Aszerint a bibliaolvasó kalauz szerint, amely szerint itt a gyülekezetben legtöbben a Bibliát olvassuk, most az Efézusi levél van soron. Az egész levélen végighúzódik egy gondolatsor, amely egy bizonyos szó köré csoportosul, egy olyan szóban összpontosul, amely ötször fordul elő a levélben. Felolvasom a levél különböző részeiből azt az öt verset, ahol megtalálható, ahol előfordul ugyanaz az egy szó: “Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban”. (Ef 1,3) “A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is.” (Ef 1,20-21) “És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban.” (Ef 2,6) “Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége.” (Ef 3,10) “Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6,12)
Az az egy szó, amely mind az öt versben előfordul, ez: a mennyekben. Azt lehetne mondani: ez a kulcsszava az egész levélnek. És a felolvasott öt vers az a fonál, amelyen a levél gyöngyszemei mintegy föl vannak fűzve. Nagyon gyakorlati útmutatást, tájékoztatást kapunk itt a keresztyén élet gyakorlatára, küzdelmére, győzelmi lehetőségére és dicsőségére nézve. Mit jelent ez az ötször előforduló szó, ez a kulcsszó: a mennyekben? Ezt kell előbb tisztáznunk, hogy jól tudjunk tájékozódni. Minden hadvezérnek pontosan ismernie kell a területet, az utakat, az utánpótlási forrásokat, az azokkal való kapcsolat lehetőségét, az ellenség erejét. Nos, a Biblia azt tanítja, hogy mi a földön vagyunk, és Urunk a legfelsőbb mennyben, a közbül levő területnek nagy részét pedig megszállta az ellenség, a Sátán, a maga seregeivel. Tehát, az Úrhoz küldött imádságaink, segélykéréseink egy ilyen ellenséges területen mennek át, az Úrtól jövő áldások, ajándékok, segítségek egy ilyen ellenséges területen jönnek át. Nos, hát ezekben a titokzatos dolgokban ad eligazítást Isten az Efézusi levélben.
Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a Biblia szerint a menny egy meghatározott hely! Ha leírjuk, leghelyesebb lenne talán éppen úgy nagy kezdőbetűvel írni, mint azt, hogy Budapest, Balaton, vagy Magyarország. Nem lehet elszellemiesíteni a Bibliának ezt a fogalmát. Ha a menny nem valami fizikai, materiális hely, akkor Krisztus testi feltámadása sem lehet valóság. Urunk húsvét reggelén ugyanabban a testben támadt fel, amelyben meghalt - bár megdicsőült testben. De, ha testileg támadt fel, hol van akkor most az a test, amelyben feltámadott? Feltámadása után maga mondta a tanítványainak: “Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem és lássátok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van. És ezeket mondván megmutatá nékik kezeit és lábait.” (Lk 24,39-40) És hol van most ez a megérinthető test? Felméne a mennyekbe - vallja a Szentírás tanúsága alapján a keresztyén hitvallás. A leírás szerint a tanítványok szeme láttára emeltetett föl “És a mint szemeiket az égre függeszték, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképpen láttátok őt felmenni a mennybe!” (ApCsel 1,10-11) Négyszer fordul elő a két versben ez a helynév: a mennybe! “Az égre, a mennybe, a mennybe, a mennybe”! Itt van a központja az egész keresztyén öntudatunknak, gondolkodásunknak: tudniillik a mennyben. Itt van a forrása egész életünknek és minden erőnknek. Az az Úr, akit láttunk a szemeinkkel és érintettünk a kezeinkkel - vallják a szemtanúk -, ment fel, van ott fölül, és most nekünk minden gondolatunkat oda kell irányítanunk, onnan kell élnünk, a mennyből valók vagyunk itt, a földön.
De nézzük tovább a menny fogalmát. A Biblia majdnem mindig többes számban beszél róla, így: mennyek! És ez azt jelenti, hogy a menny - ez a valóságos hely - nem egysíkú valami. Isten “feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is”. (Ef 1,21) Felül: az eredeti szövegben így áll: magasan felül! Abból, hogy magasan felül az következik, hogy van egy alacsonyabban felül is, vagy egy alul is. Tehát a mi Urunk Jézus Krisztus a magasan felül lévő mennyekben van! Azok a fejedelemségek, hatalmasságok, erők és uraságok pedig, amelyeken felül emeltetett a Krisztus - tehát a Sátán és seregei -, az alacsonyabban lévő mennyekben vannak, a föld pedig még mélyebben alatta van. Az Efézusi levél szinte mintegy térképe a titkos útnak, ösvénynek, amely az ellenséges területen át a szentek szentjébe vezet, és a kijelentése, feltárása azoknak a csatornáknak, amelyeken át az áldások a magasból kiáradnak, eljutnak hozzánk, a földre.
Van utalás a Bibliában arra, hogy a Mózes által készített szent sátor a mennyei dolgok mintájára készíttetett. “a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.” (Zsid 8,5) Három része van a szent sátornak: külső udvara, szentélye és szentek szentje. A Biblia többször utal arra, hogy a menny is ilyen három síkú hely. Pál apostol is beszél a harmadik égig való elragadtatásról. A szentek szentje, a mennyek mennye, a legfelső ég, a harmadik ég: az élő Isten trónjának az ege, felül az alacsonyabb egeken, ahol a fejedelemségek és hatalmasságok, erők és uraságok tartózkodnak, és tartják megszállva az utat a kegyelem trónusa felé és igyekeznek megakadályozni az áldások kiáradását onnan hozzánk. Tehát ide, a legfelsőbb mennybe emeltetett fel Krisztus és ültettetett az Atya Istennek jobbjára. Vagyis Urunk a legfelsőbb mennyben, mi a földön, és kettőnk között, az alacsonyabb mennyekben nyüzsögnek lelkünk ellenséges hatalmai!
Erre utal az Ige: “Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6,12) Az eredeti szövegben itt a Sátán hatalmainak a helyéül ugyanaz a szó áll, mint amit az előbbi versekben, a mennyekben szóval fordított a magyar Biblia. Ám itt mintha visszarettent volna attól, amit talált és mintha nem is merte volna kifejezni, hogy a Sátán hatalmai is a mennyekben vannak. (A legújabb német fordításban ez így van: “melyek a mennyei régióban vannak”.) De még így is kifejezi a magyar szöveg is azt, hogy hozzánk viszonyítva magasabb régiókról van szó, viszont ahhoz a mennyhez viszonyítva, ahová Krisztus emeltetett fel, alacsonyabban lévő szférákról van szó. Ne felejtsük el, hogy Lucifer a mennyben teremtetett, a mennyben történt az első lázadás és bűneset az angyalok között, és a bukott angyalok szellemi tevékenységének a régiója is a mennyben van. A mennyből, ebből az alacsonyabb mennyből uralkodik a Sátán a földön. Ezért kellett Jézus Krisztusnak, a mi nagy Főpapunknak - amint a kijelentésekből tudjuk - bemenni a mennybe, az Ő áldozati vérének az erejével, hogy a mennyet is megtisztítsa, mert a bűn a mennyet és a föld fölötti magasabb régiókat is bepiszkította, éppen úgy, mint a földet. Mint ahogyan kozmikus hatása van a bűn rontásának, éppen úgy kozmikus hatása lesz a Krisztus váltságának és újjáteremtő munkájának is!
Jób könyvében olvastuk, hogy: “Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.” (Jób 1,6) Tehát, a Sátán megjelent Isten udvarában és mintegy jelentést tesz a földön látottakról, vádolván az Isten gyermekeit, ahogyan Jóbbal is tette. De akármilyen aktivitást fejt is ki a “magasságban”, sorsa meg van pecsételve. Jézus egyszer azt mondta a tanítványainak: “Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18b) Bár múlt időben mondta Jézus, mégis egy még azután bekövetkező próféciaként mondta. De azért múlt időben, hogy olyan bizonyos a Sátánnak ez a jövője, az égből való kivettetése, mintha már meg is történt volna! Jézus tanítványai olyan bizonyosra vehetik ezt, mintha már múltbeli esemény volna. Éppen olyan prófétai múlt idő ez, mint a megdicsőülésről szóló kijelentés a Bibliában. Akiket eleve ismert, azokat el is rendelte, hogy az Ő fia ábrázatához hasonlók legyenek (múlt idő, 1 eseményre). Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta (múlt idő, múltbeli eseményre). Akiket elhívott, azokat meg is igazította (múlt idő olyan eseményre, amely a hívők számára már múltbeli esemény, de jövőbeli esemény azok számára, akik még ezután fognak megtérni), és azokat, akiket megigazított, azokat meg is dicsőíti (múlt időben van kifejezve olyan esemény, amely teljességgel a jövőben van még). (Róm 8,29-30)
Amikor Urunk a hetven tanítvány jelentését hallotta, akiket kiküldött, hogy prédikálják az Isten országát, azok mondták el Neki lelkesedve, hogy még a démonok, még az ördögök is engednek nekik! És akkor tekintett föl az Úr és lelki szemeivel mintegy előre látta azt a dicsőséges napot, amikor majd a Sátán és minden hatalmassága kivettetik az égből. Ekkor mondotta Jézus, tehát a jövőre gondolva: “Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből!” Egy másik alkalommal újra beszélt erről Jézus, a Sátánnak az égi szférákból való levettetéséről, mondván: “Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme”. (Jn 12,31) Persze ezt is úgy kell érteni mint próféciát, mint egy eljövendő ítélet alapjának a proklamációját. Tudniillik, amikor ezt mondta Jézus, éppen akkor indult a halálba. Ekkor mondta: Ímé, most jön majd a kereszt. Az a kereszt, amely a jelen világkorszak megítélésének az alapját képezi. Itt kezdődik el a világnak az az ítélete, kárhoztatása, aminek végül a világ fejedelmének a teljes detronizálása lesz a vége. János apostol a Mennyei jelenésekről szóló könyvben meg is írja ezt az utolsó nagy mennyei harcot, amikor Isten angyalainak hatalom adatik, hogy fejezzék be azt a győzelmet, amit az Úr adott halálával az ellenség fölött. (Jel 12,7-12)
Mindezt azért adta már eleve tudtunkra az Úr, hogy tudjuk magunkat mihez tartani. Tudjuk, tudnunk kell tehát azt, hogy számunkra, hívők számára, minden erő, minden áldás, minden győzelem, ami a földi életben való járáshoz szükséges: a mennyben van, a legfelsőbb mennyben, ahol a Krisztus van az Atya jobbján! Úgy kell látnunk önmagunkat, mintha fordított fa volna az életünk: olyan fa, mely itt a földön virágzik és terem gyümölcsöt, de fölfelé kapaszkodik gyökerével, a mennybe, a mennyei szférába gyökerezik! És nekünk tudni szabad azt is, hogy akármilyen démoni erők, magasságbeli hatalmasságok vesznek körül és rettentenek, kísértenek, nyomorgatnak, vagy akár el is buktatnak: Krisztus, a mi fejünk, felül van minden hatalmasságon, erőn, és uraságon, ami csak létezik a világon! Nekünk szabad, sőt kell túllátnunk a problémákon, kísértéseken, feladatokon, sőt, túllátni a Sátánon is, túl és felül rajta, egészen Krisztusig. Szabad és kell úgy látnunk mindent és mindenkit, hogy legfelül, a legmagasabb mennyekben ott van Krisztus! Onnan, felülről él a keresztyén ember!
A háborúban gyakran előfordul az, hogy egy csapatnak vagy köteléknek elvágja az ellenség az utánpótlási vonalát. Ha ez sikerül, akkor már nem is kell küzdeni azzal az ellenséggel szemben. Lehull magától is, mert föléli a tartalékját. A Sátán erre törekszik! Hagyja, engedi nagyon szívesen, hogy buzgólkodjék valaki, de csak a földi szférákban, a mennyel való összeköttetés nélkül lehetőleg! Nagy bajba kerülne a búvár a víz alatt, ha elvágnák a lélegzőcsövet. A hívő ember sok nyomorúsága, erőtelensége abból ered, hogy megszakad a kapcsolat, a mennyei utánpótlás vonala. A hívő embernek olyan életeleme a menny, mint a halnak a víz. Élete egész súlypontja áthelyeződött a földről a mennybe, onnan ered, oda törekszik. A hívő ember mennyei ember, aki zarándok és idegen a földön, itt él, de úgy, mint aki részese a mennyei elhívásnak, mennyei állampolgársággal jár a földön.
Halljátok meg hát az Úr figyelmeztetését: “Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek.” (1Pt 2,11) “Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.” (Kol 3,1-3)
Ámen
Dátum: 1950. április 30.