Ez az igerészlet, amit a Szentírásból most felolvastam, ebben a felhívásban csúcsosodik ki: Keressétek az Urat! Ezt a felhívást azonban megelőzi egy meghívás az első versben, így: “Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre”. Tehát maga Isten hív meg arra, hogy Őt keressük. És kinek szabad Őt a megtalálás reményében keresni? Egyfelől korlátozás nélkül ezt mondja az Ige: mindenkinek. Másfelől rögtön körül is határolja ezt ezzel a kifejezéssel: “akik szomjúhoztok”! Kivétel nélkül mindenki keresheti az Urat, aki szomjúhozik, de csak az keresse az Urat, aki igazán szomjúhozik. Akinek a lelkében nincs szomjúság: az ne is keresse, mert úgysem találja meg. A szomjúság gyötrő dolog, olyan erős hiányérzet, ami föltétlenül keresésre űzi, hajtja az embert. Ostrom alatt, amikor elfogyott a vizünk és gyötört a szomjúság: mennyi veszedelmet és kockázatot vállaltunk inkább, de el kellett indulni valahol vizet keresni. Ilyen a lelki szomjúság is. Olyan hiányérzet ez, ami egzisztenciális üggyé, életkérdéssé teszi a keresést.
Tulajdonképpen minden ember keresi az Istent, még ha ő maga nem is tud róla. Ősi és kiirthatatlan vágy van az emberi lélekben Isten után. Csontunkban és vérünkben van az elveszett paradicsom öntudatlan emléke és ezért a leghatalmasabb testi ösztönnél kiirthatatlanabb lelki ösztöne az embernek az Isten keresése. Amikor valaki elkezdi érezni, hogy hiányzik neki valami ahhoz, hogy igazán békességes és boldog lehessen: akkor tulajdonképpen az Isten hiányzik neki. És amikor valaki földi javakra éhes, dicsőségre, tekintélyre, elismerésre szomjas, élvezeteket kerget, vagy bármi miatt békételen és nyugtalan a szíve: akkor tulajdonképpen mindig Isten hiányzik az életéből, mert ha Ő hiányzik valahonnan, akkor Vele együtt hiányzik mindaz, ami a megelégedettséghez, békességhez és boldogsághoz szükséges egy emberi életben. Boldog az az ember, aki már rájött arra, hogy neki nem az emberek megértése, vagy pénz, vagy állás, vagy jobb környezet vagy akármi más hiányzik, hanem az Úr Isten maga! Boldog ember az, akinek a lelkében már tudatossá vált ez a szomjúság, ahogy Jézus is mondja: boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Ezeknek szól a meghívás: Keressétek az Urat!
Nálad hogyan áll a helyzet? Van-e benned szomjúság és ez a szomjúság űzött-e ide most vasárnap reggel, hogy keressed az Urat? Tudniillik másért is lehet idejönni, nemcsak az Úr kereséséért. Vannak itt olyanok, akik nem az Urat keresik itt, hanem a papot. A papért jöttek. Aki igazán szomjas, annak mindegy, hogy ki nyújtja feléjük a vizet. Akinek ez nem mindegy, az nem is szomjas igazán, s akkor pedig nem is találja meg az Urat! Vannak, akik egy szép prédikációért jöttek, nem az Úrért. Pedig aki igazán szomjas, olyan mindegy ugye, hogy milyen edényben kapja a vizet, aranykehelyben-e vagy fakupában? Nem elég tehát a jóindulatú érdeklődés, szent kíváncsiság, valami lelki életre való vágyakozás: hanem azok jöjjenek, mondja az Ige, akik szomjúhoznak, azok keressék az Urat, akik számára életszükséglet az, hogy Őt megtalálják, mert nélküle végük van, eleped a lelkük, értelmetlen az életük. Csak ez a komoly Isten-keresés.
Azután, a szomjúság mellett azt is tisztáznod kell magadban, hogy valóban az Urat keresed-e? A Sátán egyik legveszedelmesebb játéka velünk, amikor Isten helyett isteni hangulatot, felséges vallásos érzéseket, vagy Istennek valamilyen ajándékát, segítségét keresteti velünk! Amikor már semmiképpen nem tudja visszafojtani az emberben az Isten utáni vágyat, ilyen, alig észrevehető fordulatot ad a keresés irányának. Vigyázzunk a Sátánnak erre a becsapására: ne magasztos gondolatokat, keresztyén eszméket, vagy vallásos hangulatokat keressünk, hanem magát az Urat, személyesen. Még csak ne is az Ő segítségét keressed, hanem Őt magát! Elvétjük a dolgot, ha azért keressük, mert nagy szükségben kérni akarunk tőle valamit, ha azért keressük, hogy adjon valamit: mert Ő elsősorban nem valamit akar adni, hanem önmagát. “A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8,32) Amíg csak valamit akarsz az Úrtól, és nem Őt magát, addig nem is kapod meg igazán Őt, nem is találod meg Őt. Aki csak azért keresi Istent, hogy segítségére legyen néki ügyes-bajos dolgaiban, az tulajdonképpen nem is az Urat keresi, hanem csak önmagát! Nem jól keresi és nem is találhatja meg, aki nem Őt magát keresi!
“Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van.” Ebben az Igében nemcsak nagy felhívás van, hanem biztatás is: minden Istent igazán kereső lelket buzdítson, biztasson az a tény, hogy Isten megtalálható, mert Isten közel van! Egyikőnknek sem kell nagy utat megtennie ahhoz, hogy Istent megtalálja, mert Ő mindenikőnkhöz minden pillanatban és helyzetben egyformán közel van. Te is megérezted már néha, mennyire közel van hozzád az Úr? Emlékezz csak életednek azokra a drága pillanataira, amikor úgy érezted, mintha egy láthatatlan kéz felülről belenyúlt volna az életed folyásába és szelíden, nagy bölcsességgel és szeretettel irányította: elhárított valami veszedelmet, kimentett a bajból, olyan értelem feletti módon segített meg valami nyomorúságban, hogy lehetetlen volt észre nem venned, mennyire közel van az Úr! Úgy-e tele van az életed ilyen pillanatokkal, amikor az Ő gondviselő szeretete vett körül és mentett meg? Ti mindnyájan, akik most itt vagytok, tudom bizonyosan, hogy közel vagytok az Úrhoz, sok drága élményben tudnátok beszámolni erről. De hadd kérdezzem: te, aki ilyen közel vagy az Úrhoz: megtaláltad-e már Őt? Mert végzetesen nagy különbség az, hogy valaki közel van az Úrhoz, vagy megtalálta Őt! Sőt, lehet valaki nagyon közel Hozzá, de még mindig nem találta meg Őt! Olyan borzasztó volt, amikor egy haldokló asszony mondta egyszer: Én papi családból való vagyok és tudja azt, tiszteletes úr, milyen nehéz élő hitre jutnia annak, aki papi házban nevelkedett föl? Sok más egyéb szempontból is borzalmas ez a kijelentés, de most csak azt szeretném, ha megéreznénk, mit jelent az, amikor valaki közel van, egy életen át közel van a templomhoz, egyházhoz, sákramentumhoz, Istenhez - és mégsem találkozik soha az Úrral! Az Úr közvetlen közelében is el lehet veszni örökre! Mint ahogyan a gazdag ifjú is közel volt az Isten országához, annyira közel, hogy maga Jézus mondta: “Nem messze vagy az Isten országától” (Mk 12,34), és mégis kimaradt belőle! Vagy mint ahogyan a tékozló fiú idősebb testvére is mindig otthon volt, egy fedél alatt az atyjával és mégis nagyon távol volt tőle. Vagy mint ahogyan Noénak is nagyon sok kortársa közel volt a bárkához és mégis, amikor eljött az özönvíz, ott, a bárka közvetlen közelében, talán éppen a bárka falába kapaszkodva vesztek bele a rettentő nagy ítéletbe! Tehát sürget az Ige: “Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van.”
Nagyon fontos tehát az a kérdés, hogy meddig található meg, és meddig van közel? Én nem tudom, hogy azok számára, akik itt a földi életben soha nem hallottak az Úrról, meddig található Ő meg, van-e még e földi élet után is valami lehetőség a számukra az Ő megtalálására, de azt tudom határozottan, hogy a mi számunkra, akik az Ő kijelentésének a világában élünk: nincs! Az Ige utal arra, hogy odaát nagy "közbevettetés", nagy távolság van az Úr és az Őt idejében meg nem talált lélek között, és hogy ez a távolság örökre áthidalhatatlan. Tehát nagy általánosságban addig van közel az Úr, addig van megtalálható közelségben hozzád, amíg a földi lét ideje tart. Sőt, még itt is vannak különös alkalmak, amikor jobban megtalálható, mint egyébkor. Vannak elszalasztott alkalmak, tehát még a földi életben sem tudhatjuk soha, meddig található meg. A gazdag ifjú nem azért volt közel az Isten országához, mert mindazokat a parancsolatokat megtartotta, amiket Jézus kérdezett tőle, hanem azért, mert ott állt előtte Jézus, mert föl volt kínálva neki az üdvösség, mert egy nagy döntésnek a lehetősége elé volt állítva, mert csak egy határozott igent kellett volna neki mondania. Ez volt az a pillanat, amikor a legközelebb volt hozzá az Úr, már csak egy lépés volt hátra, hogy meg is találja az Urat, de ettől az utolsó, döntő lépéstől már visszarettent, nem bírta rászánni magát. És így a közvetlen közelségből mégsem lett boldog, üdvösséget adó találkozás! Az ifjú elment onnan megszomorodva.
Te is talán sokszor fölfokozott vággyal nyitod ki a Bibliádat, vagy a templom ajtaját és valóban üdvösség után sóvárgó lélekkel keresed az Urat: azután megint csak hiába olvasod a Bibliádat, hiába könyörögsz tusakodó imádságban, hiába hallgatod az igehirdetést, vagy hiába töltesz el egy hetet evangélizációs előadásokon való részvétellel: nem találod meg, amit kerestél, újra csak csalódva és megszomorodva mész el onnan is! Talán érzed is, mennyire közel vagy és mégsem tudsz találkozni Vele. Miért? Azért, mert az utolsó lépést nem teszed meg! Mi ez az utolsó lépés, ami az Úr megtalálásához vezet? Így mondja Igénk: “Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.”
Olyan csodálatos az, hogy amikor Istennel akar találkozni valaki, nem fölfelé kell szárnyalnia valami fenséges, dicsőséges, isteni világ felé, hanem lefelé, valami nagyon sötét mélység felé. Istent sohase fönt keresd, hanem lent, mélyen! A legmélyebb helyen, a világ legmélyebb pontján: a kereszten! Nincs az emberi bűnnek olyan mélysége, amelynél még mélyebben ott ne volna a kereszt! Isten a kereszten van legközelebb hozzád és egyedül ott, a kereszten található meg a te számodra is. És oda neked is lefelé kell lépned: önmagad megalázásában olyan mélyre kell szállnod, hogy a Krisztus keresztjében a magad ítéletét tudjad látni! Tudsz-e olyan borzalommal nézni a keresztre feszített Krisztusra, hogy ez a te büntetésed, ezt te érdemelted, ezt rólad vállalta át az Isten önmagára? Ki tudod-e mondani magad fölött a halálos ítéletet, mert ha magad elítéled magadat, akkor nem ítéltetsz el az Istentől, ha magad kárhoztatni tudod magad, akkor többé nem kárhoztat az Úr Isten. Amikor el tudsz ámulni azon, hogy nem te vagy ott a kereszten, hanem helyetted Jézus Krisztus, amikor el tudsz csodálkozni azon, hogy te kegyelmet kaptál, te, aki saját ítéleted szerint is megérdemled a halálos büntetést: akkor találkoztál Istennel.
Megtaláltad-e már így az Istent?! Vágyódhatsz utána Krisztus nélkül is, megtapasztalhatod az Ő hatalmas segítségét Jézus közbenjárása nélkül is, megérezheted gondviselő kezének áldó közelségét Krisztus nélkül is. De el is kárhozhatsz észrevétlenül az Isten-közelségben is, mert megtalálni Őt, Aki közel van hozzád, csak úgy lehet, ha a megváltó Jézus Krisztuson át keresed - mert Ő is Krisztuson át jött eléd és Krisztus által keres téged.
Ámen
Dátum: 1949. március 13.