül tudnotok kell, azt, amit soha elfelejtenetek nem szabad, még ha az egész kátét és mindent, amit tanultatok elfelejtitek is!
Szeretnék most a példázatbeli szolga lenni, akit az Úr elküld a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak, amint az Úr küldi a vacsora idején: “Jertek el, mert immár minden kész!” (Lk 14,17b) Kész a vacsora. Meg van terítve az asztal. Ott áll mellette a házigazda és várja az érkező vendégeket. Kezdődik a király fia menyegzője, a mennyei király egyszülött Fiának a dicsőséges menyegzője.
Más szóval úgy mondhatnám, hogy kész van az üdvösség! És erre az üdvösségre hív az Isten! Tehát, jól értsük meg: nem valamiféle kegyes, vallásos életszemléletre, nem istenes gondolkozásra, nem keresztyén világnézetre hív az Úr, hanem elsősorban is, mindenekelőtt üdvösségre. Nem itt a földön készít az Úr az övéi számára kényelmes puha életet, bőséges, gazdag, minden földi jóval terített asztalt, hanem üdvösséget készít, és az övéit már e földön is az üdvösségre készíti elő. Mi az az üdvösség? Az az örök élet, ami nem ez a földi és testi élet, ez csak a megszerzési alkalma, megtalálási lehetősége. Az üdvösség az az örök boldogság és dicsőség, aminek a halál sem vet véget, sőt, ami majd csak a halál után bontakozik ki a maga teljességében. Az üdvösség az a boldog nagy halál utáni reménység, ami nélkül az egész halál előtti élet is - tehát az egész földi élet is - csak értelmetlen zűrzavar, szeszélyes játék és nyomorult kaland. Az üdvösség az az Istennel megbékélt élet, aminek az ára: Jézus Krisztus élete.
A Szentháromság Isten második személyének, Jézus Krisztusnak a mennyből kellett alászállnia a földre, emberi formát kellett magára vennie, utolsó gonosztevőként kellett megaláztatnia, keresztre feszítve kellett kínos halált halnia, drága szent vérének kellett csorognia ahhoz, hogy az üdvösség elkészülhessen, hogy Isten azt mondhassa: “Jertek el, mert immár minden kész!”
Láthatod tehát, hogy a legdrágább kincs, a legfőbb jó, az egyetlen szükséges dolog az üdvösség. Annyira a legdrágább kincsedről van szó, a te jövendő örökségedről, hogy a keresztelésedkor megfogadtatta szüleiddel és kereszt-szüleiddel az Úr, hogy vigyáznak erre a kincsre, hogy minden tőlük telhető módon igyekeznek eljuttatni téged ennek az örökségnek az átvételére. Erre az üdvösségre pecsételt el téged is a keresztség.
Tudjátok-e, hogy ebben a gyülekezetben vagyunk jó néhányan, akik már hetek óta azért imádkozunk, hogy ti ezt az üdvösséget megtalálhassátok? Ezért volt az egész konfirmációi előkészítés, ezért volt az elmúlt heti evangélizáció, és ezért van ez a mostani ünnepélyes alkalom is. A ti üdvösségetekért, semmi másért, nem kevesebbért, hanem testetek, lelketek örök üdvösségéért. És minden készen van, ami ehhez az üdvösséghez szükséges. Készen van a bűnbocsánat, készen van a szent Isten kegyelme, készen van a győzelem a bűn és halál fölött, szóval készen van az üdvösség a te számodra is, a te üdvösséged is készen van, elvégeztetett. Elvégeztetett már akkor, amikor Megváltód ezt a szót kimondta a Golgotán!
Ha volna még kételyed saját üdvösséged bizonyossága felől, hadd emlékeztesselek arra, amit Jézus mennybemenetele búcsúbeszédében mondott tanítványainak: “Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” (Jn 14,2) Le van tehát foglalva, mintegy biztosítva van a helyed odaát. Jézus azért ment előre, hogy elkészítse. Ő tartja a helyedet, nem bizonytalan dolog ez, neked is van ott hely, és ott van néked is a helyed!
“Minden kész!” Szeretném, ha megértenéd most ezt a szót, hogy “kész”. Tehát, nem ezután készül még majd el, és ki tudja, el fog-e idejére készülni, sikerül-e, hanem már kész! Nem félig-meddig kész, hanem egészen, teljesen! Akkor értettem meg ezt a szót, amikor egyszer nagyon valószínű volt számomra földi életem vége és az egyetlen kérdésem már csak az volt, hogy mi lesz most: üdvösség vagy kárhozat? Egymás után sorakoztak föl a bűneim és takarták el előlem az üdvösség lehetőségét. Nagyon valóságossá, teljesen kétségtelenné vált előttem, hogy a kárhozatot érdemlem, és most már sok időm sincs arra, hogy bármi mulasztásomat jóvátegyem, vagy bármi egyebet az üdvösségem érdekében elkövessek. Szörnyű volt érezni, hogy sem időm, sem semmiféle lehetőségem nincs már arra, hogy az üdvösségemet elkészítsem vagy előkészítsem, vagy valahogy üdvösségem útját egyengessem. Akkor értettem meg, mit jelent az, hogy készen van az üdvösség a számomra: hogy Krisztus magára vette azokat a bűnöket és azoknak a terhét, amelyek engem lenyomtak volna igazságos ítélet szerint az örök kárhozatba. Mindezeket átvette rólam magára akkor, amikor Ő meghalt, és ezért üdvözülhetek én, dacára annak, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok.
Kimondhatatlan nagy boldogság ráébredni arra, hogy készen van az üdvösség a számomra, hogy rengeteg fáradsággal, szenvedéssel, vérrel és szeretettel elkészítette Valaki nélkülem, de a számomra az üdvösséget. Ugyanúgy tenélküled készült el a te számodra is az üdvösség! Sem elrontani nem tudod, sem javítani nem tudsz rajta. Sem hozzátenni nem lehet: hiába van akármennyi érdemed, kiválóságod vagy erényed, egy porszemnyit sem tudsz hozzátenni. Sem elvenni nem lehet belőle: még a bűneid, a hitványságod, sok-sok mulasztásod sem tudja elvenni, mert mindig kész! Nélküled készült, de a te számodra készült el Krisztusban az üdvösség!
Két dolgot tehetsz csak ezzel a kész üdvösséggel: igent mondhatsz rá, vagy nemet. Örömmel, hálával tudomásul veheted, vagy megvetheted. Tehát: elfogadhatod vagy elutasíthatod! És itt válik olyan borzalmassá ez az örvendező, ez a boldog, ez a nagyszerű példázat, hogy olyanokról is szó van benne, akik már megkapták a meghívót, megtudták, hogy minden kész, és mégsem mentek, sőt, ezt olvassuk: “kezdék magokat mentegetni.” Hát létezik az, hogy valakinek nem kell a vacsora és annak boldog hangulata? Van olyan ember, akinek nem kell az üdvösség, akinek nem fontos, nem mindennél fontosabb az üdvössége? Létezik olyan ember, aki mikor Isten a legnagyobb örömhírt adja tudtául: bűnei bocsánatát és az örök életet, akkor nem örül neki, nem kapva kap rajta, sőt, egykedvűen elfordul és más, egyéb “fontosabb” teendői után lát? Sajnos van ilyen ember, és nemcsak a példázatban, hanem bizony itt közöttünk is!
Nézzük csak a példázatot. Miért nem mentek el a meghívottak a vendégségbe? Nem azért, mintha haragudtak volna a királyra, csoda udvariasan és szívélyesen, sőt bizonyára jól nevelten mosolyogva mentették ki magukat. Sem nem azért, mintha feslett, haszontalan életük miatt szégyenkeztek volna megjelenni ilyen előkelő vendégségben, sőt, mindnyájan komoly foglalkozást űző, szorgalmas emberek voltak. Hanem egyszerűen azért, mert nem volt szívügyük az a vacsora, terhükre volt a meghívás, és örültek, hogy valami ürüggyel kibújhattak alóla. És testvérek, én tudom, hogy vannak ilyenek közöttetek, akik csak azért vannak most itt, mert muszáj, mert nagy botrány lenne, ha most fölkelnének és becsületesen, őszintén kijelentenék, hogy nekik pedig terhes ez az egész ünnepség, hagyjanak nekik békét. Vannak közöttetek olyanok, akiknek egész év alatt nem volt szívügyük a konfirmáció és ennek a mai napnak csak annyiban örülnek, hogy végre túlesnek ezen is! És borzasztó az a tudat, hogy esetleg olyanok is hitvallást és fogadalmat tesznek, olyanok is idejárulnak az Úr asztalához, akik lelkileg távol állnak az egész ügytől! Ezeknek is hirdetem, hogy “minden kész”! Ezeknek is szól, hogy “jertek el”, mert immár minden, ami az üdvösségetekhez szükséges, készen van! Mindenkinek felkínálja Isten az üdvösséget és ettől nem az Úr Isten, hanem csak a saját hálátlanságod foszthat meg téged, Testvérem! “Minden kész” a te számodra is! Most már csak az a kérdés, hogy te készen vagy-e Krisztus számára? Én tudom, hogy itt már többen vannak olyanok, akik Isten kegyelméből elfogadták a Jézusban felkínált üdvösséget, akik lelkük legmélyén igent mondottak arra, hogy “minden kész!” De azt mondja az Ige, hogy: “mégis van hely!”
Tehát Jézus nagy lelki asztalánál, az üdvösség és kegyelem királyi asztalánál még vannak üres helyek! Melyikőtök helye üres még, kire kell még várnia a Királynak? Te elfoglaltad már a magad helyét? Érzed-e, milyen sürgetés van ebben az Igében? A példázat szerint a házigazda többször is hívta vendégeit, tehát egy ideig még fenntartotta a helyüket. Várt, hogy mégiscsak eljönnek egyszer talán. Utólag aztán látta, hogy minden hiába, akkor másokat ültetett a helyükre. Meg-megújul Isten hívása, de soha nem lehet tudni, mikor hangzik el utoljára. Meddig tartja fönn a helyedet, mikor ültet le oda más valakit, és akkor nem lesz többé hely! A példázat szerint kizárattak a menyegzőből, akik nem jöttek el a jelzett időben. Én nem tudom, hogy a vonakodóknak mikor jár le az idejük, de egyet tudok: azt, hogy most még mindenikünk számára van hely. Most még érvényes az, hogy “mégis van hely!”
Van ennek a történetnek egy nagyon vigasztaló jelenete, az, amelyen sokan fennakadnak. Máté leírása szerint, akinek nem volt menyegzői ruhája, azt kivetette onnan a házigazda. Ehhez azt kell tudnunk, hogy régi királyi lakomákon a meghívott vendégek nem saját ruhájukban jelentek meg, hanem volt egy királyi ruhatár, ahol az érkezők mind levetették otthoni rongyaikat és kaptak ajándékba a királytól egy ruhát. Olyat, amely méltó volt a királyi lakomához, a király magas személyéhez és az egész környezethez. Nem volt tehát igazságtalan a házigazda, amikor ott látott valakit kívülről hozott rongyaiban és kivetette onnan. Azt olvassuk, hogy szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat hívtak be a szolgák. Micsoda nagyszerű látvány lehetett az, amikor a rongyos utcai koldussereg egyszerre átváltozott pazar öltözetben pompázó fejedelmi násznéppé!
Így van ez mindig, így lehet most is. Az méltó az üdvösségre, aki úgy jön Istenhez, mint a legszánalmasabb koldus: bűnei rongy-cafatai lógnak róla. Kész csoda, hogy egyáltalán odabocsátja őt az Úr az Ő magas színe elé. Ne félj idejönni így, mert Ő éppen így hív, gyere csak bátran, Ő gondoskodik majd a szép új ruhádról is! Először levetkőztet: a szent, tiszta és ártatlan Jézus Krisztus leveszi rólad a saját szennyes rongyaid, és maga öltözik belé. Azután felöltöztet: saját tisztaságának, szentségének, ártatlanságának a hófehér ruháját adja reád. Látod már, mennyire minden kész? Igazán minden kész! Minden, még a ruha, a menyegzői ruha is kész! Ha volna még közöttetek valaki, aki magát a leghitványabbnak érzi, mert végigkomolytalankodta az egész konfirmációt, mindeddig a mostani pillanatig; aki úgy érzi, hogy mindenki más mehet, csak ő nem, szóljon most ezeknek az Ige: “Jertek el, mert immár minden kész!” A ti számotokra is, a ti üdvösségetek is egészen kész, gyertek, még mindig van hely!
Testvérek, akik hiszitek ezt, akik tudjátok, hogy a ti Megváltótok él és a kész üdvösséggel vár: tegyetek erről bizonyságot az Ő jelenlétében! Tegyetek bizonyságot úgy, hogy mintegy hitvallást énekelitek el most:
Tudom: az én Megváltóm él,
Hajléka készen vár reám;
Már int felém és koronát
Ígér a földi harc után.
(421. ének 1. vers)
Ámen
Dátum: 1949. május 26. (áldozócsütörtök, konfirmáció)